Vigh László (Fidesz)

VIGH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Z. Kárpát Dániel hozzászólására, hogy összehasonlítjuk a ciklusokat: nem tudunk mit tenni, összehasonlítjuk. Ha a gyermekeinket óvodába akarjuk vinni vagy iskolába, iskolákat, óvodákat összehasonlítunk, miniszterelnököket, hogy ki hogy tette a dolgát, és egyébként összehasonlítanak bennünket, pártokat, hogy ki mit tesz az ország érdekében. Tehát azt nem tudjuk elkerülni.

De egyben igazat adok: most a legfontosabb, hogy az emberek egészségét megőrizzük, ebben teljesen igazat adok. Azért hadd mondjam el önnek, hiszen ön mellett ül a párttársa, aki tegnap elkezdett kiabálni a miniszterelnök úrral, azzal a miniszterelnökkel, aki reggel 6-kor kezdi a munkát, és éjfélig mindennap, és nem sok ember van, aki azt kibírja, amit tesz azért, hogy ezt a vírust lassítsuk, megfékezzük és normálisan kezeljük; ennyit azért a hitelesség végett.

Képviselőtársamnak mondva azt, hogy sok mindent összpontosítunk: én is voltam polgármester 20 évig, és negyedik ciklusban vagyok itt bent. Én emlékszem arra a korszakra, amikor az oktatásban egy iskola költségvetése 100 millió forintba került, és az állam 40 milliót adott hozzá, tehát 40 százalékát. Képzelje el, éjfél körül fölhívtak a polgármesterek, tíz polgármester leült, hogy a 60 milliót összetolja, és nem tudták összeadni. Mikor már öt polgármester azt mondta, hogy rendben van, én beleteszem a pénzemet, az egyik polgármester azt mondta, hogy elnézést kérek, nem a képességgel van gond, hanem a lehetőséggel, nem tudok belemenni. És akkor jött, biztos emlékeznek erre a korszakra, az önhiki korszakára, ezt úgy hívtuk, hogy önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok. És tudja, mi volt az érdekes? Hogy vízre, villanyra, gázra, bérre nem volt elég az önkormányzatok pénze.

És mit csináltunk mi? Volt egy 1400 milliárdos hiány az önkormányzati rendszerben, és azt mondtuk, hogy ne a bankokat erősítsük, hanem kifizetjük egyben, minden önkormányzatnak minden adósságát. (Az elnök csenget.) Én azt gondolom, hogy amikor ‑ elnézést ‑ összehasonlításról beszélünk, azért a tények egy picit mellettünk szólnak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)