Hajdu László (DK)

HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A Fenntartható fejlődés bizottsága tagja vagyok, és a Demokratikus Koalíciót képviselem a bizottságban. Ezen a vitán részt vettem, ahol több parlamenti képviselőtársunk önálló képviselői indítványként adta be a törvényjavaslatát. Én ott támogattam ezt a javaslatot, sőt aktuális, és mindenki tudja itt a teremben is, tudja a kormányzatban is, hogy ez a téma aktuális, és ezzel mi tartozunk. Államtitkár úr is részt vett a bizottság ülésén, tehát nem fogok tudni újat mondani, mégis azt gondolom, hogy elhangzottak olyan dolgok, amikre talán érdemes reagálni.

Ez a bizonyos törvényjavaslat, amelyik ki lett lúgozva, ez ma többször elhangzott, és teljesen más módosító indítványokkal át lett írva, ennek van az a változata is természetesen, ami az 1995-ös törvény, tehát a környezetvédelemről szóló törvény, vagy a természetvédelemről szóló 2006-os törvény, vagy számos környezetvédelmi törvény született abban a kormányzati ciklusban, a vízgazdálkodásról és sok minden másról, azoknál a törvényeknél egészen másképp készültek a törvény-előkészítések, és teljesen másképp volt az ellenzék szerepe, noha egy olyan kormány volt ‑ baloldali kormány volt, Horn Gyula volt a kormányfő ‑, ahol akár kétharmados erőből is lehetett volna törvényt alkotni. Ezzel szemben mind a természetvédelmi törvény, mind a környezetvédelmi törvény, akár a vízgazdálkodásról szóló törvénynél maga a Környezetvédelmi bizottság ‑ akkor volt önállóan Környezetvédelmi bizottság, majd később Környezetvédelmi és településfejlesztési bizottság lett ‑ létrehozott olyan munkacsoportot, ahol bent voltak az ellenzéki pártok képviselői is, és együtt vitattuk végig a törvényt az ágazattal. Akkor volt Környezetvédelmi Minisztérium, Szili Katalin volt az államtitkár, ő vezette ezt a vitát, és érdemben vitattuk végig a törvény előkészítését. Ez egy nagy terjedelmű törvény, a környezetvédelmi és a természetvédelmi is és a vízgazdálkodásról szóló is, ezer körüli módosító indítvány lett elkészítve az alapanyaghoz képest, és 100-110 körüli ellenzéki módosító indítvány lett elfogadva. Akkor ez volt a kultúrája egy törvény-előkészítésnek. Most az a sikk, hogy hogyan lehet azt az ötletet, azt a felelősséget, amit bizottsági tagként, hiszen többen bizottsági tagok velem együtt, akik aláírták ezt a törvényjavaslatot, hogyan lehet ezt kilúgozni, és ez meg is történt.

Én egy területen vagyok meglepődve, hogy ezt ilyen könnyedén és csípőből ki tudták savazni innen, az pedig a közúti közlekedés okozta szennyeződés. Az rendben van, ami elhangzott, itt már többször hallottuk, hogy az egy zöldprogram, hogy van Paks II., és az mindent, a dekarbonizációnak minden garanciáját megadja. Látjuk, hogy ezt nem lehet átalakítani, ezt a szemléletet talán nem is akarnánk. De itt van a közúti közlekedés, amelynek a szennyezettsége sokkal nagyobb, úgy gondolom, mint amire bárki is gondol.

Az a helyzet, hogy én egy autópálya, az M3-as autópálya közelében élek, és a választókerületemben nekem igazán a közlekedés okozta füstgázzal, zajjal, szálló porral és egyebekkel van gondom. A fogadóórán sorban állnak az emberek, tudjuk, hogy a Fenntartható fejlődés…, mit csinál ott? De hiába vagyok a Fenntartható fejlődés bizottságában, érdemben semmit nem tudok tenni a választókért. Sőt, a Magyar Környezetvédelmi Egyesület alelnöke is vagyok, nemcsak a tagja, már huszonegynéhány éve, tehát önkéntesként is folyamatosan a környezetvédelemért próbálok tenni magánidőmből, ennek ellenére annyira politikai kérdést csinálunk egy komoly szakmai kérdésből, hogy egyszerűen egy sort, egy betűt nem fogadunk el, ami szakmaiság, ha azt egy ellenzéki oldal teszi. Hozzá kell tegyem, hogy nem politikai színezet kérdése, hogy valaki valamihez ért, orvosláshoz, vagy mondjuk, a környezetvédelemhez, vagy a légszennyezéshez vagy a kémiához vagy a fizikához, az nem politikai kérdés. El lehetne fogadni a törvényalkotásban, hogy van szakmai tartalma is és nemcsak politikai a törvényalkotásnak.

Én abban látom a fő problémát itt a vita során, hogy egyáltalán nem is arról beszélünk. Lőjünk jó nagyot, ide is, oda is, egymásra is, a lényeg elvetődik. Ha azt veszem ‑ az időmmel is baj lesz mindjárt ‑, hogy ma Magyarországon 3,6 millió személygépkocsi szennyez naponta, és ehhez még több mint 500 ezer tehergépjármű, és ehhez még jön körülbelül ‑ becsült adat ‑ majdnem ugyanennyi munkagép és mezőgazdasági gép, akkor iszonyatos CO2-kibocsátás van, és ezek mind gázolajjal, benzinnel és mindennel mennek, és az autópályán, ahol a mérések szerint óránként 30-36 ezer gépjármű ‑ a jövetet és a menetet értem benne, tehát kifele és befele ‑, 36 ezer jármű micsoda szennyezést jelent! Nem ez izgat bennünket, az izgat, hogy én oda tudjak lőni a másik oldalnak, ő pedig visszalő, és ebben nem maradhatok alul, és nagyokat kell mondani hozzá. Azt hiszem, hogy a felelősség nem jött ki ebből a vitából, az a felelősség, ami bennünket, törvényalkotókat kényszerítene ennek a problémának a megoldására.

Az, hogy ilyen mértékben ismerem a 14 javaslatot, ismerem, hogy 10 ki lett lúgozva, ilyen állapotban, azt gondolom, hozzáértőként, piciként hozzáértőként sem tudnám támogatni én sem. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.)