Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár az utóbbi hetek-hónapok aktuálpolitikai kardcsörtetéssel teltek, azért én a kollégáimmal elvégeztem egy kis házi feladatot, és Orbán Viktor termelési jelentései, a növekvő magyar bérekről szóló tirádái közepette megvizsgáltuk, hogy mennyi az annyi, pontosabban: mekkorák a minimálbérek az Európai Unión belül. És miközben azt találtuk, hogy ezen a nyáron a 167 ezer forintos magyar minimálbér 1 százalékos emelése is elmaradt, van, aki szerint forráshiány miatt, van, aki szerint strukturális okokból ‑ ugye, milyen jó varázsszó ‑, addig bizony nemcsak a környező országok egyike-másika tudott megelőzni bennünket, de azt látjuk, hogy a sereghajtók közé kerültünk.

Nem várunk nagy dolgokat. Nem a holland 606 ezer forintnak megfelelő minimálbért várjuk; nem a spanyol szintet, amely 398 800 forintra jön ki, hogyha az ottani eurós összeget átszámoljuk a mostani gyalázatos árfolyamon, de még csak nem is a görög 272 ezer forintot kérjük számon a kormányon, hanem azt, hogy egy tisztességes, az európai átlaghoz folyamatosan közelítő minimálbér-, illetve bérszínvonalunk legyen. Az európai átlagnak része Bulgária, Koszovó is benne van a statisztikában, tehát nem a német színvonalat követeljük, csak annyit követelünk, amennyi megengedhető lenne a magyar gazdaságban, mondjuk, a multicégek által itt megtermelt és innen kiszivattyúzott profit volumenének ismeretében.

És szembejön a magyar valóság, szembejön a rögvalóság a statisztikai adatokból, amikor látjuk azt a Bank360 egy újabb kimutatása alapján, hogy a magyar minimálbérből és a magyar mediánbérből is elképesztően sokat kell gürcölni egy saját otthon megszerzéséért, de az egészen mellbevágó, hogy a magyar bruttó mediánbér vizsgálatával ‑ körülbelül a legtöbben ennyit keresnek Magyarországon ‑ 30 évig kell gürcölni egy budapesti ingatlan áráért.

A fideszes családpolitika célja a legalább háromgyerekes családmodell, és én ezzel könnyen tudok azonosulni. Bárcsak támogatnák az első gyerek megszületését, a második gyerek vállalását is, nem csak az idealizált és elképzelt családmodell létrejöttét! De egy ekkora családhoz azért mindenképpen egy 60-100 négyzetméter közötti méretű lakás vagy akár ház az, ami egy normális, élhető, kényelmes teret biztosítana. És azt látjuk a statisztikából, hogy a KSH adatai szerint júliusban 335 780 forintot tett ki a bruttó mediánbér. Ilyenkor nyelünk egy nagyot, és elképzeljük a szabolcs-szatmár-beregi fórumot, ahol mindezt elmondjuk, és különböző berendezési tárgyakon szorulnak össze a kezek, hiszen látják, hogy a valódi magyar átlag rettenetesen távol van ettől.

De azt is látjuk, hogy Budapesten a 223 ezer forintos nettó bér esetében is ‑ tehát ha elképzeljük és elfogadjuk ezt a bért ‑ , még ennél is 29 évet és 4 hónapot kell várni, kuporgatni, hogy összejöjjön az említett otthonra való, úgy, hogy az ember semmi másra nem költött közben, nem táplálkozott, nem ruházkodott, nem menedzselte a családja mindennapi kiadásait.

És ha elindulunk a vidék Magyarországa felé, azt látjuk, hogy még a megyeszékhelyek között is van olyan, ahol 17 év kell ahhoz, hogy a mediánbérből kijöjjön az ingatlanravaló, még egyszer mondom, úgy, hogy semmi másra nem költött az ember a fizetéséből. Látható tehát, hogy a lakhatási krízis külföldre űz kényszerből magyar munkavállalókat, gyermekvállalási terveket halaszt el vagy szüntet meg teljes egészében, és egy állandó, kiszolgáltatott helyzetbe hozza azt a magyar munkavállalót, akinek a megalázóan alacsony munkabéréből még a lakhatásravalót is ki kell kuporgatni, adott esetben egy brutálisan drága albérlet formájában.

A mi javaslatunk egyértelmű: a béruniós koncepcióval rendezni kell a bérek lassú közelítését a nyugat-európai átlag helyett az európai átlaghoz, tehát egy vállalható koncepciót tettünk le.

A „Mi Várunk” nevű bérlakásépítési és lakhatási program pedig úgy képes növelni az ingatlanállomány kínálati oldalát, hogy ezáltal az árak csökkenéséhez is elvezet, és a mostani piaci albérleti díjak helyett egy vállalható bérletidíj-koncepcióval elérhető közelbe tudja hozni az önálló otthon megszerzését magyar emberek tömegei számára. Ha csak évente pár ezer családot biztonságba tudunk így helyezni, és kényszerből nem a kivándorlást választják, ha a vágyott magyar gyermek nem a Benelux államokban vagy Németországban születik és szocializálódik, hanem itt, Magyarországon, akkor rengeteget tettünk azért a magyar jövőért, amely, úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára rettenetesen fontos kell hogy legyen.

Az aktuálpolitikai kardcsörtetések mellett nálunk, a Jobbik frakciójában és Jakab Péter jóléti programjában igenis van idő, tér, energia ahhoz, hogy ezeket az évtizedes távlatokat is lássuk, mert így tudjuk szolgálni a hazánkat és a választópolgárokat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)