Balczó Zoltán (Jobbik)

BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön meg akarta adni a súlyát és a méltóságát e törvényjavaslat tárgyalásának azzal, hogy kiment a pulpitusra, és egy ihletett irodalmi bevezetővel kezdett, egyébként magán a törvényjavaslat tartalmán túlterjeszkedett, de én ezzel egyetértek, és elfogadom, szemben azzal, ahogy L. Simon László nyilatkozott erről. Időben sem igyekszem túlterjeszkedni.

Akkor adta volna meg ön a méltóságát e törvényjavaslat tárgyalásának, ha nem hétfőn 8 óra 57 perckor nyújt be egy olyan törvényjavaslatot, aminek az előkészítését, ön azt mondja, 2015. december 3-án megkezdték. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Mi a baj ezzel a benyújtással? Ezzel a benyújtással az a baj, hogy nem a szokott rendben tárgyaljuk. Nem az általános vitával kezdjük. A kulturális szakbizottságnak erről nem volt módja tárgyalni. Ennek az a következménye, hogy utólag kiegészítve került be most napirendre, így a Jobbikot is nem kultúrpolitikus, hanem jómagam képviselem, aki nem vagyok az. Mégis annyiban jogosnak érzem, hogy felszólalok, hiszen döntenem kell erről a kérdésről szavazatommal. Normál esetben egy frakció egy fontos javaslat tárgyalásához szakértőt vesz igénybe. Ebben a tárgyalási módban erre nem volt lehetőség.

Szeretném elmondani, hogy számomra miről nem szól ez a törvényjavaslat. Nem szól olyan személyi kérdésről, hogy ez Gothár Péter-ügy. Hétfőn, amikor napirend előtt ezek a kérdések fölmerültek, állandóan ezt hallottuk a kormányoldalról, hogy aki ezt a javaslatot nem támogatja, elutasítja, az kiáll a zaklató Gothár Péter mellett. Ez teljesen abszurd!

(20.30)

Ön is ott volt természetesen a TAB ülésén. Ott én azt a vádat kaptam, miután Vidnyánszky Attila ‑ nagy tekintélyű rendező, elismerem ‑ kinyilvánította ennek a javaslatnak a támogatását, és mivel én a Jobbik nevében kifejeztem, hogy mi ezt nem támogatjuk, hogy én Alföldi Róbert oldalára álltam, és Alföldi Róbertet szeretném ezzel, így mondták, a Nemzeti Színház élére rakni. Szó sincs erről! Az, hogy én ebben a kérdésben támogatom vagy nem, nem annak kinyilvánítása, hogy Vidnyánszky Attilával szemben én Alföldi Róbertet szeretném ott látni. Tehát szögezzük le, nem ezekről szól!

Miről szól? Ez a javaslat valamilyen módon meg akar bontani egy kialakult arányt, egyensúlyt, amely a színházaknak az önkormányzati és az állami finanszírozása, fenntartása között van. Én igyekszem csak arról beszélni, ami itt van, és értelmezni. Remélem, ha L. Simon László képviselő úr nem ért vele egyet, nem azt fogja mondani, hogy hazudok, hanem azt fogja mondani, hogy tévedek, de ez csak egy kitérő volt.

Vajon mi az oka annak, hogy ez az arány, ez a beleszólási lehetőség most megváltozik? Mi ennek az oka? És akkor pontosan azt idézem, ami ebben benne van: „A színházak működtetéséért a fenntartó a felelős.” Most ez a felelősség vajon teljes egészében érvényesíthető, folytatom, ha egy közös megállapodást kell kötni a miniszternek és az önkormányzatnak, amely tartalmazza a működtetés részletes szabályait, a vezetői kinevezés módját ‑ nyilván itt nem technikai kérdésről van szó ‑, és rögzíti a költségvetésből juttatandó támogatás mértékét is? Nos, én nem azt mondom, hogy ebben a vétójog van benne szó szerint; nincs benne az egyetértési jog, ennek a lehetősége van benne, és valóban ő mondta, hogy múzeumi területen ez egyébként létezik is, tehát nem valami szentségtörés lenne. Ön azt mondta, hogy csak egyszer alkalmazták, én azt mondom, hogy alkalmazták is, és nem tudjuk, hogy ebben az új helyzetben milyen módon fogják alkalmazni. És azért itt az a) és a b) pont között ‑ rossz az, aki rosszra gondol? ‑ valami összefüggés lehet, hogy rögzíti a költségvetésből juttatandó támogatás mértékét, illetve a vezetői kinevezést is befolyásolja, ahogy halljuk, adott esetben egyetértési joga van. Ez azért könnyen összekapcsolódhat: bizonyos támogatást, annak a mértékét összekötöm azzal, hogy milyen színházi igazgató kinevezését kívánom támogatni.

Az egyébként mindenképpen axióma, hogy ha az állam forrást biztosít egy adott intézménynek, akkor egyértelmű, hogy joga kell legyen arra, hogy a vezetői kinevezésbe is beleszól? Nem axióma. Nem axióma, mert nézzük a vallás területét! Az egyházak fenntartanak oktatási-kulturális intézményeket, és vajon tudunk arról, hogy egy egyházi oktatási intézmény esetében az adott fenntartó helyett, mellett van egy megállapodás, és vétójoga van az államnak? Nem, nincsen. Tehát szögezzük le, nem axióma az, hogy ha az állam hozzájárul egy adott intézmény működésének a költségeihez, akkor az azt jelenti, hogy ő természetesen beleszól ezekbe a kérdésekbe.

Egyébként azért az felmerül bennem, hogy vajon a politika nem gerjeszti‑e az ellentétet ezen a területen. Nem vagyok kulturális szakember, én csak halkan felteszem a kérdést. Vajon, ha megnézzük a Katona József Színház repertoárját, akkor az egy úgynevezett liberális színház, így kéne, mondjuk, megbélyegeznünk, és egy konzervatív felfogású ember oda nem mehetne el, és nem lehetne részese egy minőségi előadásnak? Megnéztem, orosz klasszikusokkal van tele egyébként a repertoárja ennek a színháznak, tehát nem igaz, hogy egyértelmű bélyeget kell ráragasztani.

Egyébként amikor a vezetőket megválasztják, sokszor mondják, hogy nem azoknak akarok lenni a miniszterelnöke, főpolgármestere, akik megválasztottak, hanem mindenkinek. Akkor tudomásul kell venni, hogy az általa képviselt és helyesnek tartott kulturális irányzat mellett egy másiknak is teret kell engedni, de ez úgy van szerintem a másik oldalról is, Karácsony Gergely is kijelentette szó szerint, hogy: azoknak is a főpolgármestere akarok lenni, akik engem nem választottak meg. Akkor talán tudomásul kell venni, hogy az Újszínházat nem kell fasiszta színháznak minősíteni azért, mert például A funtineli boszorkány című Wass Albert-adaptáció ott szerepel. Meg kell nézni egyébként a műsorát, én nem látom, hogy ez valami extra módon térne el attól, amit egy, mondjuk így, liberális felfogású ember is szívesen megnéz.

Ami viszont szerintem elfogadhatatlan, és nem tudom, valahol a Rogán-féle propagandaminisztérium bugyraiban született egy szó, egy kifejezés, amit itt többször hallottunk, a „zsarolószínház” fogalma. Zsarolószínház! (Nacsa Lőrinc: Zaklatószínház!) Zaklató, bocsánat! Nagyon-nagyon helyes, köszönöm, hogy kijavított. Igen, zaklatószínház, ami zsarolásra ad lehetőséget, de maradjunk a zaklatószínháznál. Hogyan képzelik azt, hogy ezzel egy egész színházat, ahol igen, megtörtént egy zaklatás ‑ elítéljük természetesen ‑, zaklatószínházzá minősítünk? A többi művésze, a fővilágosítója hordja azt a bélyeget, hogy ő egy zaklatószínházban dolgozik? Ami most már ugye kiegészült, mert ugyancsak gyanú merült fel, de akkor az Újszínház is zaklatószínház? Tehát ez olyan mértékű felelőtlensége a politikai propagandának, ami számomra túlmegy minden határon.

Egyébként akkor mégis számomra miről szól ez a törvényjavaslat, amelyet így sürgősséggel most még be kellett hozni ide? Ez az én szememben egy sorozatba illeszkedik. A sorozathoz tartozik a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, a közoktatás központi irányítása, a mai döntésünk az NMHH Médiatanácsának teljesen egyoldalú fideszes irányításáról, azaz ezen kulturális területet részben átszabó törvény mögött ugyanaz a Fidesz-törekvés áll, ami azt jelenti, hogy igyekezzünk mindent fékezni, megakadályozni, ahol az autonóm gondolatoknak, döntéseknek és fenntartásnak a lehetősége megvan. Ez az, amiért a Jobbik nem támogatja. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)