Ungár Péter (LMP)

UNGÁR PÉTER, a LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Én ennek a törvénymódosításának egy részével szeretnék kezdeni. Amit Arató képviselőtársam már említett, az egy pozitív dolog, hogy az SNI-s diákok részt vehetnek az ingyenes művészetoktatásban, a művészetterápia az SNI-oktatásnak az egyik legfontosabb és újonnan legtöbbet használt módja.

Itt volt korábban egy számomra egészen érthetetlen oda-vissza levelezés az EMMI parlamenti osztályával a részemről, ugyanis az elején úgy jelent meg, hogy a hátrányos helyzetű diákok kikerülnek ebből, és csak a halmozottan hátrányosak maradnak benne ‑ ezt Arató képviselőtársam is érintette. Ma kaptam egy választ pont az EMMI-től írásban ezzel kapcsolatban, és még mindig nem értem, hogy mi a helyzet. Elképzelhető, hogy a Hiller miniszter úr alatti gimnáziumi rendszer miatt nem értem, mert nem tanítottak meg kellően magyar nyelvet értelmezni (Derültség az ellenzék soraiban.), de remélhetőleg ez nem így van, úgyhogy örülnék, hogyha szóban elmondaná (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.), hogy akkor a hátrányos helyzetű diákoknak is megmarad‑e, és nem csak a halmozottan hátrányos helyzetű diákokra vonatkozik majd ez az ingyenes művészetoktatás.

Annak nagyon örülök, hogy az oktatási kormányzat most egyáltalán foglalkozik az SNI-oktatással, ezzel nagyon keveset foglalkoztak az elmúlt időszakban. Ugye, az a helyzet, hogy egy nagyon erős kettősség van ezen a területen Magyarországon: az egyik az, hogy van egy, amúgy az Európai Unió által elvárt kérés vagy irányelv arra, hogy a lehető legnagyobb arányban legyen integrált oktatás Magyarországon ‑ amikor a gyermeknek az állapota ezt lehetővé teszi ‑, és egyszerre van az, hogy Magyarországon a megyék több mint a kétharmadában az integrált oktatásnak semmilyen feltétele nincsen meg. Nagyon sok olyan oktatási intézmény van ‑ ezt biztosan tudja az államtitkár úr is ‑, amelynek az alapító okiratában benne van, hogy SNI-s diákokat fogad, akár ennél részletesebben is benne van ez, ehhez képest ennek semmilyen konkrét feltétele nincs meg, egy pihenőszoba sincs, és arról ne is beszéljünk, hogy pedagógiai szakasszisztensekből, mondjuk, hány van konkrétan állásban egy ilyen iskolában, mert a válasz a lehető legtöbbször az, hogy nulla.

Az a helyzet, hogy az integrált oktatás egy nagyon jó dolog lenne, de jelenleg az integrált oktatás tulajdonképpen azt jelenti, hogy az SNI-s diákokat berakják a többségi oktatásba, úgy, hogy semmilyen pluszsegítséget nem kapnak, és utána ezek a gyermekek ‑ erről volt korábban, az előző ülésszakban egy vita ‑ nagyon sokszor magántanulói, vagy ‑ mert azóta ezt a státuszt már átneveztük ‑ más módon kerülnek ki a közoktatásból. Azt akarom tehát elmondani, hogy a művészetoktatás egy jó előrelépés, de arra kérném az államtitkárságot, hogy az SNI-oktatás területén kicsit jobban figyeljen oda arra a valódi folyamatra, amely Magyarországon zajlik.

Arató képviselőtársam szintén említette, hogy a legutolsó mikori, azt hiszem, akkor már nyolcéves az az adat, amely a gyógypedagógus-hiányra vonatkozik a magyar oktatásban. Most arról nem akarok beszámolni, hogy az elmúlt három évben szerintem különböző, Kafka A per című könyvének az ilyen oldalain kellett átmenni, hogy az ember bármilyen adathoz jusson, hogy hány gyógypedagógus dolgozik egy tankerületben. Amúgy szeretném jelezni az államtitkár úrnak, ha már egy kicsit ilyen panaszládának használom ezt a felszólalást, és szintén Arató képviselőtársamhoz hasonlóan, más ügyben, de ugyanaz a jogi formula történt, hogy azt hagyják abba, hogy kikérünk egy adatot az EMMI-től, majd azt mondják, hogy a tankerület birtokolja az adatot, majd a tankerület azt mondja, hogy ő nem tárol ilyen adatot, és kérjük ki a Klebelsberg Központtól, tehát a KLIK-től, majd a KLIK azt mondja, hogy az EMMI tudja kiadni. Ez a magyar bürokrácia egy mondatban, hogy meg lehessen tudni, hogy például egy megyében, mondjuk ‑ felteszek egy kérdést ‑ Vas megyében hány gyógypedagógus és hány gyógypedagógiai szakasszisztens van foglalkoztatva. Míg erre az ember választ kap, az két-három év, és addigra az adat már hároméves. Tehát ha ebben tudna valamit tenni, ha már így lehetőségünk van beszélni, az tökéletes lenne.

Az a helyzet, még az SNI-s oktatásra visszatérve, hogy akármit lehet ingyenessé tenni, akármilyen oktatási formát, és ez egy jó dolog, de ameddig nem lesznek megfizetve azok az emberek, akik ezt az oktatást végzik, tulajdonképpen nem fogjuk elérni a kívánt eredményt. Magyarországon a gyógypedagógusok annyira alulfizetettek, hogy maguknak a gyógypedagógusokat képző intézményeknek a felmérése alapján tízből nyolc gyógypedagógus, miután megszerzi a végzettséget, a magánpiacon helyezkedik el, és nem az állami rendszerben. Ha a kettőt tudná valahogy vegyesen csinálni, és ennek amúgy ki lenne alakítva a jogi struktúrája, az is egy előrelépés lenne, hiszen a gyógypedagógusok jelentős része inkább elmegy magánba, mert egyszerűen nem tud megélni abból a fizetésből, amit azért kap, hogy az államiban ezt a hivatását végezze.

A gyógypedagógiai szakasszisztensek fizetése pedig ennél is drámaibb. A Magyar Nemzetben megjelent, hogy egyre több gyógypedagógiai szakasszisztens van. Én nagyon örülök, hogy a Magyar Nemzet ehhez az adathoz, amelyet az előbb említettem, hozzáfért, de nagyon örülnék, hogyha ezt más orgánumoknak vagy esetleg másképp is elmondanák.

Még két dolog van, ami szerintem fontos. Az egyik, hogy az SNI-s oktatás területén a művészetterápia mellett van más módszer ‑ és ezt vegye figyelembe, kérem, ha már bejött ez a módosítás ‑, amely szintén hasonló, illetve most hasonlóan nagyon nagy teret nyert ebben az oktatásban, és talán még annál is drágább magánpénzből megfizetni, ez általában az állattal társított terápiák köre, ilyen például a lovasterápia, az ennek a legelterjedtebb módja. Amúgy volt EMMI-s program a lovasterápia kapcsán az SNI-s oktatásban, de ezek szintén olyan dolgok, amelyeket jó lenne, ha ingyenesen lehetne a diagnózis mellé kapni.

A másik, amit még az SNI-s oktatás kapcsán feltétlenül el kell mondani ‑ és remélem, hogy ez is meghallgatásra talál ‑, az az, hogy a nem integrált oktatásból az integrált oktatásba való átjárás könnyítését is sokan felrótták. Sokan azt mondják, azért van az, hogy a diagnózist önmagában nem kéri már a szülő ‑ például autizmus spektrumzavarnál a leggyakoribb ez ‑ akkor sem, hogyha például integrált oktatásba a tökéletesen beilleszthető lenne a gyermek, mert egyszerűen akkor is olyan szinten bekorlátozza a diagnózis önmagában, és annyira nem flexibilis a rendszer, hogy nem gondolja a szülő azt, hogy utána ő a gyermekének például a változó állapotához képest tud majd megfelelő iskolát választani. Őszintén elmondom, nem tudom pontosan, hogy milyen törvénymódosítással kell elérni, hogy ez a flexibilitás bekerüljön a rendszerbe, mert én értem azt, hogy ha már egy ilyen diagnózist kiállítanak, akkor annak megvannak a különböző követelményei vizsgáztatási és egyéb területen, de azért, mivel maga a fejlesztőpedagógia lényege az, hogy a fejlesztés megtörténjen, és jobban integrálható legyen, hogyha ez sikeres, és ha ez a flexibilitás benne lenne, az szerintem mindenkinek jó lenne, a tanároknak is.

Úgyhogy összességében azt tudom mondani, hogy előremutató rész a művészetoktatásnak az ingyenessége, és örülök, hogy foglalkoznak ezzel a témával, de azt gondolom, hogy az SNI-oktatás területén még rengeteg olyan dolog van, amivel tudnának foglalkozni. Köszönöm szépen.

(19.00)