Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Két, a szívemhez közel álló dologról szeretnék a költségvetés apropóján beszélni önöknek. Az egyik, szerintem nem titok, az egészségügy és az egészségügy közkiadási oldala, amely a 2022-es költségvetésben is benne van, a másik pedig a Nagykunság és a nagykunsági települések lesznek.

A mostani költségvetésben látszódik, nyomon követhető az a tendencia és az az evidencia, miszerint az összes országban ‑ és nemcsak a nyugati országokban, hanem Keleten is valamennyi országban, ahol egészségügyet próbálnak fenntartani és államilag szervezni mint alkotmányos jogként szerveződő egészségügyet, egy folyamatos költségnövekedés van. Ez köszönhető annak, hogy az egészségügyben mind a technológia fejlődése, mind a lakosság elöregedése azt feltételezi és azt vonja maga után, hogy folyamatosan nőnek azok a terhek, amelyeket közkiadásokból vagy akár magánkiadásokból kell fedezni.

Azt, hogy a közkiadásokból miként fedezi egy ország az egészségügyét és miként biztosítja a forrásokat a megfelelő kiadásokhoz mérten, egy költségvetésből lehet leszűrni. Visszatérő vita volt, és nagyon örülök, hogy államtitkár úr itt van, hiszen ő már többször végighallgatta az én korábbi években elmondott álláspontomat, hogy a magyar költségvetésnek is egyrészt ennek a technológiai fejlődésre és az elöregedésre vagy az öregedő társadalomra vonatkozó kitételnek is eleget kell tennie és ezt is fedeznie kell, másrészről a költségvetést úgy kell megalkotni, hogy a forrásteremtésben egy jól kiszámítható és előre látható munka legyen.

A forrásteremtésnél a kormány azt az utat választotta, hogy a társadalombiztosítás mellé vagy most már afölé igazából azokat a költségeket, amelyeket szeretne elkölteni, az adók alapján, az adók beszedéséből teremti meg. Lényegében a magyar egészségügy finanszírozásának nagyrészét az adókra alapította, amelyen egyébként lehet vitatkozni, hogy mennyire veszélyes, mennyire szolgáltatja ki a jól tervezhető, akár éveken vagy tíz éven keresztül tervezhető költségvetési kiadásokat. Úgy gondolom azonban, hogy ennél stabilabb lábakat, illetve sokkal több kiegészítést kell találni, még akkor is, ha a kormány igyekezett szektorális különadókkal vagy olyan különadókkal, amelyek lényegében egészségügyi vonzatúak, alátámasztani a bevételi oldalt. Ilyen volt például, emlékezzünk, a népegészségügyi termékadó is, amely, úgy látjuk, hogy igazából csak beömlött a közösbe, és a valódi népegészségügyi célok támogatására dedikáltan, megtalálhatóan nem került fordításra.

Az biztos, hogy van előrelépés a közkiadások terén. A kormány az elmúlt években egyrészt a kritikákat meghallgatva, de lépést tartva egyébként a technológia és az elöregedés általi követelményekkel, folyamatosan növelte azokat az összegeket, amelyeket az egészségügybe irányított. Ezzel lényegében csak annyit sikerült elérni, hogy lépést tudtunk tartani azzal az európai uniós, sőt OECD-fejlődéssel, amely a közkiadások folyamatos növekedését jelzi GDP-arányosan, Magyarország ezeket a közkiadás-növekedéseket követte. Meg is szeretném jegyezni mellé, hogy Magyarországnak pluszban az lenne az érdeke, hogy a saját zsebből való költéseket, tehát az úgynevezett out of pocket saját költéseket valamilyen módon csökkentse, ezáltal a lakosság kitettségét, terhelését ebben csökkentse, és az állam minél többet át tudjon ezekből vállalni. Így tehát érdemes lenne a közkiadások és a magánkiadások közötti különbséget csökkenteni, hiszen európai szinten is viszonylag magas az, amit a magyaroknak az egészségügyi kiadások terén saját zsebből fizetniük kell.

Világos volt, és a néppárti Jobbik ezt következetesen képviselte, hogy mi egy robusztus, államilag finanszírozott társadalombiztosítás alapján működő egészségügyet szeretnénk fenntartani. A költségvetési javaslataink, legyen szó akár a kórházi adósság finanszírozásáról, akár az alapellátás fejlesztéséről, de lehet szó például az elmaradt ügyeleti költségemelések fedezetéről, mindig arra irányultak, hogy egy erős állami egészségügyünk legyen, illetve azt tudjuk elérni, és úgy gondolom, hogy a járványnak az elmúlt lassan másfél éve is azt bizonyította be, hogy egy nagyon erős állami egészségügy tud igazán jól és hatékonyan reagálni egy-egy nagyon nagy kihívásra.

Azt is szeretném hozzátenni, és a kormány figyelmét felhívni arra, ha már a járványnál tartunk, hogy a járvány nemcsak arra adott lehetőséget, hogy védekezzünk és a magyar embereket megvédjük, hanem arra is, hogy újragondoljuk, miként lehet az egészségügyünket átalakítani. A járvány egy lehetőség, egy nagyon sajnálatos esemény volt, de egy lehetőség a továbblépésre, a továbblépés irányaira pedig, úgy gondolom, azt kell kijelölni, hogy csökkenteni szükséges a lakosság kitettségét abban, hogy saját zsebből fizessék az egészségügyi kiadásokat, a közkiadásokat pedig növelni arra a szintre, hogy a lehető legközelebb jussunk az OECD- vagy az európai uniós GDP-átlaghoz.

Ahol javítani kellene, az nyilván a fenntartható finanszírozás. Az előbbiekben beszéltem arról, hogy az adóbevételeket vagy egyébként a dedikáltan erre a célra járó társadalombiztosítási bevételeket úgy kellene átalakítani, hogy hosszú távon, öt-tíz évre is tervezhető legyen a költségvetés. Nyilvánvalóan azt is beismertük valamilyen szinten, illetve az is beismerésre került a kormány által az EU-komponensben foglaltak szerint, hogy látja a kormány, hogy kórházcentrikus a magyar egészségügy, látja, hogy a kórházakra rengeteg pénzt költünk, és az is világos, hogy alulfinanszírozott a rendszer.

Itt eljutunk a kórházi adósságok kérdéséhez. Most már évek óta visszatérő probléma, hogy még mindig nincs a kórházi adósságok rendezése beleépítve megfelelően, mindig év közben kell toldozgatni, átszervezni, hogy a rendszeresen előjövő 30-50 milliárdos adósságokat a kormány rendezze. Ezeknek az adósságoknak nemcsak az a problémája, hogy a kórházakat nyomja és a költségvetést valamilyen módon elbizonytalanítja, hanem az is, hogy azokat a beszállítókat, akik külföldről rendelt eszközöket szállítanak, felár felszámítására kényszeríti, ezáltal folyamatosan növekszik a magyar kórházakban a megrendelések költsége, mert előbb-utóbb azok a beszállítók, akik ebből élnek és akiknek most már a 3-6 hónapos csúszást szinte üzemszerűen tervezniük kell bele a szerződéseikbe, állandó áremelést fognak rátenni a kórházakra, így a kórházi beszerzések, a kórházi ellátások folyamatosan drágulni fognak.

Nagyon fontos lenne, és ez szintén nem igazán látszik még egyelőre a költségvetésben, a digitalizáció fejlesztése. Az EESZT egy nagyon jó irány volt ebbe az irányba, viszont folyamatosan lépnünk kell a big data lehetőségeinek a felhasználásával és az erre dedikált összegek elköltésével. Nagyon soványnak tűnik akár az európai uniós terveket nézve is, hogy a kormány ebben előre szeretne lépni. Pedig ha valaminek nagyon nagy hatásfoka lenne, az pontosan ezeknek a hatalmas adathalmazoknak a megfelelő elemzése és a betegutaknak és a kórházi ellátásoknak eszerinti megszervezése.

(18.40)

Kritikaként hadd említsem meg, hogy a civil szervezeteknél, akik nagyon fontos kiegészítő tevékenységet végeznek az egészségügyben, az elmúlt év gyakorlata alapján nincs dedikáltan kiírva, hogy melyik civil szervezet mennyi pénzt fog kapni azon a soron, amit nekik szánnak. A korábbi évben mindig meg volt jelölve a kedvezményezettnek a neve vagy a költségvetési támogatásban részesülőnek a neve, de most egy nagy ömlesztett van, amiből nem lehet látni, hogy az egyes szervezetek, például a Rákbetegek Országos Szervezete 20 milliót, 40 milliót vagy 50 milliót kap, és még a fejezeti indokolásban sincsenek ezek lebontva.

Magyarországon továbbra sincs alkoholellenes stratégia, pedig nagy szükség lenne rá, még hiányzik ez folyamatosan a népegészségügyi programokból is, és a költségvetésben sincs benne, holott részleteznek több ilyen nemzeti egészségügyi programot.

Nem olvasható ki a várólisták csökkentésének a kérdése, az erre vonatkozó számok és az erre adott pénzek, pedig látjuk, hogy a járvány miatt nemcsak 2021-ben, hanem 2022-ben is slágertéma lesz az, hogy miként tudjuk a felhalmozódott betegállományt, az elmaradt orvos-beteg találkozókat pótolni.

És hogy beszéljünk egy kicsit a Nagykunságról is, én több olyan módosítót beadtam az egészségügy jobbá tétele érdekében, amelyeket örömmel ajánlok akár a Pénzügyminisztérium, de akár a képviselőtársaim figyelmébe is. Ezek mind olyan fejlesztések ‑ legyen szó a nagykunsági utak állapotáról és azoknak a fejlesztéséről, mint például a Kunhegyes és Tiszafüred közötti, a turizmus szempontjából is nagyon fontos 34-es út fejlesztése, vagy olyan alsóbbrendű utak fejlesztése, amelyeken az emberek nagy része a Tisza-tó mellől, a Tisza mellől a Nagykunság fővárosába, Karcagra egyrészt munkába, kórházba igyekszik, és áldatlan állapotok között, tényleg háborús körülmények között kell utazniuk ‑, amelyek egy kis odafigyeléssel és relatív elhanyagolható költséggel ahhoz képest, hogy mire hajlandó és mire fog a kormány költeni 2022-ben, orvosolhatók lennének.

A karcagi kórház fejlesztése szintén az egyik olyan fontos téma, amire szükség van, a karcagi kórházra szükség van. El kell mondani, hogy a lehető legtöbb osztállyal kell működnie. Tehát a mostani tervek alapján, amelyeket az EMMI próbál áterőltetni, hogy a kórházak mondják meg, hogy milyen osztályokra nincs szükség, mi azt szeretnénk mondani, hogy a nagykunsági embereknek, annak a százezer embernek, aki a karcagi kórházi ellátást használja, minden osztályra és ezek közül is a legjobban felszerelt ellátásra van szüksége.

Még két dolgot szeretnék megemlíteni, két rendkívül veszélyes kereszteződést a 4-es úton. A 4-es út egyébként is Magyarország halálútja, ez egy köztudott tény sajnos, a legtöbb halálos baleset ott történik, és ezek közül is a fegyverneki kereszteződés és a karcagi Gyarmati úti kereszteződés szinte minden évben súlyos vagy egyébként halálos balesetet produkál. Hiába az M4-es út bővítése, ezeknek a kereszteződéseknek az azonnali biztonságossá tétele szükséges.

Egy utolsó, ami szerintem nagyon fontos, szimbolikus, régi jóvátételünk lehetne: lényegében elhanyagolható költség, de nagyon régóta adósak vagyunk a hortobágyi kényszermunkatáborba hurcoltak emlékére és az ő családjaiknak a Nagykunságban található kényszermunkatáborok helyén valamifajta megemlékezésre lehetőséget adó emlékmű létrehozására. A Tiszafüredhez tartozó Kócsújfalun létesül ilyen, azonban vannak olyan táborok, ahol honfitársaink ezrei töltötték azt a kényszermunkát, igazságtalanul, ítéletek nélkül rájuk kirótt kényszermunkát, ami családokat tett tönkre. Az ő emlékezetükre és a hozzátartozók emlékezésének a segítésére mindenképpen közös kötelezettségünk ilyet létesítenünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Támogassák ezeket a módosító javaslatokat! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)