Sebián-Petrovszki László (DK)

SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy ennek a törvénynek a kapcsán egy picit messziről induljak, de a végén egészen konkrét dolgokhoz fogok tudni eljutni reményeim szerint.

Minden egyes ügy, ami ide bekerül elénk, minden egyes ügy kapcsán érdemes azzal kezdeni a gondolkodást, hogy az a javaslat, az az ötlet, az a törvény vagy törvényjavaslat, ami bekerül a Ház elé, az egyébként hogyan szolgálja azoknak az életét, akiket érint, jobbá teszi‑e az életét vagy éppenséggel nehezíti. Bizonyára ilyen is van, amikor rossz minőségű vagy rossz célirányú javaslatot terjeszt be jellemzően a kormány mint legnagyobb törvénybeterjesztő. Én is így viszonyulok minden egyes javaslathoz, megnézem azt, hogy az a javaslat segíti‑e, jobbá teszi‑e annak a társadalmi csoportnak az életét vagy éppen nem.

Most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, és ha jól értem az előttem felszólaló ellenzéki és kormánypárti képviselőket is, meg tudjuk állapítani, hogy ez a törvényjavaslat jobbá teszi, segíti azoknak az életét, akiket ez érint. És ez jó, ez feltétlenül üdvözítő, nem mindig sikerül ezt elérni. Most elértük. Felmerül a másik kérdés óhatatlan, hogy egyébként, ha segíti, akkor valóban állami feladat‑e vagy mennyiben állami feladat, és mennyiben kell erre kormányzati segítség vagy kormányzati intézkedés ezen a téren. Ez egy messzire vezető gondolat, hogy vajon az esélyegyenlőség megteremtése kapcsán a kormánynak, illetve az államnak milyen feladatai vannak. Azt hiszem, hogy ez nem ennek a vitának a része, de azért ide azt a részét hadd mondjam el, hogy azt gondolom, kormányzati feladat, állami feladat az esélyegyenlőség lehetséges növelése, az esélyegyenlőség megteremtése. Magyarán, minden egyes olyan lépés, minden egyes olyan javaslat itt a Ház előtt, amely azt a célt szolgálja, hogy embertársaink, akik valamiért hátrányt szenvednek, és direkt ilyen tágan fogalmazok, ezt a hátrányt próbáljuk meg állami segítséggel leküzdeni, segíteni azt, hogy ők ezt leküzdhessék, minden ilyen lépés igenis fontos és jó és támogatandó.

Tehát, ha mind a kettő ilyen kicsit elméleti megközelítést összetesszük és megvizsgáljuk ezt a konkrét ügyet, akkor oda lyukadunk ki, hogy ez a törvényjavaslat egyébként jó irányba tett jó lépés, és mindenképpen támogatandó dolgokat tartalmaz.

Ha a konkrét javaslatba megyünk bele, hogy miről szól ez, az előttem szólók azért elég részletesen elmondták az intézkedéseit. Nagyjából arról van szó, hogy a korábbi módosítások, a korábbi törvény gyakorlati alkalmazása kapcsán kiderült, hogy nem elég az a mennyiségű térítésmentes jelnyelvitolmács-szolgáltatás, ami az eddigi törvényben szerepelt, ezt emelni kell, emelni szükséges. Nagyon plasztikusan fogalmaz az indoklás, és itt az előterjesztő képviselőtársam is elmondta, hogy miért nem elég, abszolút érthető, logikus, elfogadható ez az érvelés. Tehát egyfelől a javaslat megemeli ezeket a bizonyos óraszámokat, illetve beemel olyan új érintetti kört, például az óvodákat, például az általános iskolásokat, akik eddig nem voltak benne. Ahogy Varga László képviselőtársam is említette, felmerül a kérdés, hogy eddig miért hagytuk ki belőle, de teljesen rendjén való, hogy most bekerülnek. Tehát az eddigi legfontosabb intézkedéseket kiterjeszti, további csoportokat, további érintett csoportokat beemel ebbe a javaslat, és ez támogatható, ez helyénvaló.

Nagyon fontos szempont, ami nem volt eddig benne a törvényben és most bekerül, hogy a munkába bekapcsolódás mint szempont is megjelenik, vagyis hogy segítsük a jelnyelvvel kommunikáló polgártársainkat abban, hogy könnyebben kapcsolódhassanak be a munkavállalásba, vagy ha már ott vannak, akkor könnyebben boldoguljanak. Megint csak azt mondom, hogy az eddigi törvénynek, ha tetszik, a hibája, hogy eddig ez nem merült föl vagy nem merült föl ilyen körben. Most ez bekerül, nagyon helyes, nagyon jó, szintén támogatandó.

A javaslat is említi azt, hogy ennek a témának két korábbi tárgyalása történt, ha lehet így fogalmazni, vagy kétszer nyúlt hozzá a parlament ehhez a kérdéshez, mind a kétszer egyébként az akkori kormánypárti és az akkori ellenzéki képviselők is egyhangúlag támogatták, és tényleg remélni lehet, hogy ez meg fog történni ebben az esetben is. Ugyanakkor én újraolvastam ezeket a vitákat, hogy akkor mik hangzottak még el esetleges pozitív, támogatandó további javaslatokkal kapcsolatban. Egy-kettőt most megemlítenék azért, mert ez azt mutatja, hogy noha megint teszünk egy lépést a jó irányba, de még mindig lehetséges ezt tovább fokozni, még mindig lehet további segítségadásban, segítségnyújtásban gondolkozni.

Az egyik ilyen, amit fölvetnék, hogy az érintett szülők, tehát a fogyatékkal élők vagy kifejezetten a siket vagy siketvak gyermekek szülei számára térítésmentes jelnyelvi képzést gondolnánk helyesnek. Tehát, hogy az állam támogassa azt, hogy ha egy ilyen gyerek kerül a családba, akkor a szülei ilyen típusú képzését az állam fizesse, a kormány fizesse, illetve az adófizetők fizessék, és ne pedig az ő saját terhük legyen ez.

Szintén fölmerül az a kérdés, amit jobbikos képviselőtársam a felszólalása végén említett, és valóban a tavalyi vitában is már itt beszéltünk róla, hiszen az a módosítás tavaly érintette is ezt a kérdést. Ez pedig a jelnyelv szakos pedagógusképzés problematikája, ami valóban hosszú évekig húzódó, vagy azt mondanám, még ma sem megoldott problémát jelent, és a tavalyi módosítás is tulajdonképpen arról szólt, hogy picit enyhítettük a feltételeket, enyhítette a parlament a feltételeket annak érdekében, hogy a feladatot ellátó emberekből lehetőleg minél több legyen, merthogy érzékelte a parlament is azt, hogy itt elmaradás van.

Azt gondolom, hogy ez az elmaradás ma is pontosan ugyanígy igaz. A tavalyi enyhítés ezen a téren nyilván azt jelentette, hogy többen láthatnak el ilyen pedagógusi munkát, de nyilván nem oldottuk meg magának az ilyen pedagógusképzésnek az egész problémáját. Nem is láttunk azóta olyan kormányzati törekvést, amely ebbe az irányba haladna, tehát ezt tegyük az asztalra, ez bizony ám, továbbra is gyenge pontja ennek az egész területnek, és ezzel kell foglalkozni még.

Harmadikként, egy picit elrugaszkodva a konkrét ügytől, azért meg kell jegyezzem, hogy itt egy bizonyos fogyatékkal élők életének a jobbításáról szóló törvényjavaslatról beszélünk, még egyszer mondom, helyes és jó intézkedések sokaságával benne. Nem lehet azonban nem gondolni arra, hogy további olyan embertársaink vannak ebben az országban, akik más típusú fogyatékkal élnek, és az ő számukra is bizonyosfajta segítség, állami anyagi, illetve egyéb megbecsülést jelentő segítségre szükség lenne. Hogy a helyzet fonákságát mondjam, például a rokkantnyugdíjak helyzetének rendezését a parlament tegnap vagy tegnapelőtt tette meg egy olyan ügyben, amit nagyjából tíz évig húztak-halasztottak, miután elrontotta a kormány.

(14.30)

És azt is úgy tette meg, hogy tulajdonképpen az igazából nekik járó, az elmúlt években elmaradt rokkantnyugdíjak összegéhez fel nem érő, egyszeri kifizetéssel próbálja azt megoldani a kormány, tehát valamiféle rendezés történt, de ez messze nem az, ez csak egy alamizsna, ez csak egy pillanatnyi előleg, amit kaptak, ahhoz képest, mint ami egyébként járt volna nekik, illetve járna nekik most is. Ezt azért hozom ide föl, mert igenis komplexen kell látnunk ezt, hogy a kormányzat, illetve a Fidesz nem ugyanúgy viszonyul minden egyes fogyatékkal élő csoport felé.

Nagyon jó, amikor egy ilyen javaslat itt van előttünk, hogy előremutató, jó és támogatandó ötletekkel, javaslatokkal találkozunk itt, de látni kell a rendszer hibáit; látni kell azt, hogy ez nem a teljes kép, amit itt látunk.

Összefoglalva tehát, ez a törvényjavaslat támogatandó, jó intézkedések, jó irányba tett lépések összessége, ezért aztán a DK nevében mi is támogatni fogjuk ezt, és erre kérem természetesen képviselőtársaimat is. Köszönöm szépen.