Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A felszólalássorozat egyik célja az, hogy azokat a mindennap elhangzó, de talán a parlament falai közé be nem kerülő témákat érintse, amelyek közérdeklődésre számot tartanak, azonban nyilván a parlamenti műfajok kötöttsége vagy a viták kötöttsége miatt nem kerülhetnek be.

A mai egyik olyan hír, amivel foglalkozni szeretnék, a kórházi adósságállományról szól. Külön örülök neki, hogy Banai Péter Benő államtitkár úr még itt maradt, mert hátha hozzá tud szólni és akar válaszolni rá. Én bátorítom és biztatom erre, hiszen ez egy régi vesszőparipánk, és honnan máshonnan, ha nem a Pénzügyminisztériumtól érkezhetne válasz arra, hogy mi is itt a probléma. Nos, mindenki örömujjongásban tört ki az elmúlt órákban, hogy végre a kormány rendezi a kórházak adósságát erre az évre, és 55 milliárd forinttól ‑ amely egyébként rendkívül nagy összeg, ezt nagyon nehéz egyszerű emberi fejjel megérteni, hogy mégis mekkora összeg, de ez egy óriási volumen ‑, szóval, ettől az 55 milliárd forinttól megszabadítja a kórházakat, és leveszi a terhet a vállukról. De ha mögé nézünk a hírnek, akkor mégsem az öröm, hanem inkább a keserűség kell hogy ezt a hírt motiválja vagy jellemezze, ugyanis ez egy olyan adósságspirálra vagy egy olyan állandó állapotára mutat rá az egészségügynek, illetve a kórházaknak, amely riasztó, és az elkövetkezendő időszakban is még mindig meg fogja határozni a kórházak sorsát.

Ha a kórházi adósságról és 55 milliárdról beszélünk, akkor egy kicsit déjà vu érzésünk lehet. Azért lehet déjà vu érzésünk, mert ez minden évben előkerül, főként év végén, hogy mégis valamilyen módon az elfutott, elszaladt kórházi adósságokat rendezni kell. Minden évben repkednek a milliárdok, százmilliárd alatt marad mindig, de vagy 82 milliárd forint adóssággal néz szembe a kormány, amiből 60-at törleszt, vagy egyébként az 50 és 60 milliárd forintos régióban marad, tehát mindig valamit hozzá kell toldani az év végén, és tisztázni kell a kórházak felhalmozott veszteségét. Kiszámítottam ‑ mert utánanéztem ‑, 2015-2018-ban ez 216 milliárd forint, ami óriási összeg. Hogy egy kicsit egyszerűbben fogalmazzak, hogy esetleg itt a fideszes hallgatóság számára is érthetőbb legyen, ez az egyhatoda Kósa Lajos várt, illetve remélt örökségének.

(16.30)

Az is egy elképzelhetetlen és elképesztő szám volt, de a 216 milliárd forint is óriási probléma.

Hogy mi is ezzel az igazi probléma, és mit okoz valójában a való életben, hiszen fordítsuk le ezeket a számokat a való élet számára is: ezek a kórházi adósságok nagyobbrészt azért keletkeznek és azért problémásak, mert a kormány a kórházi ellátásra a finanszírozás áttekinthetetlen és újraalkotott szabályainak hiányában folyamatosan adósságot termel, és a kormány nem teszi oda azt a megfelelő pénzt, amit erre költeni kell. Ez végső soron azt eredményezi, hogy vannak kórházak, amelyek objektív okból adósodnak el, nem tudják ellátni azt a mennyiségű feladatot annyi pénzből, amit nekik adnak, meg persze vannak szubjektív módon eladósodók, akik úgymond egy kicsit bespájzolnak abból a pénzből, amit az adósságok kifuttatásával össze lehet szedni. Egyik sem helyes, mert az egyik mutatja egy tervezetlenség állapotát, ami a központi költségvetés oldaláról van, a másik pedig egy opportunista működési modellt, aki abban érdekelt, hogy a lehető legtöbb állami forrást lehetőség szerint magához szívja, ezzel elszívja mások oldaláról.

Azt viszont lehet látni előre, hogy ennek a következménye az, és nem a várólistákról beszélek, hanem hogy a várakozás az egészségügyben évről évre növekszik. A várólistát bizonyos műtéti típusokra, illetve bizonyos műtéti várakozásra használjuk, de hogy mikor jutunk orvoshoz, mennyi időt kell várni, mekkora a betegút, bizony az az időszak és ez a teljes várakozás időszaka emiatt nő. De emiatt van az is, hogy a kórházak egy része nem tud megfelelő alapanyaggal dolgozni, nincsenek meg a kellő eszközei, vagy egy fontos eszköz cseréje, beszerezése várat magára, elhúzódik, mert nincs rendelkezésre álló pénz.

Márpedig ez a folyamat, ami a kórházi adósságban áll, könnyen megoldható lenne. Egyrészről vagy a kórházi finanszírozás teljes áttekintését kell a kormányzatnak kieszközölnie, ugyanis évtizedek óta gyakorlatilag már nem volt róla szó, illetve nem került terítékre, hogy miként változtassuk meg; vagy előrelátó tervezés kell a költségvetés során. Hiszen lehet vele számolni, hogy minden évben elő fog kerülni, lehet vele számolni, hogy a technológiai teher folyamatos nyomást fog gyakorolni, és számolni lehet vele, hogy ugyanennyi kórházunk van, sőt a morbiditási, mortalitási adatok is viszonylag jól belőhetők Magyarországon. Tehát látszódik egy állandó igény, erre nincs meg a visszacsatolás, nincs meg a kellő pénz évente, ezért minden évben ott tartunk ‑ és ez volt a mai nap egyik híre ‑, hogy a kormányzatnak minden év végén zsebbe kell nyúlni, és oda kell adni egy részét annak, ami hiányzik.

A kérdés az, hogy ez meddig tartható fönn, meddig fogják bírni a dolgozók, meddig bírják az intézmények. Én azt javaslom, vizsgáljuk fölül a kórházi ellátás finanszírozási modelljét, és a kormány pedig gondoskodjon előrelátóan arról, hogy a kórházaknak legyen év közben is pénzük. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)