Dr. Orbán Balázs

DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ha megengedik, távolról kezdeném: emlékszem, hogy 1990-ben, bár én akkor nagyon kis gyerek voltam, az egész országon úrrá lett az eufória, felszabadultság és reménykedés tükröződött. Persze, senki nem gondolta, hogy minden problémánk egy csapásra továbbáll, nem vártuk és nem is várhattuk, hogy 40 év kommunizmusának pusztítását, nyugati államoktól való egyre nagyobb lemaradásunkat pár év alatt ledolgozhatjuk.

Ezért a remény és a felszabadultság érzése, azt gondolom, másnak szólt; annak, hogy habár vannak is nehézségeink, a szabad világ egyik megbecsült államaként saját kezünkbe vehetjük a sorsunkat: ha hibázunk, az a mi hibánk, ha jól döntünk, akkor miénk az érdem. Egyetlen dolgot biztosan nem akartunk soha többé: nem akartuk, hogy távoli országok zárt tárgyalóasztalainál döntsenek sorsunkról; hogy a nemzetköziség jelszavába csomagolt birodalmi ambíciók határozzák meg számunkra, hogy mi a helyes, mi a helytelen, mit szabad és mit nem szabad tennünk; hogy senki által nem választott és nem ellenőrizhető külföldi NGO-k vagy lobbicsoportok kényszere alatt alakuljon ki a szabad Magyarország politikája.

A szabad világban, ahova csatlakoztunk, persze ott is vannak érdek- és értékütközések, a legutóbbi időszakig nem volt divat erővel vagy zsarolással jobb belátásra téríteni szövetséges államokat, nagy vagy kis ország ült a mindenkori tárgyalóasztalnál, az illő tiszteletet mindenki megkapta. Bár ez a kép alapvetően az elmúlt évtizedekben igaznak bizonyult, hamar kiderült, hogy bőven lehet árnyalni a kontúrokon. A kilencvenes években nyilvánvalóvá lett, hogy egyes szereplők messze nem tekintik egyenrangú partnernek az egykori keleti blokk országait, politikai, gazdasági, közösségszervező megoldások kritika nélküli átvételét várják el tőlük. Akinek ez nem tetszett, az a hazai és a nemzetközi sajtó heves kritikájával nézett szembe, és akkor még helyenként finoman is fogalmaztam.

Ez a gyakorlat szülte azt a felismerést, hogy a totalitárius gondolkodás, ami miatt meg akartunk szabadulni a szovjet uralomtól, valamilyen formában továbbra is velünk élt. A liberális demokrácia, amelyet a világok lehető legjobbikának állítottak be, megmerevedett, és ugyanolyan progresszív utópiává változott, mint egykoron a szocializmus.

Ezen utópisztikus és birodalmi törekvés egyik zászlóshajója kétségtelenül Soros György és az ő nevével fémjelzett nyílt társadalom eszméje. Ez az eszme azt hirdeti, hogy azok a kipróbált értékek, amelyek sikeressé tették a nyugati civilizációt – keresztény kultúra, hagyományos családmodell, nemzetek közössége, nemzetek politikai önrendelkezése ‑, mind-mind bűnök, amelyektől meg kell szabadulni. Soros György ismét megírta tanulmányát, amelyben újra kiadta a parancsot arra, hogy Magyarországot és állampolgárait meg kell támadni és szankcionálni kell. Ismerősek a szólamok, hiszen nagyon hasonló eszméket ismerhetett meg a magyarság 1948-49 és 1989 között, amikor a hagyományos értékeinket még a szocialista progresszió jegyében igyekeztek lerombolni.

A nyílt társadalom politikai programjának megvalósításán ma számos hivatalos, félhivatalos szervezet munkálkodik. Ott van az Open Society Foundationhöz köthető NGO-hálózat, de az eszmét támogató politikusok ott ülnek a legtöbb nemzetközi szervezet meghatározó pozíciójában, és bizony a brüsszeli politikusok között is ott vannak Soros György hívei. Ahogy egykor a szocialista érában, úgy most is az emberek életmódjának fennmaradása, majd megváltoztatása a cél. Egykoron a kommunista ember, a homo szovjetikusz megteremtése volt a mindenkori politika célja, úgy ma a nyílt társadalom a hagyományos értékeket megtagadó embert akarja kiemelni.

Magyarország akaratán kívül ezen politikai törekvések frontvonalába került. A magyar emberek többször kinyilvánították, hogy nem kérnek a tömeges bevándorlás beláthatatlan következményekkel járó társadalmi kísérletéből, nem kérnek a hagyományos családfogalom felbomlásából, a nemzetek feletti kormányzás semmi jóra nem vezető absztrakt ideájából, meg akarják őrizni jól bevált életmódjukat. Azok a nemtelen támadások és minden érvényes normát felrúgó politikai kezdeményezések, amelyek hazánk ellen irányulnak, végső soron ezen elveket valló magyar emberek elleni támadásként értelmezendőek.

Ennek egyik megnyilvánulása a mostani brüsszeli vita az úgynevezett jogállamisági feltételekről, ami valójában nem más, mint politikai zsarolás. Ezért erőltetik tovább a kötelező betelepítési kvótát, támadják a határzárat és a magyar szabályozást. A magyarok viszont jól ismerik és felismerik az ilyen birodalmi logikát tükröző zsarolási kísérleteket, hiszen oly sokszor volt már részük benne. Érdemes azonban észben tartani: akárhány birodalom próbálkozott már hasonlóval, végül mára mind múlt idővé vált, mi, magyarok pedig továbbra is itt vagyunk, és itt maradunk így, jelen időben. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)