Schmuck Erzsébet (LMP)

SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár asszony valóban nagyon részletes tájékoztatást adott egyrészt arról, hogy az Európai Unióban milyen hulladékgazdálkodással kapcsolatos direktívák, irányelvek vannak, milyen törekvéseik vannak. Másrészt szólt arról, hogy a Fidesz-KDNP-kormánynak milyen hulladékgazdálkodással kapcsolatos tervei vannak, milyen törvényjavaslatokat akarnak behozni az év második felében, és igyekezett egy szélesebb összefüggésrendszerben is elhelyezni ezt a törvényjavaslatot. Viszont jó lett volna az expozéjában két olyan kérdésről is hallani, amely nagyon szorosan kapcsolódik a mostani tárgyaláshoz.

Az egyik, amit rettentően hiányolok, hogy nem kaptam arra választ vagy nem kaptunk arra választ, hogy tulajdonképpen miért lazult fel a május elején benyújtott törvényjavaslat. Az világos, hogy egy fél évvel később kerül majd hatályba, de itt nemcsak azt történt, hogy az időpontot kitolták, hanem tudjuk, hogy itt kilúgozásról és egy teljes enyhítésről is szó van. Addig, amíg korábban a 15 és 50 mikron közötti hordtasakok betiltásra kerültek volna, most ez nem történik meg. A biológiailag lebomló hordtasakokra hivatkoznak, hogy mégis az egy környezetbarát lépés, de tudjuk, hogy ez nem komposztálható otthon, tehát gyakorlatilag a hulladékba fog kerülni, nincs szelektív gyűjtés ezzel kapcsolatban. Tehát mindenképpen jelentős visszalépés ez a mostani törvényjavaslat.

A másik, amiről szintén jó lett volna hallani, pedig mindenről beszélt államtitkár asszony, hogy milyen lépései vagy tervei vannak a kormánynak arra vonatkozólag, hogy egy sokkal környezettudatosabb társadalommá váljunk, hogy a lakosság sokkal kevesebb hulladékot termeljen. Tehát itt nemcsak az a kérdés, hogy létrehozunk hulladékhegyeket és ezzel valamit kezdeni kell, és nemcsak anyagában kell hasznosítani, hanem a nulladik lépés vagy az első lépés, hogy minél kevesebb hulladékot termeljük.

Még egy harmadik pont, amely kicsit ezekhez kapcsolódik. Többen hivatkoztak a kormánynak arra az év elején elfogadott klíma- és természetvédelmi akciótervére, amely tulajdonképpen ezeknek a műanyagoknak a betiltására vonatkozik. Tisztelt képviselőtársaim, ebben a mostani törvényjavaslatban nincs igazán szó ezeknek a hordtasakoknak a betiltásáról. Erre szeretném felhívni a figyelmet.

(22.20)

Tisztelt Ház! Azt is látjuk, hogy egy nagyon sajátos utat járt be ez a törvénytervezet. Nekem meggyőződésem, hogy példaértékű arra nézvést, hogy a kormány mennyire nem érti a fenntarthatóság, vagyis a fenntartható fejlődés lényegét. Az egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról szóló törvénytervezet egy igazi állatorvosi ló, amelyben a kormány gyenge környezetpolitikája visszaköszön. Mert mi is húzódik az ügy szakmai hátterében? Én is szeretném egy picikét más megvilágításból, de szélesebb összefüggésekre felhívni a figyelmet.

Azt már nemcsak egy-két évtizede tudjuk, de talán azt hiszem, már régebb óta, világszerte és az Európai Unióban is, hogy a jelenlegi termelési és fogyasztási szokásaink nem fenntarthatóak számos okból. Először is, a folyamatos és erőltetett gazdasági növekedési verseny egy olyan fogyasztói társadalmat hozott létre, amelynek keresleti és kínálati oldala is manipulált, és meghaladja a valós szükségleteket, az emberek jóllétét ‑ és két l-lel mondom ‑ szolgáló feltételeket. Ez hihetetlenül növekvő és pusztító természeti erőforrás-kitermeléssel, feldolgozással, energiafelhasználással és a világkereskedelem révén szállítási energiaigénnyel jár. Mindezeknek a XXI. századra elmélyülő ökológiai válsághoz vezető hatásai jól ismertek, ahogyan az is, hogy ez a folyamat visszaüt.

Jól látható, hogy nem tudunk és nem is lehet mit kezdeni az egyszer használatos termékek eldobásából, a tervezett avulásra épülő fogyasztásból képződő hulladékkal. Ezekkel a termékekkel mára a fejlődő, szegény országokat is sikerült elárasztani, amelyek közül egyébként megjegyzem, néhány végre igyekszik megállj mondani, hogy fillérekért a gazdag világ szeméttelepévé váljon. De legalább ennyire aggasztó, hogy a fogyasztási kultúrából adódóan az ország és a világ is sajnos tele van illegális hulladékkal, fegyelmezetlenségből széthagyott szeméttel is, pedig ezek egy része pár perccel ezelőtt még termék volt, megfelelő gyűjtés és újrahasznosítás révén pedig akár újra az is lehetne.

E láncolatban sajátos szerepe lett a csomagolóanyagoknak, hiszen az önellátást minden szinten felváltotta az országokat, kontinenseket átszelő szállítmányozás földön, vízen és levegőben. Odajutottunk, hogy az átlagfogyasztónak alig maradt esélye, hogy a környezetben lebomlani képes csomagolóanyagokból jusson hozzá a napi betevőhöz is. És amit kevesen tudnak, hogy a fogyasztói árba mennyi csomagolóanyag és csomagolási költség épül be, amiért néha majdnem annyit kell fizetni, mint amennyibe az adott termék önmagában kerülne. Mára már mindenki látja ennek a jelenségnek a tarthatatlanságát, pedig az úgynevezett műanyagkor csak a második világháború végével kezdődött, de a termelése exponenciálisan növekedett.

Több amerikai egyetem és kutatóintézet az 1950-2015 között keletkezett műanyagmennyiséget vizsgálta. Eszerint 1950-2015 között összesen 8,3 milliárd tonna műanyag került előállításra. Ez megfelel 820 ezer Eiffel-torony tömegének. Az 1950-2015 között gyártott 8300 millió tonnából eddig körülbelül 6300 millió tonnányi műanyag hulladék halmozódott fel. Ebből a 6300 millió tonnából 12 százalék került elégetésre, és tudjuk, hogy az mind-mind hozzájárult a levegőszennyezettség növekedéséhez és az üvegházhatáshoz is, miközben csupán 9 százalék lett újrahasznosítva, iszonyúan kevés, a fennmaradó 79 százalék, azaz közel 5000 millió tonnányi műanyag alkotja azt a globális hulladékhegyet, amelynek egy része a szemétlerakókban pihen a föld felett vagy alatt, míg másik része valahol a természetben, így tengereinkben, óceánjainkban, és természetesen Magyarországon is a vizeinkben landol.

Ebben az elképesztő mennyiségben jelentős szerepe van a műanyag zacskóknak is, melyekből világszerte naponta körülbelül ötmilliárd és egytrillió darab közötti mennyiség fogy. Ennél pontosabban még a kutatók sem tudták megbecsülni. Mindebből következően véget kell vetni a műanyagzacskós világnak, különösen, mert a környezetünkben nem bomlanak le, a gyártásuk során mérgező melléktermékek keletkeznek, az égetéskor rákkeltő anyagok keletkeznek, a természetben sok faj és élőhely létét veszélyezteti, és ma már tudjuk, hogy a mikroműanyagok már az állati és az emberi szervezetbe is bekerültek, egészségi hatásaik ma még felmérhetetlenek.

Ezért volt öröm hallani május elején, hogy a kormány többéves hezitálás után végre hoz egy jó törvényt, mely gátat vetne az egyszer használatos műanyagoknak. Az örömünk azonban nem tartott sokáig, mert két hétre rá visszavonta a kormány, és most ezt az új változatot hozta a Ház elé. Ez a változat azonban jelentős visszalépés a korábbi tervezethez képest, és a kifogás, miszerint meg kell védeni a hazai műanyagipar munkahelyeit, nehezen értelmezhető, ugyanis már május elején is járvány volt, láthatóak voltak a várható gazdasági nehézségek, amikor a kormány az első javaslatot benyújtotta. És egyébként még az a törvény, tehát amit május elején benyújtottak, az sem tiltotta volna be teljesen, vagyis minden műanyagot, csupán azokat, amelyeket az EU előírt, valamint egyes műanyag zacskókat.

Ennek a törvénynek az előkészítése, tudjuk, hogy nem néhány hónapja kezdődött el, mondhatni már, akár több éve is, és lett volna ideje a kormánynak végiggondolni, a gazdasági szereplőkkel egyeztetni a tiltás várható hatásait, az átmenetet, és nem utolsósorban ezen csomagolóanyagok megfelelő helyettesítését. Az, hogy mi lesz az irány, már a 2008. évi európai parlamenti és tanácsi irányelv előrevetítette, erről, azt hiszem, hogy államtitkár asszony részletesen beszélt, de előzményként idesorolható a könnyű műanyag hordtasakok felhasználásának csökkentését célzó 2015. évi európai parlamenti és tanácsi irányelv és az egyes műanyag termékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló 2019. évi irányelv, ez a SUP-irányelv, erről is hallottunk részletesen. Még egyszer: lett volna idő felkészülni, egyeztetni a gyártókkal, a kereskedelemmel, új környezetbarát csomagolóanyagokat meghonosítani, a fogyasztási szokásokat e célkitűzésekre ráhangolni.

Ez a kilúgozott javaslat, miszerint kvázi lebomló zacskókat mégiscsak lehessen használni, filléres termékdíj mellett, megjegyzem, csak zsákutca. Megvalósíthatatlan a szelektív gyűjtésük és kezelésük, amire pedig szükség lenne, mert ezek is csak speciális eljárás révén bomlanak le. A minimumkövetelmény az lenne, hogy a kormány ezekre is vesse ki az 1900 forint/kilogramm termékdíjat. Az is kérdés, hogy ki mire, milyen költségvetési tételből kapja meg azt az 5, illetve mostanra 10 milliárdra emelt kormányzati támogatást az átálláshoz. Kérdezem, hogy erre van‑e átlátható, nyilvános terv és menetrend.

Higgyék el, hogy ez az átgondolatlan kapkodás, a háttéralkuk, az érintett szereplők, köztük a fogyasztók tájékoztatásának hiánya, véleményük megismerésének elmulasztása nem a jó kormányzás jele. Végre tehettek volna valamit a fenntarthatóságért, de ez a tervezet már megint csak a kényszer szülte zöldre festés. Igen, ki kellett volna tartani a május elején benyújtott törvénytervezet mellett. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy térjenek vissza az eredeti tervhez, és találják meg a megoldást, hogy hogyan lehet mihamarabb a piacról kivezetni és betiltani ezeket a műanyagféleségeket.

Bízunk abban, hogy a kormány meggondolja, és az eredeti javaslat mellett teszi le a voksát. Köszönöm a figyelmet.