Orbán Viktor (Fidesz)

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sok fontos kérdés is elhangzott. Szeretném megköszönni a képviselő uraknak, akik ezeket felvetették.

Mielőtt a fontosabb kérdésekre térnék, azért ezt a kicsit gyermekdednek tűnő „ki győzött”, „hogy győzött” kérdést szeretném lezárni. Szerintem fontos, hogy önök szerint mi történt Brüsszelben, örülök, hogy ezt meg is hallgathattam, de szerintem ennél még fontosabb, hogy mit gondol erről az önök gazdája. Soros György megszólalt, és jelentem, hogy a gazdi csalódott. (Dr. Brenner Koloman: Pókember!) Ez önmagáért beszél, és úgy látom, hogy sovány lesz a vacsora. (Derültség a kormánypárti padsorokból.)

Ami a komolyabb kérdéseket illeti, a miniszterelnök úr megidézett egy történeti analógiát, teljes joggal, hivatkozott egy volt amerikai pénzügyminiszterre. Ez egy ismert dolog, és amikor tárgyalta az európai miniszterelnökök tanácsa ennek a hitelnek a kérdését… Úgyis egymás mellett ülnek a Szocialista Párt elnökével, igazán elmagyarázhatná neki, hogy ez az egész hitel, mert ő még ezt, úgy látom, nem pontosan tudta beazonosítani. (Derültség.) Tehát az egész hitel. Amikor ezt a kérdést tárgyalta a miniszterelnökök tanácsa, azt a kérdést tette fel, amit a szakirodalom úgy hív, hogy eljött a hamiltoni pillanat. Amikor valóban az történt az Egyesült Államokban, hogy közösségiesítették a tagállamok adósságait, és az az adósságközösség, amely létrejött, végül is megteremtette az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi alapjait. Ezzel a kérdéssel foglalkozott az Európai Tanács.

A franciák és a németek ‑ most az összes miniszterelnököt nem érdemes itt elősorolni ‑, mindketten úgy nyilatkoztak, hogy nem ez a terv, tehát nincs hamiltoni pillanat, amit megértek, mert ‑ zárójelben jegyzem meg ‑ az a bizonyos Hamilton egy pisztolypárbajban vesztette el később az életét, zárójel bezárva; régi legendás idők. De egyelőre Európa vezetői úgy gondolják, hogy ez a pillanat nem érkezett el, és ezért hangsúlyozzák minden egyes dokumentumban azt, hogy ez a mostani járvány-válságkezelő alap egyszeri és nem ismételhető meg. Ez nem válasz azonban a miniszterelnök úr felvetésére, mert attól, hogy valamit nem ismernek be, attól még történhet úgy, sőt még rossz szándékot sem kell feltételezni, az is előfordulhat, hogy nem akarják, hogy ez egy hamiltoni pillanat legyen, de belesodródhat Európa egy ilyen helyzetbe. Mert egyszer létrehozta az első ilyen csomagot, kiderül, hogy szükség lesz a következőre, létrehozza a másodikat, és onnan már csak egy lépés, hogy arról kezdjünk beszélni, hogy nemcsak a most felvett hitelből fakadó államadósságért álljunk helyt közösen, hanem a korábban felvettekért és mindegyikért.

Ez a veszély szerintem létező veszély. Ezt a miniszterelnök úr nem veszélynek, hanem nagy lehetőségnek és történelmi pillanatnak tekinti, én veszélynek. Ez nem véletlenül van így, mert a világot teljesen különböző nézőpontból nézzük. Mi, akik itt ülünk, én legalábbis személy szerint biztosan, azt gondolom, hogy egy európai egyesült államokba való belesodródás, vagy akár annak tudatos választása, az ezeréves magyar történelmi tradíció feladását és a hazánk feladását jelentené.

(14.10)

Ezért mi nem akarunk egy ilyen helyzetbe kerülni, nem akarunk belesodródni, többek között ezért sem voltunk boldogok, amikor kiderült, hogy egy adósságközösség jön majd létre a válságkezelés következtében. Úgyhogy a helyzet így áll, világosak a lehetőségek Magyarország polgárai előtt. Két politikai stratégia és jövőkép létezik. Van odaát egy baloldali, aminek a Jobbik is része, meg az LMP is része, meg mindenki része, akik fel akarják adni az ezeréves magyar államiságot, és bele akarnak menni egy európai egyesült államokba, vigasztalva magukat azzal, ahogy a miniszterelnök úr szerintem önbecsapó módon mondja, hogy attól még fönnmaradnak persze az államok, de ha közös pénz van, ha közös költségvetés van, és mi állunk helyt a görögök meg az olaszok, meg a jó ég tudja, ki mindenkinek az adósságáért, akkor ugyan mitől van már nemzeti szuverenitás? Tehát ez egy illúzió.

Tehát vannak önök, igen, képviselőtársaim, jobb sorsra érdemes valamikori jobbikosok is, akik nagy örömmel fognak fölmenni egy olyan választási listára, és állítanak közös jelölteket egy olyan politikai párttal, amely sosem csinált titkot abból ‑ nemcsak az elmúlt harminc évben, zárójel bezárva, de ez most nem tartozik ide ‑, sosem csinált titkot abból, hogy a politikája középpontjában nem a magyar nemzet függetlenségének és szuverenitásának a megőrzése áll, hanem valami más, amit most nem akarok minősíteni, mert inkább egy intellektuális megközelítést szeretnék választani, nem pedig egy csapkodást.

Tehát szeretném világossá tenni, hogy ez két különböző jövő, két különböző lehetőség, két különböző élet a gyerekeink meg az unokáink számára, és mi, akik itt ülünk, azt szeretnénk, ha a gyerekeink és az unokáink magyarok lennének, nem egy magyar népcsoport az Európai Unión belül, hanem a független, szuverén magyar állam büszke örökösei. Ezt szeretnénk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Szerintem a vita komoly, a vita folytatásra érdemes. Azt gondolom, hogy az Európai Unió döntésének ilyen összefüggésben való értelmezése is indokolt, és jól teszi a magyar Országgyűlés, ha ebben az itt az ellenzék által felvázolt dimenzióban is folyamatosan értelmezi, hogy mi fog történni az európai pénzügyekben a következő esztendők során. Akár abba is hagyhatnám, de volt itt még néhány konkrét dolog, amire, ha megengedik, kitérnék.

Nemcsak a jóízlést sérti az, hogy politikai eszközként használja a… ‑ Párbeszéd? (Derültség.) ‑ a Párbeszéd azt a kérdést, hogy most akkor mennyien halnak meg. Ez szerintem nemcsak a jóízlést sérti, hanem mérhetetlenül lebecsüli azoknak az orvosoknak és ápolónőknek a munkáját, akik mindennap azért dolgoznak, hogy emberek életét mentsék meg. Önök szerint azért halnak meg az emberek, mert nem kapnak egészségügyi ellátást? Önök szerint azért halnak meg az emberek, mert az orvosok nem akarják őket megmenteni? (Szabó Timea közbeszól.) Önök szerint azért halnak meg az emberek, mert a védőnők, ápolónők nem akarnak törődni velük? (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Nem erről van szó! Kinek hányják önök a szemére, hogy meghalnak emberek, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és elviszi őket a vírus? Én értem, hogy nekem, de higgyék el, a vírus nem én vagyok. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Ez egy félreértés az önök részéről! Ez egy félreértés az önök részéről! Önöknek meggyőződésem szerint abban kéne segíteni nem a kormányt, hanem a beteg embereket, akik benn fekszenek a kórházban, hogy szurkolnak azért, ha már többre nem képesek, legalább nem gyártanak kamuvideókat, és szurkolnak azért, hogy az orvosok és az ápolónők megmenthessék ezeket az embereket. (Szabó Timea közbeszól.) Nem a kormánypárt miatt halnak meg az emberek, hanem mert egy világjárvány van, tisztelt hölgyeim és uraim, és itt az a kérdés, hogy ki hova áll, ki áll a betegek, a fertőzöttek és az ő életükért harcoló emberek oldalára, és ki áll velük szembe, reménykedve abban, hogy romlanak a statisztikák. Erről van itt szó. (Taps a kormánypártok soraiban. ‑ Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Szégyen!) Ez nem egyszerűen ízléstelen, ez mérhetetlenül amorális. (Jakab Péter: 140 milliárdot költöttél sportra, 50 milliárdot kórházakra! Ez micsoda? Mi ez? Kinek mi a fontos?! ‑ Közbeszólások a kormánypártok soraiból, többek között: Fogd már be a szád!)