Kósa Lajos (Fidesz)

KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Dr. Vadai Ágnes: Nyomtam egy normál felszólalást! ‑ Bangóné Borbély Ildikó: Ne szólalj fel, Lajos! Ne szólalj fel! ‑ Dr. Varga László: Legalább lenne benned annyi szolidaritás, hogy nem szólalsz meg! ‑ Folyamatos zaj. ‑ Az elnök csenget.) A magyar parlamentnek van egy házszabálya, amely világosan rendelkezik arról, hogy a magyar parlamentben hogyan kell az általános vitákat a törvényjavaslatok kapcsán lefolytatni (Dr. Vadai Ágnes: De nyomtam egy normál felszólalást! ‑ Z. Kárpát Dániel: Kit akarsz kioktatni, Lajos? Kit akarsz kioktatni? Ne viccelj már!), én ehhez tartom magam.

A magyar parlamentben a szokásjog is az, hogy az előterjesztő az előterjesztésében elmondja az álláspontját, érveit, majd a vita végén (Z. Kárpát Dániel: Milyen szokásjog, Lajos? ‑ Dr. Varga László közbeszól.) mond zárszót, mert meghagyja a parlamenti képviselőknek a vitában való részvételt. (Folyamatos közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból. ‑ Dr. Varga László: Ez szégyen, amit műveltek, Lajos, ezzel kéne foglalkozni! Mit képzelsz magadról? ‑ Bangóné Borbély Ildikó: Mit képzel?) Természetesen mindegyik kérdésre tudok válaszolni, és betartva a parlamenti vita szabályait, ezt meg is teszem. (Mesterházy Attila: Milyen vita szabályait? ‑ Dr. Vadai Ágnes: Nyomtam egy gombot! ‑ Folyamatos közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból. ‑ Bangóné Borbély Ildikó: Kezdeményezni fogjuk Kósa Lajos fizetésének megvonását!)

Természetesen azt szomorúan állapítom meg, hogy a magyar parlament szokásaitól eltérően (Folyamatos zaj. ‑ Az elnök csenget.) a vitában nemcsak érvek, hanem durva személyeskedések is elhangzottak. Odáig, hogy néhány szocialista képviselő személyemben is megfenyegetett. (Bangóné Borbély Ildikó: Fogja be a száját és üljön le! ‑ Dr. Varga László: Szégyelld magad! Öt órája nem szólaltál meg!) Szeretném majd felhívni a tisztelt parlament figyelmét, hogy a Házbizottsághoz fogok fordulni annak érdekében, hogy ez a fizikai fenyegetés ne harapóddzon el a parlamentben, a magyar parlamentben való vita az előterjesztések, az érvek terepe kell hogy legyen (Mesterházy Attila: Akkor miért nem érveltek?), és nem a fizikai fenyegetésé, mint a szocialista képviselőtársaim által szívlapát és szöges léc emlegetése. (Mesterházy Attila: Deszka! Deszka!)

Az a helyzet, hogy szomorúan állapítom meg, hogy az ellenzék felvetéseinek döntő többsége egyszerűen olyan mérhetetlen ténybeli tévedés ‑ hogy most udvariasan fogalmazzak ‑, amivel nem is nagyon lehet vitatkozni, mert értelmetlen. (Bangóné Borbély Ildikó: Elnök úr! Sérti a Ház méltóságát!)

Csak rögzíteni szeretném (Dr. Varga László közbeszól.), természetesen Magyarországon ez előtt is és a javaslatom elfogadása után is a munkanap 8 órás lesz és a munkahét 5 napos. Ezen az én javaslatom sem változtat.

(23.30)

A magyar munkarend az, hogy ha valaki munkát vállal, akkor az általa aláírt szerződés szerint azért neki fizetés jár. Tehát minden olyan felvetés, ami azt fogalmazta meg ‑ sokan mondták ezt ‑, hogy nem kapják meg a dolgozók a bérüket, az egyszerűen kapitális túlzás (Dr. Varga László közbeszól.), félreértés, valótlanság; természetesen az én javaslatom módosítása után is mindenki havonta megkapja a bérét. Tehát az, amikor azt vetették fel, hogy majd nem kapják meg a bérüket, az nem igaz, ez súlyos ferdítés, hazugság, valótlanság.

Mint ahogy természetesen az én módosításom nem érinti azt a főszabályát a munka törvénykönyvének, hogy ha túlmunkát rendelnek el, akkor sem haladhatja meg a heti összes ledolgozott munkaóra a 48 órát. Ez most is így van, ezelőtt is így volt, ezután is így lesz. Ellenzéki képviselőtársaim teljesen tudatosan kevernek két dolgot, vagy pedig nem tudják, és azért összevissza beszélnek. (Közbeszólások az ellenzék soraiból. ‑ Dr. Vadai Ágnes: Össze kell hívni a Honvédelmi bizottságot!)

Túlmunkát, többletmunkát kétfajta módon lehet Magyarországon elrendelni: egyrészt van a rendkívüli munkavégzés; a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályokat az én javaslatom nem érinti. Rendkívüli munkavégzés az a munkavégzés, amit előre nem látható körülmények okán ‑ amelyek egyébként kellően alá kell hogy támasztódjanak a munkaadó részéről ‑ a munkaadó rendel el, de azt egyébként, a rendkívüli munkavégzés keretében végzett munkát, ami előre nem látható, nem bejelentett, nem tervezett, azt egyébként a hónap végén a vonatkozó szabályok szerint ki kell fizetni a dolgozónak. Ez a rendkívüli munkavégzés. Egyébként hozzáteszem, hogy a rendkívüli munkavégzés keretében, főleg hogyha az a pihenőnapra vagy a munkaszüneti napra esik, az jelentősen meghaladja a normál foglalkoztatásban fizetett fizetés időarányos részét. Ez a rendkívüli munkavégzés. Nem érinti az én javaslatom, semmi köze az én javaslatomnak ehhez, tehát minden olyan felvetés, ami tudatosan az előre tervezett túlmunkát rendkívüli munkavégzés keretében mutatná be, az egy hazugság, tévedés, valótlanság.

Mint ahogy tökéletesen megfeledkezik az ellenzék arról (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.), hogy ha előre tervezett, mert az én javaslatom erről szól, az előre tervezett és bejelentett ‑ ugye, a törvényt most már ismerik, legalább tudom, hogy a szövegét az ellenzék is elolvasta, vagy legalábbis hallotta egyszer (Bangóné Borbély Ildikó: Te még mindig nem ismered! ‑ Dr. Varga László közbeszól.) ‑, az előre eltervezett túlmunka elrendelésénél a túlmunkának pontosan megfelelő időt szabadnapban ki kell adni. Tehát az a felvetés, hogy itt megváltoznának egyébként a foglalkoztatás alapvető keretei, a 8 óra, a 40 óra hetente, az nem igaz.

Hogy néz ki ez a való életben, amiről annyira sokat beszéltek, de látszik, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ez hogy működik? Hogyha négy napon keresztül (Dr. Vadai Ágnes az elnöknek: Nem kaptam szót! Hát ez hogy van, elnök úr? Túllépte a hatáskörét!) például napi két óra túlmunkát tervezhetően rendel el a munkaadó, az 8 óra, az azt jelenti, hogy a négy nap után jár egy plusz pihenőnap az illető dolgozónak. Ezért van olyan ágazat, ahol olyan munkarendben dolgoznak a dolgozók ‑ hozzájárultak ehhez ‑, amikor például öt hét, heti négy nap (Z. Kárpát Dániel: Nyolc!), napi két óra túlmunka elrendelése esetén a dolgozó a hatodik hetet teljes egészében megkapja szabadságként, nem kell bemennie dolgozni egy hétig, és, hozzáteszem, ugyanazt a bért kapja meg. (Z. Kárpát Dániel: Hosszú lesz még?!)

Az ellenzék végig úgy beszél a javaslatomról, minthogyha az előre tervezhető és bejelentett, az időt, hogy milyen, fél évre előre be kell jelenteni egyébként a munkavállaló számára, az előre tervezett, elrendelt munkavégzés esetén mindig kötelező azt szabadnapban kiadni. Dolgoznak így emberek, egyébként ez nem népszerűtlen foglalkoztatási forma, és természetesen semmivel nem csökken a pihenőnapoknak és a munkaszüneti napoknak a száma. Tehát akik azt állították, hogy az én javaslatom ezt módosítja, nem mondtak igazat. És végig úgy beszélt az ellenzék erről a javaslatról, minthogyha az előre eltervezett és bejelentett túlmunka, az mintegy pluszfoglalkoztatás lenne (Z. Kárpát Dániel: Elég lesz, Lajos, magadat sem tudod meggyőzni!), és semmit nem érintene. Ez nem igaz, hazugság! Ráadásul ‑ ennek kapcsán még egyszer mondom ‑ nem érinti ez a munkarend a dolgozók fizetését (Közbeszólások az ellenzék soraiból.), meg fogják kapni.

Az tehát a helyzet, kedves képviselőtársak (Dr. Vadai Ágnes: Nem kaptam szót! Normál hozzászólást nyomtam, és új szempontjaim lettek volna!), hogy az ellenzék hozzászólásainak a jelentős része olyan mértékben tér el a valóságtól, hogy nem is vitaképes, mert azt kell mondjam, hogy azért bizonyos állításokkal nem lehet mit kezdeni. Ha az ellenzék azt állítja, hogy az ég piros, nem fogom őket győzködni, hogy az ég kék (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.), mert egész egyszerűen nem érdemes. Ezért ezt a törvényt rabszolgatörvénynek bemutatni, vagy hogy itt az armageddon eljövetelét jósolták (Csárdi Antal: Bocsánat, ez már elhangzott a vitában! ‑ Derültség az ellenzék soraiban.), meg a családok tönkretételét, ez teljes mértékben elrugaszkodik a valóságtól. (Varju László: Vonják meg a szót tőle!)

Nehéz úgy vitatkozni a munka világáról, amikor egy képviselő ex cathedra kijelenti, hogy nem volt béremelés az elmúlt időszakban a magyar munkaerőpiacon. (Z. Kárpát Dániel: Amikor nem ismered, igen! Te még nem dolgoztál rendes munkahelyen, így valóban nehéz!) Hát, csak a tavalyi évben 13 százalék volt a nettó bérkiáramlás (Bangóné Borbély Ildikó: Elnök úr, vonja már meg tőle a szót!), és most már négy éve folyamatosan két számjegy körüli a nettó bérkiáramlás évről évre a magyar gazdaságban. (Z. Kárpát Dániel: Kit akarsz meggyőzni, Lajos? Minket nem tudsz!) Ha erről valaki ellenzéki képviselőként azt mondja, hogy statisztikai trükk, meg hogy nem volt nettóbér-emelkedés, akkor őszintén szólva a valóságnak az ilyen torzítása, és amikor valaki ilyen mértékben elrugaszkodik a tényektől, azzal nem fogok vitatkozni, mert teljesen értelmetlen, nem fogom győzködni a képviselőtársaimat arról, hogy vegyék már észre, hogy mi történik a magyar foglalkoztatásban, a munka világában (Varju László közbeszól.), hogy béremelés van, hogy igenis vannak ágazatok, amelyek számára az én javaslatom adott esetben hasznos (Bangóné Borbély Ildikó: Az egyik a sertéstelep! Sertéstelep!), de a legtöbb ágazat esetében egyébként nem fog bekövetkezni (Közbeszólások az ellenzék soraiból.), nem fog bekövetkezni, ahogy ezt jól mondták, hiszen egy sor magyar gazdasági vállalatnál, ágazatban az előre tervezhető túlmunka elrendelése nem szükséges, nem szükséges. (Z. Kárpát Dániel: Ne erőlködj! Semmi értelme!)

Én éppen ezért azt gondolom, hogy a vitában elhangzottakkal kapcsolatban még néhány dologra szeretnék kitérni. Tehát nehéz (Csárdi Antal: Ne legyen benne ismétlés! ‑ Z. Kárpát Dániel: Ne ismételd magad, Lajos! ‑ Varju László: Vissza! Vissza!) úgy vitatkozni, hogy az ellenzék folyamatosan ragaszkodik olyan rögeszmékhez, amelyeknek a valósághoz semmi köze. (Közbeszólások az ellenzék soraiból. ‑ Dr. Szél Bernadett: Miért nem egyeztettek a szakszervezetekkel, Kósa úr?! Miért nem egyeztettek a szakszervezetekkel?!)

Ez a törvényjavaslat természetesen senkit nem fog elüldözni az országból. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Ugyan már! Nem, mi?!) Ez a törvényjavaslat lehetőséget ad arra, hogy kölcsönös megegyezés alapján (Csárdi Antal: De nem ez van leírva a törvényben!) ilyen munkarendben is dolgozhassanak a munkaadók és a munkavállalók közösen. Az teljesen jellemző, hogy egyébként nem érkezett ahhoz észrevétel, hogy az általam megfogalmazottak szerint hogyan lehetne még erősíteni a munkavállalóknak a tárgyalási pozícióját (Közbeszólások az ellenzék soraiból.), mert az ellenzék szemmel láthatólag ettől nemesen eltekintett, mint ahogy arra sem méltattak egyetlenegy hangot sem, hogy a javaslatom bizonyos ágazatokban, például a munkaerő-kölcsönzőknél garantálja a dolgozóknak a bérminimum és a minimálbér kifizetését. (Csárdi Antal: Hát, de jó! Ez a minimum! ‑ Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Ez számukra nem fontos, bár az emberekre hivatkoznak, erről egy hang sem szólt. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.)

Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Varju László: Most a párnát is elvitték! A szót is elvették, a párnát is elvitték!) Nagy szerepet játszott a vitában az, hogy vajon a magyar munkaerőpiacról hány magyar állampolgár döntött úgy, hogy élve európai uniós jogával (Bangóné Borbély Ildikó: Elnök úr, elmondja ugyanazt! ‑ Közbeszólások az ellenzék soraiból.), az Európai Unió országaiban dolgozik. Természetesen a 600 ezer, meg az ilyen számok nem felelnek meg a valóságnak. (Bangóné Borbély Ildikó: Te aztán tudod!) De hogyha megnézzük a tényleges helyzetet, akkor azt látjuk, hogy ma durván 420-430 ezer azoknak a száma, akik magyar állampolgárként az Európai Unió különböző országaiban dolgoznak. (Varju László: Ezt összeadtad?) 2004-ben, amikor beléptünk az Európai Unióba, ez a szám 220 ezer volt. Tehát ‑ figyelem! ‑ a rendszerváltástól 2004-ig 220 ezren választották ezt a formát, akkor nem voltunk uniós tagok, tehát jóval nehezebb volt egyébként az uniós országokban munkát vállalni, és az azóta eltelt időszakban, ez 14 év, még ez a szám 200 ezerrel megnőtt.

(23.40)

Magyarul: az a beállítás, hogy itt a Fidesz-kormányzat vagy bármifajta gazdaságpolitikája gyorsítaná ezt a folyamatot, az egyszerűen nem igaz. Ráadásul, hogyha ennek a belső struktúráját megnézzük (Dr. Harangozó Tamás: Kit akarsz meggyőzni?), akkor 110 ezer a 420 ezerből napi ingázó. Ez azt jelenti, hogy nem ment el Magyarországról. (Dr. Harangozó Tamás: Nincs olyan család, akiből valaki ne ment volna el! Kit akarsz meggyőzni?) Ez alapvetően a nyugati határszél mentén jellemző. Nem ment el az országból, itt lakik, itt él a családjával, naponta átjár. (Varju László: Ezt mondd el az öcsémnek és a húgomnak is!)

Ha belegondolunk, ez a pozíció nem különbözik attól, mint hogyha valaki Ceglédről jár be Budapestre dolgozni. (Csárdi Antal: Azzal a különbséggel, hogy nem itt fizeti az adóját!) És egyébként még jó 40 ezer ember heti ingázó, kihasználva a fapados járatok adta lehetőséget (Bangóné Borbély Ildikó: Ami már Debrecenben is van! ‑ Derültség.), ami azt jelenti, hogy nem hagyta el Magyarországot abban az értelemben, hogy a családjával él együtt. Ez ahhoz hasonlít, hogyha még valakinek ez mond valamit, mint amikor valaki az ország távolabbi vidékéről heti ingázó volt, és Budapestre járt dolgozni, csak ez most már repülőgéppel történik, és nem fekete vonattal Mátészalkáról.

Éppen ezért az a beállítás nem felel meg a valóságnak, nem igaz, hazugság, amit az ellenzék azon magyarokról mondott, akik egyébként az Európai Unió országaiban vállalnak munkát. (Folyamatos zaj, közbeszólások.)

Tovább színesíti a magyar munkaerőpiaci tényt az a szám, hogy közben 240 ezer olyan ember van, aki nem magyar állampolgár, és Magyarországon tartósan él, ebből 110-120 ezer ember munkavállalási engedéllyel. Tehát az egyenleg, hogy ennyien kimennek és közben más országokból idejönnek, az nem 420 ezer, mert értelemszerűen 110-120 ezer ember Magyarországot választotta az Európai Unió különböző országaiból munkahelyének. (Z. Kárpát Dániel: Taníts még, mester! ‑ Derültség.)

Magyarul: az a beállítás, hogy Magyarországot tömegével hagyják el a magyar munkavállalók, és Magyarország semmilyen kínálatot nem jelent másoknak, ez egyszerűen nem igaz, hazugság, a számok ennek élesen ellentmondanak.

Hozzáteszem, aztán a hivatkozási alap az végképp kétséges a tekintetben, hogy egyébként az európai uniós országok közül Németország az az ország, ahonnan a legtöbben német állampolgárok (Dr. Harangozó Tamás: Menekülnek!) nem Németországot választják munkahelyül, hanem az Európai Unió különböző országait, több mint egymillió német dolgozik az Európai Unió különböző országaiban és nem Németországban. (Z. Kárpát Dániel: Magyarországon szeretne dolgozni!) Feltételezem, hogy nem azért „menekültek” Németországból, mert a rettenetes gazdasági kilátások, a kilátástalan fizetés és a tűrhetetlen életszínvonal elűzte őket a hazájukból.

Az ellenzék valamilyen furcsa módon, bár emlékeim szerint ők kampányoltak azzal a marhasággal, hogy majd mindenki nyithat kávéházat a Mariahilferen, nem veszik azt észre, hogy akkor, amikor valaki azt a döntést hozza meg (Dr. Vadai Ágnes: Elnök úr, nyomtam egy normál felszólalást, szeretnék most már ezzel a lehetőséggel élni!), hogy az életének egy szakaszában nem Magyarországon dolgozik, az nem feltétlenül baj abban az értelemben, hogy máshol is megpróbálja magát. Egyébként a lényeg az, hogy ez a szám belső összetételében dinamikus legyen, és egészen addig, amíg ez a szám körülbelül a teljes magyar munkaerőpiac 10 százalékát nem haladja meg, én azt gondolom, hogy ez egy dinamikus egyensúlyt tart, amit nemcsak lehet vállalni, hanem azt is lehet mondani, hogy kifejezetten valamikor egyébként a magyar gazdaságtörténetben jelentőségteljes is volt az úgynevezett peregrináció, és ez hagyománya is Magyarországnak évszázadok óta. (Derültség, taps az ellenzéki pártok soraiban.) Ez a marxizmusból kimaradt, tehát hogy az ellenzék nem tud erről, az egyébként nem meglepő. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.)

Összességében én azt tudom mondani, hogy amit az ellenzéki hozzászólásokból most hallottam, az egyszerűen nem vitaképes. (Mesterházy Attila: Te nem vagy vitaképes!) Annyira messze van a valóságtól, hogy nem érdemes rá szót vesztegetni. Mit kezdjen az ember azzal, hogy azt mondják az ellenzékiek, hogy ha ez a módosítás életbe lép, akkor nem kapják meg az emberek a fizetésüket minden hónapban? Ez nyilvánvalóan nem igaz, ennek semmi köze a valósághoz.

Mit kezdjünk azzal az állítással, hogy azt gondolták, és úgy olvassák az egészet, hogy az esetleg elrendelt 400 óra tervezett pótmunka hozzájön a heti munkaidőhöz? Nem. Azt egyébként szabadnapban majd ki kell adni. Egyenetlen lesz a munkaterhelés, erről egyébként nem beszéltek. Tehát a lényegről, hogy azt meg kellene nézni, hogy adott esetben kell‑e valamilyen olyan garanciát beépíteni a munkavállalóknak (Bangóné Borbély Ildikó: Akkor végül csak nem lesz?), ami a túlzott terheléstől megóvja őket, hozzáteszem: a főszabály az, hogy 48 óránál nem lehet többet dolgoztatni senkit sem egy héten, az egyébként most is él, de még lehetnének garanciális elemek. Az ellenzék hozzátétele ehhez az ügyhöz nem értelmezhető, mert az ellenzék részint összevissza hazudozott, személyeskedett, és teljesen elfogadhatatlan stílusban ‑ hogy is mondjam ‑ gyalázkodott, amivel én nem tudok mit kezdeni. Azért vagyunk parlamenti képviselők, hogy adott esetben ezt is elviseljük. Nem könnyű. (Csárdi Antal: Szegény!) De én azt gondolom, hogy tanulságos.

Egyébként pedig, kedves ellenzéki képviselőtársaim, végig, amíg a vita (Csárdi Antal: Folyt.) közben gondolkodtam, igazából az járt a fejemben, hogy az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. (Bangóné Borbély Ildikó: Vannak érzéseid, Lajos?) Ugyanis sír azért, mert régen hallottam ennyi marhaságot összehordani, másrészt pedig nevet, mert egészen addig, amíg az ellenzék ilyen, addig a Fidesz és a kormányoldal kétharmada garantált (Bangóné Borbély Ildikó: Lesz még más világ is!), és most a teljes szeletét adták annak, hogy igazából miért is van kétharmados támogatottsága a kormánypártoknak, és az ellenzéknek pedig töredék támogatottsága. De én tisztelem, nem az ellenzéket, hanem az ellenzék mögött megnyilvánuló választókat, és azt gondolom, hogy velük érdemes vitázni, velük érdemes egyeztetni, akár az ágazati szakszervezetekkel, a munkavállalói szervezetekkel (Dr. Szél Bernadett: Mi lesz a szakszervezetekkel? Miért nem egyeztetett Kósa úr a szakszervezetekkel?), és megpróbálni egy olyan javaslatot összehozni, ami egyébként segít a magyar gazdaságnak.

A magyar gazdaság pedig nem önérték, a magyar gazdaság erősítése, versenyképességének javítása egy szempontból rendkívül fontos: az emelkedő jövedelemhez juttatja a magyar embereket, és a magyar emberek emelkedő jövedelme stabilabb életet, tervezhetőbb jövőt, kilátást, családokat jelent (Dr. Szél Bernadett: Válaszoljon a kérdésre!), és én ezt szeretném támogatni. Ha az ellenzék ebből kimarad, hajrá, én mindenesetre szeretném azt, hogyha a parlament ezt a javaslatot adott esetben esetleges jobbító szándékú módosításokkal, de elfogadja. Köszönöm szépen.