Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általam különösen tisztelt, kiváló történész, Salamon Konrád jó pár évvel ezelőtt egy cikkében így fogalmazott: „A magyar iskolarendszer összeomlott, tisztelet az elszigetelt kivételeknek és a lehetetlen körülmények között is helytállni akaró pedagógusoknak. Összeomlott, mert az iskolákat jelentős részben műveletlen és neveletlen fiatalok tömegei fejezik be vagy hagyják el, akik nem alkalmasak a munkavállalásra, és nem hajlandók a társadalmi együttélés legelemibb szabályainak betartására sem.”Kétségkívül igen komor helyzetjelentést takarnak a roppant lesújtó sorok, ami nem hiszem, hogy javult volna az oktatásügyhöz kapcsolódó, közelmúltbéli felmérések tükrében. Nem akarom öncélúan a „bezzeg a finn oktatási rendszerben” című mantrát hajtogatni, hiszen külön megnézném, hogy mit kezdene, mondjuk, akkor a finn oktatási rendszer, ha hirtelenjében több százezer halmozottan hátrányos helyzetű diákot kellene fejleszteniük, differenciáltan oktatniuk vagy éppen integrálni, sőt sokszor a legelemibb szinten szocializálniuk.

Azt azonban hozzátenném, hogy volt olyan időszak, amikor Finnország is koldusszegény állam volt, hiszen az 1867-es nagy éhínség idején például a társadalom 15 százaléka elpusztult, és a XX. század közepén is legalább annyian dolgoztak a nem túl jövedelmező agrárszektorban, mint Magyarországon. Tehát azért annak van alapja, hogy talán az oktatásra mint a legfőbb humántőke-képző rendszerre költött források voltak azok, amelyek felemelték az országuk gazdaságát és társadalmát.

Tehát nem azért lett jó a finn oktatás, mert volt egy gazdag, erős állam, hanem azért lett gazdag a finn állam, mert jó volt az oktatás, sokat költöttek rá, és bizony igaz ez még jó néhány másik országra is. Azt azonban, hogy ezt mennyire nem ismeri föl a fideszes kormányzat, még a költségvetési vita során tárgyalni fogjuk.

De térjünk vissza az adatokhoz! Említhetem az unalomig citált 2015-ös PISA-felmérés döbbenetesen rossz eredményeit, amelyek szerint 15 éves fiataljaink negyede gyakorlatilag funkcionális analfabéta, tehát alkalmatlan a XXI. századi követelmények szerinti munkavégzésre. Ennyi árokparti munkavállalóra márpedig nem lesz szüksége a gazdaságnak. És hivatkozhatnék az országos kompetenciamérésekre is, amelyek tanúsága szerint a 10. osztályos szakközépiskolai fiatalok eredményei rosszabbak, mint a 6. évfolyamos gyerekeké.

Adódik a kérdés, hogy ilyen tudásszinttel miként lehet a tanult szakma mesterévé válni és felkészülni az élethosszig tartó tanulás kihívásaira. Nyilván sehogy, tisztelt államtitkár úr. A fejlett társadalmakban az oktatás a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésének legfőbb eszköze, nálunk viszont mindezt keresztbe vágja a hihetetlenül extrém szelektivitás. De nincs megnyugtató válasz arra nézve sem, hogy mi lesz az egyre növekvő számú, fiatalkorú iskolaelhagyóval, akik úgy lépnek ki az iskola világából, hogy nem szereztek szakmát, és sokszor a nevüket sem tudják helyesen leírni, akiknek az aránya országosan 12,5, az északkelet-magyarországi régióban viszont már 20 százalék feletti.

Mindezzel összefüggésben politikai tabuktól mentesen, de roppant higgadtan és teljesen őszintén kellene végre arról beszélni, hogy ha nem lesz sikeres az integráció, akkor milyen jövő vár azokra az óriási gettórégiókká züllő, lassan megyényi területeket felölelő perifériákra, ahol sokan nem hallották azt a szentenciát, amely szerint iskola nélkül, fiatalon a nyomorba sokat szülni nem kulturális jog és erény.

Alkatilag nem tartozom azok közé, akik a valóságról szépen megfeledkezve azt hirdetik, hogy csak úgy lehet felzárkóztatni, ha genderszakos diplomát adunk, mondjuk, Kolompár Dzsenifer vagy Kalányos Józsi kezébe. Arra viszont mindenképpen választ várok, hogy az alapoktatás és a rendszerváltás óta pedagógiai elfekvővé vált szakképzés megerősítése nélkül miként lehet elkerülni az egyre gyorsuló lecsúszást és összeomlást. A közeljövő, a társadalmi béke szempontjából nagyon nem mindegy ugyanis, hogy mennyi képzetlen embert kell eltartania az országnak.

A változáshoz, a kívülállás önszegregáló antikultúrájának felszámolásához, feladásához tiszteletre méltó, óriási egyéni erőfeszítés kell, és ha szükségeltetik, akkor bizony állami kényszereszközök is. De kell a hatékony oktatás is, amelynek legbiztosabb alapja a diákoknak biztosított elérhető jövőkép, a megvalósítható perspektíva, valamint az anyagilag, erkölcsileg megbecsült tanárok. Minden oktatási reformnak ez a fundamentuma. Kérdés, hogy tudjáke biztosítani. Köszönöm a figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)