Jakab Péter (Jobbik)

JAKAB PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Idestova egy éve annak, hogy önök, tisztelt fideszes rabszolgatartók, keresztülverték a parlamenten a rabszolgatörvényt. Egy éve annak, hogy önök megüzenték, javarészt a nyugati multiknak, hogy lényegében bármit megtehetnek a magyar dolgozókkal. Azóta a melósok kiszolgáltatottsága szinte minden ágazatban nőtt. A munkaterhek egyre nagyobbak, a bérek éppen hogy csak vánszorognak, a kafetériát elvették, a melósok pedig ki sem merik nyitni a szájukat, mert ha ezt megteszik, akkor mehetnek az utcára, felvesznek a helyükre egy-egy ukránt.

Ez persze nem csoda, hiszen jelenleg a kimutatások szerint ma a magyarok egyharmadának már annyi megtakarítása sincs, hogy ha elveszítené a jövedelmét, akkor akár csak egy hónapot túl tudna élni. Hát persze, hogy tűrnek! Eközben az önök EP-képviselője, Deutsch Tamás meg olyanokat mond, hogy a magyar emberek azért túlóráznak, mert imádnak bent lenni a munkahelyükön. Nem, képviselőtársak, a magyar emberek azért túlóráznak, tudják, mert különben nem tudnák kifizetni a hiteleket, nem tudnák fizetni a számlákat, de még egy kiadós hétvégi bevásárlásra sem futná.

Én egy évvel ezelőtt arra kértem önöket, hogy ne a túlórát emeljék, hanem a béreket, ezzel szemben önök a túlórán kívül egyvalamit emeltek, de brutálisan: az árakat. Képviselőtársak! Egy év alatt a sertéshús ára 15 százalékkal emelkedett, a friss zöldség ára 31, a burgonya ára 61 százalékkal nőtt. Eközben a bérek, tudják, mennyivel emelkedtek? Tudják, mennyivel? 10 százalékkal. Na, hát ennyit arról, képviselőtársak, hogy mennyit ér ma egy magyar melós fizetése, vagy éppen mennyit ér önöknek egy ledolgozott élet azok után, hogy szégyenszemre a minimálnyugdíj összege 28 500 forint immár 11 éve változatlanul, ilyen áremelkedések mellett. És amikor én azt kérdezem önöktől, hogy hogyan akarják meggátolni az árak emelkedését, akkor önök széttárják a kezüket, és azt mondják, hogy hát, ezek nemzetközi folyamatok, erről a kormány nem tehet. (Dr. Rétvári Bence: Az áfát csökkentettük, csak nem támogattad!)

De könyörgöm, arról ki tehet, hogy Magyarországon olyan a bér- meg a nyugdíjszínvonal, hogy lassan már a párizsi is luxus? (Dr. Rétvári Bence: Nem szavaztad meg a „nők 40”-et!) Arról ki tehet, hogy önök a fizetések felét elvonják a dolgozóktól? Arról ki tehet, hogy egy kezdő pedagógus nettó 140 ezer forinttal kezdi a nagybetűs életet, meg húszéves lakáshitellel, képviselőtársak? Amikor az árakról beszélek, önök nemzetközi trendekre hivatkoznak. A béreknél nem hivatkoznak erre, képviselőtársak? Ott is vannak ám nemzetközi trendek! Tudják, a csehek, a lengyelek, a szlovákok már mind-mind jobban keresnek, mint a magyarok. Lengyelországban a kormány, tudják, mit csinált? Egy szempillantás alatt eltörölte a személyi jövedelemadót a fiatal munkavállalóknál, mert azt mondták, hogy ez a pénz jobb helyen van a fiataloknál. (Dr. Völner Pál: Családi adókedvezmény!) Önök meg agyonadóztatják a magyarokat, hogy legyen miből kórházat építeni Kenyában. Meg legyen miből hajózgatni hol az Adrián, hol az űrben. Akinek meg ez nem tetszik, az Soros-bérenc, ugye? (Dr. Völner Pál: Azok vagytok!)

Önök egy évvel ezelőtt lesorosbérencezték a rabszolgatörvény ellen tüntető melóst ugyanúgy, mint ahogy most lesorosbérencezik azokat a tanárokat, akik meg a gyermekeinkért tüntetnek. Képviselőtársak, önök ennyit tudnak adni a magyar nemzetnek? Béremelést nem adnak, modern oktatást, minőségi egészségügyi ellátást nem adnak, egyvalamit adnak: gyűlöletet. (Moraj a kormánypártok soraiban. ‑ Dr. Rétvári Bence: A te szavaidból most a szeretet árad!) Csak tudják, képviselőtársak, az a baj, hogy a gyűlölet egy nagyon veszélyes érzés. Mert az egy dolog, Dömötör elvtárs… ‑ ne röhögjön! (Derültség a kormánypártok soraiban. ‑ Közbeszólás a KDNP soraiból: Ne röhögjön?!) ‑, az egy dolog, hogy önök kiírják a plakátokra, hogy nekem Sorost vagy Sargentinit vagy éppen mikor kit kell gyűlölni.

Ez a kisebbik rossz, tudják? A nagyobbik rossz, tudják mi, kedves vihogók? A nagyobbik rossz az, hogy önök eljuttatták a magyar társadalmat oda, hogy magyar ember már képes sajnos (Dr. Völner Pál: Demagóg vagy!), legyünk őszinték, önmagát is gyűlölni.

Amikor én azt mondom, hogy a tanároknak béreket kell emelni, akkor nagyon sokszor megkapom egyébként a választóktól, hogy a tanároknak, Péter, béremelés? Hát, ott van nekik a téli meg a nyári szünet, ők nem érdemelnek béremelést. Amikor a rendőrök fizetésemeléséről beszélek, akkor azt mondják, hogy hát, a rendőrök meg állandóan csak büntetnek minket, ők sem érdemelnek béremelést. És nem érdemel béremelést az orvos sem, mondja nagyon sok választó, mert ők meg a hálapénzre játszanak. Képviselőtársak! Ez az önök gyűlöletpolitikájának a gyümölcse. A gyűlölet az önök veszélyes terve! Mert nagyon jól tudják, hogy önök egészen addig maradhatnak hatalmon (Nacsa Lőrinc nevetve: A gyűlölet! A gyűlölet! A gyűlölet!), amíg képesek összeugrasztani a magyar embereket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Úgyhogy innentől kezdve én nem önökhöz szólok, képviselőtársak, hanem a magyar emberekhez. Azt üzenem valamennyi magyar honfitársamnak (Nacsa Lőrinc: Mély levegő!): túl kicsi ez az ország ahhoz, hogy egymást marjuk. Ennek az országnak az ellenségei nem a katedrán vannak, nem a műtőben, nem a rendőrőrsön, nem ők fosztották ki ezt az országot, nem miattuk nélkülöznek a magyarok, nem miattuk túlóráznak a melósok. (Dr. Völner Pál közbeszól.) Úgyhogy ne egymásra haragudjunk! Ne a honfitársainkat kizsigerelő hatalommal, ne a Fidesszel legyünk szolidárisak, hanem egymással.

Arra kérem a magyar embereket, hogy az új esztendőben igenis mi, magyarok álljunk oda egymás mellé, álljunk oda a tanárok, a rendőrök, az orvosok mellé, álljunk oda a fiatalok, a nyugdíjasok, a gyári melósok (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: És Gyurcsány Ferenc mellé!) mellé, és mindenki mellé, aki ennek a rezsimnek a vesztese. Ha ezt mi megtesszük, ha mi, magyarok képesek leszünk összekapaszkodni, akkor végre kimondhatjuk, hogy igen, ez a nemzet győzelemre született, mert a gyűlöletet mindig legyőzi a szeretet, a szolidaritás, az igazság. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Boldog karácsonyt kívánok, Magyarország! (Taps a Jobbik soraiban.)