Dr. Varga-Damm Andrea (független)

DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vagyongazdálkodást és a pénzügyi szolgáltatásokat érintő salátatörvény vonatkozásában ebben a pár percben a következő gondolataimat szeretném önöknek elmondani. Ez 26 törvényt módosít, és céljaként azt határozta meg, hogy egységes jogértelmezés legyen ebben a két kérdéskörben, és a nemzeti vagyont érintő, vagyongazdálkodás szereplőit érintő változásokat átvezesse. Természetesen ebben a javaslatban is vannak üdvözlendő elemek, de azért azt kell mondjam, attól tartok, nem igazán biztos, hogy az üdvözlendő és nemes célok elérése jó eszközökkel történik.

Nagyon örülök annak, hogy egyáltalán a barnamezős területek hasznosítása téma a parlament üléstermében. Amiatt viszont nagyon aggódom, hogy ezek a barnamezős új, innovatív beruházások nem a polgárok érdekeit fogják szolgálni, hanem bizonyos gazdasági körök újabb gazdagítását. Nagyon örülök magam is, ha arról beszélhetünk, hogy ezeket a területeket rehabilitálni kell, hiszen be kell látnunk, valóban rendkívül elhanyagolt területekről van szó, de azt szeretném kérdezni, hogy vajon a javaslatban miért nem szerepel az önkormányzatokkal való együttműködés célja, hiszen az önkormányzatok nem szeretnék azt, hogy az történjen, ami például a XI. kerületben, hogy lebetonozták a kerületet, iszonyatos magas házakat építenek, gyakorlatilag zöldfelületek tömegét vágták ki, semmisítették meg. Azt látjuk, hogy a kormányzat az országban a lebetonozás célját tűzte ki a zászlajára.

Arról szeretnék még beszélni, hogy a takarékszövetkezeti integrációt ez a javaslat az indoklásában egy rendkívül sikeres dolognak tünteti fel, de én azért hadd jelezzem, hogy ezzel egy üzleti kör ráült az egyszerű vidéki emberek pénzére. Nem látjuk azt a hasznát ennek az intézkedéssorozatnak, amit úgy gondol az Országgyűlés közössége, illetőleg a kormány, hogy ezt a célt ez valóban el is érte.

Végül pedig a Nemzeti Eszközkezelő kérdése. A Nemzeti Eszközkezelő bizonyos típusú devizahiteles közösségnek talán kedvező volt, de ez mindössze akkor egy nagyon lágy, enyhe tüneti kezelése volt annak az óriási problémának, amit a devizahitelezés teremtett. Én azt szeretném önöktől kérdezni, képviselőtársaim: nem lett volna már akkor is egyszerűbb ezeknek a szerződéseknek a gazdasági egyensúlytalanságát felszámolni? Nem lett volna egyszerűbb belátni azt, hogy ha valaki valamit nem vállal, azt nem köteles teljesíteni? Nem az lett volna a cél, hogy az a hitelfajta ne a kifosztást, hanem a tisztességes ár visszafizetését szolgálja a hiteleknél?

A Nemzeti Eszközkezelő valóban az eredeti célját betöltötte, ez a jogszabály ezt a célt valóban értékelve megteszi ezeket a javaslatokat, de én azért még mindig abban reménykedem, hogy hátha egyszer belátja a kormánypárti közösség, a kormánypárti többség, hogy ez az intézményrendszer és a devizahitelezés problémája semmilyen módon nem illeszkedett egymáshoz.

Bár valóban a javaslatnak vannak pozitív elemei, én magam nem tudom támogatni, éppen azon hiányok miatt, amit a felszólalásomban elmondtam. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokból.)