Ungár Péter (LMP)

UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, hogy ebben az országgyűlési ciklusban megpróbáltam felhívni az országgyűlési képviselők figyelmét arra, hogy Magyarországon a gondoskodási munka nincs megfizetve. Ezt nem azért tettem, mert azt gondolom, hogy ez egy empatikus ügy lenne, nem gondolom, hogy ez a jótékonysághoz tartozna, hanem azt gondolom, hogy ez az egyik legégetőbb és legfontosabb társadalmi kérdés ma Magyarországon. Az, hogy ki gondoskodik az idősekről, ki gondoskodik a fogyatékossággal élőkről, ki gondoskodik azokról, akikről mások nem gondoskodnak, és ezek az emberek kapnak‑e pénzt, és ha kapnak fizetséget, mennyit kapnak, egy alapvető rendszerkérdés véleményem szerint, arról szól, hogy a gazdasági rendszer felépítése kinek az érdekében és miért történik.

A helyzet az, hogy alapvetően három kérdés van, ami nagyon nehezen halasztható tovább, aminek a kitárgyalása nagyon nehezen halasztható tovább. Az egyik, és talán a legégetőbb számosságát tekintve az idősgondozás kérdése Magyarországon. A kormányoldallal nagyon meddő vitáink voltak az idősgondozás kapcsán, ugyanis ők egy olyan ideológiai álláspontot tesznek magukévá, mely szerint az idősgondozás a család feladata. Ez nem egyezik a magyar emberek élt valóságával, egyszerűen nincs így. Emberek nem ott élnek, ahol a szüleik élnek, vagy az anyósuk, apósuk él, az embereknek dolgozniuk kell. Mind a két félnek dolgoznia kell ahhoz, hogy el tudják tartani a gyermekeiket, és egyszerűen nincs lehetőségük, hogy kimenjenek a munkaerőpiacról, és ápolási díjon, ami 68 ezer forint, gondozzanak időseket. Idősgondozás az informális kereten kívül, amit a kormány nem hajlandó a minimálbér szintjén megfizetni, folyik az intézményekben is, de az intézményekben egyre rosszabb minőségben folyik, és nem azért, mert az ott dolgozók nem lennének elhivatottak, hanem azért, mert nem fizetik meg őket, és mivel nem fizetik meg őket, nincsenek elegen ahhoz, hogy érdemi munkát végezzenek. A szociális szektorban dolgozók ebben a ciklusban valójában nem tudtak előrelépni, bár egy járványhelyzetben többet dolgoztak, mint szinte bárki. Az egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítést sem kapták meg, az a 20 százalékos emelés pedig, amit a kormány bejelentett, már tulajdonképpen az infláció szintjét sem éri el.

A másik súlyos probléma a fogyatékossággal élők helyzete. A fogyatékossággal élő gyermekeknél és később fiatal felnőtteknél a gyermekek otthongondozási díja kapcsán történt egy pozitív előrelépés, hogy itt megadták a minimálbért. S még az is pozitív előrelépés volt, hogy az ezzel kapcsolatos pontrendszert végül felülvizsgálta az emberi erőforrások minisztere. Ugyanakkor mind a munka világába való beilleszkedés, mind, amit Arató képviselőtársam mondott, a különböző gyógyászati segédeszközök kapcsán történő teljesen abszurd helyzet, mind a rettentő bürokratikus teher, amit minden ilyen segélyezési forma jelent, nem változott érdemben. Minden fogyatékossággal élő ember szülei azon aggódnak, hogy ha ők elhaláloznak, mi lesz azzal a gyermekkel. S erre megnyugtató választ soha nem fog tudni a magyar Országgyűlés vagy a kormány adni, de legalább ki tudná fejezni, hogy az ezzel való foglalatosság mindannyiunk ügye.

A harmadik ilyen kérdéskör a gyermekvédelem kérdése. Ezzel kevesebb lehetőség volt foglalkozni most az Országgyűlésben. Ebben volt talán a legtöbb pozitív előrelépés mind a nevelőszülői rendszer, mind pedig a nagy, kommunista örökségből adódó intézményeknek a kitagolása. De amíg a gyermekvédelmi dolgozók 95 százaléka a garantált bérminimummal megegyező összeget kap, addig Magyarországon hiába vannak különböző ilyen gúnynevű népszavazások, nem lesz gyermekvédelem.

Összességében tehát azt tudom összegzésként üzenni, hogy a gondoskodó munka és annak a kérdése, hogy ki hogyan végzi és mennyiért a gondoskodó munkát, egy rendszerkritikus ügy, egy alapvetően feminista ügy, és egy olyan ügy, ami arról szól, hogy milyen igazságosság van a magyar politikai-gazdasági rendszerben. Remélhetőleg lesz lehetőségem a következő Országgyűlésben ezt folytatni. Folytatni kell ennek az ügynek a társadalmi párbeszédben való megjelenítését, mert ha nem változik az, hogy a gondoskodó munkát ki végzi és mennyiért, akkor nem marad, aki elvégezze. (Taps az ellenzéki oldalon.)