Dr. Ágostházy Szabolcs Imre

DR. ÁGOSTHÁZY SZABOLCS IMRE innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. A vita első felében az volt a benyomásom, hogy tartalmi vitát fogunk tudni folytatni; beleértve azokat a pontokat is, amelyek számomra nyilvánvalóan arról tanúskodnak, hogy egyes hozzászóló képviselők nem olvasták el azt a javaslatot, amiről szó van, egy jóval tágabb kontextusba helyezték a vitát. Ezekről az elemekről is örömmel folytatnék önökkel vitát, de nem élnék vissza az általános vita kereteivel. Úgyhogy a konkrétan elhangzott, javaslattal összefogható kérdésekre reagálnék csak.

Szakács László képviselő úr, bár gondolom, ő is a bizottsági vitán lehet most már jelen, mert már nincsen itt, azért mégis reagálnék a gondolataira. Ő mondta, hogy ha van kapacitás és hatékonyság, amire folyamatosan hivatkozunk, akkor miért van szükség erre a törvényre. Azt gondolom, hogy pont azért, hogy megfelelően bánjunk az állami kapacitásokkal. Miért nem az intézményrendszerünket használjuk ilyen projektértékelésekre? Azt gondolom, hogy pont azért, mert ezzel az intézményrendszerrel, ezzel az állami projektértékelői rendszerrel vagyunk arra képesek, hogy állami befolyástól mentes szakmai döntések születhessenek. Ezzel a módszerrel tudjuk azt biztosítani, hogy a lehető leggyorsabban szülessenek meg a projektek szakmai értékelései.

Varju képviselő úr egy későbbi időpillanatban javasolta nekünk az elektronikus sorsolás bevezetését szlovák mintára. Jelentem, Magyarországon ez a gyakorlat. Nem tudjuk, hogy kik azok a projektértékelők ‑ mi magunk se tudjuk ‑, akik el fogják látni a feladatokat. Ez érdeke a társadalomnak, azoknak is, akik esetleg nem bíznának a kormányban ‑ remélem, hogy számukra ez kellő garanciát jelent ‑, érdeke a projektértékelésben részt vevőknek is, mert a pályázók sem tudják, hogy adott esetben kire kellene nyomást gyakorolniuk.

(14.10)

Azt gondolom, hogy ez a rendszer, amit fölállítottunk három évvel ezelőtt, egy kellően tiszta és prudens rendszer.

A tömeges pályázatok kapcsán azt emelném csak ki ‑ széles kérdéskört nyitnánk meg ezzel ‑, hogy az a megoldás, amit jelenleg alkalmazunk: jelenleg több mint 1700 ilyen állami projektértékelővel állunk szerződésben. Ezzel tudjuk azt biztosítani, hogy az egyes ágazatokhoz megfelelő szakértelemmel rendelkező emberek azoknak az irányító hatóságoknak, azoknak az állami hatóságoknak tudjanak a rendelkezésére állni, ahol éppen nagy a döntési teher. Ha ezeket a kapacitásokat irányító hatóságonként kellene kialakítanunk, az egy elképesztően drága rendszer lenne, ez nem érdeke sem a hazai, sem az uniós költségvetésnek.

Az a módszer, amely jelenleg működik, kifejezetten olcsó, és nem azért, mert alulfinanszírozott lenne ezeknek a projektértékelőknek a munkája, jelenleg 45 ezer bruttó környéki díjazást kap forintban egy projektértékelő. Ez azt jelenti, hogy az eddigi 86 ezer pályázat a magyar költségvetésnek nagyjából 4 milliárd forintjába került. Mutasson nekem bárki egy ehhez hasonlóan költséghatékony értékelési rendszert! Hangsúlyozom, sem az Európai Bizottság, sem magyar szereplők ennek a rendszernek a működését érdemben támadni nem tudják.

Korábban át nem gondolt szabályozásként hivatkoznak az állami projektértékelői rendszerre, és azt mondja, hogy sufnituningos módszerekkel szabjuk-varrjuk a szabályozást. Nem erről van szó, arról van szó, hogy van egy jól működő rendszerünk, ez bevált, ennek a következő finanszírozási periódusra való kiterjesztését valósítjuk meg. Ami jól működik, megtartjuk, nem kell rajta változtatni. A további változtatások, amelyek a jogszabályban vannak: további folyamatgyorsítást segítő, mondjuk, elektronizáló intézkedésekről van szó, illetve egyes jogviszonyok változására reagálunk. Ha jól emlékszem, Varga-Damm Andrea ‑ a távollétében is mondom ‑ felvetése volt, hogy ugye, nem csak az alapítványi fenntartásba áttett egyetemek szakértőire, magasan képzett munkatársaira gondolunk. Természetesen nem. Mint ahogy azt már a nyitó felszólalásomban is elmondtam, arról van szó, hogy ezeknek az egyetemeknek az oktatói a jogviszonyváltásuk miatt kiestek a lehetséges körből, akiket szakértőként felkérhetünk. Pusztán arról van szó, a többi állami egyetem számára is elérhető lehetőséget ennek az egyetemi körnek is biztosítjuk.

Észrevételek érkeztek az állami projektértékelők esetleges lehallgathatóságával kapcsolatban. Én ezt a kérdést azért nem nyitnám meg érdemben, mert ha a nemzetbiztonsági szolgálatok ellenőrzési hatékonyságáról van szó, én nem vagyok illetékes, ezt valóban a bizottságban akár meg tudják vitatni ilyen irányú kezdeményezés esetén. Ugyanakkor pedig, azt gondolom, hogy azt a javaslatot implicit megfogalmazni, hogy azok az állami tisztviselők, akik érdemben befolyásolhatnak pályázati döntéseket, ne álljanak nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt, azt gondolom, hogy ez egy abszurdum, és mindannyiunknak az az érdeke… ‑ én is ilyen megfigyelés alatt állhatok bármikor, nem kifogásolom, elfogadom, hogy ez a munkámmal jár, és ez a társadalom közös biztonságérzetét és a kormány felé való bizalmat szolgálja.

Azt, hogy a jelenleg érvényben lévő rendszer hatékonyságáról a kormánnyal párbeszédet kívánnak folytatni, én ezt üdvözlöm, erre való a parlamenti viták rendszere. Javaslom, hogy ezt a részletes vita során hozzák föl. Amennyiben erre igény van, és bármelyik bizottság napirendjére tűzi, ott is a minisztérium részéről is bármikor állunk természetesen rendelkezésre. A vitát csak kezdeményezni kell, és mi ebben partnerek leszünk. Hál’ istennek, azt is mondhatom, hogy ez az egyik legkönnyebb vitaterület, még az uniós forrásokon belül is. Megnyitottunk a vita során most olyan kérdéseket, amelyek nem kapcsolódnak egyáltalán a jelen előterjesztéshez, ugyanakkor az összes kérdésben a magyar gyakorlat, a magyar kormányzati pozíció kifejezetten jó és prudens.

Tehát én azt javaslom a képviselőknek is nagy tisztelettel, hogy amennyiben az intézményrendszer irányába kritikát fogalmaznak meg vagy egyes pályázati döntéseket kritizálnak, akkor ne sajtóhíresztelésekre hivatkozzanak elsősorban, illetve ne olyan brüsszeli kritikákra, amelyek a mi megfigyelésünk szerint jelentős mértékben hazai sajtómegjelenéseken alapulnak. Ezek olyan szubjektív megállapításokra támasztott vélemények, amelyek súlyosan károsíthatják a magyar pénzügyi intézményrendszerbe vetett hitet, ami egyikünknek sem érdeke. Ha vannak szabálytalanságok, vannak visszaélések, erre vonatkozóan bejelentést tesznek, ki fogjuk az összeset vizsgálni, a lehetséges jogi eszközöket alkalmazni fogjuk. Ha kell, akkor állok én is ilyen esetekben a rendelkezésükre. Egyébként én nem túl régen lettem államtitkár, de eddig is a kormánynak dolgoztam, és látom azt, hogy milyen erőfeszítéseket tesz a kormány ilyen téren. És azt gondolom, hogy a sajtóban jelentkező értelmezési kontextusnál a valóság számottevően jobb.

(A jegyzői székben dr. Varga Lászlót dr. Steinmetz Ádám váltja fel.)

Volt egy olyan állítás, miszerint a Miniszterelnökség átnyúl az irányító hatóságok felett, és befolyásolja a döntéseket. Ezt határozottan visszautasítom. Ismerem a Miniszterelnökség gyakorlatát, ismerem a pályázati rendszert, jogilag sem lennénk és technikailag sem lennénk képesek beavatkozni, azt nem is állítva, hogy erre szándék sem jelentkezik. Erre az egyik garancia például az állami projektértékelői jogviszony. Ezek objektív, pontozásos, előre meghatározott értékelési szempont szerint kialakított döntéshozatali mechanizmusok. Aki ilyet állít, hogy bármelyik kormányzati szerv belenyúl a döntésekbe, kétségbe vonja többek közt az EUTAF-nak, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság véleményét is, akik azt mondják, hogy az irányító hatóságok jelenlegi rendszere, bár elemeiben mindig van továbbfejlesztési lehetőség benne, de hatékony és jól működik. Tehát az alá nem támasztott vádakat a Ház méltóságának a megőrzése érdekében, bár ez nem az én feladatom természetesen, de javaslom, hogy ezeket rekesszük ki a vitából.

Jelentős bővítésre hivatkoznak, hogy az állami projektértékelésben részt vevők szakértői körét bővítenénk. Ez nem így van, szinten kívánjuk tartani ezt a kapacitást, további bővítésre indokot nem látunk.

Korrupcióveszélyre hívják fel a figyelmet. Én pedig arra hívom fel a figyelmet, hogy ha elolvassák a már hatályos törvényt, amit a következő hétéves periódusban is alkalmazni szeretnénk, ez mind arról szól, hogy a korrupció veszélyét a lehető legtávolabb akarjuk tartani az uniós forrásoktól.

Javasolják, hogy gondoljuk újra a benyújtott indítványt. Jelentem tisztelettel, újragondoltuk, fenntartjuk, és kérjük a Háztól, hogy azt a részletes vitában is és majd a zárószavazásnál is támogassa.

Varga-Damm Andrea képviselő asszony megjegyzéseire, illetve a kétpercesek során elhangzott néhány megjegyzésre reagálnék. Tervem volt, hogy felhozom Merkel kancellár asszony véleményét, de tudomásul veszem, hogy a német állam kancellár asszonyának a véleményét ipari befolyás alatt álló véleménynek tekintik. Én ezt nem tenném, én Németországot ennél jóval többre tartom, és sokkal objektívebbnek tekintem a kancellár asszony által megfogalmazottakat.

De ha politikai véleményeknek nem hiszünk, akkor ebben a körben hivatkoznék a World Economic Forum 2018-as versenyképességi rangsorára, amit a feltörekvő gazdaságok helyzetéről adtak ki. Ez konkrétan így fogalmaz: „A feltörekvő gazdaságok rangsorában hat európai gazdaság a legjobb tíz közé tartozik. Ezek Litvánia, Magyarország, Lettország, Lengyelország, Horvátország és Románia. Ezek a gazdaságok EU-tagként különösen jól teljesítenek a növekedés és fejlődés terén. A medián-életszínvonal növekedését és a csökkenő vagyoni egyenlőtlenséget egyaránt inkluzíve beleértve.” Bár most a Világgazdasági Fórumnak hat európai országra vonatkozó megállapítását emeltem ki, de a feltörekvő gazdaságok világszinten megfigyelt tendenciája alapján mondják azt, hogy Magyarország e tekintetben második. Lehet politikai vitákat folytatni, de értelemszerűen nem a kormány ráhatása alatt álló szervek mondják rólunk ezeket a kiváló és azt gondolom, nagyon megtisztelő adatokat, hanem valós teljesítmények állnak mögötte.

Nem feszíteném szét az általános vita kereteit a továbbiakban, állunk elébe a részletes vita során, hogy ezeket végignézzük.

Egy utolsó megjegyzést tennék a pénzügyi vita vonatkozásában, hogy a core-országok, tehát elsősorban Németország mennyire nettó haszonélvező, amit Günther Oettinger fejtett ki: én ezt igazságnak fogadnám el.

(14.20)

A lengyel gazdasági minisztériumnak volt ‑ ha jól emlékszem, három évvel ezelőtt ‑ egy kutatása, amikor ők azt mondták, hogy minden Közép-Európának nyújtott egy euró támogatásból nyolcvan cent vándorol vissza a magországokba. Azt gondolom, hogy ha az egyes régiók GDP-növekedését nézzük, és elfogadjuk azt az állítást, amit ‑ hangsúlyozom megint ‑ nem mi mint magyar kormány mondunk, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy ez kölcsönösen, nagyjából egyenlő feltételek mellett előnyös biznisz, egy üzleti megállapodás, amit az uniós alapokon keresztül kapunk, és ahogy Nacsa képviselő úr mondta, értelemszerűen ennek van egy ellentételezése a nemzetgazdaságunk megnyitása oldalán. Tehát ez egy kölcsönösen előnyös üzlet, és ha ezt összevetjük azzal, hogy melyik ország milyen növekedési mutatókat képes biztosítani, akkor látjuk, hogy versenyképességi oldalról, növekedési potenciál oldaláról jobbak vagyunk, sokkal hatékonyabban használjuk föl ezeket a pénzügyi lehetőségeket, mint a magországok.

Varga-Damm Andrea képviselő asszony pedig a „relatív fiatal korom ellenére” kifejezéssel talán a naivitás szót próbálta elkerülni, és a hitemet firtatta. Jelenleg van hitem, és van hitem a kormány őszinte képességeiben és jóhiszeműségében is. Ez a tapasztalatom és ez a meggyőződésem. Ha ezen a vitán megyünk tovább, akkor magam is állok rendelkezésre akár bizottsági szinten. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket és elnök úrnak a lehetőséget a hozzászólásra. (Taps a kormánypártok soraiban.)