Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell mondanom, hogy szomorú vagyok a tegnapi nap tapasztalatait illetően, hiszen egy járványügy okozta válsághelyzetben valódi összefogásra lenne szükség az országban, ehhez képest a parlament összpárti szinten szégyellheti magát. Először a felhatalmazási törvény körüli komédia, amit a kormányzat kirobbantott, majd az azt követő, egymás mellett elbeszélő polémiák egy olyan helyzetet idéznek elő, hogy ez a kormány bizony a pozitív, jobbító javaslatokat sem látszik meghallgatni, nem is reagál érdemben ezen szakmai felvetésekre.

Szomorú vagyok, mert a tegnapi napon is úgy éreztem magam, tisztelet a kivételnek, mintha vallási fanatikusok vitatkoztak volna egymással: mindenki a saját véleménybuborékának az érveit pufogtatta a parlamentben, és minimális visszacsatolással adózott azoknak, akik egy kicsit is más árnyalattal, más optikával látják ugyanezt a történetet, pedig én úgy gondolom, hogy tisztességes hazafi a jelenlegi helyzetben csak használni akar a hazájának, és azt szeretné, hogy a járványügy okozta válsághelyzet felszámolásra kerülhessen, vagy legalábbis a különböző kárait csillapítani lehessen.

A fertőzöttek számáról folytatott statisztika mentén itt számháborúznak egymással kormánypárti képviselők, miközben világszinten az egyik legkevesebb tesztet lakosságarányosan Magyarország végzi (Dr. Orbán Balázs: Nem igaz!). Tehát önöknek fogalmuk sincsen arról, hogy a fertőzöttek száma valójában hol jár, különböző tippek és sötétben szaladgálás tapasztalható ebben a helyzetben.

És hát, vannak valódi emberi tragédiák, vannak létező emberek, akiket két-három héttel egy amputáció után most hazaküldenek egy kórházból. És mit csinálnak önök? A saját véleménybuborékukba zárkózva azt mondják, hogy nem hiteles a forrás, márpedig ez nem igaz. Aztán kiderül, hogy hiteles a forrás, egy valódi ember előáll a valódi élettörténetével, aztán elkezdenek a 2010 előtti korszakra mutogatni, és ezen valódi ember valódi problémájára egy szóval sem reagálnak.

Épp ezért volt üdvözítő számomra tegnap Szijjártó miniszter úr azon kiszólása, amely abszolút közös az én világlátásommal, hogy bizony itt konkrét szakmai kérdésekre konkrét szakmai válaszokat kellene adni, és egy szakmai diskurzus mentén talán eljuthatnánk oda, hogy a hasznos, jobbító ötletekből befogadjon valamit ez a kormányzat, és kimozduljon végre a saját véleménybuborékából, visszatérjen a magyar rögvalóság közelébe. Hiszen van, amiben egyetértünk: például a hiteltörlesztési moratóriumot a Jobbik felvetése nyomán ‑ nyilván a kormányzat azt fogja mondani, hogy saját kútfőből, teljesen mindegy ‑ legalább kilúgozott formában, de megvalósították, és én ezt üdvözlöm. Tehát tudunk találni olyan pontokat, ahol ellenzéki támogatás vagy éppen ellenzéki kezdeményezés adódik egy megoldás mellé, és én ezen pontokat keresem.

Éppen ezért miniszter úrra hallgatva én most konkrét kérdéseket teszek fel, be is sorszámoztam őket, hogy a választ megkönnyítsem. Első körben azt szeretném kérdezni öntől, önöktől, hogy ez a bizonyos bérkipótlást illető 70 százalék hány százalék valójában. Mert azt látjuk, hogy a kieső bérek egy részét pótolná, és egy részének segítené a kormány a kipótlását, ugyanakkor a szakma becslései szerint mindez nem lehet több a teljes kieső bértömeg 20-25 százalékánál.

És valóban azt látjuk, és a második kérdésem itt jön, hogy 75 ezer forint marad a plafonja annak, hogy valakinek a bérét kipótolják. Miniszter úr, akkor kijelenthető-e, hogy önök még az átlagbért kereső magyar ember kieső bérét sem tudják vagy akarják kipótolni? Hiszen ha ön kiszámolja az átlagbérnek ezt a megfelelő százalékát és ezt a 75 ezer forintos plafont, arra fog jutni, hogy aki átlagbért keres Magyarországon, és most kiesik a bérének adott esetben a fele, még annak az embernek a személyes esetében sem fogja Magyarország Kormánya segíteni ezen bérnek a visszapótlását; mert nem jön ki a matek, miniszter úr. A 75 ezer forint egy olyan minimális, eltörpülő összeg, amelyet átlagbért kereső emberek sem tudnak feltétlenül a saját boldogulásukra ezen kipótlás tekintetében 100 százalékig kihasználni, hiszen így is lesz kieső bérük, még az állami kipótlás mellett is.

Harmadsorban, nagyon fontos kérdés, miniszter úr: mit üzennek annak, aki már elveszítette a munkáját? Itt folyt számháború a parlamentben arról, hogy ez most 100 ezer, 125 ezer vagy 300 ezer ember. Biztos, hogy szaporodni fog ez a szám, tehát teljesen felesleges nekünk számháborúba bonyolódni, de azt látom, hogy a kormányzati kommunikáció semmit nem üzen annak, aki már bajba került.

Negyedsorban: miniszter úr, mint mondtam, én támogatom a hiteltörlesztési moratóriumot, de hogy fordulhat elő az, hogy különböző végrehajtói letiltások a mai napig a legkisebb nyugdíjat, a legalacsonyabb fizetést is érik. És ezek a végrehajtó rablóbandák, tisztelet a kivételnek, mert biztos, hogy van tisztességesen működő közöttük, zavartalanul halászhatnak a zavarosban, és azokat a végrehajtói letiltásokat, amelyek ellen egyébként többször már közösen szót emeltünk, egy válságidőszak közepette folytatják, tíz- és százmilliárdokat kihúzva indokolatlanul magyar emberek zsebéből. Ez egy társadalmi-szociális kataklizmahelyzet, és egy magát nemzetinek valló kormányzat nem hagyhatná helyben azt, hogy teljes társadalmi osztályokról, csoportokról mondjon le. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)

Ezen négy konkrét, körülhatárolt kérdésre tehát négy konkrét szakmai választ szeretnék kapni. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)