Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Évek óta visszatérő és nem annyira szerencsés gyakorlat az, amivel találkozhatunk, miszerint a költségvetés időben vagy idő előtt ‑ ugye, itt az álláspont az ülésponttól függ ‑ megtárgyalása mentén elénk kerül egy salátatörvény-tervezet is, amely az űrkutatástól a paradicsom méretéig kis túlzással mindent tartalmaz. Az egyszeri ellenzéki és kormánypárti képviselő nyilván szemezget ebből, kiragad számára szimpatikus, vállalható dolgokat, ily módon a kormánypárti képviselőtársak minden tiszteletem mellett, de igyekeznek az összképet kissé púderezni, az ellenzéki képviselők pedig nagyon sokszor megtalálják azt az egy-két nünükét, amitől vállalhatatlan lesz az egész csomag. Ezért mondom, hogy kissé szerencsétlen ez a tárgyalási mód. Megboldogult és szebb korokban a parlamentek témánként nem spórolták meg az időt, igyekeztek egyesével végighaladni azokon a területeken, amelyeket rendezni szeretnének.

De ha a költségvetési tervezést nézzük, akkor tessék, államtitkár urak, megnézni azt, hogy a Bundestag mikor fogadta el, mondjuk, azt a költségvetési tervezetet, amely a 2020. évre Németország esetében akut és működőképes. Láthatjuk, hogy az elfogadás és a hatálybalépés közti adott esetben néhány nap is elegendő volt.

(15.20)

A tervezhetőség szempontjából pedig talán előnyt is jelent az, hogy nem fél évvel, vagy mondjuk, egy zárszámadás elfogadása előtt tervez a kormány költségvetést vagy éppen költségvetést megalapozó csomagot. Hogy egy példát mondjak, hogy önök a 2021-re szóló költségvetési tervezetben milyen forint/euró árfolyammal számolnak. Ugye, mindannyian tisztában vannak azzal, hogy 256-tal. Gondoljanak vissza arra, hogy fél évvel ezelőtt hol tartott a magyar forint, milyen mozgásoknak volt kitéve azóta, megjósolhatók voltak‑e ezek a mozgások, ily módon hatékonyan tudnak‑e önök tervezni.

Az én válaszom erre az, hogy egyértelműen nem, hiszen olyan váratlan események és vis maior jellegű szituációk fordulnak elő, amelyek lehetetlenné teszik a költségvetés tervezését, mondjuk, árfolyamszempontból, pedig azért talán megállapodhatunk abban, hogy van kihatása a forint/euró árfolyamnak arra, ami akár a költségvetésitörvény-javaslatban, akár az azt megalapozó csomagban előttünk fekszik.

Azért vagyok szomorú, és ezt a legőszintébben mondom, mert amikor felkészültem erre a javaslatra, és át szoktuk tekinteni munkatársaimmal ilyenkor a sajtócikkeket is ‑ ezzel, ugye, nem árulok el semmiféle műhelytitkot ‑, akkor ilyen címekkel találkoztam, mint ‑ idézek ‑ „Garancsi nagyobb kaszinókirály lehet, mint Vajna, új kaszinó nyithat a Balatonon”. Tehát látható az, hogy az egymással viaskodó véleménybuborékok tekintetében a kormánypártiak, ahogy az elhangzott, kiemelnek számukra fontos területet; az ellenzéki sajtó vagy akár az objektív szaksajtó, már amennyire lehet még Magyarországon ilyenről beszélni, nyilvánvaló módon megkeresi azokat a háttér‑, mögöttes mozgató erőket, amelyek a korábbiakban azért számos esetben megjelentek a kormányzat törvényhozásában. Gondoljunk csak, mondjuk, a földügyek, mezőgazdasági ügyek rendezésére, a dohánykoncessziók kitalálására, majd kiosztására, és számos alkalommal tetten érhető módon ilyenkor a haszonélvezők feltételezhetően kormányközeli vállalkozók, vállalkozások voltak.

Ugyanígy gyanakodva tekint az ember arra is, amikor a jövőben kiemelt nemzetgazdasági érdekké nyilvánítja a Fidesz-KDNP azt, hogy ki üzemeltetheti Magyarországon a kaszinókat. Ugye, itt feltételezhető módon egy érdekeltségen belül akkor több ilyen műintézmény is üzemeltethető lesz. Idézőjelben értendő a „cserébe”, cserébe sokkal könnyebb lesz elveszíteni az ilyen jogosultságokat, mint korábban, tehát látható, hogy azért itt a másik oldala is változik ennek a dolognak.

Ugyanakkor nagyon sokszor szaladunk bele abba, hogy ez a kormány különleges övezetté nyílvánít valamit, nemzetgazdasági érdekké tesz valamit, és ilyen esetekben a tapasztalatainkból kell kiindulni, ami viszont azt mutatja, hogy nem biztos, hogy a legtisztább, piacgazdaság által vezérelt szándék jelenik meg ilyen esetben. Tehát, amikor azt hallom az indoklás során, hogy a „Modern városok” program tekintetében bizonyos támogatási volumen megjelenhet a megyei önkormányzatoknál is, és ezek mozgástere szélesedik, akkor azonnal eszembe jut a különleges gazdasági övezetek koncepciója, ahol mit tapasztalhattunk? Azt, hogy a kormányzat rábök egy-egy kiemeltnek tekintett beruházásra, és az ez után befizetendő helyi- vagy iparűzésiadó-bevétel már nem az érintett, adott esetben és véletlenül ellenzéki vezetésű önkormányzatnál landol, hogy aztán megvalósítson belőle kötelező vagy nem kötelező feladatokat, hanem jellemzően a véletlenül mindenhol vegytiszta fideszes vezetésű megyei önkormányzatok kapják meg azt a jogot, hogy diszponáljanak bizonyos összegek felett. És az ilyen múltbéli tapasztalatok alapján engedtessék meg, hogy kicsit sanda szemmel vizsgáljuk ezeket az előterjesztéseket.

Itt is azt látom, hogy a „Modern városok” programmal piacgazdaság-párti képviselőként alapvetően tudnék szimpatizálni, tehát nehogy azt higgyék, hogy a kákán a csomót keresem, de ahogy önök ezt kivitelezték és foganatosították, azzal viszont nem tudok szövetséget kötni, és nem is szeretnék nagyon közösséget vállalni. Amikor itt az jelenik meg, hogy a megyei önkormányzatokról jó szándékkal elmondják, hogy eddig kicsit légüres térben voltak, de most majd a fejlesztési lehetőségeik mennyire terebélyesednek, szélesednek, akkor ez a gyanú, ez a gyanakvás igenis megmarad bennem, és nagyon-nagyon nehéz lenne eloszlatni azt.

Azt is látjuk időközben, hogy a költségvetési tervezés és a költségvetést megalapozó csomag tervezése is egyfajta termelési jelentéssé alakult az utóbbi években, ahol mindenféle szakmai alapvető irányelvet már figyelmen kívül hagy Magyarország kormányzata. A költségvetési tervezés alapja lenne az n-1, n-2 szabály alkalmazása, az előttünk fekvő csomagokban a nyoma sincs annak az összevetésnek, ami az előző évekkel összehasonlíthatóvá tenné a költségvetési számokat, terveket. Most már úgy fogad el költségvetést Magyarország Kormánya a parlamenti többségének köszönhetően, hogy zárszámadással nem rendelkezik, tehát halvány fogalma nincs az előző időszak terveinek megvalósulásáról. Már nem beszélnek államtitkárok, miniszterek az állami vagyonról, illetve a nemzeti vagyonról, legalábbis, Fónagy államtitkár úrra nézek, ő más viták során szokott, tehát a korrektség jegyében azért jegyezzük meg azt, hogy igen, elő szokott ez kerülni közöttünk, csak most a költségvetési, az azt megalapozó vita során a nemzetközi szakirodalom által elvárt ismérv az, hogy az állami vagyonról, annak gyarapításáról vagy rosszabb időszakokban karcsúsodásáról azért legyen elérhető ellenzéki és kormánypárti képviselők számára is egyfajta kimutatás. Itt ez nem jelenik meg.

Tehát azt látom, hogy az idézőjeles szakmaiság hátra került valahova a sufniba, és bizony, sokkal inkább termelésijelentés-szerűek ezek a viták, ahol egyébként egy dermesztő demográfiai tél közepette, amikor továbbra is egy kisvárosnyival vagyunk kevesebben évente, akkor elmondják kormánypárti képviselőtársaim, hogy ők trendfordulót látnak, és ők azt látják, hogy a gyarapodás felé fordul Magyarország népesedési téren. Aztán ezt a kormányközeli sajtótermékekben, vezércikkekben szintén kormányzati támogatott szerkesztők megírják, és képesek leírni azt, hogy Magyarország a gyarapodó nemzetek közé lépett lélekszám tekintetében, amikor el kell mondjuk, eddig négy olyan esztendő volt, amikor 90 ezer alatt volt az élveszületések száma Magyarországon, hosszú történelmi korokra visszatekintő módon. Akár a trianoni tragédiáig visszatekinthetnénk, hogy mikor volt ennyire alacsony a születések száma, és nem fogunk találni ilyen éveket.

Az ötödik olyan esztendő, amikor 90 ezer alatti adat várható, az a tavalyi, amelyről nincsenek adataink, és nyilván az idei sem néz ki sokkal jobban; az első négy hónapról vannak adatok, ezek itt vannak előttem, az első négy hónap tekintetében 29 280 gyermek jött világra. Láthatjuk azt, hogy lehet találni még rosszabb éveket, és találok én 2010 óta még gyengébb éveket, de ha ezt a januártól áprilisig vonultatott adatot felszorzom a hónapok számával, akkor az jön ki, hogy sajnos még mindig nagyon-nagyon messze vagyunk a vágyott, évente százezer megszületett gyermektől, és eközben nem csinál semmit a kormány a kivándorlási spirállal, a lakhatási kataklizmát nem kezeli, tehát még tragikusabb hónapok várhatók.

Az bizonyos, a statisztika alapján leszögezhető, hogy az utóbbi tíz évben a Kárpát-medence magyarsága mintegy egymillió fővel karcsúsodott, ennyi a fogyásunk, és ekkora a kivándorlás aránya összességében, és itt, a csonkává tett Magyarországon egy kisvárosnyi lakossággal vagyunk kevesebben évente, de az elszakított országrészekre is sajnálatos módon ez igaz.

Azt látjuk, hogy persze, lehet dicshimnuszokat zengeni a gazdaság állapotáról, az előttünk fekvő csomagokat lehet feldicsérni, de nem hiszem, hogy ebben a helyzetben kiemelt nemzetgazdasági érdekké a kaszinók üzemeltetését kellene tenni. Nem látom azt a nemzetstratégiai mögöttes vonulatot, amely alapján jól képzett államtitkárokat arra kellene kárhoztatni, hogy ezeket a témákat védjék a parlamentben. Ha pedig azonosulni tudnak vele, akkor további kérdéseim vannak a tekintetben, hogy önök szerint valóban ezek‑e a legfontosabb kérdések a mai Magyarországon. Nem arról kellett volna tárgyalnunk, hogy hogyan bővítsük a kollégiumi férőhelyek számát, hogyan tegyük elérhetővé a felsőoktatást azok számára, akiknek a 220 vagy 240 ezer forintos tandíj is kigazdálkodhatatlan nehézséget okoz, akik szembesülnek a brutális lakhatási költségekkel, akik nem tudnak önálló otthonra szert tenni?

Folytathatnám a sort, de nem kívánom megismételni a költségvetési vitát, ezért a korrektség jegyében a kérdések sorát itt megszakítom, és nagyon bízom benne, hogy államtitkár úr vagy tisztelt kollégái képesek lesznek érdemi válaszokat adni mindezekre. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)