Dr. Szakács László (MSZP)

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hallottunk itt ma nagyon sok mindent, hogy exportnagyhatalom vagyunk, meg hogy az állami megrendeléseket az ellenzék le akarja állítani ‑ ha tudnánk, se akarnánk. Az egy másik kérdés természetesen, hogy ebben a helyzetben a költségvetés mire költ. Az mindig egy világos értékválasztás, és mi azt mondjuk, hogy az oktatás, az egészségügy és a vállalkozások az, amik most a legnagyobb olyan kihívással néznek szembe, amit soha senki nem látott még, nem is lehet ezeket felmérni. A mi álláspontunk természetesen az, hogy az ottani fejlesztéseket kell előtérbe helyezni, és rajtuk kell segíteni, nem pedig presztízs- vagy sportberuházásokra költeni. Mi legfeljebb ennyit mondunk, tisztelt képviselőtársam, ezekben a kérdésekben.

Amiben eltér a gondolkodásunk a válságkezelés tekintetében, az az, hogy önök ‑ ahogyan jól láthattuk, és ahogy erről már beszéltünk ‑ a cégeket kívánják eladósítani: ők vegyenek fel hitelt. Hitelt kínálnak, nem pedig költségvetési támogatást. Igaz, a költségvetés tekintetében pillanatnyilag nincs túl nagy egyetértés a kormány, a jegybank vagy éppen a Bankszövetség között abban, hogy mennyi lesz a költségvetési hiány, mennyire engedhető el a költségvetési hiány, és mekkora lesz a recesszió mértéke. Szerintem Magyarország ebben egészen biztosan élen jár, ahol a jegybank elnöke azt mondja, hogy 3 százalékos növekedés lesz, a pénzügyminiszter meg azt mondja, hogy 3 százalékos recesszió lesz. A kettő között 6 százaléknyi különbség van. Ebben egészen biztosan élen jár a magyar kormány. De ha jobbikos képviselőtársamhoz hasonlóan megpróbálunk jó szándékkal hozzáállni ehhez a kérdéshez, ebből legalább annyit le kell vonni tanulságként, hogy nem feltétlenül tudják önök sem, mint ahogy a világ nagyobb része sem tudja azt, hogy mivel állunk szemben, meddig tart, milyen mély gazdasági visszaesést fog ez hozni.

Lássuk azokat az intézkedéseket, amelyeket önök hoznak! Egyfelől hitelt nyújtanak a cégeknek. Mi erre mondjuk azt, hogy ők fizetik majd ki a cechet. A cégek fizetik ki a cechet és nem a költségvetés fizeti ki. Hitelt vetetnek föl a cégekkel, bármilyen kedvező kamattal is, de hitelt vetetnek föl a cégekkel, ezt kínálják nekik. Ez nálunk nyilvánvalóan egy különbség, hogy miért nem költségvetési támogatást kapnak, miért nem uniós támogatásokért verik az asztalt. Ez tényleg megérne egy ajtócsapkodást Brüsszellel, hogy miért nem kaphatnak a magyar cégek többet. Önök hitelt kínálnak. Hát, ki fog most felvenni hitelt, amikor a cége éppen zuhanásban van? Vagy a megrendelőjét veszítette el, vagy a beszállítóját veszítette el, vagy mind a kettőt elveszítette. Nem tudja megtartani a munkavállalóit, de önök azt mondják, hogy vegyenek fel hitelt.

Miből fogják ők ezt visszafizetni? Én beszéltem nagyon sok cégtulajdonossal, bizonyára önök is beszéltek cégtulajdonosokkal, én nem láttam a kamara javaslatában sem ezeket, nem láttam az MGYOSZ javaslatában sem ezeket a hitelfelvételre történő ösztönzéseket a cégeknél. Hát, mire vennének most föl hitelt?! Honnan tudják ők, hogy három hónap múlva, hat hónap múlva, akár jövőre ilyenkor milyen lesz a gazdasági helyzet, és már a nyakukban van egy hitel, amit nekik el kell kezdeni visszafizetni.

Persze, fölvet ez egy kérdést. Igazság szerint önökkel kapcsolatban már sokkal több a tapasztalatunk, mint amennyi illúziónk maradt. Ugye, azzal a szándékkal adják ezt a hitelt, hogy azt az adós vissza tudja fizetni. Nem azzal a szándékkal adják ezt a hitelt, hogy később azt nem tudja visszafizetni, és felszámolási, végrehajtási, egyéb eljárásokon keresztül kiválasztott cégeket megszerezzenek. Ugye, azzal a szándékkal adják, és ez egy megnyugtató válasz lehetne, hogy az adós azt vissza tudja fizetni. Ezzel a szándékkal adják ki ezeket a hiteleket.

Meghallgattuk a miniszter urat: gyorsabb, egyszerűbb hitelezés, gyorsabb, egyszerűbb exporttevékenység. Én azt gondolom, hogy a gyorsaság meg az egyszerűség alapvetően nem feltétlenül az exporttevékenység két ismérve. Az lehet a főzés ismérve, hogy gyors és egyszerű legyen, de egy export-import tevékenység megtervezését stratégiaalkotás kellene hogy megelőzze, értékelni kellene az elmúlt időszak eredményeit, azokat természetesen valamilyen szinten korrigálni kell a koronavírus-járvány okozta világpiaci helyzettel, s erre megfelelő stratégiát alakítani ki.

(11.20)

Most mi azt látjuk, hogy valójában ez nem kezdeményezés, ez egy követés, önök követik ‑ hogyan fogalmazott a miniszter úr? ‑ az új játékszabályokat, nem alakítanak ki újakat, azokat a követeléseket, amelyeket önökkel szemben támasztanak a partnerek, egész egyszerűen teljesítik. Azt látjuk, hogy ezeknek az elvárásoknak megfelelni ebben a pillanatban egyszerűbb, mint stratégiát alkotni ‑ gyorsabb is nyilvánvalóan ‑, mint a mi számunkra megfogalmazni azt, hogy milyen követelményeket, milyen feltételrendszert kívánunk támasztani azokkal szemben, akik velünk együtt akarnak működni. És legfőképpen bízom benne, hogy a gyorsaság majd nem megy annak a rovására, hogy az adósoknak, a partnereknek a tőkemegfelelését, a vagyoni viszonyait, a jövedelmezőségét megfelelően meg tudják majd nézni, a megtérülések, a kockázatelemzések ugyanúgy meglesznek, mint ahogyan meg kell lenniük, tehát hogy ezek a metodikák működni fognak a jövőben is, mert ha ezek nem működnek, akkor ez egyszerű kapkodás, káosz.

Nyilvánvaló, hogy ha van kapkodás és van káosz, akkor vannak azok, akik ebben a zavarosban tudnak halászni, és igen, ebből láttunk egypárat. Igen, önök azok, akik egészen furcsán értelmezik azt a PPP-rendszert, amelyet önök egyébként elátkoznak, ahol a civil szféra, vagy ha úgy tetszik, akkor az üzleti szféra és az állami szféra partnerségben van. (Nacsa Lőrincnek:) Látom képviselőtársamnak az arckifejezését, akkor mindjárt kibontom önnek: a civil szféra vagy az üzleti szféra partnersége az állami szférával önöktől nem idegen… (Nacsa Lőrinc közbeszólására:) Üzleti szféra, nem állami szféra ‑ így tessék érteni, tisztelt képviselőtársam, és akkor így könnyebb! Nem áll ez önöktől egyébként olyan messze. Nem olyan régen volt még az, nem kell elfelejteni, amikor Spéder Zoltán irányító befolyást szerzett a Magyar Postában, az egyik legnagyobb állami vállalatban, 50 millió forintért, ő jelölte a felügyelőbizottságnak a felét meg az igazgatótanácsnak a felét egy részvénycsomagnak a megvásárlásával, és a legjobb, amit a magyar állam el tudott érni a két vezető testületben egy állami cégben, az a patthelyzet volt. Aztán utána azt láttuk, hogy az akkori gazdasági miniszternek a javaslatára, aki Posta-kötvényt vett vagy aki Posta-betétet helyezett el, az tudtán kívül egyébként az FHB, tehát a Spéder Zoltán nevével fémjelzett banknak a kötvényét, betétjét sikerült hogy megvásárolja. Ez az önök PPP-rendszere, ahol megvannak azok a kiválasztottak, akik egyébként együttműködhetnek az állammal, busásan jól járnak ezen, degeszre keresik magukat; hát, aztán amikor valami elszámolási vita keletkezik, mint ahogyan az keletkezett Spéderrel is, akkor önök nyilván elmondják, hogy a kártyaasztaltól fel kell állni, a nyereményt persze el lehet vinni.

Ilyen volt a letelepedési kötvény, tisztelt képviselőtársam, ahol egész egyszerűen magyar állampolgárságot árultak offshore cégek, amelyek nem is akárhogyan kerültek kiválasztásra, méghozzá Rogán Antal miniszter úrnak a javaslatára a parlament megbízta a Rogán Antal által vezetett Gazdasági bizottságot, hogy válassza ki azokat a cégeket, amelyek megfelelőek ahhoz, hogy magyar állampolgárságot közvetítsenek ki.

Itt is van egy ilyen: Gubicza Ágostonnak hívják. Gubicza Ágoston az, aki egyébként kockázatitőke-befektető alapban részt vehet az Eximbank mellett ‑ ő a következő ebben a sorban. Tehát itt azért látszik, hogy nem feltétlenül alaptalan az, amikor azt mondjuk, hogy hát, bizony önökkel már sokkal több a tapasztalatunk, mint amennyi illúziónk maradt. Spéder után, a letelepedési kötvényeket árusító offshore cégek után most itt Gubicza Ágostonnal találkozunk, aki benn maradt ebben a tőkealapban, amit egyébként egyszer már 16 milliárddal, aztán később pedig, most 40 milliárd forinttal feltőkésítenek, és ő jól jár, no, meg hát az a pártelit, amellyel ő jóban van, azok, akiket őneki ki kell szolgálnia ahhoz, hogy jól járhasson.

Láttunk már ilyet ‑ ezért említettem az elmúlt példákat ‑, és mi azt látjuk, hogy pontosan azért, mert ezt a modellt már láttuk, láttuk a Postánál, láttuk a letelepedési kötvényeknél, most látjuk az Eximbanknál is, mi úgy gondoljuk, hogy a hatékonyságra meg a gyorsaságra való hivatkozás ebben az esetben nem azt jelenti, hogy ez a magyar cégeknek jó lesz; ez azoknak a kiválasztottaknak lesz jó, akikre a kedves vezetőnek az ujja rámutat, ők lesznek sikeresek ‑ ez az önök ideje alatt így működik. Nem az lesz sikeres, aki sokat tanult, aki sikereken és kudarcokon keresztül megtanulta a szakmájának a csínját-bínját, hanem akire a kedves vezető ujja rámutat, őt fogja majd finanszírozni Gubicza; a többieket is fogják önök finanszírozni, a kérdés az, hogy azzal a szándékkal fogják‑e finanszírozni, hogy azt a pénzt az adós vissza tudja fizetni, vagy nem azzal a szándékkal finanszírozzák, mert annak más a neve.

Mi azt látjuk, hogy a pártelit érdekeit kiszolgáló olyan rendszer épül sajnos ezzel, amellyel a cégeket adósítják el, és ‑ még egyszer mondom ‑ a tapasztalatok okán mi azt látjuk, hogy ez egyelőre zavarosabbnak tűnik inkább, mint áttekinthetőnek. Mi bízunk a magyar kis- és középvállalkozásokban, bízunk azokban, akik a magyar munkavállalóknak a 60 százalékát foglalkoztatják, ők azok, akik a magyar gazdaságnak a gerincét adják, ezért őrájuk végtelen módon kell vigyázni, nem csak a kiválasztottakra, mindőjükre kell vigyázni. És lassan eltelt két hónap a válsághelyzetnek a bevezetése, bejelentése óta, április 6-ára várták ezt a csomagot, ma május 5‑e van, ma már tárgyalhatunk erről, egy hónapos késésben vagyunk, ami talán behozhatatlan. És kérem önöket, hogy újra gondolják azt át: ne a cégeket adósítsák el, hanem a költségvetési forrásokat használják arra, hogy ezekre a cégekre odafigyeljenek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)