Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az imént itt koalíciós partnerek kerültek szóba. Valóban nem lennék képviselőtársam helyében, ha olyan koalíciós partnereim lennének, akik engedték a tízezernyi kilakoltatást, engedték a magáncsőd intézményének kasztrálását, és azt, hogy gyakorlatilag magyar emberek tízezrei maradtak az út szélén, most pedig állami vagyonelemeket készülnek kiszervezni. Tehát van itt azért számos olyan folyamat, amivel én sem azonosulnék az ön helyében, amellett, hogy persze nem vonom kétségbe senkinek az elkötelezettségét.

Az általam felvetett kérdések ettől függetlenül akut kérdések, legyen szó letelepedési kötvényekről, legyen szó multik indokolatlan kényeztetéséről. Az a gond, hogy ezekről legitim vitákat folytatott a magyar parlament, még a 2010 és ’14 közötti első ciklusomban is, amikor bekerültem ide, képviselőtársam, itt szakmai viták folytak, ahol tényleg én telejegyzeteltem papírokat, igyekeztem rengeteget tanulni. Most úgy érzem magam, mintha ‑ tisztelet a kivételnek, de ‑ vallási fanatikusok között ülnék, tehát egészen addig tarthat a diskurzus, amíg az őáltaluk megszabott párbeszéd- és diskurzustéren belül maradunk. És amikor bármilyen kritikai észrevétel, bármilyen egyéb értesülés beszűrődik a vitába, akkor vagy a vita forrását, vagy az értesülés forrását próbálják kicsinálni, diszkreditálni, lehetetlenné tenni, vagy közlik, hogy ez az egész nem létezik, és ők a csillagkapu túloldalán vannak, és ez, ahol én vagyok, igazából nem is valós. Tehát egészen lehetetlenné válik így bármely szakkérdés kivesézése, és hogy őszinte legyek, ez nekem rettenetesen fáj.

Az a kérésem tehát, hogy változtassanak ezen. Kormányzati pozícióból derül ki, hogy milyen az ember valójában, amikor hatalom van a kezében, akkor kell belátó módon, tisztességgel, nagyvonalúan viselkedni. Ez önöknek mostanában egyáltalán nem sikerül. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)