Tordai Bence (Párbeszéd)

TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. A Párbeszéd a maga részéről természetesen támogatni fogja a szavazásnál ennek a javaslatnak a napirendre vételét, annál is inkább, mert mindannyian kint voltunk a kapcsolódó tüntetéseken, beszélgettünk az érintettekkel, és nem szégyellem, hogy felnőtt férfiként elsírtam magam néhány család sorsa hallatán. Elképesztő történetek vannak, és ezért érzem különösen visszataszítónak azt, hogy maguk itt ugyanolyan politikai játékszernek, ugyanolyan politikai eszköznek tekintik ezt az ügyet, mint mondjuk, ezt a Sargentini-ellenjelentést. Ez utóbbit meg tudom érteni, az előbbi egyszerűen végtelenül kiábrándító a kormánypárti képviselők emberi minőségét illetően.

Most ebben az ügyben is azt a taktikát alkalmazzák, amit minden rendes diktátor szokott: oszd meg és uralkodj! Most találtak maguknak ezen az elképesztően nehéz sorsú társadalmi csoporton belül egy kisebb csoportot, akik a gyereküket ápolják otthon. Nekik valamelyest megemelik az ellátásukat, nem teljesítve egyébként a legmértéktartóbb követeléseket sem, és azt mondják, hogy de aki mondjuk, idős, demens szülejét ápolja otthon ugyanolyan körülmények között, aki nem tud kijönni, mert nem egy kisgyereket kell egy kerekesszékbe beültetni, hanem egy felnőtt ember fekszik egy ágyban, és nem tud egyszerűen az utcára se kijutni vele, akkor róluk feledkezzünk meg, nem szerepeltek a médiában, ne költsünk arra pénzt, inkább építsünk még egy stadiont, mintsem hogy az ő ápolási díjukat is megemeljük.

Én egyszerűen végtelenül kiábrándult vagyok, és szeretném, hogy amikor majd felkelnek holnap reggel, alszanak rá egyet, és a tükörbe néznek, akkor egy kicsit elgondolkodnának azon, hogy mi az, ami igazán fontos, és miért is ülnek itt maguk a parlamentben. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiból.)