Bencsik János (független)

BENCSIK JÁNOS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy minden alkalommal, amikor adótörvényekről, adózást érintő jogszabályokról tárgyalunk, különösképpen akkor, amikor általános vita van, lehetőséget ad arra, hogy a magyarországi adórendszert általánosságban értékeljük, és én ezt is szeretném most megtenni. Elsőként szeretném leszögezni, hogy ha az elmúlt tíz év távlatában nézzük, akkor örömmel tapasztalhatjuk, hogy számos adónem megszűnt vagy kedvezőbbé vált. Látjuk azt, hogy vannak próbálkozások a bürokrácia csökkentésére, az elektronikus ügyintézésre, ez mind nagyon jó és helyes, ezzel együtt is egyetértek ellenzéki képviselőtársaimmal, amikor azt mondják, hogy a mostani magyar átlag jövedelmi viszonyokhoz képest a különböző adók és járulékok még mindig túlságosan magasak, tehát nincs okunk hátradőlni és ezzel megelégedni.

Kevésbé értem azt a törekvését a kormánynak, hogy miért vernek szét jól működő, többé-kevésbé jól működő struktúrákat, és miért van az, hogy például a NAV, amely tényleg mint állam az államban működik, önkormányzatoktól von el gépjárműadó és más adónemek formájában olyan bevételeket, amelyek alapvetően járulnak hozzá, hogy ezek az önkormányzatok tudjanak működni és szolgáltatni. Nem értem azt sem, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb vállalkozási formáját, a katát, a kisadózó vállalkozók kedvezményeit miért szigorítják ilyen hirtelen és ilyen mértékben. Én értem, amikor önök azt mondják, hogy voltak ezzel kapcsolatban visszaélések, és szeretnék kiszűrni a burkolt munkavégzést. Én ennek nem vitatom a jogosságát, de erre megvannak az adóhatóság és a különböző szervek jogosítványai.

Sokkal inkább azt érzem, hogy itt van egy nagyon-nagyon rossz, talán még az állampárti időkből megmaradt beidegződés, amely alapvetően minden egyes adófizető állampolgárban potenciális csalót és bűnözőt lát. Most mondhatnám azt, hogy itt mindenki magából indul ki, és a törvényhozó meg a végrehajtó hatalom is magából indul ki, de én azt szeretném önöknek megfontolásra javasolni, hogy lépjünk eggyel hátrébb, és tegyük fel azt a kérdést, hogy miért fizessen ma Magyarországon valaki adót. Milyen jogon, milyen alapon várjuk el az emberektől, hogy adót fizessenek? Nyilván vannak erre törvények, de én sokkal inkább azt gondolom, hogy ha csak a büntetés útján akarjuk rávezetni, rákényszeríteni az embereket a tisztességes adózásra, akkor rossz nyomon járunk. Sokkal inkább lennék annak a pártján, hogy a büntetések, a vegzálások helyett próbáljuk meg érdekeltté tenni az embereket abban, hogy befizessék az adót, és minél kevésbé trükközzenek, ügyeskedjenek, és bújjanak ki az adófizetés alól.

Hogyan tudjuk a magyar állampolgárokat érdekeltté tenni abban, hogy befizessék az adót? Elsősorban vagy legelőször is példamutatással. Ha az átlag állampolgár azt látja, hogy a hatalom birtokosai is saját magukra nézve kötelezőnek tartják ezt, és élenjárnak az adófizetésben, nem az adóelkerülésben, nem a különböző kreatív módjaiban a befizetett adó megspórolásának, én azt gondolom, hogy ez igenis növelheti az adózási morált.

Szintén van értelme az ösztönzőknek. Ha az ember azt látja, hogy az ő adóját, amit befizet, nyomon tudja követni, hogy hova megy, hova fordítják, látja, hogy az ő befizetett adójából mi épül, mi valósul meg, és ráadásul ennek még értelmét is látja, akkor sokkal szívesebben fogja ezt az adót befizetni.

(A jegyzői székben dr. Tiba Istvánt dr. Aradszki András váltja fel.)

Szintén nem lenne mellékes az ‑ és ez most különösen aktuális a koronavírus-járvány idején, és erről is volt szó korábban ‑, hogy ha az ember, az adófizető állampolgárok egyike tisztességesen, rendszeresen fizeti az adót és a járulékot, de egy olyan élethelyzetbe kerül, hogy nem tudja ezt megtenni, akkor az állam segítő kezet nyújt számára. Látunk ezzel kapcsolatban is törekvéseket a hitelmoratórium szüneteltetésével, de ugyanígy a kormány már nem támogatta azokat az alternatív javaslatokat, amelyek például az előtakarékossági formákra ‑ magánnyugdíjpénztári tagság, lakás-előtakarékosság, életbiztosítások ‑ vonatkozóan tettek volna moratóriumot, ezt az indítványomat leszavazták még bizottsági szinten. Azt pedig főleg nem látjuk, hogy segítő kezet nyújtanának azoknak, akik vagy azért, mert pont katás vállalkozók voltak, és most nem tudnak bejelentkezni álláskeresési támogatásra, vagy bármilyen más okból kifolyólag három hónap után, azon túlmenően se tudnának munkához jutni.

Azt gondolom, egy szemléletváltásra lenne szükség Magyarországon a hatalmaskodó, büntető államhoz képest, amely az embereket állandóan vegzálja, ellenőrzi, hatóságokat küld rá, csuklóztatja őket, értelmetlen, túlbürokratizált szabályokat hoz, ehhez a típusú államhoz képest egy szolgáltató szemléletű állam, egy segítő kezet nyújtó állam, egy ösztönző állam képére. Egy olyan állam, amely nem akarja kitalálni az emberek helyett, hogy nekik mire van szükségük, hanem azt mondja, hogy vonjunk be minél több embert lehetőleg minél korábbi szakaszába nemcsak a különböző adófajtákról szóló törvényekbe, hanem minden olyan törvénybe, amely hatással van az ő életükre, amely nagyobb beleszólást, nagyobb bevonódást enged az állampolgároknak, és közelebb hozza őket nemcsak a döntéshozatalba, hanem a döntések végrehajtásába és később az ellenőrzésébe is.

Itt lenne nagyon fontos szerepe az önkormányzatoknak, itt lenne nagyon fontos szerepe egyébként a szintén elsorvasztásra ítélt civil szervezeteknek, amelyeknek egyre kevesebb valós beleszólása van a közügyekbe. Így lehetne növelni az állampolgárok felelősségérzetét, a közügyekben való részvételt. Nagyon kíváncsian tekintek arra a budapesti kísérletre, amely most körülbelül 1 milliárd forintnyi budapesti forrás sorsáról döntene úgy, hogy beleszólást enged a budapesti lakosoknak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a jelenleg kísérleti stádiumban lévő projektnek a kimenetele. Azt gondolom, valami ilyesmi úton lenne érdemes elindulni és közösen gondolkodni, hogy hogyan tudjuk elérni, hogy az emberek ne csak elszenvedői legyenek, vagy passzív kívülállóvá, nézővé váljanak, hogy mi zajlik a fejük fölött, hogy az adójuk hova kerül, hanem valós, érdemi beleszólást kell engedni nekik, hogy beleszólásuk legyen abba, mire költik a pénzüket, és ezek a pénzek olyan helyre menjenek, amely az ő életüket is segíti, megkönnyíti.

(14.00)

A 2010 előtti kormányoknak az általános viszonya az államhoz az volt, hogy az állam rossz gazda. Ebből a felfogásból az következett, hogy lehetőleg minden egyes jogkört, bevételi forrást és ellenőrzést el kell vonni az államtól és odaadni a magánszférának, lehetőleg külföldi cégeknek. És akkor az állam hátradőlt, azt mondta: nekem ezzel nincs dolgom. Nyilvánvalóan cinikus módon leginkább azokat a szolgáltatásokat és azokat a cégeket adták el, amelyek egyébként jövedelmezőek voltak, és azokat, amelyek nem voltak jövedelmezőek, megtartottuk. A nyereséges vállalatokat eladták, a veszteségeseket meg megtartotta az állam. 2010 óta egy egészen más szemlélet van, amely ennél csak egy fokkal jobb ‑ mindenképpen jobb, de szerintem csak egy fokkal jobb ennél ‑, ez pedig az úgynevezett paternalista államszemlélet, ami azt mondja, hogy én tudok mindent, majd én gondoskodom rólatok, minden hatalmat hozzám, minden hatalommal járó jogosítványt hozzám, és majd én eldöntöm, hogy ki szorul rá a segítségre, majd én eldöntöm azt, hogy kit milyen szolgáltatáshoz engedek hozzá, és cserébe pedig ezekért a szolgáltatásokért teljes, totális függőséget és kiszolgáltatottságot várok. És az ebből a függőségből adódó kiszolgáltatottság az, amely az embereket rákényszeríti arra, hogy függjenek ezektől az állami ellátó rendszerektől, a szavazások alkalmával pedig konkrétan zsarolhatók is legyenek ‑ erre több példát láttunk.

A rossz államon és a paternalista államon kívül van egy harmadik modell, egy harmadik út, ez pedig a polgári öntudatnak és a polgári önszerveződésnek az útja ‑ azé a fajta polgári öntudaté és önszerveződésé, amely nem gondolja azt, hogy az állampolgárnak elsősorban a saját államához fűződik a hűsége. Én azt gondolom, a polgároknak elsősorban a nemzetéhez fűződik alapvető érzelmi köteléke, közössége, a nemzethez vagyunk hűek, az államot pedig kölcsönös előnyökért fenntartott közösségként éljük meg, amellyel szemben világos elvárásaik és ezekből a világos elvárásokból fakadó kötelezettségeik vannak, amelyeket mi is betartunk, és másoktól is elvárjuk ezeknek a betartását, különösen azoktól, akik hozzák ezeket a törvényeket.

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Az állam iránti lojalitásunk fokát az határozza meg, hogy az az állam, amelyet a kölcsönös előnyökért tartunk fenn, és az aktuális hatalom, amely hozza a törvényeket és amely végrehajtja ezeket a törvényeket, mennyire segít bennünket ‑ mennyire segít bennünket egyénekként, családokként, közösségként. És arra kérem önöket, hogy amikor adótörvényekről beszélünk, amikor az állampolgár és a hatalom viszonyát vizsgáljuk, minden egyes alkalommal ez lebegjen a szemük előtt, minden egyes alkalommal ez lebegjen mindannyiunk szeme előtt, mert sikeres, virágzó államot csak öntudatos és önszerveződő polgárok közössége képes megteremteni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

(Dr. Varga Lászlót a jegyzői székben dr. Steinmetz Ádám váltja fel.)