Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatot, a pedofilellenes törvényjavaslatot támogatni fogjuk, elfogadjuk a holnapi szavazáson, ez viszont nem jelenti azt, hogy mi a Fidesz oldalán állnánk.

(19.20)

Mi az áldozatok oldalán állunk, amiről önök azért, ha tüzetesebben megvizsgáljuk ezt a javaslatot, némiképpen megfeledkeztek. Az a helyzet, hogy két héttel ezelőtt, amikor az általános vita folyt, akkor az ellenzéki oldalról teljes konszenzus övezte ‑ nyilván kritikákkal illetve ‑ ezt a javaslatot. Egyetértett itt mindenki a Párbeszédtől, Szél Bernadetten keresztül a Jobbikig, hogy valóban szigorításra van szükség. Egyetértettek egyébként a pedofil-nyilvántartás bevezetésével is, és azzal is, hogy számos hivatásból, szakmából legyenek kitiltva ezek a két lábon járó szörnyetegek.

Önöknek, mondjuk ki, ez megzavarta az előre kidolgozott terveit. Kész kampánystratégiával rendelkeznek arra nézvést, hogy hogyan osszák meg vagy hogyan kívánják megosztani majd az ellenzéket, és hogyan kívánnak majd egy pedofilozós kampányt felfűzni. Ha őszinte lenne egyébként ez az indíttatás, amiből ez a törvény megszületett, akkor az a helyzet, hogy mondjuk, nem mondta volna Hollik István 2017-ben a Magyar Időknek nyilatkozva azt, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet kellő erőt biztosít ahhoz, hogy rendezzék ezeket a bűncselekményeket, illetve fellépjenek ellenük. (Z. Kárpát Dániel: Így hazudtok mindenben!)

Az is egyébként a mi javaslatunk volt, és ha valaki ebben az ügyben konzekvens, ha hitelesen tudja azt képviselni, hogy ezeknek a két lábon járó fenevadaknak oda kell vágni, akkor azok mi vagyunk. Három cikluson keresztül, immáron 11 esztendeje azt mondjuk, hogy szigorításokra szükség van. Ebben nincs is vita. Önök azonban ezt a javaslatot átpolitizálták számításból, politikai haszonszerzés céljából, aminek egyébként valószínűleg az lesz az eredménye, hogy az ellenzéki oldalon lesz olyan, aki ezt nem fogja elfogadni, illetve kivonul, tiltakozván az ellen, hogy önök mit műveltek ezzel a törvényjavaslattal. De lett volna egyébként idő, két hét arra is, hogy olyan módosításokat vigyenek bele ‑ és ezzel jelezzék a konstruktivitásukat ‑, amelyekről itt az általános vita során szó volt.

Mire gondolok? Az egésznek az alfája és ómegája kellene hogy legyen az áldozatvédelem, a megelőzés, az áldozatsegítés. Igen, az is egyfajta prevenció, hogy ezek az aberrált lények minél hosszabb időre börtönbe kerülnek. De azért jó lenne megakadályozni mindezt, és azt az életre szóló traumát elkerülni, ami éri a kiskorúakat egy-egy ilyen pedofil abúzus által. Hogyan lehetne ezt elkerülni? Hát, például azoknak a javaslatoknak az elfogadásával, ami az ellenzéki oldalon megszületett, benyújtották, önök pedig lesöpörték, beledobták a kukába.

Miről lenne szó? A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjait ‑ és egyébként ideszámíthatjuk még akkor a szülőket, valamint a gyermekeket ‑ évente továbbképzésre kellene, mondjuk, küldeni azzal kapcsolatosan, hogy azokat a jogokat, azokat a veszélyeket ismerjék és felismerjék, amelyekről képviselő asszony előbb beszélt. Nyilván ehhez állami forrásokat kellene átcsoportosítani. Itt jön képbe, mondjuk, akkor a Jobbik azon javaslata, hogy a leterhelt pedagógusokat meg kellene segíteni olyan speciális szakértőkkel az iskolákban ‑ szociális munkásokkal, szociálpedagógusokkal ‑, akik ezekkel a kisgyerekekkel foglalkozni tudnának; ha lennének a tanárok mellett az iskolában olyan szakemberek, akikhez az abuzált gyerekek őszintén és teljes bizalommal oda tudnának fordulni.

Aztán fontos lenne, hogy egy olyan gyermekpszichológusi hálózat legyen Magyarországon, ami majd a traumát elszenvedett gyerekeket kezelni is tudja. Hol van ez? Miért söpörték akkor le, képviselő asszony, azt a javaslatunkat, hogy megduplázzák az iskolai szociális munkára fordítandó összeget? 5,5 milliárd forintról lenne szó. Semmi ez egy ekkora állami költségvetésben; egy kilométer a Budapest-Belgrád vasútvonalból. Miért nem volt erre pénz? Azt mondták, hogy nyugodjunk meg, és ez egy kerek javaslat lesz. Hát, nagyon nem kerek, billeg ez a javaslat.

Még egyszer, teljes mértékben elfogadjuk a szigorításokat, ezek kellenek, ezek támogatandó dolgok, de hol van a megelőzés, hol van az áldozatsegítés? Megmondom: sehol. Ezzel önök nem törődtek. Nyilván az olcsóbbik megoldást választották, amikor egyértelműen csak a szankciók szigorításáról volt szó.

Azzal, hogy átpolitizálták ezt a törvényjavaslatot, bizony bebizonyították azt, hogy önök félnek. Félnek az elszámoltatástól. Ugyanis, isten ne adja, hogy így legyen, de ha erre a történetre akarnak önök majd felfűzni egy kampányt, akkor az bizony annak lesz a bizonyítéka, hogy ezt tudatosan megtervezték, és azokat az áldozatokat, az ő szenvedéseiket kívánják tulajdonképpen felhasználni egy ilyen kampány során, amely áldozatok, illetve az ő fényképeik, a megkínzásukról, abuzálásukról készült fényképek ott landoltak az önök Kaletájánál is, akinek az ügyét próbálták elkenni, és valami felháborító módon megúszhatta az egészet egy alig 500 ezer forintos pénzbírsággal, valamint egy felfüggesztettel.

Ha megnézzük, hogy mi lehet még itt a motiváció az egész mögött, akkor azért a pszichoanalízis tudománya ismer bizony olyan énvédő mechanizmusokat, olyan önbecsapást, amit, mondjuk, úgy hívnak, hogy reakcióképzés. Tehát, ha van egy eltüntetendő, önök számára kényelmetlen késztetés, akkor bizony ellenkező irányú motivációkkal próbálják ezt valahogyan elfedni, és ezért csempésznek bele olyan dolgokat ebbe a törvényjavaslatba, amiről lehet, mert miért ne lehetne legitim vitát folytatni, de mégsem idevaló. Tetszik érteni pontosan, hogy miről beszélek?

Szóval, az a kognitív disszonancia, amikor valamilyennek mutatják önmagukat, és a megtapasztalt valóság azért egy kicsit megbicsaklik és más képet mutat ‑ gondoljunk csak egy ereszen történő menekülésre, ugye, egy melegorgiából ‑, akkor valahogyan ezt kommunikálni kell majd a választók felé is, és adott esetben olyan dolgokat belerakni egy ilyen törvényjavaslatba, ami lehet, hogy eredendően nem odavaló, viszont arra kifejezetten jó lesz, hogy megpróbálják vele megosztani az ellenzéket.

Önök, ha akartak volna, tudtak volna olyan törvényjavaslatot is idetenni elénk, ami ezt a konszenzust megőrzi, illetve, ha már mindenképpen módosítani akarnak a két héttel ezelőtti verzión, akkor belerakhatták volna azokat a konstruktív fölvetéseket, amelyeket előbb soroltam. Nem történt meg, holott jól láttuk azt, hogy ha az önök számára valamilyen fontos téma előjön, akkor azt, ha kell, egy nap alatt keresztültapossák a parlamenten szakmai, politikai és társadalmi egyeztetés nélkül. Szeretném még egyszer megkérdezni, hogy hol van akkor a megelőzés és az áldozatsegítés.

Úgyhogy, képviselő asszony, illetve képviselő urak, ott a kormánypárti padsorokban, jó lenne ezen elgondolkodni, és innét, a Jobbik frakciójának a padsoraiból szeretném azért felhívni az önök figyelmét arra akkor még egyszer, hogy mi megszavazzuk ezt a törvényjavaslatot, mert valóban fontosnak tartjuk az ilyesféle elkövetőknek, ezeknek a szörnyetegeknek a megbüntetését és a kivonását a társadalomból, viszont az a helyzet, hogy önök meg szégyelljék magukat azért, mert adott esetben ezt az egész ügyet föláldozzák vagy megpróbálják belekeverni Habony politikai boszorkánykonyhájába, és az egészet ráhúzni az ellenzékre, amiért, még egyszer, szégyelljék magukat, mert minden egyes ilyen történet mögött, mint amilyen Kaletáé, sok-sok ártatlan kisgyermek szenvedése van. De mi holnap ezt a javaslatot el fogjuk fogadni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)