Hajdu László (DK)

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy egyszerű kis gazdaságtörténet a választókerületemről, amit el szeretnék ma itt a parlament nyilvánossága előtt mondani.

A rendszerváltásnak az elmúlt esztendőben volt 30 éve. A Covid miatt nem nagyon tudtunk foglalkozni a rendszerváltás 30. évfordulójával. A rendszerváltás 1994-ben hozzánk is elérkezett a város peremére, Rákospalotára, Pestújhelyre, Újpalotára, és ennek egyik eredménye az, hogy baloldali kormány ‑ Horn Gyula vezetésével és irányításával ‑ került az ország élére, és megérkeztek azok a befektetőtőkék a peremvárosi részre is, amelyekről azt gondoltuk a rendszerváltáskor, hogy azonnal itt jön a Kánaán. De jött a szocialista vállalatok bezárása, ebből kaptunk mi is rendesen, de ’94-től megindult a tőkeáramlás a mi irányunkba is.

25 évvel, negyedszázaddal ezt megelőzően egy üres orosz laktanyában Demján Sándor a Pólus Center megépítésére kért és kapott engedélyt. Tehát 25 évvel ezelőtt magunk sem hittük, nem is tudtuk, mi az a Pólus Center ‑ a Csemege és a közért volt a legnagyobb bevásárlóhely az akkor 85-90 ezer lakosú kerületünkben ‑, és amikor kimondta, hogy közel 80 ezer négyzetméter városszéli „városközpontot” fog építeni, amiben kereskedelmi, kulturális, szabadidős helyek, ebben minden benne van, még az ügyfélszolgálat, a bank és a posta is, nem hittünk ennek a dolognak. Az alapkő lerakását követően 11 hónappal avattuk a Pólus Centert.

25 évvel ezelőtt kezdődött egy új élet, egy új kereskedelmi kultúra a kerületben. Új konkurenciákat vont ez nyilván maga után, hiszen a többi konkurens is építette mellé az újabb vállalkozásokat. Tehát nem egyszerűen városépítőként kapott díszpolgári címet Demján Sándor a XV. kerületben, hanem azért, mert volt bátorsága egy temető melletti volt, elhanyagolt orosz laktanyát úgy hasznosítani, hogy ma, illetve abban az időben Kelet-Közép-Európának az egyetlen bevásárlóközpontja volt olyan, amelyik amerikai rendszerű volt, és amelyben a sétálóutcától kezdve a jégpályáig minden megtalálható; egyszerűen nem akartuk elhinni.

És megjelentek a bevásárlóturisták, ez jelentett némi gondot is számunkra. Megjelentek a szomszédos volt szocialista országokból buszokkal a bevásárlók, hatalmas forgalom jelent meg. Megjelent 2200 új munkahely, nagyon jelentős adóbevétel, és egy olyan pezsgés a környéken, ami azt jelentette, hogy nemcsak a mi kerületünkből, hanem Budapest különböző kerületeiből is idevándoroltak, és Újpalotáról, amely közigazgatásilag a legközelebb van ehhez a bevásárlóközponthoz, sétálva lehetett megközelíteni. A mai bevásárlóközpontokhoz, szabadidős központokhoz képest ‑ persze, el lehet menni autóval is vásárolni ‑ ez az a típus, amikor a 40 ezres lakótelepről átsétálok és bevásárolok. Tehát ez klasszikusan nem egy autós bevásárlóközpont. Azt gondolom, hogy a 120 milliós, akkor kanadai dollárban volt mérve, egy akkora beruházás volt Magyarországon, amelyhez nem kellett közpénzt adni, nem kellett támogatást adni az államnak, és hatalmas adóbevételt tudott szerezni belőle a magyar állam is, tehát előnyös volt.

És még talán egyet: hat év alatt az a beruházás, amit oda a befektető betett, megtérült 100 százalékban. Ilyen beruházások kellenének, közpénz nélkül, európai pénzek felhasználása nélkül, igazi magyar tőkéből, merthogy ez magyar tőkéből épült beruházás. Köszönöm szépen. (Taps a DK padsoraiból.)