Harrach Péter (KDNP)

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbi felszólalásokban itt-ott megcsillant a közös politikai felelősségnek az érzete, és ez jó érzés számunkra. Azonban megjelent továbbra is a pártpolitikai szempontok képviselete, aminek itt most ebben a helyzetben nincs helye. És egy mondattal hadd szóljak én is arra a kritikára, ami a kormányzati kommunikációt érintette. Elfelejtették felszólaló képviselőtársaim azt az egy félmondatot, hogy a provokációnak sincs helye most. (Szabó Timea: Ne, ne, neee! ‑ Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! ‑ Taps a kormánypártok soraiból.)

Sokféleképpen tudunk hozzáállni a járványhoz, ehhez a helyzethez. Én most a kereszténydemokrata hozzáállást mondanám el, ami két pilléren nyugszik, hiszen mi általában igyekszünk tartózkodni az egyoldalú véleményektől, és az éremnek több oldalát is próbáljuk bemutatni. Egyrészt a felesleges kockázatok kerülése fontos szempont, másrészt viszont a „ne féljetek!” gondolata, amit annak idején II. János Pál pápa a rendszerváltás kezdetekor sokat említett azoknak, akik a legbátrabban léptek fel a rendszerváltás kezdeti időszakában. Hát, most is egy ilyen helyzet van, amikor bátorságra van szüksége főleg az orvosoknak, de mondjuk ki azt, hogy a képviselőknek is, hiszen veszélyhelyzet van a beteg mellett, és veszélyhelyzet van bizonyos szempontból a parlamentben is.

(12.00)

Kitalálni sem tudnánk jobb gócpontot ennél, ahol egymáshoz közel ülve meg tudjuk fertőzni egymást. Nem miattunk kérdés, nem is a veszélyeztetett korban lévő képviselők miatt, hanem azoknak az embereknek az érdekében, ahová a képviselők eljutnak, hiszen szerte beszórják az országot ezzel. De ‑ és itt jön a „ne féljetek!” gondolat ‑ én úgy gondolom, hogy ahogy az orvosok sem félnek a hivatásukat teljesíteni, nekünk sem kell félni ettől. Persze hozzáteszem, hogy a fontos döntések esetében van erre szükség. Én kettő ilyet látok: a veszélyhelyzet meghosszabbítása, a 15 napon túli engedély megadása, illetve a költségvetések kérdése. Sok kedves előterjesztés van, amit majd lehet későbbre halasztani.

Egy gondolat még az iskolabezárásokról. Hogy közelítettük mi meg ezt a kérdést? Kezdettől fogva azt mondtuk, hogy szükség van rá. Igaz az, hogy a szakmai vélemények eltérnek, hogy a gyerekek kevésbé veszélyeztetettek, igaz az, hogy bizonytalan, hogy fertőznek‑e olyan esetben, amikor nem jelennek meg a tünetek, ez mind igaz, és ezért talán lehet, lett volna indoka annak, hogy még tartson tovább a tanítás. De miért támogattuk mi mégis? Azért, mert véleményünk szerint a gyermek első számú nevelője a szülő. A szülő pedig megbízást ad az iskolának, hogy nevelje és oktassa a gyerekét. És ha a szülői társadalom azt kéri, hogy ez most ne történjen meg, akkor nincs mit tennünk, akkor távoktatásban kell gondolkodnunk, és a távoktatás a kormány jó döntése szerint alkalmat ad arra, hogy a tanév befejeződjön, különösen az érettségire készülők esetében.

Engedjék meg, hogy azokat az intézkedéseket is örömmel nyugtázzam, amelyek a határzár, a rendezvénytilalom, a munkahelyvédelem területén történni fognak.

Még egy kérdést hadd említsek meg: a vidékről már több szó esett. Éppen tegnap beszéltem egy olyan rendezvényszervezővel, aki vidékre hívott, és az volt a közös gondolatunk, hogy halasszuk el. Ő ezt azzal indokolta, hogy ne hozzátok már le a városból a fertőzést vidékre. Persze nem ez a lényege ennek a kérdésnek, de azért érdemes megfontolnunk, hogy a különösen hátrányos helyzetű térségekben azoknak a családoknak hogyan tudunk segíteni, akik ott nem tudnak akár a plázákban, akár a különböző nagyobb üzletekben bevásárolni, hanem a helyi ellátást kell segítenünk. Ez is a vidék kérése volt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)