Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt is mondhatnám a kormánynak, hogy végre észrevették, hogy létezik ez a probléma, és végre rájöttek arra, hogy az egyszülős háztartásoknak vagy éppen a gyermeküket egyedül nevelőknek is vannak megoldandó problémái.

(13.30)

Tehát alapvetően az előttünk fekvő javaslatban komolyabb kivetnivalót én nemcsak nem találok, de nem is szeretnék találni. Egy olyan jó irányú elgondolásról van szó, ami alapján kissé önhitten mondhatnánk azt, hogy hallgatják a sajtótájékoztatóinkat, olvassák a sajtóközleményeinket. Ez egyébként nagyon jó. A 3. § tekintetében, miszerint a gyermektartásdíj megszerzése esetében nem terhelheti semmilyen költség azt a tartásdíjösszeget, tehát a végrehajtó nem vonhatja le előbb a saját költségeit, mint hogy a család hozzájusson a tartásdíjhoz, ezt szó szerint sikerült elkövetnem három évvel ezelőtt egy tájékoztatón. Nagyon örülök, hogy ha furmányos, tekervényes csatornákon is, de eljutott önökhöz. Van egy nagyon kedves munkatársnőm, dr. Beleznay Zsuzsanna, aki kimondottan hasonló szakkérdésekkel foglalkozik, és az egyszülős programunknak is az egyik szülőanyja, hogyha úgy tetszik, ő Terézváros alpolgármestere, és az érintettekkel közösen munkálták ki azt a csomagot, amely egyébként itt viszontlátható és visszaköszön az előttünk fekvő papírosokon.

Éppen ezért én csak azt kérdezem önöktől, hogy miért most, és miért csak ennyi. Ez a két kérdés vezet végig ennek a vezérszónokinak az ívén, hiszen attól félek egy kicsit, hogy a választási kampányhoz közeledve igyekszik egy nagyon széles és egyébként sokszor bajban lévő társadalmi csoportnak kedvezni a kormány. De hát 2018-ban mi ezeket a vészjelzéseket ugyanúgy leadtuk, még azonnali és írásbeli kérdések formájában is; önök szó szerint ugyanezekkel a problémákkal rendre és rendszeresen találkoztak. Most pedig szűk egy évvel a választások előtt előállnak ezekkel az amúgy tényleg jó irányú ötletekkel, mintha valami nóvum lenne mindez, mintha önök nem ismernék évek óta ezeket a fennálló problémákat, és igyekeznek úgy beállítani mindezt, minthogyha az egyszülős háztartások, egyszülős családok és a tartásdíj szempontjából nehéz helyzetbe került magyarok gondjai ezzel megoldódtak volna.

Én még ezt is meg tudnám bocsátani, hogyha a felvezetőket nem egy, a kormány sikerességéről szóló termelési jelentés övezte volna, hanem valóban az egyszülős családokat érintő programról beszéltünk volna.

Ugyanakkor a „miért most?” kérdése után azért muszáj reagálnom az elhangzottakra, hiszen azt látjuk, hogy nagyon sok kérdést nem rendez még ez a javaslat, és bár államtitkár úr rendre, amikor miniszter asszonyt helyettesíti, nem szokott beszállni ezekbe a vitákba, hanem egy zárszóban szokott reagálni az elhangzottakra, én azért némi képzeletbeli bátorságot próbálnék csöpögtetni bele azt illetően, hogy próbáljuk meg egy normális kommunikációs szinten, egy diskurzustérben megvitatni ezeket, hiszen azt látjuk, hogy ez a javaslat abba az irányba mutat, hogy aki nehezen jut a tartásdíj összegéhez, az könnyebben kapja ezt meg.

Felteszem a kérdést, államtitkár úr ‑ önök itt most 50 százalékot 80-ra változtatnak, kicsit kozmetikáznak, egyébként jó irányba a jelenlegi helyzeten -: miért nem jelentjük ki azt, hogy ha valaki nem tud hozzájutni ehhez a tartásdíjhoz, az állam ennek teljes összegét megelőlegezi, odaadja a családnak azonnal, nem egy hónap, nem három hónap tötymörgés után? Nem várunk hónapokat arra, hogy a behajthatatlan követelés felduzzadjon, hanem mondjuk, egy hónapnyi késedelem után már legyen egy olyan vészhelyzeti eljárásrend, aminek értelmében az a gyereket nevelő család, ha nem jut hozzá a neki járó pénzéhez, akkor az állam ideiglenesen helytáll. Nyilván nem engedi el ezt az összeget annak, akinek a tartásdíjat meg kell fizetni, majd attól behajtja az állam. Azt látjuk, hogy ahol a visszaélések kockázata felmerülhet egy ilyen pofonegyszerű rendszer esetében, ott annyira minimális megállapított összegekről beszélünk jellemzően, hogy a költségvetést komoly veszély ezzel nem fenyegeti.

Tehát én arra kapacitálom önöket, hogy itt jó pár jó irányú paragrafust fogjanak meg, talán vegyék ki módosítókkal, egyszerűsítsék le az egészet. Az egyetlen jóhiszemű megoldás az lenne, hogy aki nem jut a tartásdíjához záros határidőn belül, a teljes összeget mindenféle pilinckázás és összeghatárokkal való bohóckodás nélkül Magyarország finanszírozza meg, aztán hajtsa be attól, akinek azt ki kell fizetnie.

Még abban is benne vagyok, államtitkár úr, hogy egy észszerű felső határt állapítsunk meg, bár én nem ismerek a magyar bírói gyakorlatban, mondjuk, 800 ezer forintos megítélt tartásdíjakat. Ha önök igen, akkor világosítsanak fel. De ha akarnak egy észszerű felső kalapot tenni, ám legyen, mindenesetre magyar gyermek és magyar gyermeket nevelő család ne kerülhessen olyan helyzetbe, hogy a jogosan járó tartásdíjat nem kapja meg. Az első javaslatom tehát az, hogy előlegezzük meg a teljes összeget.

A második nyilván a bírói gyakorlatra vonatkozik. Független hatalmi ágról van szó, nem akarok beleszólni természetesen a működésébe, de azt látom, hogy a bírói gyakorlat kialakított egy olyan összegszerűségi szokásrendszert, amely azért szubjektíven, de talán mondhatjuk, hogy relatíve alacsony tartásdíjakat állapít meg, viszonylag alacsony az az összeg, amire egy, a család szétválását követően a távolmaradó szülő vagy a nem a gyermekkel élő szülő fizetésre kötelezett. Nagyon sok családban a bírói gyakorlatot felülíró módon kialakult az a rendszer, hogy ilyenkor a távozó ‑ jellemzően édesapa ‑ fizeti a mindennapi szükségleteket, költséget, azoknak a rá eső részét, és ez felülértendő a bírói gyakorlat által megállapított összegen. De miért nem lehet olyan jogalkotási klímát létrehozni, amely lehetővé teszi a bíróságok számára azt, hogy egy kicsit életszerűbben tudjanak gondolkodni ebben a kérdésben?

Tehát a második javaslatom egyértelműen az, hogy érjük el, hogy a megállapított díjak valósághűek legyenek, egy tartásdíj esetében három gyerekre ne lehessen 10 ezer forintot megállapítani. Ez szerintem egy teljesen jogos és reális elvárás. Ugyanakkor a hozzánk betérő és hozzánk forduló ügyfelek esetén azt látjuk, hogy sokszor a létező fizetésekhez képest is nevetségesen alacsony díjakról beszélünk, és még annak a behajtása is akadozik. A második javaslat tehát: teremtsünk olyan klímát, hogy érzékelhető, valósághű és életszerű tartásdíjak szülessenek.

Azt is látjuk, hogy a behajthatatlansági határ hatról három hónapra csökken. Erről már elmondtam az álláspontomat. Szerintem az egy hónap bőven elég egy családnak a nélkülözésből, és meg kell hitelezni azt előre, aztán majd a fizetésre kötelezetten lehet behajtani. De van ám itt még egy probléma, államtitkár úr! Mégpedig az, hogy bizonyos hónapszám fölött ezeket a követeléseket jellemzően nem lehet behajtani.

A harmadik javaslatom tehát az, hogy a tartásdíjjellegű vagy kimondottan tartásdíjhátterű követelések esetén az általános elévülési határidőig toljuk ki ezt az egész történetet, tehát érjük el azt, hogy adott esetben több évre visszamenőleg is be lehessen hajtani a ki nem fizetett díjakat, ne mondhassa senki azt, hogy hát, testvérem, én hat hónapja nem fizettem, a 7-8. hónapra való lejárt kötelezettségemnek nem teszek eleget, hiszen olyan klíma és olyan környezet van, hogy erre engem nem lehet kötelezni. Harmadsorban tehát nagyon fontosnak tartom azt, hogy öt évre visszamenőleg is behajthatóak legyenek ezek a követelések.

Az egész történetet még dicsérni is lehet eddig. A 3. §-t én külön szeretném megdicsérni. Furcsa is lenne, ha nem, hiszen az évekkel ezelőtti saját megnyilvánulásomat látom visszaköszönni szinte szó szerint ebben. Persze, tudjuk be, hogy ez a kormány saját szellemi terméke, ne vitassuk el, mégiscsak ők nyújtják be a javaslatot. De azt is látjuk, hogy amellett, hogy tudunk dicsérni további paragrafusokat, az egyszülős háztartások vagy a gyermeket egyedül nevelők problémáinak kevesebb mint 10 százalékát sem teszi ki ennek a javaslatnak a tartalma. Tehát ha önmagában erről vitatkoznánk, ez egy ilyen kegyelmi pillanatot hozhatna létre, ahol mindenki egyetért, és mindenki szereti a magyar gyermekeket, én különösképpen, és nem vitatom el, hogy mindenki így van ezzel a Házban, de a helyzet az, hogy önök mellécsapták a termelési jelentést, amivel viszont már vitatkoznom kell.

A családtámogatásokra fordított GDP-arányos összeget rendre emlegeti a kormány; egyébként én is emlegetném, persze, hiszen ez egy nagyon impulzív összeg annak ismeretében, hogy beleszámol a kormány olyan tételeket, amelyeknek lényegi közük a családok vagy a gyermekvállalás támogatásához nincs. Mondok egy példát, és akkor Nacsa képviselőtársam is érzi, hogy miről beszélek. A családtámogatások közé számolják a „nők 40” program korkedvezményes nyugdíjba vonulási összegét. Értem én, meg lehet magyarázni azt, hogy nyugdíjba tud vonulni egy hölgy, és mondjuk, tud többet unokázni. De nem tudnak mutatni nekem, vagy ha államtitkár igen, én meg fogom követni, nem tud mutatni még egy európai költségvetést, amelynek a számai alapján bármely kormány egész Európában a családtámogatások közé nyugdíjjellegű kiadást számolna. Nem tud ilyet mutatni, azért, mert Európa kormányai szakmailag közelítik meg ezt a kérdést, nem politikai lózungok tekintetében, és azt számolják ide, ami nettó családtámogatási összeg.

A „nők 40”-et ideszámolják, de nincs itt például egy olyan tétel, amit önök megígértek. Miniszterelnök úr ígérte meg pontosan, a saját kormánya pedig nem hajtotta végre az akaratát, sőt, akár mondhatjuk úgy, hogy meg is fúrta az ötletet. Miniszterelnök úr bejelentette, hogy háromgyermekes édesanyáknak már nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a jövőben. Gyorsan megszámolták, rájöttek, hogy hoppá, ez azért százmilliárdos nagyságrend, mondjuk azt, hogy a négygyerekeseknek nem kell szja-t fizetni. Ezt nyújtották be végül, hiszen itt látták, hogy csak egy-két tízezer magyar hölgyről van szó, akiknek sajnálatos módon a felük sem képes folyamatosan munkaviszonyban megmaradni.

(Dr. Tiba Istvánt a jegyzői székben Gelencsér Attila váltja fel.)

Egyébként másik szemszögből szerencsére, mert a gyermekek nevelésére lehetőséget kapnak. De akkor is ezek a tételek viszont fájó módon hiányoznak.

Ami rekorder Magyarországon, az az, hogy a kétségkívül sok családtámogatásra fordított forint ismeretében sem tudtak érezhető demográfiai elmozdulást elérni.

(13.40)

És az az igazi katasztrófa, hogy látom én a kormányzati paneleket, miszerint kiírják, hogy 25 éve nem volt önök szerint Magyarországon ekkora a gyermekvállalási hajlandóság, csak kifelejtenek a rendszerből pár tételt: kifelejtik azt, hogy csak tavaly Nagykanizsa lélekszámával fogyatkoztunk; kifelejtik a 2010 óta több százezerre tehető kényszerű kivándorlást ebből a tételből, tehát nem számolják bele azokat a fiatalokat, akik már nem itt vállalják ezeket a gyermekeket.

Azt is nagyon fontos leszögeznünk, hogy kifelejtik azt ‑ egyébként decemberben, amikor Novák miniszter asszony ezt elmondta, éppen Siklós lakosságának megfelelő magyarral fogyott sajnos a lélekszámunk ‑, hogy itt a kelet-közép-európai régió összes országáról elmondható, hogy a posztszocialista térségben a termékenységi arányszám bezuhant, mondjuk, 1,2-1,3-ig, aztán az összes országban megfigyelhető volt az, hogy a szakma által visszapótlódásnak nevezett folyamat kísérőjelenségének köszönhetően újra visszament a termékenységi arányszám nagyjából 1,45-1,5-1,6-ig. Tehát a régió országai tekintetében semmiféle kimagasló nincs a magyar adatban, ugyanaz történt Magyarországon, mint a környező országok bármelyikében. Most nem akarom államtitkár urat kellemetlen helyzetbe hozni, de csak itt a régióból két-három országot azonnal ide lehetne citálni, ahol magasabb a termékenységi arányszám, mint Magyarországon; nem sajnos, mert én annak szurkolok, hogy minden európai országban a reprodukció szintjét elérjük, ráadásul bevándorlás nélkül, ugyanakkor azt látom, hogy Európában nagyon kevés ország képes ezeket a pozitív folyamatokat felmutatni ‑ Magyarország egyáltalán nem képes.

Államtitkár Úr! Ha a mostani élveszületési szám marad meg, akkor ön mit tippel, 2050-60 magasságában milyen lélekszámú lesz Magyarország? Csak mert ezt a KSH megmérte, és arra jutottak, hogy Magyarország egy 6,5 milliós ország lesz, államtitkár úr. Tehát amikor ön kiáll vagy a miniszter asszony kiáll, és azt mondja, hogy intergalaktikus rekordon van a magyar születésszám, és itt megfordult a negatív trend, akkor forduljanak legalább Nacsa képviselőtársamhoz, akiben van annyi korrektség, hogy elmondja: szó sincs trendfordulóról. A múltkori vitában ebben megegyeztünk, hogy vannak szerinte kedvező jelek, én ezt elismerem, de szerintem ezek a jelek sajnos nem adnak okot a bizakodásra, trendfordulóról szó sincs. Államtitkár Úr! Önök egy leendő 6,5 milliós ország esetében és vonatkozásában folytatnak sikerpropagandát, ez szerintem méltatlan. Őszinte szembenézésre lenne szükség.

Összefoglalva: a javaslatot vélhetően támogatni fogjuk, hacsak nem rejtenek útközben valamilyen időzített bombát vagy aknát bele. Arra kapacitálom önöket, hogy módosítsák, javítsák tovább a javaslatot, tehát a ki nem fizetett tartásdíjak összegét százszázalékosan és lényegében kikötések, feltételek nélkül előlegezze meg Magyarország, a magyar költségvetés, a magyar adófizetők, aztán majd hajtsa be az állam ezeket a követeléseket azoktól, akik nem akarnak fizetni.

Másodsorban: alakítsunk ki olyan jogalkotási klímát, hogy normális, életszerű összegeket lehessen megállapítani tartásdíj gyanánt, tehát három gyerekre ne 10 ezer forintot.

Harmadsorban: a nagyon szűk behajthatósági határt terjesszük ki, öt évre visszamenőleg is legyen behajtható egy elmaradt tartásdíjfizetés. Ne hozzuk méltatlan helyzetbe a gyermeket nevelő családokat azáltal, hogy a hónapok között kelljen sakkozni, hogy a hat hónapos még éppen behajtható, ami régebben esedékes, az már nem.

Negyedsorban pedig: a magyar családokat érintő és a családi kasszákat ellehetetlenítő rengeteg intézkedést át kell gondolni, teljes koncepció alapján csökkenteni kell a 27 százalékos áfa mértékét a gyermeknevelési cikkek esetében, és végig kell gondolni azt, hogy a lakhatási válság hogyan oldható fel; nem miniszteri fizetéssel és tízmilliós nagyságrendű támogatás felvételével, hanem átlagos körülmények között úgy, hogy a kedvezményes hitel mellé ott is jusson támogatás. Nyilván, szerintem egy bérlakásépítési programra is szükség van, önök ezzel vitatkoznak, de ezt a vitát a jövő héten egy kicsit nagyobb kereszttűzben fogjuk folytatni.

Azt látjuk, hogy amíg az említett végrehajtók 33, illetve 50 százalékos letiltásai a leggyengébb keresetűek körében is foganatosíthatók, addig a másik zsebből sokszor az itt megspórolt összeg többszörösét veszik ki ezek a végrehajtó csapatok ‑ ez is végiggondolandó.

Arra kapacitálom tehát önöket, hogy javítsanak ezen a csomagon, mert bőven van hova javulnunk innen. Köszönöm a figyelmet.