Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget ezen az álmos csütörtöki délelőttön. Úgy látom, kicsit fásultak képviselőtársaim. A ki sem bontakozó vitában azért vagyok kicsit szomorú, hiszen államtitkár úr is, bár pótlékot, feltételezem, nem kap érte, de azzal a viselkedésmintával ült be a jelek szerint ide közénk, hogy türelmesen végighallgatja a karcosabb vagy kevésbé karcos ellenzéki felszólalásokat, közben jegyzetel, és a végén majd reagál, akkor, amikor erre mi már nem tudunk reagálni. Ez nemcsak a parlamentarizmus, nem akarok erős szavakat használni, mint megcsúfolása, de legalábbis egy kicsit erodálása, hanem tökéletesen kizárja azt, hogy bármelyikünk ki tudjon mozdulni a saját véleménybuborékjából, a saját dimenziójából, és pont ez a problémám az egész csomaggal.

2010 óta a Fidesz egy olyan Magyarországot épített, ahol a törzsi háborúk korában mindenki a saját kis buborékjában, a saját kis visszajelzéseitől táplálva, és az egóját is táplálva ezáltal, mantrázza azt, amit nagyon kevesen vizsgálnak meg a számok szintjén, és nagyon kevesen vizsgálnak meg a magyar valóságot illetően. És itt is előttünk fekszik egy olyan csomag, amelyről azt fogja kommunikálni Magyarország Kormánya, hogy bizony, ez a gazdaságvédelmi akcióterv mennyire fontos, mennyire célravezető és mennyire hatékony eszköze, és ezzel szemben a valóság mezején egész más dolgokat látunk.

(10.30)

Érdemes szerintem a vizsgálódásunkat a számok talaján tartani addig, amíg lehet, az érvelés szempontjából, és a kormányzati kommunikációból idézni, hiszen ez egy olyan kézzelfogható forrás, amivel talán még a kormánypárti képviselőtársak sem vitatkoznak.

Közteherviselés alapján igyekszik, hangsúlyozom: szavakban megközelíteni ez a kormányzat a gazdaságvédelmi akciótervét, mentőcsomagját, egyebeket. Kezdte ezt úgy, hogy a pártok támogatásának felét elvonta. Állunk elébe, legyen közteherviselés, oké. Ötven százalék volt akkor az induló tét, ha jól emlékszem. No most, a problémák akkor kezdődnek, amikor megvizsgáljuk a bankrendszer állítólagos terhelését, mert ez a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, egy hazugság, egy bankárkormány hazugsága arról, hogy ő bankokat terhel, a valóságban pedig ezt nem teszi meg. Mondhatnak önök a királyi tévén, a hirado.hu-n, a Pesti Srácokon és egyéb hazugsággyárakban akármit erről, a helyzet az, hogy ez a törvényjavaslat nem terheli a bankokat, egyetlen árva forinttal sem, eggyel sem, képviselőtársaim. Ha terhelné, akkor önök fel mernének állni, mernének vitatkozni ezekről a kérdésekről. Nem teszik, nem merik.

A helyzet az, hogy van, akit terhel ez a javaslat, az önkormányzatokat terheli a tekintetben, hogy korábban náluk maradó források most már nem feltétlenül maradhatnak náluk, de a banki ágazati különadó tekintetében már évekkel ezelőtt lefolytattunk egy igencsak egyoldalú vitát. Amikor általam támogatott módon ezt először behozta a Fidesz-KDNP, akkor mi történt? Az érintett bankok az ágazati különadót bevallott módon továbbhárították a fogyasztókra, ügyfelekre. S Magyarország Kormánya mit csinált? Felállított egy monitoringrendszert, amely megvizsgálta, hogy a banki árnövekedések mögött állnak‑e valós piaci folyamatok? Történt ilyen, államtitkár úr? Nem látom, hogy bólogatna, szerintem sem történt. Mit csinált Magyarország Kormánya? Leült a Bankszövetséggel egyezkedni arról, hogy hát, srácok, azért ez mégsem jó így, hogy az egész régióban a leginkább kimagasló profitot ti produkáljátok, mégsem vesztek részt a közteherviselésben, hát valamit azért illene, legalább az illem kedvéért felmutatni? Nem történt ilyesmi. Mit csinált Magyarország Kormánya? Aláírta 2015-ben az emlékezetes EBRD-paktumot, ahol nemcsak a devizahiteleseket árulta el, nemcsak magyar családok szó szerinti szétszakításához járult hozzá, hanem vállalta magára nézve azt is, hogy további terheket az érintett kereskedelmi bankokra a devizahitel-károsultak helyzetének rendezése érdekében vagy kapcsán nem tesz. Ennél szervilisebb, ennél inkább a bankrendszer előtt térdre ereszkedő kormánya talán még nem volt Magyarországnak.

Nagyon fájó ezeket kimondani. Tehát nehogy azt higgyék, hogy én valami ellendrukker vagyok, aki szidni akarja a kormányt. Dehogy akarom szidni! Majdnem minden felszólalásomat azzal kezdem, hogy miben tudunk megegyezni, és mik azok a közös pontok, amikből ki lehetne indulni. Csak egy bankokat támogató csomag mentén azért az embert elfogják bizonyos érzelmek. A frakcióm tagjaival, szakértőinkkel több tucat kilakoltatáson vettünk részt, ahol igyekeztünk a jogszerűség medrébe visszaterelni folyamatokat, számos család megmentéséhez járultak hozzá az ott lévő civilek, a közösségi médiában dolgozó szakemberek, s azt látjuk, hogy Magyarország Kormánya képviselői, tisztelet a kivételnek, de jellemzően nem ismerkednek meg a valódi emberek valódi problémáival.

Az előttünk fekvő csomagban látszólag terhelik a bankokat, a valóságban pedig mit csinálnak: egyrészt az érintett bankok leírhatják ezt az idézőjeles terhelést a következő évek adójából, egészen elképesztő módon, másrészt pedig a Magyar Nemzeti Bankon keresztül folyamatosan csorgatják vissza a pénzt. Még a Magyar Nemzeti Bank lenne a kisebbik probléma, hiszen abban talán mindannyian megegyezhetünk, hogy egy stabil gazdaságnak stabil bankrendszerre és stabil hitelintézeti működésre van szüksége. Itt egy legitim vita lehetne köztünk ennek az arányairól való vitatkozás. Szerintem túlzásba viszi ezt a kormány, de nyilván neki is vannak érvei, amelyek szerint azt mondják, hogy mégsem akkora szervilis és megalkuvó magatartás ez a részükről, bár igen érdekes ez egy magát nemzetinek valló kormánytól, amely vegytiszta neoliberális politikát valósít meg pénzügyek és adózás tekintetében, de ez egy másik vita tárgya lehet szerintem, talán éppen a következő napirendnél sokkal inkább.

Ugyanakkor azt látjuk, hogy miközben a bankoknak kétszer két irányból nyújt segítséget ez a kormány, hogy egy büdös fillért ne kelljen fizetniük ebből az egészből, van ám egy másik tétel, egy ‑ nevezzük adónak, de illetéknek nevezte el, államtitkár úr, ugye, a pénzügyi tranzakciós illetéket ez a kormány? (Izer Norbert bólint.) A helyzet az, hogy ez megint csak egy olyan adófajta ‑ nyilván, hogy Brüsszellel ne kelljen annyit bokszolni, ezért lett illeték ‑, amit kivetett ez a kormány, ugyanakkor nem az fizeti meg, akitől a jogalkotó ezt várta volna. A helyzet az, hogy maguk a pénzintézetek önbevalló módon elismerték azt, hogy az utolsó fillérig ezt átterhelték az ügyfelekre, sőt volt olyan mikrovállalkozó, aki bejött a fogadóóránkra, államtitkár úr, és képzelje el, hozott egy olyan banki kivonatot, ahol öt hónapra visszamenőleg behajtották rajta a pénzügyi tranzakciós illetéket a bank részéről, miközben ez egy nettó fogyasztóvédelmi atombomba, ilyen nem fordulhatna elő egy magára valamit adó nemzetállamban! Itt előfordult, és ezt a tranzakciós illetéket a mai napig ki tudjuk mutatni a statisztikákban. Ha államtitkár úr, képviselőtársaim gugliznak, két mozdulat, tényleg, beütik azt, hogy „bankolási költségek Magyarország”, és mondjuk, tegyék mellé azt, hogy „Egyesült Királyság”. Fognak találni egy kimutatást, azonnal az első három találat között, amely a bankolási költségeket veti össze európai összehasonlításban az alacsony jövedelműek esetében. Tudják, mit fognak találni Magyarországnál? Hogy az egyik legmagasabb egész Európában, bizonyos áruféleségek tekintetében a top 3-ban vagyunk drágaság tekintetében. És mit fognak találni az Egyesült Királyságnál? Egy óriási nagy nullát. Azt fogják találni, hogy alacsony jövedelműek esetében lényegében nem kell indokolatlan banki költségekkel szembesülni az Egyesült Királyságban, ahol azért egészen más a gazdasági háttér és működési rend. És azt is látjuk, hogy az érintett bankrendszer 600 milliárd fölötti profitot produkált csak az elmúlt mért időszakban, tehát egy brutális, kimagasló rekordnyereséget produkált. Ebből igyekeznek önök látszólag egy 50-60 milliárdos tételt megfogni, amit visszaadnak ezeknek az intézményeknek. Vicc.

Nem azt várom el, hogy önök az 50 százalékot ugyanúgy hajtsák be, mint ahogy a pártokon behajtották, de legalább akkor ne álljanak ki a híradóba, és ne mondják el azt, hogy terhelik a bankokat, mert nem. Önök térdre ereszkedtek a bankrendszer előtt, aláírták az EBRD-paktumot, ezt nem bontották fel, hozzájárultak több mint tízezer magyar család elhelyezés nélküli kilakoltatásához Magyarországon. Most éppen azzal büszkélkednek, hogy kilakoltatási moratórium van.

Nagyon jó, támogatom, nehogy azt higgyék, hogy ellendrukker vagyok, az én frakcióm javasolta a válság első napján ezt. Engem nem zavar, hogy önök ezt a magukévá tették, én akkor is megszavaznék egy ilyet, ha akármelyik párt vagy akár független képviselő nyújtaná be. Az zavar, hogy a végrehajtások, végrehajtói letiltások, az inkasszók és a különböző beszedési típusok még most is terhelik a legkisebb nyugdíjakat és a legalacsonyabb jövedelmeket is Magyarországon, államtitkár úr.

Látom én, hogy nem fognak erre reagálni, de a zárszóban, kérem, ne hagyja ki, hiszen a hitelkárosultak követik ezt a vitát, figyelmeztettek bennünket is erre; ne hagyja ki ezt a kérdést, hogy mit terveznek a végrehajtások, a végrehajtói letiltások leállításával, legalább a járványügyi veszélyhelyzet idejére, rájuk ugyanis a moratórium nem terjed ki. Több mint két hete beszélgettem erről Szijjártó miniszter úrral. Ő egyébként korrekt volt, és nyitottságot mutatott a kérdésben. Nagyjából annyi volt a lényeg, hogy majd utánanéznek. Én ennek az utánanézésnek a hatására, eredményére várnék a mai napig.

Államtitkár úr, itt a végére azért lesz még egy téma, amivel kapcsolatban a reakciójukat várnám. Én közgazdászként, a piacgazdaságban hívő emberként el kell mondjam önöknek, hogy a szocho csökkentését maximálisan tudom támogatni, a vállalkozói terhek csökkentését is, merthogy kiugróan magas vállalkozói terhelési szintről beszélhetünk Magyarországon. Viszont egy dologról őszintén beszélniük kell. És ez nem az ellenzéki képviselő felelőssége, maximum a véleményalkotás szintjén, de ha a nyugdíjkassza bevételei csökkennek, akkor az Orbán-kormánynak el kell árulnia a terveit. Azt látjuk ugyanis, hogy a nyugdíjkorhatár folyamatos, lassú, csúsztatott emelgetése egy olyan helyzethez vezethet, hogy egy, a KSH szerinti átlagos magyar férfiember a végén nem számíthat egészségben eltöltött nyugdíjasévekre, hiszen az a helyzet, hogy a várhatóan egészségesen eltöltött életévek száma lassan alacsonyabb, mint amikor a magyar férfiember nyugdíjba mehet. És a hölgyek is hasonló problémákkal szembesülnek, talán egy-két évvel később a statisztika szerint, bár vannak ilyen és olyan élethelyzetek is.

Látható tehát, hogy önmagában a 13. havi nyugdíj több év alatti visszavezetésével, úgy egy másfél heti nyugdíj-kiegészítés fedezetével tolják meg a nyugdíjrendszer kiadásait, ami önmagában nem baj, mert sokkal bátrabban kellene a nyugdíjrendszerhez hozzányúlniuk, legalább inflációkövetővé kéne tenni azt, amiről csak azt mondják, hogy az. De arról nem beszélnek, hogy mit terveznek a nyugdíjkorhatárral, hiszen számomra nem elfogadható az a lassú, sunyi, csúsztatott emelgetés, amit még a szocialisták kezdtek el, de önök semmit nem csináltak ezzel, helybenhagyták ezt a rendszert, és azt látjuk, ha a környező országokban körbenézünk, Németországban és Horvátországban már 67 évre emelték a nyugdíjkorhatárt. A német elemzők szerint egyébként ez sem lesz elég, lépegetnek tovább, 69 év felé szólnak a szakértői kitekintéseik, és az EU döntéshozói előtt pedig már olyan tanulmányok fekszenek, amelyek 70-72 évben húznák meg a nyugdíjkorhatárt.

(10.40)

Tehát akkor kezdenének el adott esetben magyar férfiemberek is nyugdíjat kapni. Ugye, ez nem elfogadható egyikünk számára sem? Ugye, nem akarunk olyan világot, ahol a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát ‑ az idézőjelet tessék odaérteni ‑ úgy biztosítják, hogy elintézik, hogy hamarabb haljanak meg a férfiak, mint ahogy nyugdíjat kaphatnának? Ugye, egyikünk sem akar ilyen világban élni? Én biztosan nem. Tehát ha ez a kormány felelős, beszélnie kell arról, hogy a nyugdíjrendszer ellátását, a forrásait miből, milyen utakon pótolja.

Lennének egyébként ötleteim, államtitkár úr, hogy ne maradjanak szaktanács nélkül, a differenciált nyugdíjemelés egy kiváló és nagyon progresszív javaslat lenne erre. Vannak olyan nyugdíjak Magyarországon, egyébként indokolatlan módon, amelyek már-már a luxus kategóriájába sorolhatóak. Nem akarok itt milliós nyugdíjakról városi legendákat szőni, hiszen van bőven elég tényszerű történet, de azt látjuk, hogy most egy 3 százalékos nyugdíjemelés ‑ bárcsak lenne 3 százalékos, hiszen nagyon sokszor az sincs ‑ a százezres nyugdíjat kapó kisnyugdíjas esetén talán egy eltörpülő összeget jelent, viszont aki 800 ezres nyugdíjjal bír, az még többet és még inkább magas fokon kaphat.

Azt mondjuk tehát, hogy bizonyos nyugdíjszint fölött nem kellene erőltetni talán a nyugdíjemeléseket, viszont a kis nyugdíjak tekintetében egy sokkal markánsabb, egy nagyobb százalékos arányú emelést kellene foganatosítani minden évben, így lehetne igazságosabbá tenni ezt a rendszert, és megelőzni azt, hogy a nyugdíjasok körében a szegénység, a nélkülözés ilyen kimagasló szinten legyen.

A végrehajtói letiltásokra vonatkozó javaslatunk ugyanezt célozza egyébként, kis nyugdíjakból ne lehessen tiltogatni! Államtitkár úr, a minimális megélhetési költségeket igénylő bevételi szintig ne lehessen végrehajtóknak tiltogatni magyar emberek jövedelmét. Egy járványügyi veszélyhelyzetben pláne nem! Tehát akkor és onnantól lesz hiteles a kormány válságügyi veszélyhelyzetet kezelni szándékozó csomagja, ha ezeket a kérdéseket rendezi, tehát valódi emberek valódi problémáira reagál. Engem egészen elképeszt, hogy önök erről nem beszélnek a parlamentben. A saját választóikról van szó! A kisnyugdíjasok, a végrehajtók áldozatai, a kilakoltatottak, a devizások között, bár egyre szűkülő arányban, de azért nagyon sok Fidesz-szavazó vagy korábbi Fidesz-szavazó található.

Engedjék tehát el ezt a vegytiszta neoliberális gazdaságpolitikát, ahol csak egy szerencsés kisebbségnek igyekeznek állandóan kedvezni, csak ők vehetik igénybe a teljes kedvezménytömeget, mert nem fognak lecsorogni ezek a gazdasági jótétemények és pozitív hatások minden társadalmi csoporthoz. Az a kérésem, hogy ne hagyjanak embereket az út szélén, mert egészen elképesztő módon ez történt ezen harmadik kormányzati ciklusban is.

Egy járványügyi veszélyhelyzet közepén pedig látom, hogy a látványpékség működik, tehát kinn vannak a termékek, a hirado.hu elmondja, a királyi tévén azt nagyon sokan elhiszik; látom, hogy mi a cél, nem akarnak önök már új embereket megszólítani, a saját táborukat akarják tűzben tartani. Miniszterelnök úr állandó háborús megszólalásai és állandó ellenségkereső retorikája ugyanerről szól és ugyanezt célozza, de most van egy olyan helyzet, amikor ezeket az „árkokat” be kellene temetni, be lehetne temetni.

Ha olyan javaslatot tesznek le, amely ezt célozza, én egészen biztosan támogatni fogom. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)