Dr. Brenner Koloman (Jobbik)

DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Tapolczai Képviselőtársam! Mindig nagy örömmel konstatálom azt, hogy ebben, a magyar társadalom szempontjából kiemelkedően fontos ügyben, valóban, ahogy elhangzott, a tisztelt Ház falai között nagy konszenzussal tudunk egy olyan előterjesztésről vitatkozni, amely, mint az általában egyébként a különböző kisebbségekhez tartozó személyek ügyeivel kapcsolatosan, mindig egy hosszú távú fejlődésnek egy újabb állomását jelenti, az előttünk lévő törvényjavaslat is egy ehhez hasonló újabb lépés.

Jómagam személyemben is, aki mint nyelvész és mint egyetemi vezető, akkreditációs szakértőként vettem részt a magyar jelnyelvi képzések kidolgozásában. Szívügyem ez a téma, és a saját politikai közösségem számára is ez a téma kiemelt fontosságú, hiszen a Jobbik keresztényszociális alapon álló jobbközép néppártként a magyar társadalmi szolidaritást tartja az egyik legfontosabb alapértékének, a magyar polgárok jólétét és szabadságát, ezzel kapcsolatban pedig természetesen a fogyatékkal élők, avagy a jelnyelvet beszélők, használók közösségét is megilletik azok a jogok, amelyek számukra is biztosítják tehát ezt a jólétet és szabadságot.

(14.10)

Külön kiemelném a jelenlegi válságos járványhelyzetet, ahol különösen fontos az, hogy a fogyatékkal élők megkapják mindazt a támogatást a társadalomtól, amely őket ebben a nagyon nehéz helyzetben is a mi véleményünk szerint megilleti.

Eltekintenék attól, hogy a Tapolczai képviselőtársam és államtitkár úr által részletesen ismertetett történetet újra végigvegyem, én két dologra szeretném a Jobbik-frakció nevében felhívni a figyelmet. Egyrészt, aki már látott egy vak vagy gyengén látó személyt a vakvezető kutyájával közösen az életen keresztülmenni, az pontosan tudja, hogy milyen fontos lépés az, amit az előttünk lévő törvényjavaslat a vakvezető kutyák képzésével kapcsolatban aztán pontosít. Hiszen ember-állat szimbiózisnak is nevezhetjük; ha valaki egyszer végigkíséri egy vak vagy gyengén látó ember mindennapjait a vakvezető kutyájával együtt, az tudja csak megérteni, hogy mit jelent ez az érintett személyek számára.

A másik nagyon fontos kérdés pedig az, hogy valóban a tavalyi törvénymódosítással kapcsolatban végre államilag elismert nyelvvizsgát lehet tenni a magyar jelnyelvből, és a jelenleg előttünk lévő törvényjavaslat pedig szakaszosan, ahogy azt Tapolczai képviselőtársam ismertette, megnöveli azokat az óraszámokat, amikor a jelnyelvi tolmácsolást biztosítani kell.

Ez egy nagyon fontos, újabb lépés valóban azzal kapcsolatban, hogy a jelnyelvet használók közössége igenis még jobban integrálódni tudjon, és különösen örömmel hallottam az egyetemi képzésben részt vevők száma növekedésének az örvendetes tendenciáját az előterjesztő úrtól.

Az utolsó megjegyzésem pedig egyfajta ceterum censeónak tekinthető részemről, pontosan amiatt, mert a jelnyelvi képzések akkreditációjában részt vettem. Azt gondolom, hogy ebben a hosszú menetelésben ‑ ahogy mondtam, jómagam szintén kisebbségi jelnyelvet használó személyként, német nemzetiségű és anyanyelvű személyként pontosan tudom ‑ ezek hosszú távú lépések lehetnek csak. Nagyon fontosnak és kiemelten fontosnak tartanám azt, és a támogatásomról biztosítanám a kormányzatot abban, hogy a jelnyelvipedagógus-képzésnek az ügyét a továbbiakban is kiemelt prioritásként kezeljük.

Tudom, hogy nagyon sok szakmai és egyéb egyeztetésre van ebben az ügyben szükség, de ki szeretném emelni, hogy nagyon fontos lenne ezt a pedagógusképzést végre elindítani egy olyan magas szinten, amelyet, azt gondolom, hogy a magyar jelnyelvet használók közössége megérdemel.

A néppárti Jobbik nevében természetesen támogatásunkról biztosítom ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.