Dr. Bősz Anett (DK)

BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, engedjék meg, hogy az előttünk fekvő beszámoló egyik legfontosabb mondatát felolvassam önöknek, ami egyúttal mintha nem pusztán a Legfőbb Ügyészség beszámolója lenne, hanem valamifajta országjelentés is. A mondat így hangzik: „A regisztrált korrupciós bűncselekmények száma 2018-ban az előző évihez képest majdnem a kétszeresére emelkedett, amely már megközelíti a 2014-es csúcsértéket.” Ezt azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy a valaha volt második legkorruptabb állapotában találjuk ezt az országot úgy, hogy egy olyan beszámolót tárgyalunk, amelynek évében a NER már a nyolcadik éve gyakorolja a hatalmat a magyar polgárok fölött.

Ezt tudta nyújtani a nemzeti együttműködés rendszere. Tisztelettel felhívom a kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy az előző csúcsadat is az önök kormányzása idején keletkezett, 2014-ben már negyedik éve voltak önök kormányon. Tehát a két szégyenteljes, kiugró korrupciós adat az önök kormányzása alatt volt látható ebben az országban. S nagyon nagy örömmel vettem tudomásul, hogy ezt a legfőbb ügyész úr nem is rejtette véka alá az anyagban. Nem pusztán a kormánytöbbség vastag, de az önkormányzatok többségében is jelentős Fidesz-KDNP-s túlsúly van, és ennek megléte mellett tud ekkora korrupciós rátája lenni ennek az országnak; ellenzéki képviselőtársaim már többször beszéltek erről.

(14.40)

Ez tehát az ügyészségi beszámoló egyik legfontosabb tanulsága.

Az anyag meglepetést kelt ugyanakkor, amikor ‑ némiképp ellentmondva önmagának ‑ él azzal a megállapítással, hogy a magas szintű korrupció fogalma szakmai értelemben nem létezik. Tisztelt főügyész úr, úgy tűnik, hogy ugyan büntetőjogi fogalomként nem tudjuk értelmezni, de a hazai gyakorlat nagyon is tudja, indokolatlannak tartom tehát a beszámolónak az Európai Bizottság megállapításait kritizáló bekezdését, amely szerint szakmaiatlan volna, hogy hazánkban megállapítható a magas szintű korrupció.

Beszélnék még egy kicsit ezekről az ügyekről, mert a Legfőbb Ügyészség munkája gyakorta találkozik a legfelsőbb politikai és gazdasági körök hivatali visszaélésével, korrupciós ügyeivel, mégis felmerül a gyanú, hogy az érintettek személye erősen befolyásolja az eljárás lefolytatásának gyorsaságát, sőt az ügyek kimenetelét is. Mondok erre néhány példát.

Tisztelt Főügyész Úr! A „Híd a munkába” elnevezésű program, amelyet az Országos Roma Önkormányzat Farkas Flórián vezetésével elindított, 1,6 milliárd forintot tüntetett el, és egyetlen kézzelfogható eredményt sem tudott felmutatni. Az OLAF már részletes jelentést közölt az ügyről, amelyben lényegében megállapították, idézem: a Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet bejegyzésre került, de érdemben sosem működött. Még egyszer: 1600 millió forint lett oda a semmibe.

Egyébként megjegyzem, hogy roma honfitársaink változatlanul teljesen méltatlan társadalmi-gazdasági körülmények közt élnek, tehát különösen aljasnak tartom ezt a húzást, és azt, hogy önök nem voltak motiváltak abban, hogy ki a felelős azért, hogy eltűnt ez a pénz, és hogy nem indult be ez a program. Ez az ügy nem pusztán a 2018-as, de a 2019-es, tehát majd a későbbi beszámolóra is árnyékot fog vetni, ugyanis 2019-ben már négy éve húzódott ez az ügy, ugyanakkor azt látjuk, hogy négyévnyi nyomozás után tavaly nyáron még egyetlen gyanúsítottat sem sikerült kihallgatni.

Szeretnék áttérni azonban egy relatív sikerrel végződött történetre, ez Simonka György története, akinek az ügyét az anyag ugyan relativizálni próbálja azzal, hogy miután megjegyzi, hogy: „2018-ban arról lehetett értesülni, hogy bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és különféle korrupciós bűncselekmények miatt a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette egy országgyűlési képviselő mentelmi jogát”, gyorsan siet hozzátenni, hogy nem sokkal később egyébként nyomozás indult egy polgármesterrel szemben is hasonló bűncselekmények ügyében.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Én ismerem egyébként a kormánypártok és a kormány azon magatartását, amelyben egy kormánypárti képviselő zavaros ügyei mellé igyekszik felépíteni valamifajta ellenzéki botrányt is, hogy ilyen módon árnyékot vessen az önök képviselőtársai bűncselekményeire, azonban egy szakmai anyagtól ezt nemhogy nem várnám, hanem kifejezetten gyalázatosnak tartom, tisztelt legfőbb ügyész úr, hogy önök is éltek ezzel a módszerrel, ráadásul önök úgy tesznek ebben az anyagban, mintha Simonka György ügyét kizárólag a sajtó fújta volna fel, és nem lenne itt semmi látnivaló. De ettől függetlenül egyébként azért előrelépésnek látom, hogy a képviselőtársunknak a mentelmi joga már odalett, azt azonban szomorúan látom, hogy a képviselő úr változatlanul itt ül, ebben a patkóban, tehát nem halad ez a nyomozás túl gyorsan.

Jó kérdés, hogy a tisztelt legfőbb ügyész úr miért asszisztál ahhoz, hogy rendre elbukjanak ezek a nyomozások, vagy legalábbis annyira lelassuljanak, hogy véletlenül sem tudják rossz helyzetbe hozni a kormánypárti képviselőket ‑ nem úgy az ellenzéki képviselőket, ahogyan itt már Arató Gergely képviselőtársam említette Varju László ügyét! Hadd idézzem ide a Mentelmi bizottság elnökének az akkori felszólalását, aki azt mondta, hogy Varju László bűne az, hogy megfogta egy ember vádliját. (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Hát, nem tudom, énszerintem életfogytiglani börtönbüntetést is kérhetnének Varju László képviselőtársunkra egy ilyen bűntett után, de majd meglátjuk, hogy milyen eredményre jutnak. Mindenesetre nagyon igyekeztek rabosítani a képviselő urat, még a kampányidőszakban igyekeztek felmutatni a magyar társadalom számára, hogy micsoda gazemberek ülnek itt ezekben az ellenzéki padsorokban ‑ nem úgy a kormánypárti képviselők között!

A beszámoló következő figyelemre méltó pontja, idézem: „A korrupciós bűncselekmények felderítésének speciális jellegére figyelemmel a Központi Nyomozó Főügyészség különböző nyomozó hatóságokkal, felderítő szervekkel és a Nemzeti Védelmi Szolgálattal való hatékony együttműködése elengedhetetlen. A főügyészség munkatársainak helyszíni nyomozati cselekmények elvégzéséhez jelentős támogatást nyújtanak a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei, illetve a különböző rendőri egységek, elsősorban a Készenléti Rendőrség.”

Tiszteletre méltó és becsületes, tisztelt főügyész úr, hogy két erőszakszervezet is együttműködésben dolgozik önökkel, azonban hadd világítsak rá néhány további esetre, ahol mindössze íróasztali döntéseken múltak sorsok, amelyek már nem visszafordíthatók, az ilyen beszámolókban ugyanis fontos a leírt tartalom, de még fontosabb az a tartalom, amely kimaradt belőle. Mert jól értem én, hogy például Boldog István képviselőtársam és kollégái ügyének hatékony és gyors felderítéséhez a TEK páncélosai sem elegendőek, de azt már nem, hogy egy ügyész kollégájuk három, egyébként nem nyilvános Facebook-posztja hogyan eredményezhette egy 13 éves ügyészi karrier végét. Kimaradt ugyanis az előttünk fekvő anyagból annak dokumentációja, hogy egy korábban többszörösen kitüntetett ügyész kollégájukat szégyenletes körülmények között fosztották meg hivatalától. A döntést a volt ügyész bíróságon támadta meg, a pert indító Papp Balázs 13 éve dolgozott ügyészként, ebből 5 évig kerületi ügyészként, vezetőhelyettesként, gazdasági perekben, illetve köznyugalom elleni bűncselekményeknél szolgált.

Hadd jegyezzem meg, hogy a sajtó rendelkezésére bocsátott anyagból nem derül ki egyértelműen, hogy a Főügyészség a három nem nyilvános Facebook-poszthoz vajon egyáltalán jogszerűen jutott‑e hozzá, és az sem egyértelmű, hogy a budapesti főügyész, aki végül javaslatot tett Papp Balázs hivatalvesztésére, vajon mennyire volt elfogult korábbi kollégájával szemben, hiszen a tárgyalási anyagból is világosan kiderül, hogy már korábban is volt kettejük között nézeteltérés. Ez bizonyára önnek is szemet szúrt, tisztelt legfőbb ügyész úr, de kérdezem önt, hogy az általam felvetett két visszás ügyről mi a véleménye.

A 2018. év egyik legnagyobb port kavart politikai és gazdasági botránya kétséget kizáróan az Elios-ügy volt, és az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala súlyos szabálytalanságokat tárt fel a közvilágítási tendereken sokáig verhetetlen Elios Zrt. közbeszerzéseinél. 35 közvilágítási projekt ellenőrzése során 17 pályázat esetén találták úgy, hogy szervezett csalást követtek el. Na most, az OLAF a teljes támogatási összeg megvonását követelte, vagy legalábbis kérte számon hazánkon, és mialatt egyébként a tárgyévben az OLAF vizsgálata nem pusztán lezárult, de már a büntetési tételre is javaslatot tett az Európai Unió egyik szerve, minálunk, képzeljék el, egyetlen embert sem találtak, akit egyáltalán meg tudtak volna gyanúsítani, illetve a sajtó kérdéseit a kormányfő legközelebbi belső köreihez köthető korrupciós ügyekkel kapcsolatosan rendre azzal söpörték le az asztalról, hogy: ó, kérem, nincs itt semmi látnivaló, hiszen meg sem tudunk vádolni senkit. Egyszerűen arcátlanság az, legfőbb ügyész úr, amit önök az Elios-üggyel kapcsolatosan tanúsítottak.

Szót kell még ejtenünk azonban egy azóta több halálos áldozattal is járó, és a parlamentig is elérő ügyről, ez pedig Kósa Lajos és a csengeri asszony esetéről szól, ahol 1300 milliárd forintot bízott ez a jószívű asszony az örökségéből a minden bizonnyal jóhiszemű képviselőtársunkra, és hogyha kérdezik, hogy miért beszélek az ügyben halálos áldozatokról is, azért, mert a csengeri örökösnő fia és férje is öngyilkos lett azóta, amióta elindult ez a nyomozás, tisztelt képviselőtársaim. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben megengedhetetlen az, hogy ne folytassák le mihamarabb ennek a bűnügynek a kivizsgálását. De szeretném elmondani, hogy azért nem csak szomorúság tapad ehhez a mesés örökséghez, amit jó képességű képviselőtársunkra kívánt bízni ez a hölgy, hiszen a két temetés mellett egy esküvő is történt azóta az érintettek körében. Bizonyára hallott erről, legfőbb ügyész úr, képzelje el, hogy a frissen megözvegyült hölgy a büntetőügy közben megtalálta a szerelmet, és újra férjhez ment ‑ nem fogja kitalálni, hogy kihez: az ellene folyó büntetőeljárás egyik tanújához.

(14.50)

Innentől kezdve ez a tanú már nem köteles terhelő vallomást tenni a csengeri örökösnőre. Nagyon érdekes, hogy ilyen szépen mentette ki, a szerelmi szálakon keresztül az élet és a sors Kósa Lajos képviselőtársunkat ebből a bűnügyből, és hát epekedve várom majd, hogy mit írnak a történelemkönyvek erről. (Z. Kárpát Dániel: Szerelemben és háborúban nincsenek szabályok.) Én azt gondolom, hogy nagyon nagy szeretettel hallgatnák itt az ellenzéki képviselőtársak is a legfőbb ügyész úr véleményét erről az ügyről.

Végül, de nem utolsósorban csak szeretném megköszönni a legfőbb ügyész úrnak a nyelvújításban vállalt fontos szerepét is, amit kiemelten kellene kezelni a XXI. század elkorcsosulni látszó nyelvhasználatában. Mert amikor az osztalék, amit Rogán Antal feltalálótársának cége fizetett ki, egy svájci bankszámlán landolt, már nemcsak a magyar hatóságoknak szúrt szemet, összesen 30 ügyben nyomozott az OLAF, 9,7 milliárd forint értékben. És a mondat, amit zárásul meg szeretnék köszönni Polt Péternek, így hangzik: arra gyanakszanak, hogy ‑ idézem ‑ „elkutatták” az uniós pénzeket. Legfőbb ügyész úr, ez egy rendkívül szép kifejezés a lopásra, ráadásul újszerű is. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiból.)