Dudás Róbert (Jobbik)
2020-11-09 · 164. ülésnap · napirend utáni felszólalás · 5:15Szöveg5 026 karakter · 10 bekezdés · JSON
DUDÁS RÓBERT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Számos területről mondható el ma Magyarországon, hogy bár érdemes a felelős és a felelősség keresése, ugyanakkor viszont attól még a helyzet és a probléma nem oldódik meg. Ezért én azt vallom, hogy nem felelőst kell keresni, hanem sokkal inkább megoldást kell sürgetni.
A legújabb KSH-adatok alapján ma Magyarországon az átlagkereset 406 ezer forint, ez Budapestben több mint 500 ezer forint, vidéken pedig értelemszerűen alacsonyabb, ami azt jelenti, hogy az ágazatok, beosztások és beosztások között különbség van, ami talán nyilvánvaló és törvényszerű, ugyanakkor viszont óriásira nyílt ez az olló, vannak, akik rendkívül sokat, és vannak, akik rendkívül keveset keresnek. Egy vidéki kistelepülésen pedig el nem tudják képzelni egyébként, hogy ezek a KSH-adatok honnan származnak, mert nem tartják valósnak ezeket az adatokat.
Én egy ágazatot szeretnék most kiemelni, ez pedig a szociális ágazat, a szociális szféra. Róluk elmondható, hogy bár szakmát tanultak, munkájukra viszont hivatásként tekintenek, ők a szociális szféra dolgozói. A helyzetükre pedig az a jellemző, hogy méltatlanok, sőt megbotránkoztatók azok a körülmények, azok az anyagi és erkölcsi megbecsülési körülmények, amelyek jelenleg Magyarországon vannak.
(14.40)
Nem fogom vizsgálni azt, hogy mit tett a kormány és mit nem tett meg, mit tettek az előző kormányok és mit nem tettek meg, mit mulasztottak el. Ezek az emberek, ha nem szeretnék a munkájukat, nem szeretnék a hivatásukat, ha nem elhivatottságból, embertársi tiszteletből és szeretetből dolgoznának, már rég elhagyták volna a hivatásukat, már rég pályát módosítottak volna, pályát váltottak volna. Az, hogy ma még működik a szociális ágazat, az ugyanúgy, mint az egészségügyi rendszerben az egészségügyi dolgozóknak, a szociális szférában a szociális dolgozóknak köszönhető.
De hogy mit is csinálnak ők? Mondhatni, hogy a bölcsőtől a sírig kísérik az embereket, embertársainkat. Van, aki gyermekotthonban, van, aki idősotthonban, van, aki a fogyatékosotthonban dolgozik, van, aki a hajléktalanokkal, van, aki a szegényekkel foglalkozik, egy biztos, az elesetteket segítik és felemelik őket. Nehéz hivatás ez, amely nemcsak sokoldalú szakértelmet, de felkészültséget, áldozatvállalást, emberséget és őszinte együttérzést is kíván.
Én személy szerint minden szakmának nagy tisztelője vagyok, de azok, akik másokon segítenek, egyébként akár rólunk is levéve a terhet, azt gondolom, minden tiszteletet és minden elismerést megérdemelnek. A most kialakult járványhelyzetben is egyébként akár tavasszal, akár nyáron, akár jelenleg, napjainkban is rájuk nem akkora felelősség és nem akkora teher hárul, mint egy átlagemberre, sokkal nagyobb, hiszen betegek között, legyengült immunrendszerű emberek között élik a napjaikat és dolgoznak nap mint nap, tehát a fertőzésveszélynek is sokkal inkább ki vannak téve.
Rengetegszer hallottuk már a kormánytól, hogy erkölcsileg és anyagilag is kiemelten kell kezelni az ebben az ágazatban dolgozókat, csak az a baj, hogy nem történt semmi. Most viszont elérkeztünk arra a szintre, ahhoz a helyzethez, hogy minden segítséget meg kell hogy adjunk nekik. De hogy miért is van szükség segítségre? Azért, mert például egy több mint 40 éves munkaviszonnyal dolgozó, a szociális szférában pedagógiai asszisztensként a mindennapjait töltő és segítő személy 159 ezer forintos nettó fizetést kap. Jön ez ki úgy, hogy egyébként az alapbére 105 ezer forint, arra jön rá még 105 ezer forint kötelező juttatás, hiszen így éri el a garantált bérminimumot, majd egyébként néhány pótlékot még hozzátéve jön ki a bruttója, amiből egyébként 159 ezer nettót kap. Egy idősek nappali ellátásában dolgozó, több mint harminc év munkaviszonnyal rendelkező személy 152 ezret, és ugyancsak harminc éve dolgozó, házi segítségnyújtásban részt vevő személy 172 500 forintot keres. Azt gondolom, hogy ez méltatlan a számukra. Egyébként ennek köszönhető, hogy egyes területeken 30 százalékos, de vannak olyan részek, ahol 70 százalékos a létszámhiány ebben a szférában.
November 12‑e a magyar szociális munka napja. Ez alkalomból a szociális ágazat valamennyi dolgozóját szeretném innen, az Országgyűlésből köszönteni, és őszintén kívánom, hogy ez az ágazat is elérje és elnyerje a számára megfelelő megbecsülést és elismerést. Méltóságot és több elismerést kell hogy adjunk ennek az ágazatnak és ezen ágazat dolgozóinak, mert megérdemlik, és nekünk viszont kötelességünk ezt megteremteni.
Nem keresem azt, hogy mit lehetett volna tenni, mit nem tettek meg és mi várat még magára, a megoldást keresem. Azt gondolom, ha a múlton rágódunk, azon már nem tudunk változtatni, a jövőn viszont igen. Nekünk viszont, országgyűlési képviselőknek kiemelt feladatunk és kötelességünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy megadjuk a megfelelő megbecsülést és megérdemelt megbecsülést a szociális ágazat dolgozóinak. Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
HivatkozásJSON
karzat: Dudás Róbert — 2020-11-09, napirend utáni felszólalás. Az Országgyűlés Web API-jának adataiból, frissítve 2026-08-19 07:33. https://ogykarzat.hu/ckl41/felszolalas/164-183.html
BibTeX
@misc{karzat-41-felszolalas-164-183,
title = {Dudás Róbert — 2020-11-09, napirend utáni felszólalás},
howpublished = {\url{https://ogykarzat.hu/ckl41/felszolalas/164-183.html}},
note = {karzat — az Országgyűlés szavazásai; az Országgyűlés Web API-jának adataiból, frissítve 2026-08-19 07:33},
year = {2026}
}