Dr. Varga-Damm Andrea (független)

DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem könnyű megszólalni Keresztes László Lóránt képviselő úr napirend utáni felszólalása után, hiszen ő a mai korunk hétköznapi hőséről beszélt, akit elvesztettünk, én pedig a történelmünk komoly, nagy szereplőjéről és a róla elnevezett díjról és annak folyományáról szeretnék pár gondolatot elmondani.

Nő képviselőként hihetetlen volt arra ráeszmélni, hogy az Országgyűlésben a száz évvel ezelőtti Nemzetgyűlésbe lépett be először 1920-ban Slachta Margit volt képviselőtársunk, szociális nővér, az elesettek támogatója, elképesztő mennyiségű szervezet létrehozója, egy olyan különleges teremtés, aki tudott egyszerre az elesettek gyámolítója lenni, és tudott egyszerre az Országgyűlésben, az akkori Nemzetgyűlésben a legerősebb szószóló lenni. Azt mondták róla az akkori parlamenti képviselők, hogy ő volt a férfi a parlamentben.

Amikor rájöttem arra, hogy az én képviselői ciklusom alatt lesz pont száz éve a mi egyik elődünk évfordulója, természetes volt, hogy azt szerettem volna, ha az Országgyűlés ünnepséget rendez, azt szerettem volna, ha lesz egy szobra, lesz egy emléktáblája valahol a Parlamentben vagy azon kívül, de mindenképpen a Parlament közelében. És elkezdtem levelezni, keresni mindazokat a méltóságokat, akiket, úgy gondoltam, megszólíthatok ezzel, és ennek a csodálatos teremtésnek méltó emléket állítunk. Olyan emberről beszélek, akit a szocialista rendszer alatt fasisztának próbáltak nevezni, akit elhallgattak, akinek az életútjáról tényleg csak azok értesülhettek, akik könyvmolyok voltak, és járták akár a könyvtárak mélyét, kutatni e személy után, mert mindent elkövettek ahhoz a kommunista rendszerben, hogy őt elhallgassák, aki emigrációba kényszerült 1948-ban.

És telt-múlt az idő, közeledett az április 14-ei százéves évforduló, és nem történt semmi. Egy felelősségteljes politikus, aki úgy érzi, hogy egy elődünkre méltóképpen kell emlékeznünk, ilyenkor nem tehet mást, mint a saját apró eszközeivel megpróbál emléket állítani egy ilyen csodálatos embernek. Ezáltal ezt tettem, és április 14-én megalapítottam a „Slachta Margit emlékére” díjat. Azért az a neve, hogy „Slachta Margit emlékére”, hiszen mindannyiunknak joga van bárkire, bármely elődünkre emlékezni, különösen egy olyan elődünkre, akinek példamutató országgyűlési, nemzetgyűlési munkája a ma számára is iránymutató lehet. Így hát ezt a díjat megalapítottam. És mi volt a célja a díjnak, kit díjaztunk ezzel a díjjal?

(14.50)

Olyan embert, aki a szociális szférában hosszú évtizedeken át kiemelkedő, figyelemre méltó tevékenységet végez. Miért is ez volt a cél? Mert Slachta Margit egész életében a szegényeket és az elesetteket támogatta. Az egész életútja csak erről szólt, családot nem alapított, gyermeke nem lett. Ő a teremtő Isten felesége, anyja és asszonytársa volt, és minden egyes órájában, percében csak az volt a célja, hogy mindazokat segítse, akiknek más erőforrása nincs.

Így hát ez a díj is a szociális szférában magas szintű tevékenységet mutató embernek jutott. Hosszú hónapokon át kutattam, mert nem szerettem volna celebet kitüntetni e díjjal; hosszú időn át kutattam, hol találok olyan teremtést, aki méltó Slachta Margit emlékéhez. Szerencsémre Csongrád városában a fogyatékkal élők nappali intézményében megtaláltam egy asszonyt, aki húsz éve kitalálta, hogy ő márpedig ilyen intézményt hoz létre, pedig sem az állam, sem az önkormányzat ehhez segítséget nem nyújtott. Az egyházak, civil szervezetek támogatásával az apró kis pénzéből és gyűjtéseiből létrehozta ’98-99-ben az első ilyen intézményt és az a szerencse, hogy 2010-ben állami feladat lett a fogyatékkal élők nappali intézményrendszerének kialakítása, ezáltal önkormányzati alapokon létrejött az intézmény, és azóta ő az egyik motorja ennek a csodálatos közegnek.

Végignézhettem azt, hogy fogyatékkal élő emberek hogy tudnak boldogan élni, hogy tudnak problémák nélkül élni, hogy tudnak teljesítményt nyújtani, és hogy tudják csak az örömöt az életükben megkapni. Ez az asszony erre egy méltó személyiség. Azt kérem mindenkitől, hogy tisztelje a múltunk hőseit, tiszteljük a jelenünk hőseit, és ne azt keressük, hogy kiben milyen hibát tudunk találni vagy hogy tudunk belekötni, hanem azt, hogy kinek az útjához hogy tudjuk a magunk erejét is hozzátenni. Köszönöm szépen. (Taps.)