Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hadd legyek önkritikus az ellenzéki oldalon: én sem értem egyes ellenzéki képviselőtársaim kibontakozó jóindulatát egy olyan törvényjavaslat kapcsán, amelyről süt, sugárzik, hogy gyáva emberek írták és gyáva emberek képviselik. Hiszen gyenge, gyáva emberek akarnak gyenge forintot is, mint ahogy azt miniszterelnök úr anno nagyon helyesen megjegyezte; én a mai napig tudok azonosulni ezzel a miniszterelnöki mondattal. (Nacsa Lőrinc közbeszólása.)

Itt is azt látom, hogy bizony, az a lélekbátorság hiányzik a kormánypárti képviselőkből, amelyre most a magyar munkavállalóknak szükségük lenne. Ezen törvényjavaslatnál nem csak az idegesít, ami benne van, az sokkal inkább idegesítő, ami hiányzik belőle. És én itt megpróbáltam kulturált vitát gerjeszteni, Balczó Zoltán képviselőtársam pedig a kultúra katedrájára állt fel, annyira visszafogottan igyekezett szakmailag és részletekbe menően megvilágítani, hogy mi hiányzik ebből a javaslatból. De az mégiscsak vérlázító, amit tavasz óta a magyar munkavállalókkal önök művelnek.

Kezdjük a tavaszi karanténidőszakot. Úgy indult, hogy a járványügyi veszélyhelyzet harmadik napján megfogalmaztuk, hogy szükség lenne magyar munkahelyvédelmi alapra, szükség lenne a kieső munkabérek 80 százalékának a pótlására, és ezt a modellt bizony ki kellene terjeszteni azokra is, akik már elveszítették akkoriban, a közelmúltban a munkahelyüket. És azt is láttuk, hogy nemcsak hogy nem lett ennek azonnali foganatja, de az Orbán-kormány egy ilyen egy-másfél hónapos nagyon lassú tötymörgésbe kezdett. Tehát igazából gyúrták, dagasztották ezt a kérdést, de államtitkár úr nem tud megcáfolni ebben, hiszen nem állt ki az Orbán-kormány egy-másfél hónapon keresztül egy működőképes modellel a munkabérek kipótlása ügyében. Le voltak önök fagyva.

(16.10)

Aztán kiálltak eggyel, amiről azt ígérte a pénzügyminiszter úr, hogy akár egymillió munkavállaló is igénybe veheti, kicsit több mint 200 ezer lett belőle, tehát nem tudott ez átfogó modellé válni, de a 80 százalékos munkabérkipótláshoz képest piaci szakértői becslések szerint maximum a legjobb időszakokban 15-20 százalékát tudták kipótolni a kieső béreknek. Tették mindezt úgy, hogy ez a program Európában a 14. vagy a 15. volt, amely elindult, tehát az EU-tagországok közül egyáltalán nem, még a középmezőnynek is talán csak nagyon jóindulattal a végén helyezkedett el Magyarország.

Aztán azt látjuk, hogy a nyarat valami egészen mással töltötték. Tehát úgy viselkedtek, mintha a járványügyi veszélyhelyzet, az abból fakadó gazdasági válság elsuhant volna. Nyáron ki lehet fújni a gőzt, fel lehet töltődni, nem láttuk, hogy azok a bizonyos gyárak, kormányzati boszorkánykonyha-üzemek, ahol a jó törvényjavaslatok születnek és a jó kommunikációs panelek, ezek dolgoztak volna a nyáron. Azt láttuk, hogy mintha kicsit váratlanul érte volna a kormányzatot is az, hogy ősszel visszatért a veszélyhelyzet, és most a gazdaságra sokkal keményebben sújt le sajnálatos módon, mint tette azt tavasszal vagy éppen a nyár elején.

Azt is látjuk, hogy ez a magyar gazdasági berendezkedés bizony nem a legerősebb alapokról indult a tekintetben, hogy ha megvizsgáljuk a magyar bérek átlagos színvonalát vagy éppen a magyar minimálbért, akkor nem azt látjuk, hogy mondjuk, a régió országaihoz képest egy óriási kilövés következett volna be az utóbbi években, hanem továbbra is azt látjuk, hogy főleg euróban mérve ezeket az értékeket Európa sereghajtói között kullog a magyar adat. Igen szomorú, ahogy miniszterelnök úr, mondjuk, 2016-ban Szaúd-Arábiában konferencián a működő tőkét azzal kísérelte meg idecsábítani, hogy hangsúlyozta, mennyire alacsonyak a magyar bérek és mennyire rugalmas a munka törvénykönyve.

Elképesztő tehát, hogy ezzel kívántak kampányolni, de azt is látjuk, hogy mindehhez társul Európa egyik legszűkmarkúbb munkanélküli-ellátási rendszere. Nem hiszem el önöknek és önökről azt, hogy nem jutottak el önökhöz a hangok az utóbbi hónapokban, hogy a 3 hónap adott esetben kevés. Azt sem hiszem el, hogy nem jutottak el önökhöz azok a teljesen életszerű hangok, amelyek a munkanélküli-ellátás összegéről szóltak. Ellenzéki térfélen különböző javaslatok születtek, 6 és 9 hónap közé téve azt az időtartamot, ameddig kellene hogy járjon ez az ellátás emelt összegben a mostanihoz képest annak érdekében, hogy legalább átmeneti biztonságot nyújtson magyar embereknek.

De az aztán még inkább vérfagyasztó, amit ezen magukra hagyott munkavállalókkal utána ez a kormány tesz. Hiszen nézzük meg a mai helyzetet! Mi itt a parlamentben jól fűtött helyiségekben elvitatkozgatunk, és biztos, hogy ez sokak számára szimpatikus, sokak egészen másfajta és negatív jelzőkkel illetik az itt ülő képviselőket, van, aki minden párthoz tartozót egyszerre. Ezenközben ugyanakkor Csepelen ma, nem tudom, tudják‑e, kilakoltattak még egy családot, és nem csak Csepelen, Újpesten is. A csepeli esetben ápolásra szoruló édesanyjával tették ki ma az érintett családot. Egy élőláncot is, amit ott civil aktivisták alkottak, egyesével lebontva a rendőrség eltüntetett. Kitették ezt a családot az utcára olyan körülmények között, hogy a csepeli polgármester ‑ aki tudtommal nem a Jobbik színeiben indult el, és nem is a Jobbik kötelékéből került ki ‑ adhatott volna halasztást ebben az esetben. Még egyszer mondom, egy Covid okozta járványügyi veszélyhelyzet közepén adhatott volna halasztást a polgármester és hivatala. Nem tette meg mindezt. A vagyonkezelő, bár arra hivatkozott, hogy részletfizetési lehetőség be nem tartása adott jogalapot a kilakoltatásra, az a nagy helyzet, hogy a helyiek, az érintettek elmondása és a gyors vizsgálatok szerint az utóbbi egy évben folyamatos törlesztés állt fenn, tehát nemcsak törlesztési hajlandóság, de az elmaradt tartozások folyamatos törlesztése is.

Egészen elképesztő, vegytisztán neoliberális szemléletű az a kormányzás, az az önkormányzati politika, amely a szerencsésebbek, jobb módúak számára mindenféle kedvezményformát kidolgoz, a nehéz helyzetbe kerültek esetében pedig ennyi emberiességet sem tanúsít. Ez az elmúlt harminc évnek is egyfajta látlelete, de 2010 óta, bárcsak ne kellene ezt kimondanunk, de tovább romlott a szociális helyzet, és több mint tízezer családot lakoltattak ki elhelyezés nélkül az utcára. Eközben itt kormánypárti képviselőtársaim, államtitkárok elmondják, hogy mennyit javult a magyar munkavállalók helyzete, mennyivel stabilabbak a mindennapok és kiszámíthatóbbak, de nem tudnak semmit válaszolni ezekre a teljesen egyértelmű esetekre, amikor csak emberiességet kellene gyakorolni, amikor családokat egy járványügyi veszélyhelyzet közepén nem kellene utcára dobni. Ilyenkor lesütik a kis szemüket, megvárják a november 15-ét, a kilakoltatási moratóriumot, addig hagyják garázdálkodni az önök által a zavarosban halászni hagyott végrehajtói csapatokat, tömegével jönnek önöknek is ‑ ne mondják, hogy nem! ‑ az értesítések a kilakoltatásokról.

Ma reggel Újpesten igazoltan Covid-fertőzött betegeket dobtak gyakorlatilag utcára. És nyilván a szükséges bejelentéseket ők megteszik, ki fogják ezeket vizsgálni, de ettől még a lakóhelyüket, az ingatlantulajdonukat nem fogják tudni visszakapni. November 15-éig, illetve a majd várhatóan kihirdetett moratórium napjáig ez az őrület zajlik az önök Magyarországán. Lehet persze, hogy majd Nacsa képviselőtársam feláll és elmondja, hogy a devizahitelezésért is Kun Béla a felelős vagy a 2010 előtti kormányzások. És még azt mondom, hogy vannak is ebben részigazságok, hiszen amikor hagyták felszaporodni ezt a nagyon káros hitelállományt, bizony arra az időszakra is esik ebből, meg 2001-re, amikor az egyoldalú szerződésmódosítások ilyen formában lehetővé váltak, és az önök miniszterének is van ehhez sajnálatos módon köze, de az a vegytiszta neoliberális katasztrófa, amit elhoztak gazdaságpolitikai és családpolitikai szemszögből Magyarországra, az önök műve, önöknek kell felelniük érte. Az, hogy bár a helyi kormánypárti polgármester adhatna halasztást, de mégis kiteszik ezt a családot az utcára járványügyi veszélyhelyzet közepén egy ápolásra szoruló édesanyával, kérem szépen, magyarázzák meg, ha meg tudják! Szerintem nem lehet.

Visszatérve a javaslathoz, el kell hogy mondjuk, hogy gyáva, bátortalan és nem túl korrekt dolog egy keretszabályozással idejönni a parlament elé egy válsághelyzet közepén. Válság van, válságkormányzásra lenne szükség, és a válságkezelést elrontja, eltötymörgi, elszabotálja ez a kormányzat. Ez a válság itt van a nyakunkon, ki fog teljesedni a következő hónapokban, önök is nagyon jól tudják. Tudják, mire lenne szükség? MMA ‑ most nem a kevert harcművészetekre gondolok, hanem a magyar munkahelyvédelmi alapra gondolok. Minden kieső bér 80 százalékát ki kell, ki kellene pótolni, és ki kell ezt terjeszteni azokra is, akik frissen veszítették el az állásukat, hogy valóban senki ne maradjon az út szélén.

Államtitkár úr, ha válaszolt volna nekem, és nem a vita végén tenné mindezt, azt kérdezte volna talán tőlem, hogy mégis miből szándékozzák önök finanszírozni ezt a hatalmas terhet jelentő valamit. Én pedig erre azt válaszolnám, hogy igen, több száz milliárd forintról van szó, és korrekt módon ki kell beszélnünk, hogy hogyan tudunk forrást teremteni minderre. Azt is beismerem, lehet, hogy 700 milliárd lesz ez a teher, lehet, hogy még nagyobb. Ugye, dinamikus a munkaerőpiac, nem tudjuk megmondani, hogy adott hónapban éppen hányan vannak a foglalkoztatottak, és hányan kerülnek bajba, de azt látjuk, hogy több száz milliárdos tehertételről van szó.

Azt is látjuk, hogy külföldi források most már megnyíltak ez ügyben, legyen szó kedvezményes hitelről, legyen szó támogatásról. Államtitkár úr mégsem azt a papirost hozta ide, amely ezek egészét becsatornázza a kieső munkabérek pótlásába, hanem egy egészen másfajta paksamétával jelentek meg itt.

Azt is látom ezenközben, hogy amikor a járványügyi veszélyhelyzet kasszáját feltöltjük, tehát azt az alapot, amiből lehetne most dolgozni, akkor ez a kormány elképesztően szervilis módon viselkedik. Pontosabban, a legrosszabb hatalomgyakorló viselkedést tanúsítja: lefelé tapos, felfelé pedig ‑ legyünk finomak ‑ meghunyászkodik. Hiszen mit csinál? Széttapossa először az ellenzéki pártok egy részét, megpróbálja, de állunk elébe az 50 százalékos terhelésnek, fizessük be a közös kasszába, így helyes. Szétsarcolja az önkormányzatokat… (Nacsa Lőrinc közbeszól.) Szétsarcolja az önkormányzatokat ‑ önöknek a forrástömege azért nem csak a párttámogatásból áll, képviselőtársam; de átmehetünk párbeszédes műfajba is. Tehát szétsarcolják az önkormányzatokat, aztán persze a lakájmédiájukon keresztül számonkérik rajtuk az elmaradt különböző szociális támogatásokat, fejlesztéseket. Először kifosztják a kasszát.

Nézzük meg, hogy mit csinálnak a cégekkel!

A magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások azért úgy közteherviselés jelleggel vállalják, amit kell. A multicégek esetében vannak elkerülhető különadófajták és valamifajta terhelések, egy néhány tíz milliárd azért becsorog innen. De ott van a drága bankszektor, akiknek gyakorlatilag önök, nem akarok megint csúnya szót használni, de a lekötelezettjei. És ez a bankszektor bizony az egyetlen olyan közület Magyarországon, amely nem fizet a járványügyi védekezési kalapba. Van neki papíron egy 55 milliárdos különadója, amit aztán néhány év alatt leírhat nulláig teljes egészében a befizetendő adójából, és még az MNB-n keresztül is megsegítették őket.

(16.20)

Ez a kormány tehát elképesztő módon lefeküdt a bankrendszernek, miközben sarcolja az önkormányzatokat, sarcolja a kisembereket, nem nyújt támogatást a munkavállalóknak, családtámogatásra. Jellemzően azoknak kedvez, akik jobb módúak. Átlagos kereset esetén jó esetben támogatott hitelt biztosít, támogatást nem, az átlagnál egy kicsit rosszabbul élőket pedig egész egyszerűen elhajtja, de nem a kormány, hanem az általa megbízott közvetítő bank, amely majd azt fogja mondani, hogy csinálok én egy hitelvizsgálatot rád, állampolgár, és ne haragudj, nem keresel eleget, ne vedd igénybe a CSOK-ot, vagy ne vedd igénybe a másik támogatási formát. Tudják, ezt hogy hívják? Neoliberalizmus.

Látom én, hogy a Liberális Internacionáléból indultak, de gazdaságpolitikai téren ugyanoda tértek vissza, amellett, hogy útközben eltanulták a bolsevik hazugsággyár mindenféle működési elemét. Aztán előadják itt a parlamentben a termelési jelentéseket, a Magyar Nemzet megírja, hazudnak rólunk, mi bepereljük őket, ők kifizetik a sérelemdíjat, miközben zaklatták az idős családtagjaimat, drónnal befényképeztek a családi házba, de, ugye, önöknél ez is belefér. Itt letagadják, azt mondják, hogy nem tudtak róla. A sérelemdíjat az újabb nyertes perek után megint kifizetik, és ezen kifizetendő sérelemdíjakat pedig kipótolják állami cégek feltételezhető módon azoknál a sajtótermékeknél, amelyeknek fizetniük kell. Tudják, így nyert a Jobbik ‑ csak a Jobbik, nem az egész ellenzék ‑ több mint kétszáz sajtópert az ocsmány, bolsevik típusú hazugsággyárral szemben. És miért nincsenek ugyanilyen elvesztett sajtópereink, képviselőtársaim? Hogy lehet az, hogy ennyire egyoldalú ez a történet?

Azt látjuk, hogy ugyanez történik, mondjuk, a foglalkoztatási statisztika esetében is, amikor elmondják, hogy mennyivel javult, és nem számolják bele adott esetben azokat a módosító tényezőket, amelyek több százezerrel rosszabb helyzetképet festenének, a beszámolt diákmunkásokat, a külföldre vándorolt magyarok egy részének a beszámítását. Ugyanezt találjuk a demográfiai adatok tekintetében, ahol szintén hasonló torzító tényezőkkel önök megpróbálják elhallgatni a valós helyzetképet.

Eközben a friss adatok szerint Magyarországon a bruttó minimálbér több mint 451,51 eurót ért, míg keleti szomszédunknál pedig már 460,77 eurót, miközben a 2020 elejei állapot szerint még adott volt a magyar minimálbér minimális előnye. Elképesztő módon romlott tehát a forint/euró árfolyam, nyilván ennek köszönhető ez az előzés, nem pedig annak, hogy ebben vagy abban az országban belenyúltak volna év közben a minimálbér rendszerébe.

De ezen előzés is mutatja azt, hogy a magyar gazdaság kitettsége nemzetközi szinten iszonyatos, különadót fizet a lakosság és a cégek is azáltal, hogy extrémgyenge a magyar forint, és folyamatosan tudatosan gyengítik, a kieső munkabéreket nem pótolják ki, a munkavállalók nem tudják, hogy kire számíthatnak a bajban, közben sorra lakoltatják ki őket. Még amikor esetleg a kilakoltatások leállnak, a tartozások mesterséges duzzasztása akkor is folyamatos. Végrehajtóbandák 33, illetve 50 százalékot feltételezhetően kétes követelések után is levonhattak végig az egész tavaszi lezárás folyamán.

Feltételezem, hogy télen is ezt megtehetik majd, hiszen a kormány nem nyújtott be ezt megakadályozó javaslatot. Ezt az egész vegytiszta neoliberális, a szegényeket kifosztó gazdaságpolitikát pedig, még egyszer mondom, egy politikai látványpékségben, boszorkánykonyhában és a köztévében megpróbálják nemzeti színűre cicomázni, de ettől az még neoliberális marad. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki sorokból.)