Demeter Márta (LMP)

DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! November 28-án 152 fő hunyt el a koronavírus miatt, 6268 beteget regisztráltak mint új fertőzöttet. November 29-én 6819 honfitársunknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést; elhunyt 156 beteg. November 30-án 5595 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, és 151 beteg vesztette életét. Ezzel az elhunytak száma 4823-ra emelkedett. Ezek most Magyarországon a szomorú és kérlelhetetlen tények a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. És fontos hangsúlyozni, hogy minden egyes szám mögött ott van egy családapa, egy családanya, egy nagyszülő, egy gyermek, egy jó barát vagy egy jó kolléga.

Amíg a megbetegedések száma kérlelhetetlenül és drasztikusan emelkedik, és ezzel együtt sajnos sokasodnak a személyes és a családi tragédiák, addig a kormány azzal van elfoglalva, hogy az adófizetőknek a százmilliárdjait szervezze ki fideszes magánalapítványokhoz, ami nem más, mint a közpénz privatizációja a 2022-es választások előtt. Világosan látszik, a kormány retteg attól, hogy elveszíti a hatalmát, és retteg a felelősségre vonástól, ami pedig ‑ mondom ‑ elkerülhetetlen lesz.

A Miniszterelnökség államtitkára, aki egyben az egyik ilyen alapítvány kuratóriumi elnöke is, valahogy nagyon szűkszavú volt a közvagyont magánosító törvény vitájában, de azért világosan tudható és látható, hogy vitorláskikötőtől kastélyig, szállodától volt munkásőrbázisig, na és persze a MOL-részvényekig elképesztő vagyonokat juttat a kormány és a kormánytöbbség ezeknek az alapítványoknak.

Sőt, ennél is tovább mennek, mert most már a minisztériumi tulajdonú cégeknek osztogatják a közpénzt újabb 445 milliárdos csomagban, és nem pedig a válságban vergődő magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak és az embereknek segítenek ebből a pénzből.

Vajon miért ez a nagy igyekezet, csak nem megint esetleg Mészáros Lőrincet kellene finanszírozni, aki a tavaszi vírushullám esetén is 850 embert kirúgott, és közel 18 milliárdos jutalomban részesült a kormányzat részéről?

Elismétlem újra, hogy ne felejtsék el: amint lehetőségünk lesz rá, akkor felelősségre fogunk vonni mindenkit, aki részt vett a közpénz privatizációjában, és vissza fogjuk szerezni a magyar emberek pénzét mind a strómanoktól, mind pedig az alapítványoktól, amelyekhez most önök kiszervezik ezt a pénzt.

És még arcpirítóbb, amit most csinálnak, ez a közpénzkiszervezés, hiszen teljesen világos, hogy többek között ezt a pénzt azok az emberek is befizették kemény munkájukból adók formájában az államháztartásba, akik most a kórházi ágyakon fekszenek, és azt várnák el önöktől, és a családjuk is azt várná el, hogy az ő védelmükre, biztonságukra, gyógyulásukra fordítsák ezt a pénzt, és a családjuk megsegítésére, akik elvesztették nagyon sokan a munkájukat. De sajnos nem ez történik, hanem a kormányzati gazdaságpolitika buldózere tovább robog változatlanul, a nagy multi cégeket és a nemzeti nagytőkéseket tömik tele pénzzel.

Ráadásul az iparűzési adó tervezett felfüggesztésével még a közszolgáltatásokat is veszélybe sodorják. Lényegében egy egészségügyi vészhelyzet közepén kockáztatják azt, hogy veszélybe kerülhet az ivóvízellátás, az egészségügyi alapellátás, akár a közvilágítás.

A Demeter Szilárd-jelenségből pedig jól látni, hogy tudatos botránykeltés zajlik annak érdekében, hogy a hangzavar elfedje a valódi problémát, azt, hogy a kormányzat teljesen képtelen kezelni a válságot. De ne gondolják, hogy ezzel el lehet terelni a figyelmet a valóságról, ez már nem válik be. Pontosan azt várják az emberek a kormánytól, hogy megoldja a mostani helyzetet, de látszik, hogy erre képtelenek. De legalább ne bújjanak mindig valaki vagy valami mögé, hanem szembe kell nézni a felelősséggel, álljanak ki bátran! Ehelyett gyáva módon az emberek érzelmeivel játszanak, és arról sóhajtoznak, hogy szeretnénk, ha mindenki korlátozás nélkül tudna találkozni karácsonykor. Szeretnék? Mi ez, kívánságműsor? Talán meg kellett volna hozni időben azokat a hatékony és bölcs döntéseket, amelyeket egyébként elmulasztottak, amivel nem lenne kérdés az, hogy az emberek együtt tudják‑e tölteni a karácsonyt. Csak ezt bizonyára félnek bevallani a magyar embereknek.

És nyilván a kommunikációs stábjukban sem túl boldogok, hogy a magyar emberek egyre inkább látják, hogy mi zajlik, és hogy képtelenek érdemi és hatékony intézkedéseket hozni a járvány kezelésével kapcsolatban. Talán dolgozni kellett volna. Mert azt önök is jól tudják, hogy ha a magyar családok nem ünnepelhetik együtt a karácsonyt, akkor az javarészt az önök mulasztása miatt lesz. (Moraj a kormánypárti padsorokban.)

Mindezeket látva joggal merül fel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mindenkiben a kérdés: mi a fontosabb önöknek, az emberek (Az elnök ismét csenget.) vagy pedig a félelem a hatalom elvesztésétől? (Taps az ellenzéki padsorokból.)