Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is hadd kezdjem azzal, amely előre leírásra került, és amely a Jobbik álláspontja, majd hadd mondjam el utána a saját személyes véleményemet is ezzel kapcsolatosan, ami itt a vitában felmerült. (Nacsa Lőrinc közbeszól.) Mind a kettő egységes és egybetartozó lesz, Nacsa képviselőtársam, csak az a helyzet, hogy önnel ellentétben én nem mindenhez értek, bár mindenről van véleményem, és szeretem egyébként azt az álláspontot képviselni, ami egyébként egy racionális álláspont.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom egyik képviselője, Z. Kárpát Dániel szerencsénkre pont az a képviselő, aki a lakhatási válsággal, a lakhatási helyzettel, én úgy gondolom, már 2010 óta foglalkozik. Ő hívta fel az én figyelmemet is arra, hogy a kormány jelenlegi előterjesztése igazából nagyobbrészt egybevág azzal, amit a Jobbik talán a 2010-es évek után egypár évvel már mondott, és amely már akkor azt célozta, hogy egy kedvezményes lakásáfával lehessen a piacot valamilyen módon lendületbe hozni, lendületben tartani, de az ő elképzelése szerint ez a mostani javaslat lényegében ennek a tervnek egy kilúgozott változata. Ezt azért is mondjuk, mert az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatták, hogy az új építésű ingatlanokra vonatkozó kedvezményes áfa lényegében nem jelent meg a piaci árakban, azt a befektetők nagyon nagy részében lenyelték, és az elmúlt időszak árrobbanása gyakorlatilag az ő zsebükbe extra haszonként vándorolt be, és nem ott hasznosult, akinél valójában hasznosulnia kellett.

Ezzel szemben egy 5 százalékos kedvezményes áfával a mi elképzelésünk szerint egy állami bérlakásprogram beindítását lehetne valójában elősegíteni. A korábbi és itt is szóba került gyártelepeken, lelakott övezeteken vagy olyan városrészeken lehetne felhúzni lényegében a semmiből egyébként erre a célra alkalmas ingatlanokat, amelyek a piaci ár harmadáért-feléért kínálnának bérlakásokat a fiataloknak vagy akár az idősek tömegeinek, akik aztán 5-6 év után meg tudnák vásárolni az ingatlant.

Beszéltünk arról, hogy vonzó lehetne ‑ és egyébként az előttem szóló Böröcz László képviselő úr elmondta ‑, hogy a fiatalok inkább kiköltöznek a városból zöldövezeti helyekre, nyilvánvalóan ennek viselve az egyébként nagy anyagi terheit, hiszen látjuk azt, hogy agglomerációs településeken is elég komoly árrobbanás volt az ingatlanok, főként egyébként a kertes ingatlanok vonatkozásában. Tehát pont egy olyan bérlakásprogram az elinduláshoz lehetőséget adhatna az egyébként tendenciózusan kiköltöző fiataloknak, hogy mégiscsak a városban való életet válasszák.

A Jobbiknak három javaslata volt tehát: egy 5 százalékos kedvezményes lakásáfa a közcélt szolgáló ingatlanokra való kiterjesztésével együtt; másrészről létre kellene hozni egy állami alapot a bajba jutott albérlők támogatására, ha már lakhatási problémáról beszélünk; illetve a harmadik javaslat az állami bérlakásépítési program megindítása. Most ez az idő az álláspontunk szerint valójában alkalmas arra, hogy felkészüljünk a meglévő és egyébként közelgő lakhatási válság felszámolására, és alkalmas arra, hogy kezeljük a tarthatatlanná vált albérleti piacot és az ott elszabaduló árakat is.

Ami a személyes megjegyzésemet illeti: én a mai napon többször hivatkoztam arra, hogy vidéki ember vagyok, és amikor én egy budapesti vagy nagyvárosi ingatlanfejlesztésről beszélek ‑ és klasszikusan ilyennek tekinthető a rozsdaövezetnek a kiemelt, tehát egy azonnali vagy egy később beépítendő terület beépítése is ‑, az én elképzelésemben és az én gondolatomban mindig az első legfontosabb kérdés valójában az, hogy az a beépített terület vagy beépítésre szánt terület fog‑e tudni például tisztességes közlekedést biztosítani az ott lakóknak, mert én vidékiként, de szerintem a budapestiek is, egyszerűen gyötrelemként éljük meg azt, amikor a városban, Budapesten vagy a nagyvárosokban közlekedni kell. És minél zsúfoltabbá tesszük, minél jobban olyan építési projekteket támogatunk, ahol nem ezer ingatlan épül, hanem háromezer, vagy nemcsak kétszáz vagy háromszáz, akár ikerházakból vagy kertes házakból álló ingatlan épül, hanem társasházak ‑ ahogy egyébként az megtörtént például Újpesten vagy más budapesti kerületekben, ahol sorra emelkedtek a tízemeletes, gyakorlatilag egymás torkába épülő és kilátást igazából semmire nem szolgáltató ingatlanok ‑, szolgálja‑e ez a minőségi lakhatás kérdését?

Lehet, hogy nem tudom, államtitkár úr, és lehet, hogy nem ismerem pontosan ezt a jogszabályt, de van‑e lehetőség arra, hogy itt ne olyan épületek épüljenek, amelyek legfőképp külföldi befektetőknek kínálnak például Airbnb-lakásoknak megfelelő, kiadandó, később tényleg csak a turizmust szolgáló lakásokat? Lehetőség van‑e arra, hogy olyan ingatlanok épüljenek, mint amik most kint a város szélén vagy adott esetben az agglomerációban épülnek, olyan lakóparkok, ahol valójában van élettér az embereknek? Mert azért legyen szó arról is, hogy 35 négyzetméter egy családnak például nem élettér, és rengeteg olyan új építésű lakás van, ami ilyen paraméterekkel épül, pontosan azért, mert azt is tudják, hogy ha valaki 80-90 négyzetméteres lakást épít valahová Budapestre, annak olyan ára lesz, hogy egy család nem tudja egyszerre összetenni azt a pénzt, amire szükség van, vagy egy életig a hitelből valaki adósrabszolga lesz.

Tehát itt az a kérdés, hogy van‑e arra mód és lehetőség ez alapján, hogy ezeket a tájsebeket vagy ezeket a korábban egyébként hasznos, de az idő folytán megszűnt vállalkozói területeket úgy számolják föl, hogy egy élhető közösség jöjjön létre, és élhető lakótelepek vagy élhető, nem is tudom, hogy fogalmazzak jól, lakóközösségek jöjjenek létre. Vidékiként nekem ez az elsődleges kérdésem.

Higgyék el, én valószínűleg soha nem leszek budapesti lakos, tehát én ezt jó szándékkal vetem föl abból a szempontból, hogy gondolok az itteni honfitársainkra is, mert átérzem a problémáikat. Idejártam egyetemre, pontosan tudom, hogy mennyire rossz nap mint nap, mondjuk, egy nagyon túlzsúfolt helyen lenni, vagy hogy hogy lehet adott esetben ott teljes életet úgy élni, ami most például a koronavírus-járványban nagyon jól megmutatkozott; micsoda teher volt azoknak a nagyvárosi embereknek az élete, akiknek a koronavírus-járvány a személyi szabadságukat korlátozta. Gondolni kell nagyon sok aspektusra, képviselőtársaim.

Szóval, a fő cél énszerintem egyrészt az elhelyezkedés ‑ bár azt mondták, jó elhelyezkedésűek ‑, de jó közlekedésűek is legyenek; másrészről el kell kerülni azt, hogy ez lényegében egy rozsdaövezeti területből egy Airbnb-övezetté váljon pontosan a jó közlekedés vagy a könnyű megközelíthetőség miatt. S azt is örömmel venném, ha adott esetben itt a vitában elhangozna, hogy például Budapesten vagy a nagyvárosokban melyek azok a meghatározott területek, amelyek most már kifejezetten alkalmasak, és például az azonnali építhetőségre vagy az azonnali projektkezdésre lehetőséget adnak, mert azt még talán mindképpen érdemes lenne megfontolni.

Böröcz László képviselőtársamnak abban igaza van, hogy Angliában ezt elkezdték, az ipari forradalom utáni változások és az ipari üzemek kiköltözése miatt elkezdték Londonban és a nagyvárosokban újház-projekteknek vagy lakhatási projekteknek az átgondolt újratervezését és megépítését, és Londonban is, igen, látni rengeteg új építésű, újonnan szárba szökkenő és ipari területen épülő, rozsdaövezetet rehabilitáló épületet.

Viszont én pont azt láttam, amennyire én tájékozódtam ebben, hogy ezek az új építésű és rozsdaövezetek beépített ingatlanjai ahhoz járultak hozzá, hogy Londonban is ‑ és sajnos Budapest is ezen az úton van ‑ eszméletlenül kilőjenek az ingatlanok árai mind megvásárlás, tehát a tulajdon szempontjából, mind pedig lakhatás, tehát bérlés szempontjából.

Ha van lehetőségünk és átgondoltan kezeljük ezt a jogszabályt, és erre lesz valami hatósági vagy bármilyen szabályozó módszer, akkor azt kell elkerülni, hogy a rozsdaövezeti beépítések ne a következő motorjai legyenek a budapesti eszkalálódó ingatlanáraknak és albérleti áraknak, mert akkor egyenes úton vagyunk afelé, hogy lassan Budapesten is és a magyar nagyvárosok nagy részében megfizethetetlen lesz az embereknek az élet, és a magyar jövedelmi viszonyok mellett aránytalanul sokat kell majd a lakhatásra költeni. Én csak ezeket szerettem volna hozzátenni. Köszönöm szépen.

(0.40)