Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, ha a teremben tartózkodik az ember, és ellenzéki képviselő, akkor igyekszik jóhiszeműen végigszemlélni egy ilyen javaslatot. Én mindig keresem azokat a pontokat, amelyekben egyet tudunk érteni, egyébként egy-két ilyet találunk benne, de valahogy mindig atombombákra bukkanunk nemcsak olvasgatás közben, hanem az általános vita megerősített bennünket abban, hogy itt bizony egy tisztességes piacgazdasági közegben ennek a javaslatnak lehetne egy szakmai vitája a parlament előtt, és beszélhetnénk arról, hogy különböző közszolgáltatásokat ellátó cégeket ki érdemes, hogy üzemeltessen, ki tudja a leghatékonyabban üzemeltetni ezeket, érdemes‑e a szabályozáson valamit alakítani, változtatni a tekintetben, hogy hatékonyságnövelést érjünk el a rendszerben, de az előttünk fekvő csomagból világít, üvölt az, hogy mi a mögötte húzódó kormányzati szándék.

Ha az a kérdés, hogy támogatom‑e, hogy nehéz helyzetben lévő társaságok esetén a csődeljárás befejezése helyett adott esetben az egyezségkötések számának növekedése következzen be, egyértelműen igen a válaszom: egyértelműen támogatom azon magyar cégeket, társaságokat további működésük folytatása tekintetében, akik ezen a piacon valahogy, de még tudnak érvényesülni. Tehát, ha ez lenne a javaslat mögött húzódó őszinte szándék, a jegyzőkönyv kedvéért szögezzük le, hogy én ezt a célkitűzést támogatom. Ezzel a világon semmiféle problémám nincsen.

Azt is látom, hogy egy nagyon összekapkodott, összetákolt javaslat került elénk, amivel valamiért nagyon siettek, hiszen még a magyar állam mint kifejezés helyesírását sem sikerült eltalálni benne, azt is módosítani kellett. Azt is látjuk, hogy ugyanilyen hiányosságokra lelhetünk, ha a stratégiailag kiemelt fontosságú társaságokat akarnánk összeírni, jellemezni, megfejteni, hogy kikre gondolt ezek alatt a kormányzat.

(14.00)

Nyilvánvaló módon a piaci mozgásokból, szándékokból, körülményekből valóban a közszolgáltatásokat biztosító cégek, társaságok ugranak be, azok a társaságok, amelyek jellemzően most, ebben a pillanatban még önkormányzati tulajdonban vannak, és egy folyamatosan kivéreztetett rendszer kell, hogy a finanszírozásukat ellássa. Ezen rendszer kivéreztetéséhez hozzájárult az a ‑ nevezzük így ‑ járványügyi védekezéshez szükséges alap és ennek bevételeinek biztosítása, amely bár a fideszes retorikában és a kiadott panelek szerint az önkormányzatoknak csak egy mikronnyi bevételét érinti, a valóság ezzel szemben az, hogy ha szabadon forgatható bevételeket vizsgálunk, tehát olyanokat, amelyeket kötelező, illetve nem kötelez célokra, relatíve szabad választás szerint lehet most még, jelen körülmények között, a különleges gazdasági övezetek világa előtt elosztani, akkor azt látjuk, hogy sokkal nagyobb szeletet vesz ki az önkormányzati kasszából a kormány, mint azt bármelyikük, bármely statisztika alapján gondolná.

És ezek azok az önkormányzatok, amelyek részt vesznek a járványügyi védekezés kasszájában, sokkal inkább, mint a multicégek vagy a bankok. A multicégek tekintetében elkerülhetővé teszi ezt a különadót Magyarország Kormánya, a bankok esetében pedig le is nullázza, és még támogatja is őket. Tehát a bankárkormány megint kiállította magáról a bizonyítványt: térdre borult, ereszkedett a pénzügyi rendszer előtt, amellyel lepaktált 2015 februárjában az EBRD-paktum tekintetében. Az önkormányzatokat viszont szétsarcolja.

És igen, képviselőtársaim, az összefüggés az az önkormányzatok szétsarcolása és a javaslat között, hogy azok a cégek, amelyeknek a tömeges csődhelyzetére önök most felkészülnek, jellemzően önkormányzati tulajdonban vannak, és ha az önök stratégiáját továbbgondoljuk, tehát ha az önkormányzati szegmenst kivéreztetik, onnan a forrásokat azért máshova allokálják vagy kanalizálják, akkor kijelenthető az, hogy nagyobb eséllyel fognak azok a közszolgáltatásokat biztosító, most még önkormányzati tulajdonú társaságok csődbe menni, vagy pedig más utakat keresni kényszerülni, hogy az egész egyszerűen modellezhetetlen volt a korábbiakban. Azt is láthatjuk, hogy igen, ez a kormányzat több úton képes mesterséges csődhelyzetet előállítani ezen piaci szereplők esetében.

Volt egy időszak, amikor elkövettem egy tanulmányt, ennek „Háborúk a vízért” volt a címe, és egy nagy kiáltás volt az ellen, hogy a multicégek, a multiszegmens felvásárolnak az édesvízforrásoktól kezdve a víziközmű-szolgáltatáson keresztül nagyon sok olyan stratégiai céget, társaságot, szolgáltatót, amelyekről úgy gondolom, hogy mindenáron nemzeti kézben kell hogy maradjanak. És ezt a mai napig természetesen vallom. Ha az ember így kamaszkorában vagy annak végén így beidegződik valamelyik irányvonalban ‑ és én egy patrióta gazdaságpolitika, a konzervativizmus és a jobboldali nemzetvédő gazdaságfilozófia mellett tettem le a voksomat, nyilván ez nálam így is marad, nagyon sajnálom, hogy a kormánynál nem így van ‑, akkor ez a helyzet nem változik a következő években sem.

Most is azt mondom, hogy a hasonló kiemelt stratégiai közműszolgáltató cégeknek nemzeti tulajdonban van a helyük. No de a nemzeti tulajdonon belül is azért lehet ilyen és olyan kategóriát találni. Lehet ez egy központosított állami tulajdon, lehet ez adott esetben az önkormányzatok tulajdona is. És itt van egy újabb filozófiai töréspont, ahol mindenkinek ki kell mondania, hogy adott esetben a stratégiai fontosságú vállalatokat az állam kollektivizált kezében tartja‑e hatékonyabbnak, jobbnak, vagy pedig azt mondja, hogy az önkormányzatok tudják a szubszidiaritás olyan vívmányait artikulálni, megfogalmazni, amelyek értelmében egy helyi közösségnek az a legjobb, ha a helyi, mondjuk, vízszolgáltató az ő irányítása alatt áll.

Én ebben a történelmi pillanatban hajlok afelé, hogy az önkormányzatoknál vannak jobb helyen ezek a társaságok, és a közműszolgáltatók; nem mindegyik vetülete, nem az összes ágazatra gondolok. Nyilván fogunk mi olyat találni, és legitim szakmai vita tárgya az, hogy bizonyos szolgáltatások, adott esetben központosítva, ráadásul egy ekkora nemzetállamon belül, mint a mostani Magyarország, hatékonyabbak lehetnek. De ezt a vitát itt a Ház nem folytatta le, nem hallottam kormánypárti képviselőtársaim szájából azt, hogy itt a célpont az iksz vagy az ipszilon szektor lenne.

Én azt mondom, hogy a helyi szolgáltató alapesetben sokkal biztonságosabb helyzetben van, ha a helyi önkormányzat irányítása, fennhatósága alatt áll. Nyilván akkor igaz ez a tételmondat, ha az önkormányzat finanszírozása lehetővé teszi mindennek gazdálkodását, menedzselését, és nagyon sokat dolgozik Magyarország Kormánya azért, hogy ne legyen mindez fenntartható módon lehetséges. De ettől még nem a tételmondat lesz rossz, és nem a megközelítés iránya lesz téves, hanem bizony a körülményeket erőszakolták egy nem feltétlenül hatékony helyzethez az utóbbi években.

Azt is látjuk, hogy ha ezek a mesterséges csődhelyzetek bekövetkeznek, mondjuk, közműcégek esetén, ez a kormányzat bosszúálló.

Ezt nem érzelmi felindulásból mondom, hanem azért mondom, mert Budapest viszonylatában, fővárosi lakosként látom azokat a visszásságokat, amikor a kormányzat különböző politikai cselekvései során már nem veszi figyelembe, mondjuk, a fővárosi Fidesz-szavazókat, nem veszi figyelembe azt sem, hogy neki is vannak itt hívei, adófizetői ebben a fővárosban, és bizony politikai döntések során az jelenik meg, hogy a kormány elengedte a fővárost. A miniszterelnök úrnak is voltak olyan sejtetései, amelyekből ez olvasható ki, de úgy gondolom, hogy Magyarországon minden adófizető, minden választópolgár egyenrangú kell, kellene hogy legyen, és nem szabadna, hogy hasonló különbségtétel jelenjen meg a politikai döntéshozatal során.

Márpedig, ha az folytatódik, ami most, az az óvodás színvonalú kötélhúzás, ami a kormányzat és Budapest között zajlik, ahol egyébként közgazdaságtan, mondjuk, első szemesztere első tárgyainak első előadásait végighallgató emberek látják, hogy a kormány hazudik, mert azt állítja, hogy iksz milliárd összeg van lekötve állampapírba, persze, miért nem újít Lánchidat abból a kormányzat. (Dr. Völner Pál felé:) De, államtitkár úr, kérem, hogy bólogasson akkor is, amikor megvizsgálja, hogy az előző fővárosi városvezetés mekkora kötelezettségállományt, és mekkora kifizetendő számlatömeget hagyott maga után. Ugye, az nem 180 lesz a végén, hanem egy 300 fölötti összeg, államtitkár úr. Tehát látható, hogy közgazdasági alapismeretekkel rendelkező emberek is belátják, hogy ez a számháború és ez a kötélhúzás nem szakmai, nem a szakmáról, nem a városok fejlesztéséről szól, hanem egy olcsó politikai bunkósbotról beszélünk ez esetben, és arról, hogy önök bizonygassák a jelenlegi fővárosi városvezetéssel ‑ amelynek nem vagyok tagja ‑, hogy kinek nagyobb a sárga lapátja, vagy ki erősebb politikailag.

A helyzet az, hogy nem ez a választópolgárok, nem ez az adófizetők érdeke. Éppen ezért, ha ez a javaslat akár csak közvetve is, de azt célozza, hogy stratégiailag kiemelt fontosságú közműszolgáltató cégek csődbe menjenek, majd ezeket kollektivizálja gyakorlatilag egy újabb állami megközelítésű, fideszes hátterű oligarchacsoport vagy maga a jelenlegi állam, akkor azt mondom, hogy tisztességes ellenzéki képviselő ilyen formában ezt biztosan nem támogathatja. Köszönöm a figyelmet.