Hohn Krisztina (LMP)

HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A közelgő pedagógusnap alkalmából szeretnék köszönteni ezúton minden pedagógust, és egy több ezer pedagógust érintő problémakörre szeretném felhívni a figyelmet.

Mindannyian tudjuk, hogy a szakképzésben, az oktatás több szektorával egyetemben, nagy átalakítások vannak. Nemrég az új szakképzési törvényt is megismerhettük, aminek a tartalma ellen rengeteg pedagógus állt ki, vagy akár otthagyta a munkahelyét. Hiszen e szerint az új törvény szerint a szakképzésben dolgozók kikerülnek a közalkalmazotti státuszukból, melynek indoklása a bérnövekedés. De egyre inkább úgy néz ki, hogy a közalkalmazotti bértábla kiürítése a cél, gondolunk itt az azóta benyújtott és elfogadott, kulturális szektorban dolgozókkal kapcsolatos törvényre. Sajnos a munka törvénykönyve alá való átvezetést nem sikerült biztatóan megszervezni, hiszen egyre inkább félő, hogy a változással nemhogy javul a szakképzési dolgozók helyzete, de inkább csökken a jogbizonytalanság miatt. A közalkalmazotti státusz ugyanis egyedi védelmet biztosított eddig a tanároknak szabadság, fizetés, munkaóra kérdésében vagy akár a jubileumi jutalom tekintetében. A kikerüléssel ráadásul értelmét veszti a pedagóguséletpálya-modell, amelyhez oly sok reményt fűztek kormányoldalról, és a sikerességét hangsúlyozták évek óta.

A szakképzés átalakítása ráadásul végig érdemi egyeztetés nélkül, feszített tempóban folyik, a már elfogadott szakképzési törvény miatt pedig a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint 32 ezer pedagógus került jogfosztott állapotba. A bértárgyalások alapjait képező pedagógusminősítési rendszer igen komoly aggályokat vet fel sportszerűség szempontjából is. Önök úgy kényszerítették a szakképzési pedagógusokat a minősítési rendszeren alapuló bértárgyalásokon való részvételre, hogy ennek semmilyen feltétele nem volt adott.

(Dr. Simicskó István elfoglalja helyét a jegyzői székben.)

Kezdjük azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt hozott veszélyhelyzetben rengeteg pedagógusnak lehetősége sem volt megfelelő minősítésen való részvételre. A közismereti tárgyakat tanító pedagógusok maximális teljesítmény esetén sem tudták elérni a 66 százalékot a minősítésben, mivel a kritériumrendszerben lévő szakképzésreleváns módszertan alkalmazása, a szakmai tapasztalat vagy akár a szakmai elkötelezettség az ő esetükben nem releváns. Emellett rengeteg szubjektív elem és egységnélküliség is jellemezte az értékelést. Az sem volt például meghatározva, hogy ki végezze el az értékelést. Önök szerint ez valódi szakszerűség és minőségbiztosítás?

Élnék itt a PDSZ véleményének kihangosításával, miszerint maga az értékelési rendszer törvényellenes, hiszen az értékelési szempontokat csak az utolsó pillanatban ismerhették meg a pedagógusok. Az ígéretek szerint a szakképzésben dolgozók átlagosan 30 százalékos béremelésre számíthatnak, a minősítéstől függően ki többre, ki kevesebbre, de ennek költségvetési fedezete egyáltalán nem világos a képzési centrumok költségvetésében. A jövőbeli szerződésekben ráadásul csak az alapbéreket kell majd feltüntetni, a pótlékokat nem, ami azt eredményezheti, hogy a dolgozók nem tudják majd, mennyi pénzt is kapnak pontosan. Úgy gondolom, hogy az új szakképzési törvénnyel és ezzel a lehetetlen felállással, ami a minősítési rendszer körül zajlott, leginkább csak azt érik majd el, hogy idén a szokásosnál is több pedagógus hagyhatja el a pályáját, hiszen a munkakörülmények egyre kevesebb ember számára elérhetőek.

S a maradék időmben szeretném megragadni a lehetőséget, hogy a trianoni döntés százéves évfordulója előtt egy nappal erről én is megemlékezzek. Azt valljuk, hogy egy nemzet, éljenek bár tagjai Mánfán, Mezőkaszonyban, Zápszonyban vagy Jánosiban, ahova engem kedves emlékek kötnek, amikor még ott polgármester voltam, akkor itt tudtunk kötni igaz, komoly barátságokat és testvértelepülési szerződéseket is, és Magyarországon sikerült több gyereket is táboroztatni. Azt hiszem, hogy talán akkor érti meg az ember igazán, hogy mit jelent határon túl élni, amikor először van ilyen élményben része, és amikor találkozik a határon túl élőkkel, és ott megérti azt, hogy milyen a határon kívül magyarnak lenni, és milyen ragaszkodni az anyaországhoz, de ragaszkodni ahhoz a helyhez is, ahol élnek.

Közös örökségünk és jövőnk a Kárpát-medence, ezért fontos, hogy gyerekeink nagyobb figyelemmel legyenek arra, hogy a határokon túl is élnek magyarok. Mondom ezt különösen azért, mert amikor én gimnáziumba jártam vagy általános iskolás voltam, nálunk ez tabutéma volt, erről senki nem beszélt, és én, a legnagyobb sajnálatomra, sokáig nem is tudtam, hogy határon túl is élnek magyarok. Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna. (Taps.)