Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két-három termelési jelentés között én látom, hogy fideszes és KDNP-s képviselőtársaim, az előttem szóló is megkapták a kommunikációs paneleket. Igen, baloldalizniuk kell, és össze kell mosniuk az ellenzéket, ezzel a szakmaiság maradékát is felzabálva, illetve feláldozva. Kicsit nehéz a kioktatást azoktól fogadni, akik velem ellentétben a Liberális Internacionáléhoz voltak köthetők, nem én voltam annak alelnöke, nem én voltam annak részese, nem én vonultam ki a Trianon-megemlékezéskor, ugye, vigyorgó képviselőtársam, hanem az ön pártjának a prominensei, és nem az én pártom felső vezetésében ülnek KISZ-titkárok, volt kommunista funkcionáriusok ‑ ugye? Akkor ezen túl is lennénk.

Ha viszont a szakmának szeretnénk adózni, legalább minimális mértékben, akkor érdemes lenne megegyezésre jutnunk bizonyos kérdésekben. Én vagyok az, aki a költségvetési viták során általában Nyikos László nem létező szellemét megidézem, de egy-két gondolatát a magam sokkal szakmaiatlanabb módján azért igyekszem idecitálni annak érdekében, hogy bizonyos kételyeket el tudjunk oszlatni.

Sokszor került ma már szóba ennek a törvényjavaslatnak az időzítése. Államtitkár úr egy kiváló kvalitásokkal rendelkező személyiség, aki egyébként még békésebb időszakokban is szakmai alapon vett részt a vitákban, ugyanakkor hiányolom azt a szakmai indokot, amely arra enged következtetni, hogy elfogadható lenne a zárszámadás nélkül való költségvetési tervezés. Ha nincs egy lezárt előző időszakunk, amelyet értékeltünk különböző szakmai ismérvek alapján, akkor sokkal nehezebb terveznünk a következő időszakot.

Mivel lehet ezt leginkább megvilágítani? Például a költségvetési tervezés forint/euró árfolyam tekintetében történő megalapozásával. Államtitkár úr, a 2021. évi költségvetést éves átlagban 356 forintos euróárfolyammal tervezik, és szerepel benne az USD-árfolyam is. Ez több dolgot jelenthet. Egyrészt jelentheti azt, hogy a korábbi árfolyamszinthez képest önök gyakorlatilag elfogadják, tudomásul veszik a forint árfolyamának tartós gyengülését.

Ez az önök kormányzásáról kiállít egyfajta bizonyítványt. Nyilván sokszor az üléspont határozza meg az álláspontot, de objektív szakmai mércével talán kijelenthetjük, hogy a gyengébb forintárfolyam elfogadása nem feltétlenül jó a lakosságnak, ennek árát az importtermékekbe építve jellemzően a lakosság fizeti meg.

Államtitkár úr és az én okostelefonom esetében ez mintegy 30-40 ezer forintot jelent egy ideálisan elképzelt árfolyamhoz képest, ami akárcsak három-négy évvel ezelőtt jelen volt a nemzetgazdaságban, de sokkal nehezebb sorban élő honfitársaink számára az importzöldség, -gyümölcs és egyéb áruféleségek, el nem kerülhető áruféleségek tekintetében ez egy nagyon komoly, súlyos tételt jelent éves szinten. A családi kasszát egészen biztosan terheli annyival, mint amennyit, mondjuk, 13. havi nyugdíjra szánnak a következő időszakban, nem vitatván azt, hogy nyugdíjas honfitársainkon segíthet bármiféle juttatás.

Azt látom, hogy a 356 forintos euróárfolyam elfogadása egyfajta fegyverletétel. Ha ezt így tudomásul veszik, és egy folyamatos csúszó jellegű leértékelésnek lesz áldozata a magyar forint, akkor értem, hogy az euróban kapott fejlesztési forrásokból önök több forintot tudnak elkölteni. Értem én, hogy ez már a járványügyi védekezés időszakában is kapóra jött önöknek, mint ahogy a GDP 19-20 százalékára emlékeim szerint három év alatt tervezett csomag elkülönítései tekintetében is volt olyan forrás, ami euróból átszámolva sokkal jobban néz ki forintban, mint egy normális forintárfolyam esetén. Viszont azt is látom, hogy nagyon nehéz önöknek a jövő évi költségvetést egy 356 forintos árfolyammal tervezni, hiszen ha csak visszagondol, államtitkár úr, hogy hat hónappal ezelőtt hol állt ez az árfolyam, milyen mozgások, milyen kilengések jellemezték, akkor vitatom azt, hogy egy járványügyi válsághelyzet kibontakozásának az elején meg tudnánk‑e tervezni azt, hogy 2021-ben milyen hatásokkal jár adott esetben a forintárfolyam elszabadulása. Ne történjen ilyen, nehogy azt higgye bárki, hogy ellendrukkerek vagyunk, mert egyáltalán nem, viszont ennek a veszélye kétségkívül fennáll. Ennyit tehát az időzítésről és a zárszámadásról.

Egyébként szeretném megjegyezni, hogy a 2020. évi német költségvetést 2019. december 19-én hagyta jóvá a Bundestag. Tehát azért bőven találunk olyan nemzetközi példákat, amelyek nem önöket támasztják alá, hanem a józan észen alapuló tervezést.

Nyilván nem találkozik a józan ésszel az sem, hogy az ellenzéki módosító javaslatokat már nem is egyesével, hanem blokkszerűen szavazzák le, utasítják el. Nagyon kellemetlen lehet egy kereszténydemokrata képviselőtársnak az, amikor demográfiai jellegű javaslatot kell majd blokkszerűen elutasítania, mondjuk, egy áfacsökkentés vagy éppen egy könyvtárakat érintő javaslat mellett. Lehet erre persze azt mondani, hogy ami ellenzéki, az eleve őrültség, de józan kultúrlény ilyet nem mond és nem állít a világ egyetlen parlamentjében sem, legalábbis ameddig imitáljuk a demokráciát.

Szeretném azt is elmondani, hogy százmillió eurós nagyságrendű tételek szerepelnek az uniós kötelezettségvállalási keret-előirányzatok tekintetében, olyan nem túl részletezett tételek, amelyek, még egyszer mondom, százmillió eurós nagyságrendűek, viszont nem mindig látjuk, hogy mekkora saját forrás társul mindezekhez, mi az, amit a magyar adófizetőknek kell adott esetben értelmes fejlesztések mellé tenni. Ilyen részletezettség mellett ugyanakkor nem hozható korrekt, prudens szakmai döntés. Én nem akarom mindezt összecsapott, fabrikált munkának nevezni, mert nem akarom lebecsülni azok munkáját, akik dolgoztak ezzel a tervezettel, de azt állítom, hogy nem feltétlenül kellőképpen megalapozott az a munka, ami az asztalra került, legalábbis a külső szemlélő számára ez biztosan így van.

Nem kapunk ugyanakkor a pénzügyi kormányzat részéről olyan információtömeget, amely az állami vagyon változásáról, az abban beállott, adott esetben előforduló növekedésről vagy csökkenésről szólna. Ez azért a világ költségvetési tervezései során bevett gyakorlat részét képezi. A magyar költségvetés mellől ugyanezt hiányolom.

(18.40)

Nem akarom az államtitkár urat untatni az n-1 és n-2 szabállyal, Nyikos László kollégámtól, tőlem is nagyon-nagyon sokszor hallotta már ezt ‑ szerintem nagyjából kettőnket érdekel még ez a teremben, nem lebecsülve senki másnak az érdeklődését ‑, de az biztos, hogy a többször elhangzott és talán túlzottan szakmainak tűnő érvek ismételgetésének én magam sem látom értelmét. Ha az államtitkár úr ennek a hiányára, már az n-2 szabály hiányára reagál, akkor annak természetesen nagyon fogok örülni, ugyanakkor a romantikus lányregények korszakából nemcsak hogy kinőttem, de igazából bele sem kerültem abba soha.

A helyzet az, hogy ugyanakkor vannak sokkal fontosabb és sokkal inkább húsbavágó témáink, az egyik ezek közül a központi költségvetés bruttó adósságállománya. Itt a GDP-arányos adatról nagyon sokat szoktunk vitatkozni, és állítom, hogy vannak azon állítás mellett és ellen szóló érvek is, hogy Magyarország pozíciója javult vagy sem. Látom, hogy bizonyos hitelminősítők környezetében nem rontottunk sokat, vagy akár javítottunk, ez vitathatatlan, ugyanakkor azt is látom, hogy a 34 000 milliárdot megközelítő adósságtömeg menedzselése tekintetében nem sikerült áttörést és komoly változást elérni, a kamatterhek továbbra is meghaladják az ezermilliárd forintos nagyságrendet évente. Amikor erről először vitatkoztunk, 1250 körül volt, aztán volt egy alacsonyabb összeget felvonultató év, de a nagyságrend egy ezermilliárdhoz közeli.

Az a kérdésem az államtitkár úr felé, hogy hogyan kívánják ezt hosszú távon meghaladni. Talán tíz év vitatkozás után megállapíthatjuk, hogy kinőnie ezt az államadósságot a magyar gazdaságnak nem sikerült. Akkor mégis mi a terv? Nagyon helyes, és egyetértek önökkel, amikor a Soros által felajánlott örökhitel kapcsán azt mondják, hogy senki ne verje magát örökre szóló hitelekbe, akármilyen alacsony a törlesztési kötelezettség, magam is így gondolom ‑ az a különbség, hogy én már a 90-es években a Soros-féle hálózat egységei ellen küzdöttem, önök akkor még egyáltalán nem, egy kicsit később csatlakoztak ehhez a harchoz ‑, de a helyzet az, hogy ez nem menti fel önöket az alól, hogy az államadósság-menedzsmentjükben nem érhető tetten valódi változás.

Államtitkár úr, ha nem sikerül kinőni ezt az adósságot, ha egyéb kreatív menedzsmenteszközökhöz nem nyúlnak, akkor ez egy ugyanolyan örök időkre fennálló adósság, mint amit önök joggal kritizálnak. Hogyan kívánják tehát ennek a menedzselését megváltoztatni? Hiszen látható, hogy kinőni nem sikerült azt, ami előttünk fekszik.

A nettó átlagkeresetek alakulásánál egy 6,9 százalékos növekedési terv kapcsán el kell mondanom, hogy igen optimista becsléssel találkozunk, hiszen a bérekkel kapcsolatos különböző mérésekből 1,6 millió magyar állampolgár adatai hiányoznak. Jellemzően az öt főnél kevesebbet foglalkoztató, főleg mikrovállalkozásokról és az egyéni vállalkozások egy részéről van szó, amelyek egész egyszerűen kimaradnak a költségvetési tervezés ezen részéből, már ami az átlagkereseteket illeti, és hogyha súlyoznánk ezzel az 1,6 millió dolgozó, aktív, létező emberrel ezt az ábrát, akkor azt látnánk, hogy az átlagbérek színvonala még az ijesztően alacsonynál is alacsonyabb, regionális összevetésben pedig Magyarország egészen hátul kullog ezen adat alapján ‑ éppen ezért szeretném óvatosságra inteni önöket akkor, amikor dicshimnuszokat zengenek a gazdasági teljesítményről.

Nem akarok durva leegyszerűsítéssel arra kapacitálni bárkit, hogy számolja át a magyar béreket euróba, de az egész régió legeslegalacsonyabb adatait a magyar bérek tekintetében találná meg a lista legalján. Tudom, hogy ez egy durva leegyszerűsítés lenne, de azt viszont állítom, hogy a magyar bérszínvonal lassú emelését, közelítését a nyugati átlaghoz el kell kezdeni. Ennek az egyik kulcsa, államtitkár úr, a közszférában lehet, ahol hosszú évek óta befagyott eszközökhöz kellene hozzányúlni, és legalább az inflációkövetést elkezdeni. A másik komoly eszköz pedig a multi cégekkel aláírt stratégiai szerződések újratárgyalása lehetne, ahol egy megfelelő állami háttér felállításával el lehetne érni azt, hogy ezen cégek ne próbáljanak versenyelőnyt alapozni arra, hogy a magyar munkabérek szerintük kellőképpen alacsonyak, ne ez legyen Magyarország kiugró előnye, és ne a rugalmas munka törvénykönyve.

Ennek érdekében viszont, úgy gondolom, közös fellépésre lenne szükség, mégpedig olyanra, amelyet bármilyen színezetű kormányok betartanak a jövőben, akkor is, ha már nem Fidesz-KDNP-kormánya lesz Magyarországnak, és akkor is, ha bármilyen összetételű lesz. Ilyen szempontból nekem tetszett egyébként, hogy az Alaptörvényben rögzítették, mondjuk, az adósságrátára vonatkozó szándékokat; nagyon tetszene, ha ugyanezt tennék a családtámogatás elemeivel, ami mondjuk, legalább inflációkövetővé tenné a gyermekek után igénybe vehető családi adókedvezményt. De ugyanígy tetszene, hogyha a magyar bérszínvonal rendezését nem egy, ilyen alacsony bérszínvonalból kiinduló versenyelőnyként szerepeltetnék a papír egyik oldalán, hanem áttennék a másikra célként a magyar bérek lassú, tartós, de biztos emelését, emelkedését. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)