Dr. Latorcai János (KDNP)

DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném a KDNP és a saját nevemben is őszinte együttérzésemet kifejezni a 28 éves korában koronavírussal megfertőződött Balogh Lajos roma folklórzenész és VIII. kerületi önkormányzati képviselő megrendítő halála alkalmából. Valamennyien, de különösen azok, akiknek ilyen fiatal gyermeke, unokája van, mély megrendüléssel szembesülhetünk a járvány gonosz érték- és életmegsemmisítő hatásával. Ez a helyzet is figyelmeztessen valamennyiünket, különösen a vírustagadókat, hogy a járvány csakis összefogással és a védelmi szabályok következetes betartásával győzhető le.

Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Kevés népe van a világnak, amely nemzeti emlékezetében nemcsak sikereit, hanem kudarcainak, tragédiáinak tanulságait is képes megőrizni, és azokból erőt, példát merítve jövőt építeni. Mint annyi mindenben, mi, magyarok ebben is a kevesek közé tartozunk, hiszen két nemzeti gyásznapra is emlékezünk. Ma, az 1956. októberi forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának emléknapja előtt egy nappal azon ismert és ismeretlen hősök előtt tisztelgünk, akik életüket áldozták egy független és demokratikus jogállam reményében. Akkor, az 1950-es évek közepén a nagyhatalmi játszmák és a belső árulás árnyékában azonban hazánknak erre esélye sem volt. A szovjet tankok eltiporták ’56 októberének csodálatos forradalmát. November 4‑e után a terror soha nem látott hulláma következett.

(10.00)

Fiatalok sokaságát hurcolták el a Szovjetunióba, százaknak a bitófa jutott osztályrészül, több mint kétszázezren hagyták el hazánkat, akiknek az emigráció, az idegenbeli sors lett az osztályrészük, és sokak már csak holtukban érinthették meg újra a magyar földet.

1956 adventjén a forradalom vérbe fojtására emlékezve Márai Sándor ekként fogalmazott: „Mindig új élet lesz a vérből.” A magyarság történelmét és lelkét oly jól ismerő író tökéletesen látta, hogy ’56 forradalma, akárcsak az elmúlt évszázadok véráldozatai, néhány évtized múlva majd élhetőbb jövőt biztosít a magyarság számára. Az igazi kérdés azonban ma már az, hogy mi, akiknek ez a jövő megadatott, megértettük‑e 1956 forradalmának igaz üzenetét, mert ma is fel kell tennünk a kérdést, hogy kinek az örökségét visszük tovább: a forradalmárokét vagy az őket elárulókét? Az áldozatokét vagy a hóhérokét? A sokszor csak harcok és lemondások árán biztosítható nemzeti függetlenség mellett kiálló vagy az idegen érdekeket mindig örömmel kiszolgáló politikusokét?

Tisztelt Ház! Az emberek és az eszközök ugyan változnak, de ez a feltétel nélküli szervilizmus sajnos változatlanul jelen van a mai magyar politikában is, és ez a valódi kádári örökség, amely a forradalom elárulásával nemcsak a szovjet birodalmi érdekek feltétel nélküli kiszolgálásának nyitott teret, hanem Nagy Imre és mártírtársai kivégzésével, valamint Bibó István és szellemi követői háttérbe szorításával a nemzetben gondolkodó baloldali politizálás létjogosultságát is megtagadta. Nemzetáruló döntésük súlya mind a mai napig olyan teher, amely alól a hazai baloldal csak ritka kivételekkel tud szabadulni.

A magyar nemzeti érdekek feladása és a nemzetközi érdekek kritikátlan kiszolgálásának mai internacionalista, brüsszeli gyakorlata kísértetiesen emlékeztet a Kádár-rendszer moszkovita, konformista politikájára, amely ugyancsak nem volt képes elfogadni a másként, elsősorban a nemzeti, ne adj’ isten, a kereszténydemokrata módon gondolkodókat.

Tisztelt Képviselőtársaim! 1956 forradalmának nagy tanulsága, hogy honfitársaink java képes volt politikai nézeteit meghaladva összefogni, és a nemzetért, a nemzeti függetlenségért cselekedni, és végül, ha kellett, mindent, a jövőjüket, még az életüket is feláldozni. Holnap, november 4-én, tisztelt képviselőtársaim, ne csak a gyásznak adjunk hangot, hanem emelt fővel, felemelt szívvel emlékezzünk is a hősökre. Áldozatvállalásuk mutasson valamennyiünknek példát a jövő felé haladó utunkban! Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)