Dr. Orbán Balázs

DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Alelnök Úr! Magyar az, akinek fáj Trianon ‑ tartja a konvencionális bölcsesség.

A teremben ülők többsége bizonyosan egyetért ezzel az állítással, miképpen a nemrég publikált közvélemény-kutatási adatok szerint a magyarok döntő többsége is. Vannak viszont olyanok, akik sérelmezik ezt az állítást, mondván, kirekesztő. Formális logika alapján könnyű belátni, hogy miért gondolják így, bármelyik honfitársunk úgy dönt, hogy nem foglalkozik Trianon traumájával, érezheti úgy, a fájdalom hiánya a magyarságból is kizárja őt. Másfelől viszont, és ez itt a fontos kérdés: miért fájna Trianon bármely más nemzet polgárának? Úgy tűnik tehát, hogy ez a sajátos, már-már sarkos definíció akkor igaz, ha megfelelően értjük, azaz a Trianon miatt érzett fájdalom szinte elképzelhetetlen anélkül, hogy valaki magyar identitással ne rendelkezzék.

(9.40)

A magyar identitás megismerésének egyik sarokpontja tehát Trianon megértése, ebben az összefüggésben nevezhetjük a száz évvel ezelőtti eseményeket Kant után szabadon a magyar identitás egyik lehetőségi feltételének.

Arra a kérdésre, hogy miért fáj Trianon, akkor kaphatunk valódi választ, ha közelebbről is ránézünk az identitásunkra, amely általában véve is több komponensből táplálkozik. Identitásképző elem lehet a közös biológiai származás, élőhely, emlékek, közös nyelv, közös hagyományok vagy éppen a vallás. Nehéz lenne ezeket az elemeket vegytisztán szétválogatni, azonban bizonyos ‑ bármennyire is tankönyvízű az, amit mondok, ettől még igaz ‑, hogy az identitás olyan közös jellemzőket takar, amelyeken legalább még egy embertársunkkal osztozunk. Minél többen osztoznak ezeken a jellemzőkön, annál többen vallják magukat az adott csoporthoz tartozónak. Ez azonban még nem elégséges az identitás kialakulásához. A közös jellemzők megléte vagy hiánya ugyanis voltaképpen igazából annak függvénye, hogy az egyének valóban közösen és kölcsönösen felismerik‑e ezeket a tulajdonságokat egymásban. A közös identitást tehát végül mi magunk, emberek hozzuk létre azáltal, hogy felismerjük ezeket az identitásképző elemeket egymásban, azaz mi magunk töltjük meg tartalommal.

A trianoni trauma is identitásunk, tehát saját magunkról szóló történetünk része, ami mint kovalens kötés összetart bennünket. Éppen a korunkban tapasztalt sorozatos válságok világítanak rá arra, hogy vészterhes időkben mennyire felértékelődnek a nemzeti identitásalkotó elemek. Globális gazdasági válság, brutális konfliktusokkal járó népvándorlás, világméretű járvány, aszimmetrikus katonai konfliktusok esetén elsősorban saját nemzetünkre számíthatunk, sőt az a nemzettel összefüggő identitáselemeket háttérbe szorító kozmopolita életmód, amely látszólag oly kiválóan működik a béke napjaiban, válság esetén egyszerre csak fenntarthatatlanná válik, és maga is az összeomlás hajtóerejeként hat.

Éppen ezért voltak rendkívül károsak és károsak ma is azok a megnyilvánulások, amelyek a határon túli magyarságot támadják, illetőleg semmibe veszik, sértegetik a Trianonra és a nemzeti összetartozás gondolatára emlékező magyarokat. Nem is az emberekre sértő igazán ez, ami sorozatosan történt és történik, illetve ami elhangzik, hanem Magyarországra. Nem őket bántja meg, mert ők nem foglalkoznak ezzel, legyintenek, hanem a magyar nemzetet összetartó kovalens kötéseket rombolják az ilyen beszédek, és éppen ezért elfogadhatatlan ez ilyen nemzetpróbáló időben.

Holnap van Trianon századik évfordulója. A fentiek alapján, függetlenül attól, hogy kinek fáj és kinek nem fáj Trianon, mi, magyarok mind megszenvedjük ezt a napot, ki ezért, ki azért. Ha akarjuk, ha nem, magyarságunk megértésének egyik legfontosabb lehetőségi feltétele ez. Örülök, hogy a felszólalása alapján ön azok közé tartozik, legalábbis én úgy értettem, akiknek fáj Trianon. Így arra kérem, hogy vegye vállára ezt a térítő munkát, és az ön politikai közösségéből is hozzon át mind több embert erre az oldalra. A rendnek ott, az azon az oldalon lévő fejekben kell megszületnie. Ahogy Krúdy mondta ’18-ban: „Ha ebből a bajból ép bőrrel kimenekültök, minden magyar átölelheti a szentek sovány lábszárait.”

Jelentem, kimenekültünk. A magyar-magyar kapcsolatok azóta nem voltak olyan bizalommal és élettel teltek, mint most. Hazánk válságálló ereje és teljesítőképessége rég nem látott mértékben erősödött. Azt remélem, hogy ennek mind együtt örülünk. Együtt emlékezik az ország, erőt merítünk a múltból, identitásunkból, és ennek felhajtóereje éppen egy ígéretes, felívelő korszak küszöbére esik. Legyen ez a végszó és a startpisztoly eldörrenése!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)