Varju László (DK)

VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Igyekszem nem túlfeszíteni az általános vita kereteit, és majd ennek megfelelően néhány olyan tételre még felhívni a figyelmet, ami, azt gondolom, hogy államtitkár úr számára talán fontos lehet, és az érveket gazdagítja. Az a helyzet, hogy akikről beszélünk, és amilyenben ők vannak, azok nemcsak a mi megítélésünk, nemcsak az ő megítélésük, de az államtitkár úr, illetve a minisztérium által is pontosan definiált. Akikről beszélünk, akik az otthonápolást végzik, és hogy nekik milyen körülmények között kell helytállni, azt maga a minisztérium rendelete is pontosan leírja, hogy mit kell csinálni. Ennek ismertetésével szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy akik ezt a munkát végzik, azok számára az otthonápolás mint munka, az jogilag valószínűleg a minisztérium számára másként értelmezendő, értelmezhető, de ők ezt nem tudják másként értelmezni. Éppen ezért szükséges az, hogy önök ezt jogi értelemben is elismerjék.

Ami arról szól tehát az önök definíciójában, ha a gyermek csakis betegségből, fogyatékosságból eredően mások segítsége nélkül önállóan nem képes illemhelyet használni és lakáson belül segédeszköz igénybevételével sem közlekedni, valamint ha ezen túlmenően az alábbi három tevékenység közül legalább kettőt önállóan nem képes elvégezni: étkezés, öltözködés és tisztálkodás, akkor minősül valaki ennek. És ő segítségre szorul. És ha abból a példából indulok ki, aki lehet akár 15, 35 vagy 55 éves, az ő megsegítésük igenis olyan tevékenység, amelynek elsődleges szempontja, hogy legyen olyan érzelmi kötődés, amivel ő ezt akarja csinálni, de ha ő ezt megteszi, és ebben az értelemben átvállalja a felelősséget az állami intézményrendszertől, akkor önöknek pedig arra kell törekedni, hogy ezt a tevékenységet biztosítási jogviszonynak is elismerjék.

Aki ezt végzi, és tegyük még hozzá azért, mindenki gondoljon bele, nemcsak az életkor, hanem az, aki 25, 35 vagy 55 kilogramm, az a magatehetetlen személy, akit egyébként gondozni kell, akkor ez egyértelműen abba a kategóriába tartozik, ami, azt hiszem, hogy komoly fizikai aktivitást, munkát is igényel az ápolók részéről. Éppen ezért az ő részükre a szolgáltatási idő, a jogosultság, a biztosítási jogviszony, bármelyik jogi kategóriát is kezdjük el használni, fontos az, hogy teljeskörűen és maradéktalan lehetőségként ismerjék el. Én azt gondolom, hogy az állam kötelezettségével szemben, amit egyébként önök leírnak, hogy az intézményrendszer az előbb említett, az előbbi hozzászólásomban elmondott áron működik, működne, ehhez képest önök is, azt gondolom, hogy sokkal jobban jönnének ki, az érintettekről meg külön ne is beszéljünk, ha ezt a teljes körű elismerést megteszik, és ilyen értelemben önök is úgy tekintenek erre, hogy az államnak kötelezettsége az, hogy ez teljeskörűen a jogi helyzetüket rendezze. Éppen ezért az ápolási díjat a mindenkori minimálbérhez kell igazítani, és ennek megfelelően ezzel kell őket elindítani azon a pályán, felzárkóztatni már úgysem tudják, mert úgy látom, arra nincs meg a szándékuk, de a további elszegényedésük ellen ezzel tudnak tenni valamit.

A második gondolatkörben szeretném ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy éppen az említett közös együttgondolkodásnak, ami a Költségvetési bizottságban megvalósult, ott az volt a szándék, hogy a munka törvénykönyvének módosítására is sor kerüljön. Ez a módosító indítvány akkor beadásra is került, de önök, a kormány ezt elutasította. Ezért kénytelen vagyok újra és újra felhívni a figyelmüket arra, hogy nemcsak politikai megközelítés, hanem a szakmai szervezeteknek is az a javaslata… ‑ és ebben egészen különleges megoldásokig is el lehet menni, mert tudjuk azt, hogy ha ezt munkaviszonynak ismerik el, akkor az az érv előkerül, hogy akkor hogyan mennek majd ők szabadságra.

Hát, kedves államtitkár úr, ezen egy kicsit gondolkodni kell, és akkor ez megoldható feladat, különösen akkor, ha az a szolgáltatási gyűrű működőképes, és a nappali ellátásban vagy a támogató szolgálatban megjelenik az a lehetőség, hogy helyettesíteni és valamilyen rövidebb időszakra akár kiváltani is lehessen azokat, akik az ápolási tevékenységet végzik. Tehát ezt a tevékenységet illetően teljes munkaidős foglalkoztatási jogviszonyként történő elismerés mellett érvelek, ami lehetővé teszi azt, hogy egészségbiztosítási ellátásra jogosultak lesznek, hogy szabadságra, betegszabadságra, s amint említettem, a helyettesítés megoldására is lehetőséget ad.

Végezetül pedig szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az a lehetőség, amely az ápolási tevékenység megszűnése után van, abban pedig a munkaerőpiacra való visszakerülésnek, elhelyezkedésnek a feltételeit kell újraszabályozni, illetve újragondolni.

(12.30)

Mindezek alapján számítok arra és remélem azt, hogy élnek azzal a lehetőséggel, hogy akár a képviselők által, de most talán jobb volna, ha a kormány saját szándékából az elhangzott javaslatokat figyelembe veszi, ezt a módosító indítványt az illetékes bizottság számára megküldi, és egyébként ott az elfogadással valóban segíthetünk azon, hogy ennek az áldozatos munkának ‑ ami, még egyszer aláhúzom, munka ‑ az elismerése és a társadalmi elismerése ilyen módon bekövetkezik.

Én kívánom azt, hogy a következő napokban legyen az államtitkár úrnak is sikerélménye, és ne úgy érezze, hogy csak politikai kötözködés mindaz, amiről beszélünk, tehát ezért kérem képviselőtársaimat arra, hogy működjenek közre abban, hogy igenis legyenek ilyen módosító indítványok, amelyekről dönteni tudunk. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.