Arató Gergely (DK)

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Egy országnak akadt a torkán a kávé múlt pénteken, amikor ön a szokásos egyemberes show-jában, a péntek reggeli rádiószózatában azt mondta, hogy „A járvány azért megviselt bennünket, nemcsak a vállalkozásokat, hanem bennünket, munkavállalókat is, akik bérből és fizetésből élünk. Én is közéjük tartozom, szóval bennünket is megviselt ez a járvány.” Miniszterelnök úr, a polgárok jó része ezek után egy olyan „f” betűs szót mondott, amihez képest a ficsúr sokkal finomabb. (Derültség az ellenzéki pártok soraiból.)

De nekünk itt a Demokratikus Koalícióban minden magyar polgár jóléte, élete fontos, mindenkinek a története érdekel minket, az öné is. (Felzúdulás és derültség a kormánypárti padsorokban.) Kérem, hogy mondja el, hogy önnek milyen nehézségei voltak (Zaj. ‑ Az elnök csenget.) a járvány alatt! Megszűnt az állása, és a harmadik hónap után már egy fillér állami juttatást sem kapott? Csökkent a jövedelme, mint 2,5 millió magyarnak? Elvesztette az állását? Nem tudta fizetni az albérletét, és utcára került? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jaj!) Megszűnt a munkája, és pizzafutárként kellett dolgoznia? Szociális munkásként éjjel-nappal gondozta a járvány beteg áldozatait és az idős embereket, és kihagyták az 500 ezer forintos juttatásból? Pedagógusként elkapta a járványt az iskolában, és a kormány ígérete ellenére sem kapta meg a 100 százalékos táppénzt? Egészségügyi dolgozóként mentette önfeláldozó módon a saját élete és egészsége kockáztatásával mások egészségét, és utána a járvány tetején az orra alá dugtak egy olyan munkaszerződést, amely megfosztja minden jogától?

Kérjük, miniszterelnök úr, meséljen nekünk! Önt mint bérből és fizetésből élőt vajon milyen súlyos hátrányok érték a járvány idején? (Taps a Jobbik padsoraiban.)