Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Farkas képviselőtársam, kár volt! Nagyon-nagyon kár volt ezt a felszólalást ilyenformán önnek eleresztenie, mert szerintem teljes mértékben kontraproduktív, mondhatnók egyébként azt is, hogy ön simán elmenne a Miniszterelnökségre egy államtitkárnak, de nemzetiségi szószóló minőségben ezt így en bloc kijelenteni eléggé meredek.

Igen, én magam is ott voltam a Taktaközben, és megnyugtatom, vagy felzaklatom vele szerintem inkább: lesznek cigány szavazóink. De nem azért mondtam el azt, amit az előbb elmondtam, hogy ők ránk szavazzanak, hanem egész egyszerűen azért, mert ezt tartom igazságnak. Igen, ott Taktakenézen, a Petőfi utca végén a 72 éves és 14 éves kora óta becsülettel dolgozó, a művelt kertjét örömmel megmutató nyugdíjas cigány bácsi, aki öt gyereket nevelt fel, mindegyiket becsületben, mindegyiknek szakmát juttatva, bizony, miránk fog szavazni. A nevét nem vagyok hajlandó elárulni, de önök úgyis olyan sokat kutakodnak a kormánypárti padsorokban, nyilván nyomon követik az ellenzéki képviselők minden tevékenységét, adott esetben Facebook-fényképek alapján is tudnak beazonosítani embereket. Szóval, ha ezt megteszik, akkor láthatják azt is, hogy minden rendezvényünkön, legalábbis nálunk, ott Dél-Somogyban ez dívik, eddig is és a néppártosodást megelőzően is ott voltak a cigány barátaink, azok egyébként, akik között bizony még szervezeti vezetőnk is van. De senki nem strigulázza az ő származását, tudjuk róla, elmondta aztán kész. Becsületes életet él, a felelősen vállalt gyermekeinek a jövőjét pedig a tanulásban és a munkában látja. Ennyi az egész. Utána pedig jár a baráti jobb, a segítő kéz.

Bármilyen hihetetlen az ön számára, én csak azt tudom kérni öntől, kedves Farkas képviselő úr, szószóló úr, hogy ne legyen sztereotip gondolatokkal teli ön sem. Gárdázhat itt, felhozhat tíz évvel ezelőtti eseményeket, csak azért ennek a bornírtságára hadd világítsak rá! Európa legnagyobb nemzetei a második világháborúban egymást ölték, milliószám irtották egymást, mondjuk, a franciák és a németek, hullott a vér a csatatereken. A náci Németország megszállta Franciaországot, aztán utána a németeket szállták meg. Viszont hat évvel, tehát nem tíz évvel, hanem hat évvel a második világháború befejeztét követően ott áll előttünk az európai integráció egyik alapfundamentuma. Mert bizony a francia külügyminiszter, Robert Schuman és német részről akkor Konrad Adenauer voltak olyan bölcsek, hogy azokat a sérelmeket, amelyeket adott esetben kölcsönösen elkövettek egymás ellen, a jobb és szebb jövő, még ha borzongató is ez a kifejezés egyesek számára, de a szebb jövő érdekében félretegyék.

(12.10)

Igen, volt gárdamasírozás is, és igen, volt egy néppárti fordulat a Jobbikban is. Az önök miniszterelnöke hol ült? Nem a libernyák Néppártnak volt az egyik vezetője? ‑ már bocsásson meg a kérdésért! Tehát tényleg méltatlan ezt így iderángatni, idecitálni. Ha baráti jobbot nyújtanak az embernek, és azt őszintén teszik, akkor azt jobb helyeken illik elfogadni. Ez a baráti jobb azoknak, akik közösen akarják tényleg építeni ezt az országot, az őszinte a mi részünkről.

Nagyon kérem, tisztelt szószóló úr, hogy ne keressen itt semmiféle szavazatszerzési machinációt. Azt egészen máshol kellene keresnie. Tudja, tegyen úgy ön is, mint mi, menjen akkor el a terepre, néha azért jó kimozdulni az íróasztal mögül, az irodából is, és ha ott őszintén elbeszélget emberekkel, akkor szembesülhet a rögvalósággal, azzal, hogy itt, ebben az országban ki és hogyan szokott szavazatokat, voksokat vásárolni kiszolgáltatott emberektől. Mi pontosan azt szeretnénk elérni, hogy ezek az emberek ne kényszerüljenek arra soha és semelyik politikai erő részére sem, hogy a szavazataikat, mondjuk, egy-egy szatyor élelmiszerért, zsák krumpliért eladják.

De még egyszer mondom: én ezt nem szerettem volna idehozni. Itt van előttünk egy beszámoló, amit ez a frakció is meg az ellenzék összes többi frakciója dicsért, és az abban megnyilvánuló szellemiséggel kapcsolatosan kifejtettük azt, hogy ennek az országnak ez volt a múltja, és ez a jövője. Tehát támogatjuk: a hazai nemzetiségeket nem bedarálni és nem ellenségként tekinteni kell, még akkor is, ha óriási különbségek vannak a hazai nemzetiségek között. Én nagyon-nagyon sajnálom, hogy ez a mondandómból nem jött le. Azt hiszem, hogy a többség megértette. Vannak, akik nyilvánvaló módon, jó szokásukhoz híven ki akarják facsarni, ki akarják forgatni, adott esetben mondatokat a kontextusból kiragadva, nem is tudom, valamiféle botránykőként bemutatni, de nem hiszem, hogy ez a közös érdekünket szolgálná.

Szószóló úr, én magam is egy olyan vidéken élek, ahol nagyon magas a cigány lakosság, a beás cigányok aránya. Ilyen fiatalokat tanítottam középiskolai tanárként. Én el merek ott menni, és el mertem eddig is menni, még a néppártosodás előtt is bármelyik elgettósodó faluba. Ugyanis azok a fiatalok soha nem vonták kétségbe azt, hogy én az ő boldogulásukat is szeretném. Ön ezt megteheti nyilvánvaló módon, minden joga megvan hozzá, én viszont csak arra kérem, hogy próbáljon tájékozódni előtte, mielőtt ilyen fölszólalásokat tesz. Mert az, hogy mondjuk, számomra ez sértő, bántó és igaztalan, kit érdekel? Senkit. Ez a dolgunk, viseljük el.

Itt azonban többről van szó. Van egy egymilliós népcsoport Magyarországon, speciális problémákkal. Egészen egyszerűen arról szól a dolog, azt szerettem volna itt kifejteni, hogy jó lenne, ha ezzel minél többször és minél őszintébben foglalkozni tudnánk. Ennyi az egész, nem több. Nem szavazatvásárlás. Egyébként is irdatlan, óriási az az erőbeli különbség, ami mondjuk, a kormánypártok és a mi kezünkben van ahhoz, hogy mondjuk, ezt a szavazati hajlandóságot befolyásolni tudjuk. Elmondtak már minket mindennek a néppártosodás óta is. Mondjuk, jó lenne eldönteni, hogy akkor hol liberális kommunisták vagyunk, vagy mikor vagyunk fasiszta nácik, mert van egy kis szerepzavar e tekintetben az önök részéről ránk vetítve.

Szóval, nagyon kérem, hogy maradjon meg ez a, nem is mondanám, hogy vita, hanem ez a beszámoló tárgyalása olyan keretek között, amilyen kereteket a hazánkban élő 13 nemzetiség megérdemel. Én a hozzászólásomban ezt próbáltam szolgálni, és nagyon kérem önt is, hogy a cigányságot úgy, ahogy a fölszólalásom legelején mondtam, illetve óhajtottam, ön se egyfajta homogén masszaként állítsa be, akik lelkesült, boldog vigyorral az orcájukon mind-mind masíroznak azért, hogy narancsos zászlók alatt a Fideszre szavazhassanak. Nincs így, és ne is legyen így. És nem azért, mert mi félünk attól, hogy akkor kevesebb szavazat jut, hanem egészen egyszerűen azért, mert hagyjuk meg ezeknek az embereknek is a szabad választás jogát, ha demokráciáról beszélünk. És higgye el, hogy nagyon sok cigány embernek, főként egyébként a becsülettel dolgozó, korán kelő és keményen dolgozó cigány kisembereknek van teli a hócipője azzal, amit sok esetben ez a kormány csinál.

Én dicsértem itt azokat a kezdeményezéseket, amelyek ebben a beszámolóban szerepelnek. Ha kritikát fogalmazunk meg, akkor hadd mondjam még egyszer: nem azért mondjuk ezt, hogy ezeket a kezdeményezéseket, a roma szakkollégiumokat, a „Biztos kezdet” gyerekházakat, és lehetne sorolni akkor az egyéb integrációs programokat, be kellene darálni, el kellene tüntetni, meg kellene vonni tőlük a forrásokat. Nem. Amit kérünk, és szerintem ez ellenzékből meg egyáltalán képviselői alapállásból indíttatva is teljesen legitim kérés, hogy legyen minden átlátható, legyen minden elszámoltatható. Ennyi az egész. Aztán, ha még kritika van, akkor annyi kritikánk van, hogy meg kell nézni, mondjuk, mennyi a rászoruló gyermek Magyarországon, főleg egyébként abban a népcsoportban, amelyet ön is itt képviselne, és akkor tegyük mellé azt, hogy a kormány mindent elkövetett‑e annak érdekében, hogy ne annyi „Biztos kezdet” gyerekház legyen ebben az országban, mint amennyi van, hanem annál sokkal-sokkal több, mert igény bizony volna rá. Tehát százezerszám nőnek föl a gyerekek olyan körülmények között, ahol olyan szocializációs normákat sajátítanak el szerencsétlenek, ahonnan aztán kitörés nem nagyon lesz, a továbbvezető kapuk, azok bezáródnak előttük.

Ezért az államnak is óriási felelőssége van, és azért konzervatív alapállásból ‑ de ezzel, gondolom, a kormánypárti padsorokban is egyetértenek ‑ nemcsak az államnak van felelőssége, és nemcsak a többségi társadalomnak van felelőssége, hogy ne képezzen homogén masszát olyan emberekből, akik nem alkotnak homogén masszát, és az etnikai megbélyegzés ne sújtson mindenkit, meg egyáltalán, hanem az egyénnek is megvan a maga felelőssége azért, hogy egyről a kettőre jusson. Ezt is el szoktuk mondani, meg azt is el szoktuk mondani, hogy ha mondjuk, az enyingi maffiáról van szó vagy éppen az érdi maffiáról, hogy bizony-bizony nem segítik azok a gazemberek az integráció ügyét, mert így működik a szociálpszichológia, bizony-bizony azok az elfogadhatatlan cselekedetek, amelyeket ők véghez vittek, véghez visznek, azok visszahullanak azokra a becsületes cigány emberekre is, akiknek mi teljes őszinteséggel és tiszta szívből baráti jobbot nyújtunk. De mindig elmondjuk, hogy őket ne büntessék ezeknek az embereknek a vállalhatatlan gaztettei miatt, mert senki nem tehet a származásáról, senki nem tehet a bőre színéről, és egyáltalán az identitást fölvállalni, az nem bűn.

Azt is hozzá szoktuk egyébként ez esetben tenni, hogy igen, nagyon örülnénk annak, ha a Péli Tamás-féle kettős aranypánt gondolata minél szélesebb befogadásra lelne a cigányság körében. Ne egyfajta etnonacionalista szemlélet alapján tekintsen a többségi társadalomra, hanem igen, ő is érezze magát a magyarság részének, és erre százalékok vannak, hogy ki, melyik csoport éppen ezt hogyan érzi. Mi azt szeretnénk, és ez megborzongató egyébként rasszista alapállásból is, meg megborzongató etnonacionalista alapállásból is, amikor azt mondjuk: azt szeretnénk, ha a cigányság minél nagyobb része valóban a magyarság részének tekintené magát, és integráns része lehetne ennek a nemzetnek. Teljes mértékben partnerek vagyunk ebben.

Hogy ebben ön adott esetben milyen kifogásokat talál, és hogyan próbálja ezt az egészet kifacsarni, az megint egy másik dolog, de nagyon-nagyon szomorú lennék miatta, mert itt nem a kettőnk esetleges csatározásáról meg szópárbajáról szól a történet, hanem egy majdnem tízmilliós ország jövőjéről és azon belül arról az egymillió emberről is, akiket önök is, ön is képviselni szeretne. Csak ennyit kérek, képviselő úr urak, illetve szószóló úr. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)