Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)

DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Ez a beszámoló címében a jogegység és az önkormányzati normakontroll körében terjesztette elő a Kúria beszámolóját. Amikor bíróságokról, bírói ítélkezésről van szó, akkor két nagyon fontos szót mindig a fejünkben kell tartani, és ettől soha nem térhet el egyetlen bíró vagy bírósági vezető: ez pedig az „igazság” és a „szolgáltatás”. Az igazságra, az anyagi igazságra törekvés, az kell az elsődleges legyen, és ha az intézményrendszer vagy a politika befolyása bármilyen módon veszélyezteti az igazságra való maximális törekvést, akkor nem beszélhetünk demokratikus jogállami rendszerről.

(9.40)

A szolgáltatás: a „szolgáltatás”-ban benne van a „szolgálat” szó, ami azt jelenti, hogy a bírák szolgálják az igazságot, szolgálják a törvényeket, és szolgálják a társadalmat, sem intézményi, sem gondolatiság szintjén nem juthat el oda soha, hogy „hatalom”-nak nevezze magát. Az más kérdés, hogy a közjogi rendszerünkben a bírói hatalmat „hatalom”-nak nevezzük, de csak azért, mert a hatalmi ágak szétválasztásáról van szó, de a bíráskodás tartalmában a „hatalom” szó semmilyen módon nem jelenhet meg. A társadalom a magyar bíróságoktól és bíráktól azt várja el, hogy szolgálják a törvényt, szolgálják az igazságot, és ezzel egyébként szolgálják a társadalmat, mert kiszámítható ítélkezés, kiszámítható bírósági rendszer nélkül a társadalomnak az országával, a hazájával szemben nincs bizalma.

A beszámoló elején a következő gondolatot olvashatjuk: „Lehetőség nyílik arra, hogy a Kúria visszatérjen abba a jogi kultúrkörbe, ahol a legmagasabb szintű igazságszolgáltatási fórum mérlegelheti, hogy mely ügyeket tartja a jogrendszer működése, az ítélkezési gyakorlat egysége szempontjából olyan fontosnak, hogy azokat érdemben elbírálja.” Meg kell mondjam, elnök úr, nemcsak önnel, hanem a jogalkotó többséggel is vitatkozom abban, hogy a Kúria bármikor is ne lett volna olyan jogi kultúrkörben, hogy azokat a feladatait elláthassa, amelyek a bírósági szervezeti rendszerben és a különböző anyagi jogi eljárási törvényekben megfogalmazott elvárásokat tartalmazzák.

Én 31 éve vagyok jogász, és egyetlenegy napra sem éreztem azt, hogy a legfőbb bírói fórum bármikor is akár jogalkotói, akár intézményrendszeri vonatkozásban rendelkezett volna olyan hiánnyal, amely miatt azt az elvet, amelyet most itt, ebben a beszámolóban előadott, ne tudta volna gyakorolni. Én nagyon rosszul élem meg azt, hogy az elmúlt tíz évben a politika és sajnos a politika által befolyásolt legfőbb szervezetek folyamatosan azt sugallják, mint hogyha ebben az időszakban lett volna legelőször módjuk arra, hogy azt a küldetést, amelyre jogszabály felhatalmazza, teljesíteni tudja.

Úgy gondolom, az elmúlt 31 évben ebben semmifajta hiány nem volt, sem eszközrendszerben, sem jogalkotói támogatásban, sem a társadalom elvárásában.

Azt olvassuk a beszámolóban, hogy 2016. november 30-án tanácskozást tartottak, amelyen a Kúria vezetői mellett több állami szerv, így az ÁSZ, a GVH, az MNB, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, több jogi kar képviselője részt vett, és javaslatot tettek a 2018. évben vizsgálandó kérdésekre, ezek: a jogi határvonalak az egyéni és közösségi igény érvényesítése szempontjából; a magánélet védelme vonatkozásában; az országos büntetéskiszabási gyakorlat vizsgálata; ténybeli javítás jogerő után ‑ perújítás a büntetőeljárásban; a migrációval összefüggő közigazgatási bírói gyakorlat; a földforgalmi törvénnyel kapcsolatos perek gyakorlata; a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelésének gyakorlata; a munkaviszonyhoz kapcsolódó egyes kérdések; a munkáltató kártérítési felelőssége összegszerűségének kérdései. Azt kell mondjam, hogy jogászként mindenképpen mindegyik rendkívül fontos kérdés, az is tény, hogy bármelyiket akár egy jogi konzultáció témájává tesszük, bizonyára órákon keresztül tudnánk vitatkozni azon, hogy ezek a kérdések valóban a Kúria abbéli kompetenciájába tartoznak, hogy valamelyest orientálja azokat a jogalkalmazó bírákat, illetőleg ezen keresztül a társadalmat a különböző döntésekben és jogviszonyok létesítésében, amelyek ezekre vonatkoznak.

De meg kell mondjam, elnök úr, azért ebben a társadalomban van pár olyan kérdés, amely most már évtizede nem lerendezett, és gondolom, hogy nem tartja különlegesnek, hogyha a devizahitel kérdéséről szólok. Bizonyára tudja, kilenc éve próbáltam elérni ‑ nem egyedül, nagyon sok társammal együtt ‑, hogy azokat a jogi alapelveket alkalmazzuk ezen jogviszonyok vizsgálata során, amelyek nélkül nincs polgári jog, a római jog óta változatlan elvek nem írhatók felül, nem mellőzhetők, amikor ezeknek az ügyeknek a megítélését el kellene végezniük a bíráknak. Úgy gondolom, hogy ebből a sorból ez hiányzik. Ugyan ön a beszámolóban később felemlíti a devizahitelezés kérdésének a Kúria szempontjából való vizsgálatát, de úgy gondolom, az nem elégséges, annál a résznél majd ki fogom ezt fejteni.

Továbbá arról beszél a beszámoló: „A cél ebben az évben is az volt, hogy a felmerülő elméleti kérdések minél hamarabb sok szempontú műhelyvitákban kapjanak egyértelmű megoldást. Mindez segítheti az ügyek gyors és színvonalas elintézését.” És ezt követően az új polgári perrendtartás alkalmazása során felmerülő jogértelmezési kérdéseket taglalja, amelyre konzultációs testületet hozott létre. Nem kívánom ezeket felsorolni, de azt kell mondjam ‑ és ez természetesen semmilyen módon nem a Kúria hibája ‑, hogy ezeknek a kérdéseknek a nagy része jogalkotói kérdés. Nem lehetett volna, amikor az új polgári perrendtartást alkották, például arra odafigyelni, hogy jogsértő bizonyítékok felhasználásáról szóljon a jogszabály, vagy nem lehetett volna megfelelő, akár átmeneti szabályozással arra kitérni, hogy a költségkedvezmény miként alakuljon?

Tisztelt Képviselőtársaim! Hatályon kívül helyezte a jogalkotó a régi polgári perrendtartás szerinti költségkedvezményre vonatkozó azon IM-rendeletet, amely pont arról szól, hogy a 2018. január 1-je előtt indult ügyekben, perekben a költségkedvezmények megadásának mik a feltételrendszerei, és miután számtalan, ’18. január 1-je előtt indult per még a mai napig is folyamatban van, és a költségkedvezmények kérdése akár később is előfordulhat, nem a per elején, ezért nem volt más mód, mint hogy a Kúria állást foglalt abban, hogy olyan IM-rendelet szabályait kell alkalmazni, amely már nem is hatályos. Elnézést kérek, ez nem a Kúria kérdése, ez nem a Kúria jogegységi vagy jogértelmezési munkájának a kérdése, ez jogalkotói kérdés, vagy például a szakértő idézése vagy a keresetlevél szabályszerű előterjesztésére vonatkozó szabályok.

Ne tessék azt mondani, kérem szépen, egyikük se, aki jogászember, hogy ezen gyakorlati kérdések, amelyek ebben a beszámolóban vannak, bármelyikére is ne számíthatott volna a jogalkotó mint felteendő kérdésre adott szituációkban! A jogalkotás pont arról szól, hogy igyekszem minden olyan kérdést tisztázni a jogszabályban, amely az adott szabályrendszer alkalmazása során felmerülhet. Ezért vannak előzetes, évtizeden át folyt konzultációk azért, hogy az új polgári perrendtartás alkalmazása valóban ne kérdések özönével induljon meg, hanem a bírák nyugodtan, felhatalmazottan, átláthatóan, tisztességesen és egységesen alkalmazzák.

Azt írja a beszámoló, hogy joggal érhetné az igazságszolgáltatást az a vád, hogy nem figyel elég gyorsan különböző kulcsproblémákra. Meg kell mondjam, elnök úr ‑ és, hangsúlyozom, ez megint nem önnek szól, csak önöket célozták meg ‑, elképesztő volt az elmúlt években, hogy kormánypárti politikusok miként támadtak meg egy-egy bírói döntést.

A bírák a jogszabálynak vannak alárendelve, a jogszabály rendelkezéseinek kell megfelelniük, és a feltárt tényekhez kell igazodniuk. Az nagyon érdekes lenne, hogyha az lenne a szempont, hogy például különböző bűncselekmények esetén, ahol teljesen mások a tényállások, más az áldozat és az elkövető, más körülmények vezettek ahhoz, más eszközrendszert használt fel, más az elkövetőnek az előélete, más az a konfliktushelyzetsor, amely esetleg egy bűncselekmény elkövetésére indít valakit, vagy el is végzi ‑ ne tessék már azt mondani, hogy minden egyes ügyet bele lehet tuszkolni egy szemléletbe, egy típusú ítéletbe!

(9.50)

Megdöbbentő volt számomra, hogy ‑ és ez elnök úrnak szól ‑ olyan lágyan reagáltak erre. Én azt gondolom, hogy ezeket a politikusi támadásokat hangsúlyosan kellett volna visszautasítani. Most vagy önálló bírói hatalom van, vagy nincs. És az, hogy hadjáratot indítanak egy-egy bíró ellen azért, mert adott kérdésben úgy döntött… ‑ igen, elnök úr, én is rendkívül bosszús voltam akkor, amikor a Győri Ítélőtábla a Marian Cozma-ügyben olyan gyalázatosan csökkentette némely elkövetőnek a büntetését. Persze, dühös voltam, mert azt gondoltam, hogy ez nem az igazságot szolgálja, igen. De eszembe nem jutott volna az, hogy elkezdjem személy szerint az ítélőtábla tanácsának tagjait vádolni valamifajta elfogultsággal. De az, hogy ez odáig vezessen, hogy Nyíregyházától Szombathelyig a befejezett bűncselekmény eredménye egy olyan egységes ítélkezést hozzon, ahol a büntetlen előéletű és a már számtalan büntetésen túl lévő embernek a megítélése azért legyen egységesebb, mert a bűncselekmény jellege ugyanolyan?! Nagyon szépen kérem, még véletlen se engedje elnök úr azt, hogy ez a politikai befolyás és ez a politikai beleszólás a bíróságok munkájában folytatódjék!

Azt írja továbbá a beszámoló, hogy a jogegységi csoportok feladata éppen ezért nem az azonnali válaszok megtalálása, hanem például az új Ptk.-val kapcsolatos gyakorlat folyamatos figyelésén keresztül a kulcsproblémák jelzése. Igen, ez így rendben van. De azt nagyon nem szeretnénk, ha a különböző jogegységi csoportok munkája odáig jutna, hogy politikai elvárásoknak megfelelően átértelmezzék a jogszabályok rendelkezéseit, átmagyarázzák, hogy az adott jogszabály célja nem az eredeti jogalkotói szándék, hanem más, és ilyenfajta befolyások alá rendeljék a Kúria jogegységi döntéseit.

Úgy folytatja, hogy a testület 2018-ban három alkalommal ülésezett, és ugyan a teljesség igénye nélkül, de felsorolt pár témát, amivel foglalkoztak; például a pártalapítás kérdése, amelyben a tagdíjfizetésen túl a vagyoni hozzájárulás teljesítése, a nullás mérleg és a többi szerepel. Nem szeretném ezt részletezni, de egyre szeretném felhívni elnök úr figyelmét, és ez a személyes tapasztalatomból eredt.

Párt alapítása során, amikor nem előzi meg egyesület, akkor a jogszabály leírja, hogy milyen különböző igazolásokat, okiratokat kell benyújtani ahhoz, hogy egy újként alakult pártot bejegyezzenek. Jogszabályban szerepel, hogy vagyonmérleget kell benyújtani. Igen ám, de egy nem létező szervezetnek nincs vagyonmérlege. Saját praxisomban kipróbáltam, hogy ez a folyamat miként fog végigmenni, hiszen bár tény, hogy ha egy egyesület alakul át, akkor valóban kell egy vagyonmérleg, hiszen átalakul egyik szervezeti formából a másikba, de amikor újként alapítok egy szervezetet, hogy lehetne vagyonmérleget benyújtani a nem létező vagyonról a nem létező szervezetnek?

Végigfuttattam az igazságszolgáltatás rendszerén, és döbbenet volt számomra, hogy ítélőtáblai bírák azt mondják, hogy igen, valóban nem létező szervezetnek nem lehet vagyona, így vagyonmérlege sem, de akkor legalább azt kellett volna megcsinálni, hogy nullás vagyonmérleget nyújtsanak be. Mi az, hogy nullás vagyonmérleg? Fogalmilag kizárt, ha nincs vagyonom, nincs miről mérleget készíteni. Most gondolja meg, elnök úr, több évtizedes jogi gyakorlat után nem várható el ítélőtáblai tanácsoktól az, hogy teljes mértékben egyértelmű és köztudomású alapvetéseket ne vezessenek be egy döntésbe, és ne mondja azt, hogy igen, valószínűleg a jogalkotó nem figyelt arra, hogy lesz olyan is, amikor nem egy egyesületből alakul egy párt, hanem megalakul egy párt? És legalább annyit meg kellett volna tenni, hogy javasolni a jogalkotónak, hogy egy ilyen kivételt írjon be, hogy kivétel akkor, amikor a szervezet újként megalakul. Én csak azért gondoltam, hogy erről is beszélek, elnök úr, mert higgye el, hogy a mindennapokban rengeteg olyan feladata lenne valóban a bírói karnak, hogy jelezze a jogalkotó felé azokat a hiányokat, amelyek megnehezítik az értelmes döntéseket, az igazságos döntéseket.

És akkor egy picit rátérnék a devizahiteles kérdésre. Ugye, azt mondja a beszámoló, hogy az érvénytelenségi perekkel összefüggésben a bíróságok által megküldött kérdéseket, jelzéseket összegyűjtő és azokat megtárgyaló konzultatív testület ’18-ban is folytatta a munkáját, és ’18 októberében úgy döntöttek, hogy az Európai Bíróság által C-51/17. számú ítéletben felmerült állásfoglalások alapján nincs további feladata a Kúriának, mert úgy gondolja, hogy nem tartalmaz olyan új szempontokat ez a döntés, amely szükségessé tenné bármilyen iránymutatás módosítását, és az egyes szerződések érvényességét az egyedi perekben eljáró bíróságoknak kell megítélniük.

Ugye, ebben az indoklásban, és elnézését kérem, hogy pár mondatot fel fogok ebből olvasni, de a következőket mondja ki az Európai Bíróság. A fenti megállapítás nem jelenti azt, hogy valamely más szerződési feltétel, mint például az, amely az árfolyamkockázatra vonatkozik, szintén teljes egészében ki lenne zárva ezen irányelv hatálya alól, vagyis azt ne lehetne ezen irányelvhez mérten vizsgálni. És akkor leírja, hogy a 93/13. irányelv mely cikke, mely bekezdését szigorúan kell értelmezni, így hát az, hogy bizonyos olyan feltételek, amelyek jogszabályi rendelkezéseket tükröznek, kikerülnek ezen irányelv hatálya alól, nem jelenti azt, hogy a nemzeti bíróság az ugyanazon szerződésben szereplő és jogszabályi rendelkezésekkel nem érintett egyéb feltételek érvényességét a továbbiakban ne vizsgálhatná. Leírja azt, hogy a DH1-törvény és a DH3-törvény kizárólagosan azokat a jogintézményeket vezette ki, amelyeknek eredményeként az elszámolás történt, viszont az árfolyamkockázattal kapcsolatos kérdést nem rendezte. Nem rendezte a kölcsönfelvevő világos tájékoztatási jogát, és a többi.

Elnök úr, én úgy gondolom, hogy 1 millió 200 ezer megkötött szerződés, ami legalább érintett, ha a családtagokat nézzük, 5 millió embert egy olyanfajta ügynél, ügycsoportnál, ahol nem kérdéses a köztudomású tényekből eredően következtethetően, hogy a pénzügyi intézmények nem tisztességesen jártak el, félrevezető információkat adott. Ha még a perek bizonyításáig nem is nézzük, köztudomású, interneten, különböző papíralapú felületeken láthatók azok a befolyásoló anyagok, amelyekkel az adósokat beterelték ebbe az áldatlan jogintézménybe.

Azt is tudja minden bíró, hogy a 180 forintos végtörlesztéssel rendkívüli módon megsértették az Alaptörvényben foglalt egyenlő elbánás elvét, ugyanis ugyanazon jogviszonyban annak, aki két hónap alatt pénzt tudott szerezni, megadatott ez a lehetőség, azt, akinek két hónapon belül egy adósi pozíció mellett nem volt ilyen forrása, azt kirekesztjük. Már azon az első ponton az egyenlő elbírálás elve sérült. Majd születnek a kúriai döntések, születnek az európai bírósági döntések, és 2020-ban még mindig ott tartunk, hogy zűrzavar van a bírák, zűrzavar van az adósok, és zűrzavar van az ügyvédek fejében; mert ‑ és ezért nagyon súlyos ez a kérdés ‑ nem kellene zűrzavarnak lennie.

Ha egy egyszerű vállalkozó vállal bizonyos áron cementleszállítást, és egy külső okból annak a cementnek háromszorosára emelkedik a szerződés teljesítési ideje alatt az ára, mi történik? A kötelezett nem tud változatlan feltételek között teljesíteni, mert időközben rajta kívül álló okból a szerződés teljesítésének feltételei jelentősen megváltoztak. Ebben az ügycsomagban, a devizahitelezésben nem változtak meg az adóstól függetlenül a körülmények? Azok a lényeges változások nem történtek meg? Ha csak ebből az elvből indult volna ki valaha a jogalkotó vagy a bírák, már túl lennénk ennek a társadalmi tragédiának a kezelésén.

Vagy a másik alapvető jogelv: csak azt kell teljesítenem, amit valójában vállaltam, nem többet. Mit vállalhatok, mit tudok vállalni? Azt tudom vállalni, aminek birtokában vagyok minden ismeretének, tudom, hogy mit vállaltam. Hát, ezekben az ügyekben senki nem tudhatta, még a pénzügyi intézmények tisztviselői is azt nyilatkozták rendre, hogy nem tudtuk, hogy az adós mit fog vállalni. Tehát még ő sem tudta, a profi szervezet!

(10.00)

Ezért azt kérem nagy tisztelettel kúriai elnök úrtól, hogy nem hagyható abba addig, amíg az utolsó szerződés is érvényben, hatályban van, vagy a végrehajtások nem fejeződtek be, nem lehet ezt a kérdést félretenni. Meg kell tenni pontosan ugyanazokat a jogelveket alkalmazva, mint amit bármely más jogviszonyban rendre a bíróságok alkalmaznak, hogy ezeket nem lehet így magukra hagyni és nem befejezni.

Azt mondja, Igazságügyi Palota kérdése. Én nem gondolom, hogy a Kúria és korábban a Legfelsőbb Bíróság bármikor is olyan körülmények között dolgozott volna, amelyben a küldetését ne tudta volna ellátni. Én persze mindig örülök annak, hogy ha a középdolgozó emberek minél magasabb színvonalú körülmények között dolgoznak mind infrastruktúrában, mind környezetben, mind szakmai támogatásban, de azt azért nem gondolom, hogy a Kúria tevékenységének minősége majd attól fog függni, hogy a Markó utca 16.-ban, vagy a Kossuth tér 7.-ben ül. Tehát én azt nagy tisztelettel kérem a bíráktól, hogy ne a forma, hanem a tartalom legyen a fontos.

2018-ban 11 jogegységi eljárás lefolytatása érdekében kezdeményezték, és ebből mindössze egy, a személyes illetékmentes fél illetékfizetési kötelezettsége tárgyában született… Én csodálkoztam ezen a 11:1 arányon, mert ezek szerint, akik ezt kezdeményezték, azok ilyen jelentős részben nem látták át azoknak a felvetett kérdéseknek a problémáját? Én úgy érzem, hogy ez a szám nagyon csekély, bár nincs indoklás a beszámolóban a többi tíz elutasításáról, de úgy gondolom, hogy ez a szám túlzottan is csekély a kezdeményezéshez képest.

És akkor már csak két kérdésről szeretnék beszélni. Azt mondja, hogy lezárt ügyeket vizsgáltak abból a szempontból, hogy a bírák milyen hibákat követtek el, mik okoztak hatályon kívül helyezési döntéseket, és ezt azért tették, hogy valamilyen módon a joggyakorlatot szakmailag fejlesszék. Meg kell hogy mondjam, egészen meglepődtem azon, amilyen eljárási és anyagi jogi hibák felmerültek: felek téves megjelölése, beavatkozó mellőzése, kereshetőségi joggal kapcsolatos eljárási tévedések, kereseti kérelemmel, kiterjesztéssel kapcsolatos hibák, bírói kioktatás, bizonyítási teher téves kiosztása, bizonyítási eljárás hibái, például köztudomású tények figyelembevétele, szakértői bizonyítás hibás ténymegállapítása, illetőleg elégtelen indoklás, anyagi jogi kérdéseknél meg tulajdonképpen mindazok az alkotmánybírósági, uniós és kúriai döntések, amelyeket, ha tetszik, ha nem, az ítélkezés során alkalmazni kell.

Meg kell mondjam, elnök úr, hogy ezeket a triviális hibákat, hiszen én ezeket, ha tetszik, ha nem, a gyakorlat szempontjából triviális hibáknak tekintem, ha ilyen hibákat orvosok műtétek során követnek el, akkor vagy halál, vagy egészségromlás következik be. Csak azért, mert egy bírói döntés vagy egy hibás bírói eljárás konkrétan közvetlenül emberéleteket nem veszélyeztet, viszont egy óriási társadalmi bizalmatlanságot eredményezhet, ezért nagy tisztelettel azt kérem kúriai elnök úrtól, hogy bár lehet, hogy túlzó a zéró tolerancia, de legyen nagyobb, komolyabb következménye a bírói tévedéseknek. Hangsúlyozom, nem a döntésben, hiszen abba nem szólhat bele senki, de a jogszabályok betartásában, azt gondolom, elvárhatnánk egy minőségi munkát, különösen azért is, mert az elmúlt évtizedben egy viszont jelentősen javult, ez pedig a bírák anyagi megítélése, az anyagi, a jövedelmi kondícióik jelentős javulása.

A 2019-re meghatározott különböző témákat, amelyeket szeretne a Kúria a kollégiumi vélemények vonatkozásában fókuszba venni ‑ jogos védelem, keresetlevél, gondnokság alá helyezés, s a többi ‑, felsorolja, én ennek nagyon örülök, de egy újabb témát szeretnék az ön figyelmébe ajánlani. Sajnos ez is a devizahiteles kérdéshez kapcsolódik. Bizonyára tudja mindenki, hogy a devizahiteles szerződések vonatkozásában a legnagyobb tragédia a közjegyzői okiratok voltak. Ugyanis a közjegyzői okiratok, ha tetszik, ha nem, egyoldalú kérésre végrehajthatók úgy, hogy a pénzügyi intézménynek nem kell elszámolnia, nem kell megmutatnia, hogy a követelése valós. Ez volt igazán a tragédiája ennek, mert a pénzügyi intézmények tömegével záradékoltatták a közjegyzői okiratokat, peren kívüli végrehajtással elvették az ingatlanokat úgy, hogy soha nem kellett számot adni erről az intézményeknek. Igen ám, de volt jó pár olyan szituáció, amikor valamiért az adott fedezeti ingatlan tulajdonjoga máshoz került át, ezért a zálogkötelezetti minőséghez nem járult közjegyzői okirat. A közjegyzői okirat kizárólagosan azon felekkel szemben végrehajtható vagy azzal a féllel szemben lesz végrehajtható okirat, aki abban kötelezettséget vállalt. A közjegyzői okirat maga, amíg csak okiratként van, nem végrehajtható okirat, ahhoz még egy jogcselekmény, az úgynevezett záradékolás kell.

Miután sok ilyen helyzet volt, hogy a zálogkötelezett személye megváltozott, nem volt közjegyzői okirat, amit vele szemben végrehajthatóvá lehetett volna nyilvánítani, ezért pereket kellett indítani az új zálogkötelezettekkel szemben, úgynevezett tűrési pereket. Igen ám, de ezekben a tűrési perekben a pénzügyi intézmények azzal szembesültek, hogy a fele sem igaz a követelésüknek, hiszen minden kifogást elő lehet terjeszteni a zálogkötelezettnek is, szakértői vélemények, bonyolult, hosszú peres eljárás. Kiderül, hogy a követelés nemhogy annyi, hanem közel sem annyi, és egyre nehezebb volt a jogérvényesítése a pénzügyi intézményeknek, sőt az ezekből a perekből származó tapasztalatokat felhasználták más eljárásokban az intézményekkel szemben. Ezért a közjegyzőket olyan nyomás alá helyezték, hogy állapítsanak meg az eredeti közjegyzői okirat alapján jogutódlást a zálogkötelezettnek úgy, hogy a zálogkötelezett ilyet soha nem vállalt. Jó pár közjegyző érezte, hogy ez nem fog menni, ez ugyanis teljes mértékben jogsértő, és jó páran elutasították ezeket a kéréseket. Majd elkerül a törvényszékhez, és a törvényszék ‑ döbbenet számomra ‑ a végrehajtási törvény 39. §-ára hivatkozott, ami egyszerűen arról szól, hogy ha a végrehajtható okirat kiállítása után lesz jogutódlás, akkor arról a bíróság vagy közjegyző dönthet. Csakhogy a végrehajtható okirat nem az eredeti közjegyzői okirat, hanem az, amikor már ellátják záradékkal. És egy ilyen végrehajtási eljárásjogi kérdésre hivatkozva anyagi jogi jogutódlási kérdésben döntenek! Ezt sajnos számtalan helyen megtették, a Szombathelyi Törvényszék, Budapest Környéki Törvényszék rendre nyomást gyakorol a közjegyzők felett. Nem fognak ezek az ügyek a Kúriára feljutni, mert sajnos nincs rá jogi lehetőség, viszont egy olyan teljes mértékben jogszabályellenes joggyakorlatot generál, ami rendkívüli módon sérti a polgárokat.

Én csak azért gondoltam, elnök úr, hogy a beszámoló kapcsán például ezt elmondom önnek, mert hiszen a beszámolóban szerepel a devizahiteles kérdés. A Kúria számtalan döntést hozott ebben, az Európai Bíróság iránymutatást adott mind a Kúriának, mind a bíróságoknak a gyakorlat vonatkozásában. Tegye meg, elnök úr, nézzen ennek a kérdésnek utána, mert nem lehet úgy hagyni, hogy teljes mértékben jogszabálysértő rendelkezésekkel emberek sokasága felett nem tisztázott követeléseket végrehajtsanak! Ez a társadalom ezt nem viseli el, és nem is kell, hogy elviselje.

Végül pedig annyit szeretnék mindössze zárszóként elmondani, hogy ha valakinek, egy jogászembernek kötelessége bízni a legfőbb bírói fórumban, egyszerűen azért, mert ha nem bízik, akkor az egész jogállamiságnak semmi, de semmi értelme. Én csak azt kérem nagy tisztelettel ön útján minden egyes kúriai bírótól: igazság és szolgáltatás, az igazság szolgálata. Ha ez így lesz, akkor a társadalom bízni fog benne; ha deficitet lát, ha nem olyanfajta szellemiséget lát, nem fog bízni benne. És öncélúan, önmagukért nincs értelme intézményeket fenntartani, csak azért, hogy a népünk és a társadalmunk üdvét szolgálja. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a DK padsoraiból.)