Hajdu László (DK)

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Már a Ház előtt egy alkalommal szóltam választókerületem, Rákospalota és a közigazgatási határán húzódó első magyar vasútvonallal kapcsolatos helyi problémáról. Ez a helyi probléma az Újpestet és Rákospalotát kettéválasztó, egyben Istvántelek néven Rákospalota és Újpest közös vasúti megállója, az a vasúti megálló, amely lehetőséget ad a két településrésznek vagy a főváros ezen részének, hogy a Veresegyház, illetve a Vác irányából érkező vonatokon, elővárosi vasútként, a munkába járás 15-16 perc alatt megoldható legyen a Nyugati pályaudvarig. Ha ezt autóval kellene megtenni, a fenntartható fejlődés elveivel ellentétesen, akkor 45 perc az M3-ason, és körülbelül 45-50 perc alatt lehet Újpest irányában ezt az utat megtenni, és még ráadásul parkírozót is kell keresni. Tehát a megállónak, az elővárosi vasútnak jövője van, sőt még inkább jövője van.

Mi a gondom ezzel, és miért hoztam ide ismételten ezt a témát? Azért hoztam ide, mert azonnali kérdésként is föl lehetett volna vetni ‑ tartok tőle, hogy meg is fogjuk tenni vagy meg fogom tenni, hiszen Varju László, előttem ülő országgyűlési képviselőtársammal közösen érintettek vagyunk ebben a témában ‑, de a mai nap is látva, hogy hogyan zajlottak az azonnali kérdések, annak a szakmai válaszától tartva, többre tartanám a napirend utáni hozzászólást, kicsit kifejtve a probléma súlyosságát és fontosságát.

A probléma az, hogy 110 éve működik ezen a helyen, az istvántelki megállóban egy felüljáró, egy gyalogos-felüljáró az utasoknak, akik ideérkeznek, és aki innen utazik el. Ez a felüljáró elhasználódott, felújításra szorult volna már évek óta, majd bejelentés nélkül ez év júniusában lezárták a felüljárót, és azóta a Dugonics utcai felüljárón nem lehet átjárni, hanem az utasok a könnyebbet, a szellemesebbet választották, tulajdonképpen egy magyar szabadalmat, a három pár sínt tartalmazó vasútállomáson gyalogosan baktatnak át a kavicsok között, és már a kavicsokat egészen jól kitaposták, és kerestek utat maguknak, kivágták persze ehhez a kerítést, szellemes emberek, és így utaznak gyerekekkel, állatokkal, idős emberek, mozgássérültek, ez a közlekedési módjuk. Ez egy olyan szabadalom, amelyet a MÁV-nak köszönhetünk.

Én írásban tettem föl kérdést a vagyonkezelő tárca nélküli miniszter asszonynak, a miniszter asszony, államtitkárán keresztül, elutasító választ adott, azt mondta, hogy le fogják bontani, nemhogy felújítanák. Ugyanakkor van egy alternatív szervezet Budapesten, a Budapest Fejlesztési Központ, amelynek Vitézy Dávid a vezérigazgatója, számára is írtam, mert mint kiderült, a budapesti vasútfejlesztések hozzá tartoznak. Ő pedig, megértve szakmailag is ezt a problémát, azt a választ írta, hogy az elővárosi vasútfejlesztési tervek most készülnek, és ennek a felújítása, úgy tűnik, úgy látja, nem teljesen egyértelműen, de azt mondta, hogy ez a felújítás megfontolandó.

(15.20)

A címe, amit én adtam ennek a kis napirend utáninak, az, hogy a bal kéz és a jobb kéz. Tehát tulajdonképpen a szakmai kéz az egyik, az tudja, hogy azt meg kellene csinálni, a másik kéz pedig tudja azt, hogy inkább Belgrád-Budapest vasútvonal-építést csinálunk 700 milliárd forintért, mint Budapesten élőket vagy a környezetet és a fenntartható fejlődést segítő felüljárónak a megépítését.

Tehát ez egy speciális MÁV műszaki megoldás, és tulajdonképpen egy közlekedési botrány, hogy legitim módon mindenki tudja, hogy a síneken járnak át az emberek, körülbelül 1000-1100 ember utazik naponta, és ezeknek az embereknek nincsen megoldás. Másodszor jelzem ezt e Házban. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a DK soraiban.)