Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Asszony! Képviselő Urak, Képviselőtársaim és Képviselő Hölgyek! Az a helyzet, hogy nekem van egy hiányérzetem az előterjesztővel kapcsolatban, méghozzá az, hogy nem látom itt a Belügyminisztérium képviselőjét. Mert a napnál is világosabb, hogy ezen a jogszabályon (Nacsa Lőrinc: Nem ő nyújtotta be!), hiába, hogy önök terjesztették elő, ott fityeg a tányérsapka. (Dr. Selmeczi Gabriella és Nacsa Lőrinc közbeszól.) Ez a BM-ből érkezett, nyelvezetében, szövegrendszerében, mindenében a Belügyminisztérium álláspontját tükrözi. Lehet most mást mondani; önök mondták azt, hogy abban, ami az egészségügy újratervezése vagy átalakítása, a Belügyminisztérium fog részt venni, és ők is fognak javaslatot tenni erre. Ezt egyébként Pintér Sándor, talán jól emlékszem, a múlt heti meghallgatásán el is mondta, hogy dolgozott ezen. De ez nem számít, tisztelt miniszter úr, ön a nevére vette, önök benyújtották, és itt van ez a javaslat, amiről tárgyalunk.

Ez a javaslat leginkább úgy jellemezhető, mint egy torta. Kívülről azt mutatja, hogy ez egy egészségügyi béremelés, és van is benne arra utaló elem. (Derültség a kormánypárti sorokból.) De amikor ebbe a tortába belenézünk, a piskótájában üvegszilánkok vannak, amit pedig csokoládékrémnek szántak, az nem más, mint kátrány, merthogy annyi olyan intézkedés van benne, ami szerintem és nagyon sok mindenki más szerint nem fogja beváltani a hozzáfűzött hatást, és higgye el, egyébként lesz olyan fideszes képviselő, aki nem meri elmondani önöknek a véleményét, de ő is így gondolja. (Gulyás Gergely közbeszól.)

Amit minden oldalról körbe kell járni, ezek a politikai kifogások és a szakmai kifogások. Politikailag azért nagyon érdekes az a megfogalmazás és az a kontextus, amelybe önök helyezték. Önök azt mondták, hogy az orvosok mostani béremelését egyébként azért kell meghozni ‑ és egyébként tényleg köszönjük a helytállását az összes egészségügyi dolgozónak a járvány első és második szakaszában ‑, mert erre a járvány ad okot. Nem, erre az ad okot, hogy ezt 10 éve, sőt már az előtt meg kellett volna lépni. És ha tényleg úgy gondolják, hogy az egészségügyi dolgozók a megbecsülést megérdemlik, akkor nemcsak az orvosokat, hanem az összes többi egészségügyben dolgozót mellé kellett volna állítani, és akkor lenne teljes az önök logikai következtetése és ebben az esetben érvelése.

Az vitán felül áll, hogy az alacsony bérekkel, sőt a rossz munkakörülményekkel valamit tenni kellett volna és tenni kell. Az is vitán felül áll, hogy a hálapénz intézményétől valahogy meg kell szabadulni. Egy régi, rossz öröksége talán ennek a rendszernek, de tudjuk, hogy nagyon sok helyen lényegében ez tartotta működésben az egészségügyet. Ettől ‑ világos és nagyon helyesen megfogalmazott ‑ a fizetésemeléssel, az orvosi bérek és ‑ hozzáteszem ‑ a szakdolgozói bérek rendezésével egy időben meg kell szabadulni, mert ez nem maradhat úgy. De 10 éves elmaradást kell, sőt, mint mondtam, sokkal több, mint 10 éves elmaradást kell most pótolni.

Forma szerint talán az egyik legnagyobb kifogás még ezzel kapcsolatban, hogy ha valódi, érdemi konzultációt, vitát szeretett volna a kormány, és hiába tárgyalhatott róla adott esetben akár nyáron, hiába készítette el egyébként a Belügyminisztérium ezt a javaslatot, és próbálta több körben letárgyalni a szervezetekkel, a végleges javaslatot talán nem kivételességben kellett volna beterjeszteni. Sokkal célszerűbb lett volna, hogy arra, amit önök az asztalra tesznek, ami hétfőn bekerült a parlament elé, azt mondják, hogy minden civil szervezetnek, minden szervezetnek, Orvosi Kamarának, Kórházszövetségnek… Hiszen látjuk, hogy a teherviselői az állami fenntartás miatt a kórházak lesznek. Mondják már el nekem, hogy mi lesz a kórházi adóssággal! Honnan fogják azokat a béreket kigazdálkodni, hogyan fognak gazdálkodni egyébként azok a kórházi vezetők, akiket az önök választókerületi elnökei ültettek azokba a székekbe nagyobbrészt? Honnan lesz erre megfelelő pénzük? Ez az egyik kérdés. Az, hogy a Kórházszövetséggel minimum egyeztetni kellett volna, a Szakdolgozói Kamarának mindegyik tagjával minimum egyeztetni kellett volna, az egyik legalapvetőbb elképzelés.

A másik, ami szerintem igazolja, hogy a Belügyminisztériumnak óriási keze volt ebben, az maga az egészségügyi dolgozók jogállásának a kérdése. Az, amit itt az egészségügyi dolgozók jogállásánál terveznek, arra nagyon világosan nyugodtan rá lehet mondani, akár egy rendőr vagy egy honvéd is hasonlóan élhetne. Az, amit önök csináltak, a Belügyminisztérium által befolyásolt és szerintem az orvosláshoz, a gyógyításhoz egyébként idegen elképzelés. És lehet, hogy ezt mi most itt politikusok elmondjuk, és majd pár hét múlva ‑ és ezért kellett volna egyeztetés ‑ önök is találkozni fognak azokkal az egészségügyi dolgozókkal, akik hasonlóan gondolják.

Egy biztos, a kivételes eljárásnak akkor lett volna szüksége, hogyha valami igazán indokolta volna, hogy gyorsan és azonnal, tehát vasárnapról hétfőre valamit azonnal meg kell oldani, vagy vasárnapról keddre azonnal meg kell oldani.

Tudjuk, és nagyon fontos, hogy az egészségügyi béreket rendezzük. Tudjuk, és nagyon fontos, hogy a hálapénzzel kezdjünk valamit, hiszen 10 éve itt vitázunk ebben a parlamentben erről. Ehhez képest megspóroltak mindenfajta egyeztetést ezzel kapcsolatosan, sőt 3-4 órája volt szervezeteknek az észrevételeket megküldeni. Sőt, eljutottunk oda, hogy akinek a javaslatára vasárnap még adtak, a kamara, mire meglátta ezt a törvényjavaslatot, már lényegében nem megváltoztatta, de hát minimum ódzkodott attól, hogy ezt a törvényjavaslatot elfogadja úgy, ahogy volt. (Nacsa Lőrinc: Ez nem igaz!) Ha ez nem igaz, akkor a Magyar Orvosi Kamarának a közleményét kell elolvasni, Nacsa Lőrinc képviselőtársam, olvassa azt, és ne csak a sorok között olvasson, hanem kérdezze meg őket, és várja meg egyébként, hogy majd mit fognak válaszolni, és mi lesz, amikor ezt a törvényjavaslatot így elfogadjuk, mert kétségkívül ez, ahogy most itt előttünk van, el lesz fogadva.

(11.00)

Szintén óriási probléma, ahogy önök a rendszerhez nyúltak. Úgy gondolják, hogy azt a sok problémát, ami az egészségügyben van, ami a struktúrából adódik, ami az orvosi, illetve gyógyítótevékenység ellenőrzéséből adódik, önök most egyetlenegy adminisztratív eszközzel és egy pénzinjekcióval meg tudják oldani. Volt egy működő struktúrája Magyarországnak, amelyben egyébként volt egy szerv, amely hivatott volt ellenőrizni, hogy megfelelően működnek‑e az egészségügyi szolgáltató kórházak. Kérdezem én: az ÁNTSZ hányszor ellenőrizte, hogy betartják‑e a feltételeket? Hányszor ellenőrizte a munkáltatóknál, hogy milyenfajta foglalkoztatás van? Hogy sikerült hagyni azt, hogy elszabaduljanak a megbízási és vállalkozási bérek? Tehát volt egy struktúra, amibe bele lehetett volna nyúlni transzparenciával, átgondolt átalakításokkal. Egyébként volt idő, amikor ezt megkezdték. Én nem akarom önöket szembeállítani a volt államtitkáraikkal, de van olyan képviselő ebben a teremben, aki ebbe az irányba próbált lépéseket tenni, és államtitkárként dolgozott. De ezek a struktúraátalakítások, vagy hogy legalább kezdjünk azzal valamit, valamiért elhaltak. Pedig az egy mód lett volna arra, hogy javítsuk a problémákat. Az, hogy egy pénzinjekcióval és egy szolgálati jogviszonnyal megpróbálják megoldani az elmúlt időszak problémáját, legalább arról árulkodik, hogy nincs koncepció arra, hogy végül is mit csináljanak az egészségüggyel, és hogyan legyen igazából XXI. századi, tisztelt miniszter úr.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Összegezve, azt is lehet látni, hogy egy transzparens betegút kialakításával sokkal előrébb lennénk, s mellette az orvosi bérek és a szakdolgozói bérek emelésével, a struktúra rendbetételével, mint hogy önök most egy jogviszony-változtatással olyan, a gyógyításhoz idegen és ahhoz talán nem is illő életpályát próbálnak ráerőszakolni emberekre, aminek komoly következményei lesznek. Szerintem már most nagyon sokan azon gondolkoznak, hogy melyiket válasszák, hiába a fizetés, magánban vagy államiban legyenek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ők is emberek, és dönteni fognak valamilyen módon. Azokat a korlátozásokat, amelyeket önök akarnak a jogviszonyukba beletenni, nem biztos, hogy el fogják fogadni, és nem biztos, hogy ezzel az állami egészségügy erősödni fog, hanem éppen az lesz, hogy a magánegészségügy fog erősödni, a túloldalon a betegek pedig azt fogják érzékelni ‑ tekintettel arra, hogy az állam valamilyenféle konkurencia ‑, hogy el fognak szállni, pontosan a fizetések miatt, a magánegészségügyben a költségek. Engem egyébként az zavar, hogy azok az emberek, akik odamennek, drágábban fogják igénybe venni a szolgáltatást. Én azt szeretném, hogy egy erős állami, robusztus állami egészségügy legyen, amely társadalombiztosításból van finanszírozva. De létezik mellette egy rendszer, amivel valamit kezdeni kell, és önök most úgy nyúlnak bele, hogy gyakorlatilag egy piaci káoszt fognak majd ezzel okozni, amit meg fog oldani a piac, s valószínűleg önöknek is lesz még ezzel dolguk, de ez talán így nem helyes.

Az viszont teljesen biztos, hogy a jelenlegi rendszer ‑ s ezt nyugodtan ki lehet mondani ‑, amit önök létrehoznak, semmi más, mint egy tányérsapka alá beterelt egészségügy. Szerintem ez annyira méltatlan az eddigi egészségügyi szabadsághoz! Hogy mondta? A gyógyítás, az orvoslás tudománya és művészete. Hát milyen művészetet látott ön, miniszter úr, amikor az orvosok legalább minimális szabadságot nem kaptak, s alkotó és gyógyító szabadságot nem kaptak? Ezen kell, tisztelt miniszter úr, elgondolkozni.

Azon szerintem nem lesz vita, hogy ezt a jogszabályt, éppen azért, mert ad, jót ad, fizetésemelést ad, meg kell szavazni. De mint mondtam, ez kívülről torta, belülről pedig ott vannak az üvegszilánkok. S az a szomorú, hogy hiába, hogy mi, politikusok itt vitatkozunk ezen, tisztelt miniszter úr, ezekre az üvegszilánkokra a dolgozók fognak mindennap ráharapni. Nekik kell majd kezelni a bérfeszültségeket, nekik kell kezelni azt, hogy a szakdolgozói bérek messze-messze elmaradnak, és sajnos el is fognak maradni nemcsak a V4-es átlagtól, hanem attól is, amit elvárnak, és óriási különbség lesz az orvosok bére között is. Ha egyszerre szerettek volna ebben a rendszerben jót alkotni és lépni, akkor egyszerre kellett volna megvalósítani minden egészségügyi dolgozónál ezeket a lépéseket.

Engedje meg, miniszter úr, hogy elmondjam, némiképp kihallottam valamifajta személyeskedést az ön expozéjából. A mostani törvényjavaslatnak része a hálapénz. Ideje lenne akkor, miniszter úr, tisztázni valamit. Ön gyógyítótevékenységet végzett régebben. Ön onkológus, ha nem tévedek. Bólintson, hogy igen vagy nem, vagy nyugodtan cáfolja meg. Miniszter úr, ön például fogadott‑e el hálapénzt az elmúlt időszakban, abban a korszakban, amit itt ostorozott, amiről azt mondta, hogy le kell számolni vele? Igen, le kell számolni! De akkor, tudja mit, miniszter úr, ha már a személyeskedésnél tartunk: fogadott‑e el onkológusként hálapénzt? Szedett‑e pénzt a legkiszolgáltatottabb, halálos betegektől? Mert azokról van szó. S miniszter úr, hiába forgolódik jobbra-balra, ebben önnek kell valamit vallania! (Nacsa Lőrinc: Szégyen!) Ez nem szégyen, ez az önök minisztere személyeskedésének a következménye!

Ami pedig az elvándorlást illeti: ott ült Orbán Viktor, amikor azt mondta, hogy miért beszélnek önök az elvándorlásról és a külföldi munkavállalásról úgy, mintha az ördögtől való lenne. Sőt, miniszter úr, ön volt az, aki egy oktatási bizottsági ülésen büszkén elmondta, hogy maga küldte ki a saját alkalmazottjait, orvostársait külföldre, hogy tanuljanak. Szóval, miniszter úr, öntsenek végre tiszta vizet a pohárba, hogy önök mit képviselnek ezen a téren, és fogadott‑e el hálapénzt, s akkor visszatérhetünk arra, hogy ön mennyire hiteles arról, amikor ezt a rendszert rendbe kell tenni! Mert olyan ember beszél a rendbetételről, aki maga is húzta a hasznát, és orvosbárója volt az elmúlt húsz-harminc évnek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)