Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bárcsak mindig ilyen gyorsan teljesülne az egyszeri ellenzéki képviselő vágya, hogy sorra kerüljön! Köszönöm képviselőtársaim mértékletességét e tekintetben is.

Szeretném elmondani, hogy adóügyi vitát nem csak évente egyszer folytatunk. Én 2010 óta lehetek a parlamentben, és körülbelül 50 alkalommal csaptak össze itt a világképeink. Szögezzük le azt, hogy nem állunk távol egymástól akkor, amikor afelé indulunk el, hogy valóban, egy segélyezési megközelítés helyett inkább a munkával elérhető jövedelem könnyebb hozzáférhetőségét szeretnénk mi is elérhetővé tenni, és azt, hogyha valaki dolgozik, megkeresi a maga fizetését, akkor azt minél nagyobb arányban tarthassa meg.

Éppen ezért meglepő számunkra, hogy 2010 óta az adóék tekintetében minimális elmozdulás tapasztalható, és bár természetesen lesznek statisztikai adatok, amelyek majd azt fogják próbálni bizonyítani, hogy 2010 óta azért bizony itt érdemi elmozdulás történt, a helyzet az, hogy nemzetközi összevetésben nagyságrendileg ugyanabban a kategóriában vagyunk, mint korábban. Nem jelenthető ki tehát, hogy a munkára rakódó adóterhek tömege érdemben csökkent volna.

Azt pedig hagyjuk is, hogy a könyvelői szakma hányféle adónemet ismer. Van egy képviselőtársnőm, aki sokkal jobban ért ehhez, de olyan egzotikus adótípusok is megjelentek 2010 óta, amelyek korábban nem szerepeltek a palettán.

Ami az alapítványokat illető adózási változások tekintetében engem igazán zavar, az egész pontosan az, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény két-három kikötése korábban állami vagyontárgyakra vonatkozott, most az alapítványokhoz kerülő vagyonelemekre már nem. Az egyik ahhoz kapcsolódik, hogy ha nem a meghatározott cél szerint gazdálkodnak ezekkel a vagyonelemekkel, akkor mi következik utána. Az állami vagyontárgyak tekintetében egy eredeti állapot helyreállítása is lehet az a jogkövetkezmény, amire sor kerülhet akkor, hogyha nem megfelelően gazdálkodnak ezekkel a vagyonelemekkel; az alapítványokhoz kiszervezett vagyontárgyak tekintetében ilyen lehetőség vélhetőleg már nem áll fenn.

De ennél is nagyobb baj, hogy a nemzeti vagyon elképesztően nagy részét igyekeznek kiszervezni, és most olyan könnyítéseket próbálnak egy adócsomagban keresztülvinni, amelyek az alapítványok furcsa, véleményes vagy akár spekulatív célú tevékenységével kapcsolatban is kedvezményeket eszközölnek, tehát nem elég, hogy kimentik a nemzeti vagyon egy jó részét, még aki majd azzal gazdálkodik furcsa körülmények között vagy éppen a függöny mögött, az is nagyobb haszonkulccsal teheti mindezt, nyilván abban a hiszemben, hogy már meg is tudja tartani ezt a hasznot, vagy saját céljaira felhasználni.

Mi természetesen ezt az illúziót szerte fogjuk foszlatni a 2022-es választás után, amennyiben egy nemzeti egység kormánya áll fel. Ennek a módszereiről most módszertani vitát természetesen nem is érdemes nyitni, nyilván jogállami keretek között fogjuk felülvizsgálni ezt az őrületet, de felül fogjuk, ugyanakkor azt szeretném megjegyezni, hogy a körítés nem állja meg megint a helyét, tehát az, ami az adózással kapcsolatban Magyarországon felmerült. Én megvizsgáltam a tavalyi költségvetést, és megvizsgáltam a tervezetet, és azt látom, államtitkár úr, hogy áfabevételek tekintetében mintegy 400 milliárddal többet kívánnak majd begyűjteni Magyarországon a következő időszakban, mint az előzőben. Szerintem érdemes lenne egy vitát folytatnunk arról, hogy milyen típusú áfabefizetésektől várják ezt a többletet. Jól gondoljuk‑e, hogy az amúgy is szénné sarcolt lakosság tekintetében, ahelyett, hogy a költségvetés mozgásterének megfelelően kedvezményeket eszközölnének, még több adót szeretnének áfa formájában beszedni? Nyilván mondhatná államtitkár úr azt, hogy majd a céges befizetések kompenzálják a lakosságra helyezett nagyobb terhet, viszont azt látjuk, ha megvizsgáljuk a költségvetést, hogy egy jóval 4000 milliárd forint feletti összeget látunk áfabevételi várakozásokból, és látunk, mondjuk, egy 300-400 milliárdot társaságiadó-bevételi várakozásokból, tehát nagyjából tízszeres a nagyságrendbeli különbség. Államtitkár úr, hiányzik Magyarország költségvetéséből a nagy társaságok, a multicégek adóbefizetése.

A másik oldalról önök pedig százmilliárdos nagyságrendű, vissza nem térítendő támogatásokat tolnak ezeknek a cégeknek. A személyes véleménye érdekel arról, hogy az Audi az elmúlt hetekben kapott egy 1,2 milliárdos, mondjuk úgy, hogy támogatási szerződést. Pántlikázhatjuk ezt bárhogy, de ez a nagy multicég 1,2 milliárdot kapott. A magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozói szegmensnél rendre a kedvezményes hitelt látjuk jó esetben, de szüksége van az Audinak ezekre a transzferekre? Egy olyan cégnek, amely ezermilliárdos nagyságrendben viszi ki a nyereségét, és a nyeresége után keletkezett különböző jószágokat az országból, jellemzően adózatlanul? De biztosak önök abban, hogy ezeknek a cégeknek kell tolnunk a vissza nem térítendő állami támogatásokat? Nem lehet, hogy egyensúlytalanság áll fenn ebben a rendszerben, és a nemzeti érdekek elárulását jelenti az, hogy a nem rászoruló külföldi multinacionális hálózatokat mindenben kiszolgálják, a rászoruló magyar cégeknek pedig nem nyújtanak semmit?

Említettem, hogy 400 milliárddal több áfát kívánnak behajtani a következő időszakban, jellemzően a magyar lakosságtól, tehát a fogyasztási típusú, fogyasztáshoz kapcsolódó adók beszedését elképesztően felpörgetik. De van ám egy még durvább tétel, ez pedig a személyijövedelemadó-várakozások kérdésköre. Itt egy év alatt azt látjuk, hogy 149 milliárd forinttal több személyi jövedelemadót várnak, nyilván a magyar emberektől, hiszen bár idegen munkásokat is telepítenek be azért százezrével, nagyon sok ágazatban már tömegesen vannak jelen, azért alapvetőn még a magyar munkavállalók dominálnak szerencsére a magyar piacon. El kell hogy mondjuk, 149 milliárd forinttal több szja-t kívánnak beszedni, de ezt a számadatot önmagában nem szabad értékelnünk, mert ebben a költségvetésben már benne van a 25 év alattiak szja-mentessége. És ha egy óvatos számítással ezt a 25 év alatti szja-mentességet, amit egyébként mi 28 vagy 29 éves korban húztunk volna meg első körben, de ha ezt csak 140 milliárd forinttal számítjuk, ami nem fog befolyni a költségvetésbe, pedig eddig befolyt, akkor azt látjuk, hogy 289 milliárd forint a különbség, tehát ennyivel többet szeretnének befizettetni a magyar emberekkel adó formájában.

Érdemes lenne megfejtenünk, hogy mely gazdasági prognózisok, várakozások azok, amelyekre ezt a nagyon bátor előrejelzést alapozzák. Ha úgy gondolják, hogy a gazdaság tényleg képes felpörögni, akkor miért a magyar emberek által befizetett elképesztő adótömeg az, amire számítanak, és miért nem adnak kedvezményeket a túloldalon?

Tehát értjük mi azt, hogy itt bizonyos szempontból, mondjuk, családi adókedvezményekkel próbáltak családoknak kedveskedni, és nekem nincs okom ezt elvitatni, sőt, ha kormányra kerülünk, akkor én nagyon szeretném, hogy a családi adókedvezmények rendszerét semmiképp ne szűkítsük, hanem bővítsük, tegyük igazságosabbá.

(16.30)

Mondok egy példát: kétgyermekesek családi adókedvezménye, néhány évben kimaradt a módosítása, inflációkövetővé tétele. Én nagyon szeretném, ha ez is inflációkövető lehetne.

De a helyzet az, hogy a családi adókedvezmény formájában egy-kétezer vagy néhány tízezer forintot ott hagynak egy családnál, a mostani támogatási rendszerüket illetően a másik zsebből ennek a többszörösét húzzák ki, és ebben az adórendszer brutális hibái benne vannak. Egyrészt a 27 százalékos alapvetőélelmiszer-áfa, illetve ami még brutálisabb, a 27 százalékos gyermeknevelési cikkeken lévő adótartalom. Ez egy átlagos, mondjuk, kétszer előforduló havi nagybevásárlás során, nem akarom azt vizionálni, hogy a teljes családi adókedvezményt felemészti, de bizony egy mérhető ellenpólussá válhat. És ha ehhez hozzáadjuk a lakáscélú előtakarékosság állami lábának megszüntetését, hozzáadjuk azt, hogy a gyenge forint miatt elképesztő árdrágulás köszöntött ránk az utóbbi években, és egyáltalán nem arról szólnak a jóslatok, hogy mondjuk, az alapvető élelmiszerek drágulása megállna vagy akár csak lassulna, bizony ezen tételeket összeadva eljutunk oda, hogy bár igyekszik kedvezményezni egyik oldalról Magyarország Kormánya, a másik zsebből viszont sokkal nagyobb összeget enged kifolyni.

Miközben hozzányúlhatna az áfarendszerhez, adott esetben a saját bevételi várakozásai növekménye terhére egy átfogó áfacsökkentést foganatosíthatna, újra bevezethetné a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását, és egy ilyen adócsomagból ha vannak feláldozott bevételek, egész biztos, hogy nem a vagyonkezelő alapítványok spekulációs célú tevékenységéhez kellene kedvezményeket adni, hanem magyar családoknak a mindennapi megmaradáshoz szükséges védőhálót kellene visszaszőni. És ha ez a védőháló megvan, akkor utána lehet vitatkozni arról, hogy a fogyasztáshoz kapcsolódó adókat pörgetik jobban vagy más ágakra mennek rá.

Nekem például nagyon tetszene az, ha a nagy multinacionális társaságok egy kicsit máshogy adóznának, mint a kicsik, tehát a közteherviselés felé tudnánk elmozdulni, de mivel ez egy másik szakmai vita tárgya, és mivel Magyarország Kormánya deklarálta a szándékát a korábbi módosításával, hogy paradicsomot kíván létrehozni a multicégeknek, de nem ad érdemi kedvezményt a magyar kisvállalkozásoknak, ezért ezt a vitát meg sem nyitom. Viszont arra kapacitálom önöket, hogy az európai uniós rekorder 27 százalékos áfát a gyermeknevelési cikkek és az alapvető élelmiszerek tekintetében már ebben az időszakban bontsák le. Méltatlan egy európai nemzetgazdasághoz az, hogy az egész kontinens tekintetében a gyermeknevelést e formában itt adóztatják a legjobban. Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)