Burány Sándor (Párbeszéd)

BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Nincs olyan nap, amikor a kormány ne döngetné a mellét, hogy milyen újabb és újabb sikereket ér el a válság terén, hogyan próbálja tonnaszámra behozni a védőfelszereléseket, amelyek aztán éppen az emberekhez nem jutnak el, és hogyan próbálja megmenteni a gazdaságot úgymond Magyarország történelmének legnagyobb gazdasági mentőcsomagjával.

A helyzet az, hogy miközben a kormány döngeti napról napra a mellét, közben az érintettek, az érintetteket képviselő szakmai és érdekképviseleti szervezetek nem tartják elégségesnek ezeket a lépéseket ‑ én sem. Ugyanis bármennyire is hivatkozik arra a kormány, hogy Magyarország történetének legnagyobb gazdaságélénkítő programjára készül, az igazság az, hogy a kormánynak nem, mondjuk, a győri programmal kell versenyeznie, hanem a járvány hatásait kellene a lehető legnagyobb mértékben ellensúlyozni. Európában így tesznek, kormányról kormányra sorra jelentik be a mentőcsomagokat, és vezetik be az újabb és újabb intézkedéseket. Ehhez képest a magyar kormány Európa legkisebb gazdasági mentőcsomagját képes beterjeszteni az Országgyűlésnek, vagy legalábbis beszélni róla, mert sok tekintetben még csak beszélnek róla, ami nem lesz elégséges a válság szociális következményeinek mérsékléséhez sem, nemhogy megoldásához.

Az a felfogás eleve helytelen, hogy majd ha a válságnak vége lesz, akkor majd több vagy legalábbis ugyanannyi új munkahelyet teremtenek, mint amennyit a válság megszüntetett, mert azt az időszakot valahogy túl kell élni, túl kell élni egészségi értelemben, és túl kell élni szociális értelemben egyaránt. Márpedig Magyarországon az európai, a gazdag európai országok zömével szemben az a helyzet, hogy az emberek zömének nincs egy-, két-, három-, négy-, öt- vagy hathavi tartaléka. Ezek a tartalékok legtöbb esetben már az első hónapban elfogynak, és onnantól kezdve marad a kilátástalanság.

Ebben a helyzetben először is komoly, a mostaninál sokkal komolyabb lépéseket kellene tenni a még meglévő munkahelyek megőrzésére, a kieső jövedelmek pótlására. Az a jövedelemátvállalás, amit a kormány eddig bejelentett, egész egyszerűen elégtelen, ennél sokkal komolyabb mértékű állami segítségnyújtásra lenne szükség. Nem véletlenül a költségvetési kihatása ezeknek az intézkedéseknek az önök bevallása szerint is szinte nulla, hiszen az a hiányszám, amit önök eddig publikáltak, az önmagában attól összejön, hogy a gazdaság zsugorodni fog minden előrejelzés szerint, még akkor is, ha a kiadásokat nem növelik. A kiadásokat igenis az állami szférában, a költségvetési szférában növelni kellene, különben nem lesz elégséges ez a segítség. A kiesett jövedelmeknek, a bajba kerülő cégek munkavállalói kieső jövedelmének legalább 80 százalékát át kellene vállalni, ehhez képest önök ennek a töredékét próbálják meg megteremteni.

A második: akik elveszítették éppen az állásukat, és még van esély arra, hogy kereshetnek állást, azok esetében két dolgot kellene sürgősen megtenni. Az egyik: az önök által megkurtított álláskeresési időszakot, amit kilenc hónapról három hónapra kurtítottak meg, újra vissza kell emelni kilenc hónapra. A második: az álláskeresők járadékát legalább százezer forintban kell megállapítani, hiszen ennél kevesebb pénzből nem fognak tudni megélni. És a harmadik, hogy akik már mind a két első kategóriából kiestek, és a válság következtében bajba kerültek, azoknak be kell vezetni a válságkezelő alapjövedelemet szintén legalább százezer forintos mértékben, annak érdekében, hogy az előttünk álló, ki tudja, hány nehéz hónapot a magyar családok túléljék szociális értelemben. Ehhez kevés az adókedvezmény, mert adókedvezmény nincs azok esetében, akiknek eleve nincs jövedelme. Ehhez kevés a hitellehetőség, hiszen azok a vállalkozások, amelyek becsukják a kapuikat, ezekkel a hitellehetőségekkel bevétel híján most nem tudnak kellő mértékben élni.

Sokkal nagyobb erőfeszítésre lenne szükség. Kérem, hallgassanak az érdekképviseleti szervezetekre, hallgassanak a konzervatív közgazdászokra. A szakma, az emberek, a képviseletek egyértelműen mondják, hogy ez így kevés. Van jel arra, hogy ezt már önök is felismerték (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de egyelőre még semmi konkrétumot nem látunk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)