Rétvári Bence (KDNP)

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Meglepő, hogy akkor emelkedik szólásra és hiányolja a miniszterelnök urat, amikor a tegnapi napon szerintem nála többet senki nem beszélt ebben a Házban. Hiszen azzal indult az ülés, hogy ő beszámolt, utána reagált az összes ellenzéki pártnak a felszólalására, majd az ellenzéki képviselők azonnali kérdéseire majd’ egy órán keresztül válaszolt, és ezután ön azt mondja, hogy bujkál bárki is vagy bujkál Orbán Viktor az ellenzék kérdései elől.

Hát, senki nem válaszolt tegnap többet és senki nem szólalt fel többet, mint ő.

Viszont az ön frakciótársai láthatólag bujkálnak ön elől, hiszen egyetlenegy szocialista képviselőt sem látok jelen pillanatban a Szocialista Párt padsoraiban, úgyhogy talán érdemes lenne a saját háza táján söprögetni, hogy ön elől miért bujkálnak a szocialista frakciótársai.

(9.40)

A harci retorika kapcsán, azért amikor önök az Internacionálét énekelték és éneklik különböző szocialista és internacionalista-szocialista gyűléseken, és mondják, hogy „ez a harc lesz a végső”, amikor ezt énekli, akkor jusson eszébe ez e mai felszólalása, hogy ilyen harci retorikát nem szabad alkalmazni, mert a béke magvait tapossa el az, aki ilyesfajta mondatokat mond. Az önök internacionalista harcának az indulója, amely az ön szájából valószínűleg nem tízszer, nem hússzor és nem százszor hangzott már el, minden alkalommal ezt a sort tartalmazta, úgyhogy kérem, ezentúl tehát némán hallgassa az Internacionálét, és ne énekelje, hogyha ennyire zavarja önt ez a hadi retorika, és amúgy pedig határolódjon el önmagától, amikor ezeket énekelte a korábbiakban.

Tisztelt Képviselő Asszony! Mi büszkék vagyunk Szent István királyunkra. Büszkék vagyunk Szent Lászlóra. Büszkék vagyunk a Hunyadiakra. Büszkék vagyunk a törökök ellen küzdőkre. Büszkék vagyunk azokra, akik kurucként szabadságharcot vívtak az osztrákokkal szemben, bocsánat: Habsburgokkal szemben. Büszkék vagyunk azokra a reformkori nagyokra, akik ennek az országnak a polgári alapjait lerakták. Büszkék vagyunk azokra a hősi katonákra, arra a 661 ezer emberre, akik az első világháborúban Magyarországot védték, a hazájukat védték. Büszkék vagyunk azokra a katonákra, akik bármelyik évszázadban Magyarország szabadságát és függetlenségét védték. És ezt nem háborús retorikának tartjuk, hanem nemzeti büszkeségnek, mert ha ezek az emberek az életüket nem tették volna fel és sok esetben nem áldozták volna a hazáért, akkor sem ön, sem én nem lennénk itt ebben a magyar parlamentben; nem lenne Magyarország, hanem más országoknak a fennhatósága alatt lenne a Kárpát-medence. (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Úgy van!)

Ezeknek az embereknek a szobrai vannak itt a Parlament folyosóin. És azért vannak magasan, hogy felnézzen rájuk (Kezével felfelé mutat.), mint ahogy mi is felnézünk rájuk, és ezért szerepelnek ezekben a reklámfilmekben is. És nézzen végig ezeken a festményeken (Kezével felfelé mutat.), akik itt vannak, kard van az oldalukon, de nem azért, mert háborús retorikát követelnek, hanem mert Magyarország szabadságát és függetlenségét védték, vagy a magyar embereknek, a magyar nemességnek, a magyar nemzetnek a függetlenségét. Az Aranybullától kezdve megnézheti, hogy mely jelenetek vannak ennek az épületnek a falaira festve, és mindegyiket csak felnézve tudja nézni ön is, mert nélkülük egyikünk sem lenne itt. Ezek az emberek tiszteletet érdemelnek sok száz év elteltével is. Nem azt kell rájuk mondani, hogy háborús retorika, hanem nemzeti büszkeség.

Ismerjük az önök kritikáit még a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban is, hogy túl sok benne a győztes és túl kevés a vesztes csata; és hogyan lehet Dobó Istvánt hősnek nevezni, majd a diákok eldöntik, hogy hős‑e az, aki a törökök ellen védi Eger várát és védi az akkori megmaradt királyi Magyarországot. És az önök kritikáiban nem lehet a nemzet forradalmának nevezni az ’56-os forradalmat. Hát mi másnak lehet nevezni? Ki mások lennének ezek az emberek és az ’56-os pesti srácok is, mint hősök? Vannak nevesített hősök, akiket itt lát ennek az épületnek is a falain, és vannak névtelen hősök, az első világháborús katonák vagy az ’56-os pesti srácok, akik küzdöttek ezért az országért. Mi ezt ajándékba kaptuk, az én nemzedékem pláne, nem kellett érte küzdjünk, nem kellett érte fegyvert fognunk, még talán a szüleink generációjának sem. De ezeknek az embereknek kellett, amikor felemelték a magyar zászlót, a piros-fehér-zöldet, és kimentek csatázni, és kimentek az életük árán is megvívni azt, hogy mi itt most egy gyarapodó és békés országban éljünk.

És ön ezeket az embereket támadja, és azt támadja, aki őket bemutatja. És igenis példaképek, Szent Istvántól Szent Lászlóig, Mátyáson át, a pesti srácokig mindegyikőjük példakép, és én azt mondom, hogy sokkal több ilyen kéne, sokkal több szervezettől kéne, és igenis minél több helyen el kellene mondani, nemcsak az iskolákban, hanem máshol is, hogy ez példakép, mert az önök internacionalista kommunizmusa ebben az országban nem épített, csak rombolt. De ezek a magyar hősök naggyá tudták tenni Magyarországot, és bízunk benne, hogy sok ilyen hazafi lesz most is Magyarországon, és ők újra ebben a XXI. században is naggyá tudják tenni Magyarországot, és a Kárpát-medence vezető nemzete lehet Magyarország, gazdasági és kulturális tekintetben, újra. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! (Taps a kormánypártok padsoraiból. ‑ Közbeszólások ugyanonnan: Éljen!)