Jakab Péter (Jobbik)

JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Orbán Viktor nemrég azt mondta, hogy Magyarország elmúlt száz évében az utolsó tíz év volt a legsikeresebb. Hát, hallhattuk is épp eleget, hogy itt szárnyal a gazdaság, hogy Magyarország jobban teljesít, meg erősödik, ami alapján azért azt gondolná az ember, hogy ha jön egy gazdasági válság, az nem fogja azon nyomban két vállra fektetni ezt az országot. Ehhez képest a miniszterelnök már a válság kezdetén megadta magát, amikor azt mondta, hogy a munkavállalók meg a munkaadók meccseljék le egymással azt, hogy hogyan is lábalunk ki ebből az időszakból, holott már akkor nagyon jól lehetett tudni, hogy ezt a meccset állami segítség nélkül senki nem fogja megnyerni, se a munkaadó, se a munkavállaló. Az eredményt ismerjük.

A hivatalos adatok szerint pillanatok alatt 163 ezer honfitársunk veszítette el az állását, a nem hivatalos adatok alapján pedig félmillióan. Ezek az emberek semmilyen érdemi segítséget nem kaptak a kormánytól azon túl, hogy miniszterelnök úr elrebegett egy halvány ígéretet, hogy majd itt mindenki kap közmunkát 50 ezer forintért, akinek meg nem tetszik, az elmehet katonának.

Képviselőtársak, azért ennél egy picivel többre volna szükség. Például át kellene vállalni a bajba jutott dolgozók bérköltségének a 80 százalékát, vagy meg kellene emelni az álláskeresési járadékot. Ehelyett mi történt? Jött Orbán Viktor jobbkeze, a pártállami Számvevőszék fideszes elnöke, Domokos László, aki minden korábbinál világosabbá tette azt, hogy ez az erős állam hogyan is fog segíteni a bajba jutott polgárokon. Nos, úgy, hogy felszólítja őket, felszólítják a bajba jutott családokat, hogy tessék végre megtanulni spórolni. Tessék végre megtanulni takarékoskodni! ‑ mondják ezt önök akkor, amikor magyarok százezrei veszítik el az állásukat. Csak halkan kérdezem, képviselőtársak: ilyenkor hol van az a szárnyaló, az a dübörgő gazdaság? Ilyenkor hol van az erős Magyarország, amelyik megvédi a polgárait, képviselőtársak?! Mert azt lájuk, hogy sehol!

Az elmúlt években önök olyan gazdaságpolitikát folytattak, hogy a magyar emberek kénytelenek üres zsebbel szembenézni ezzel a válsággal. Önök elvették a lakásmegtakarítást, elvették a kafetériát, nemet mondtak a bérunióra, leszavazták a magyarok bérfejlesztését, miközben meg két kézzel szórták a pénzt mindenféle felesleges látványberuházásra.

Én elhiszem, elhiszem, hogy önöknek piszok sikeres volt az elmúlt tíz év, csak a magyaroknak nem volt az. Számtalanszor elmondtuk az elmúlt évek alatt, hogy pénzhez kell juttatni az embereket, hogy fel tudjanak készülni egy válságra, mert nincs megtakarításuk. Elmondtuk, hogy emelni kell a béreket, hogy csökkenteni kell az adókat, hogy be kell vezetni a differenciált nyugdíjemelést. Önök valamennyi javaslatunkat leszavazták. Most meg azt mondják, hogy tanuljanak meg az emberek spórolni?! Hát, mégis miből, hogyan? Kevesebb levegőt vegyenek? Miből spóroljanak, képviselőtársak? A 107 ezres minimálbérből? Az 50 ezres közmunkából? A 28 500 forintos minimálnyugdíjból? Ebből kéne átalakítani valahogy a családi kasszát?! Én elhiszem, hogy Domokos Lászlónak a havi 4 millió fizetéséből megy a spórolás, csak az átlag magyar melós ennek pont a huszadát viszi haza; a válság alatt még ennyit se fog. Akkor ebből alakítsuk át a családi kasszát? De rendben, nézzünk néhány példát!

Mihez kezdjen az az ember, akinek választania kell, hogy a számlát fizeti ki, vagy az élelmiszert veszi meg? Mi azt mondjuk, hogy vezessünk be számlafizetési moratóriumot, hogy legalább most ne kelljen bajlódni a rezsi terhével. Önök mit mondanak? Mihez kezdjen az az állampolgár, aki elveszíti az állását, nincsen megtakarítása, három hónap múlva már álláskeresési járadéka sem lesz? Mi azt mondjuk, hogy emeljük meg a járadék összegét, és hosszabbítsuk meg az időtartamát. Én önök mit mondanak azon kívül, hogy közmunka?

Vagy mihez kezdjen az a nyugdíjas, aki nem nagyon tudja, hogy a 2,8 százalékos nyugdíjemeléséből hogy a csudába gazdálkodjon ki egy olyan sertéshúst, aminek az ára nem 2,8 százalékkal emelkedett, hanem 30 százalékkal? Mi azt mondjuk, hogy ebben a helyzetben, legalább most a veszélyhelyzetben legyen hatósági árszabás, hogy az alapvető élelmiszereket normális áron meg tudják venni az emberek. Mi ezt mondjuk. És önök mit mondanak? Mit, képviselőtársak?! ‑ azon kívül, hogy Soros, meg hogy mindenki oldja meg a gondját úgy, ahogy tudja. Képviselőtársak, a válságkezelés nem azt jelenti, hogy kiírjuk a plakátokra 6 milliárdból, hogy „egyetlen magyar sincs egyedül”. Nem, a válságkezelés ott kezdődik, hogy a kormány saját magán kezdi a spórolást, hogy tudjon segíteni a bajbajutottakon.

Ha az Állami Számvevőszék fideszes elnöke nem Orbán Viktor bábja lenne, akkor például nem a magyar emberek pénztárcájában matatna, hanem felhívná a kormány figyelmét arra, hogy nem biztos, hogy most kell 1700 milliárdot elkölteni a Budapest-Belgrád vasútvonalra, hogy nem biztos, hogy most kell 150 milliárd forintból plakátkampányt meg propagandát folytatni; hogy nem biztos, hogy szét kell osztani 2000 milliárd forintos uniós forrást a haverok között, mert ebből a pénzből akár még munkahelyeket is lehetne megmenteni.

Képviselőtársak, ne a családok kasszájában turkáljanak! Higgyék el, hogy nem fognak ott találni semmit! Nézzenek szét a saját pénztárcájukban, mert ott vannak a milliárdok! A magyar emberek spóroltak már eleget, most végre önök jönnek. (Taps a Jobbik soraiból.)